Új Szó, 1981. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-29 / 24. szám, csütörtök
Együtt a szülőkkel Látogatás a Vágseilyei Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában Az igazgató szobája nem „kirakat“, mint sok helyütt, hanem munkahely, a javából. Itt nincsenek formatervezett bútorok, sem filodendronok, a rend sem olyah, hogy feszélyezné az embert. Különféle papírok, könyvek. füzetek, tanszerek és segédeszközök mindenütt és szinte mindig mozgásban, akárcsak a pedagógusok, akik be-benyit- nak valamilyen kérdéssel és le is ülnek néhány szóra, ha van egy kis szabad idejük. Megnyugtató ez a légkör, a hangok, a mosolyok, amelyek őszintébbnek látszanak annál, semhogy arra kellene gondolnom, az újságíró miatt vannak csupán. Vojíesák Sarolta német szakos tanítónő két évtizedet töltött el eddig ebben az iskolában és, mint mondja, jól érzi itt magát, mert van megértés. — Nemcsak németet, szlovákot is tanít a kolleganőm, amikor én beteg vagyok — szól közbe Gyurovszky Lászlóné igazgatóhelyettes. — Két hónapig ki voltam írva, és nagyon hiányzott az iskola, hiányoztak a gyerekek, a kollektíva; nem elégített ki a főzés, mosás. Zálezsák Ferencné pionírvezető lép be, akivel már a Dunamenti Tavasz gyermekfesztiválon is találkoztam. — Készülünk a mostani találkozóra is; Marcell Kornéliával irányítjuk a gyerekeket, akik már egész jól belerázódtak a darabba. Játsszunk Robin Hoo- dot, ez a címe. A téli szünetben is próbáltunk. Ezután a különféle, nem kevés eredménnyel működő körökről beszélgetünk, díjnyertes szavalókról, népdal-versenyen győztes tanulókról, melyek vezetője Izsák Béláné; továbbá azokról a gyerekekről, akik a pionírházban is tevékenykednek, megtalálván a korukhoz illő játékokat, szórakozási lehetőségeket. Végre egy férfi, mondom fé- lig-meddig tréfásan, amikor megjelenik az ajtóban Szabó Imre igazgató. Mint később kiderül, a huszonnégy tagú tantestületben vele együtt mindösz- sze négy itt az erősebbik nemhez tartozó pedagógus. És ha már a számoknál tartunk: a tantestület átlagéletkora negyven fölött van, hetvenhat százaléka képesített tanítóból áll. — Lelkes, hozzáértő emberek tantestületünk tagjai; mindig jobb eredményre törekednek, szeretnék mind jobban elősegíteni a tanulók boldogulását — mondja Szabó Imre, aki 1959- ben, huszonnégy éves korában lett a Vásellyei (Sala) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatója. Maga az iskola ötvenkettőben alakult, egy másik épületben, ebben ötvenháromtól vannak, és ma már bizony eléggé mostoha körülmények között, bár a külső szemlélőnek első pillantásra romantikusnak tűnhet föl bévülről is az emeletes épület, amolyan „egykori iskolának“. Nagyon kellene már egy modern, amolyan igazán mába illő. Már 1970- ben szóba került az építése, de a szó ígéret maradt, az ma is, valóra akkor válik, ha a gazdasági helyzet megengedi. Kell-e mondani, jó lenne, ha minél előbb megengedné. — Szerencsére, élvezzük a szülők bizalmát, amiben csak tudnak, segítenek, tevékenyen vettek részt az épület korszerűsítésében, segítségükkel vezettük be a gázfűtést, segítségükkel hoztunk létre a pincerészben egy műhelyt és egy tornahelyiséget, összesen száztíz négyzetméternyi területen. Ki- lencszázhatből való ez az épület, és bizony az állandó bontások, javítások sok energiát kötnek le. Mivelhogy iskolánk nyolc tantermes, egy osztály délután is jár, a harmadik és negyedik osztályosokat pedig naponta visszük busszal Hosz- szúfalura. Gond ez is, különösen, ha rossz idő van, jön-e a busz vagy nem, itt várakoznak a gyerekek. Máskülönben jól ellátott iskola vagyunk, a városi nemzeti bizottságtól ugyanannyi támogatást kapunk, mint a szlovák iskolák, amelyektől sem ezen a téren, sem az oktatás-nevelés területén nem vagyunk lemaradva, úgyanúgy érünk el sikereket a különböző tanulmányi, kulturális vagy sportversenyeken. Tanulóink gyakran szerepelnek a nyilvánosság előtt; egy csoport volt Prágában is az országos sparta- kiádon. Sellye és Hosszúfalu adja a gyerekeket ennek az iskolának, melyben jelen pillanatban 344 a tanulók létszáma összesen. 1961-ben 165 volt. Az előbbi szám akkor is örvendetes, ha figyelembe vesszük, hogy a város lakosságának a száma rohamosan megnövekedett az elmúlt két évtizedben. És tanúskodik arról ez a szám, hogy egyre többen ismerik föl és el, hogy a gyermek- és serdülő korban csak az anyanyelven sajátíthatók el legbiztosabban- és a nyelvi problémákból eredő lelki sérülések, gátlások nélkül — az ismeretek, csak ezen a nyelven formálódhat a legtermészetesebb úton határozott, öntudatos emberré a gyermek, kezdve az óvodáskortól. A legkisebbek anyanyelvi képzésére most már Sellyén is megvan a lehetőség, nemrégiben — 30 gyerekkel — megnyílt a magyar tanítási nyelvű óvoda. De térjünk vissza az iskolához. Az első, a második, a negyedik és a hatodik osztály párhuzamos, nemegy osztályban harmincnál több tanuló van. — Kísérleti iskola vagyunk, magyar és szlovák nyelvből; voltak már itt együtt szakosok az egész kerületből. Figyelemmel követjük a változásokat, igyekszünk mind nagyobb sikerrel alkalmazni a legújabb módszereket. Munkánkban jelentős szerepet játszik az, hogy nemcsak a szülők vannak bizalommal irántunk, hanem mi is irántuk; értékeljük segítségüket. Én magam őket és a tanítványt tartom a legfőbb bírának; az a fontos, hogy megálljuk előttük a helyünket. Ha néhány szavam dicsekvésnek tűnt, ne írja le. Mi nem dicsekszünk, csendben végezzük munkánkat, úgy igyekezve, hogy boldoguljanak a gyerekek. Csak a legszükségesebb szavak kíséretében mutatja az igazgató azt a kitüntetést, melyet iskolájuk 1979-ben kapott a kormánytól és a Szakszervezetek Központi Tanácsától — a nagyobb hatékonyságért és a jobb minőségért folytatott versenyben elért eredményekért. Ezután elbúcsúzik tőlem Szabó Imre, fél kettőre Galántán kell lennie. Az ajtóban még megjegyzi, ha valamire még szükségem van, a kollégái elmondják. Ebben számomra az is benne van, amit kölcsönös bizalomnak szoktak nevezni egy közösségen belül. Ez a bizalom pedig nélkülözhetetlen, feltétele a jó munkának, különösen a tan- testületi közösségekben. — Szeretjük iskolánkat, jó a légkör, néha túlságosan is jő — mondja mosolyogva Gyurovszky Lászlóné, akitől aztán azt is megtudom, hogy a pályaválasztási kérdéseket a szülőkkel közösen oldják meg, teljesítve az irányszámokat; hogy több olyan diák tanul külföldi egyetemen is, akik itt végezték el az alapiskolát; hogy a szlovák nyelvet jól beszélik a tanulók, akik közül most, amikor e cikk íródik, mintegy negyvenen sítafolya- mon vannak, amelyet 1965-től rendszeresen szervez az iskola, élve a Duslo hegyi üdülője által kínált lehetőségekkel. Ottjár- tamkor éppen a síléceket javítgatták a gyerekek Csiffáry Zoltán testnevelő irányításával, aki harmincöt évével a tantestület legfiatalabb tagja. — Hogy milyen érzés a leg- fiatalabbnak lenni? Jó És ennyi nő között? Nem tudom, másutt még nem dolgoztam; tíz éve vagyok itt. A tornaterem könnyített valamit helyzetünkön, és azért kihasználjuk a Duslo fedett pályáját, ha az időjárás engedi, kifutunk a Vághoz, vagyis alkalmazkodunk a körülményekhez, úgy hogy a gyerekek e téren se szenvedjenek hiányt. A kézilabdán és gimnasztikán van a hangsúly nálunk, járási bajnokságot, illetve kerületi harmadik helyet nyertünk ezekben a sportágakban, de Vincze Zoltán hatodikos tanulónk például egy kerületi futóversenyen lett második. Hadd írom le végezetül, amit korábban is meg most e rövid látogatás alatt is tapasztaltam ebben az iskolában: szívvel, hozzáértéssel és elkötelezetten dolgoznak a pedagógusok, és talán megkockáztathatom: ha elkészül az új iskola, az igazgató szobája formatervezett bútorokkal, filodendronokkal is munkahely lesz, munkahely a javából. BODNÄR GYULA A kétezer éves papír A kétezer éve ismert anyag, a papír rendkívül színes történetével ismertet meg bennünket Kalmár Péter új könyve. Bemutatja a papír feltalálása előtti íráshordozókat: a kő-, agyag-, fém- és viasztáblákat, fakérget és állatbőröket, majd részletesen tárgyalja a Kínában feltalált papír ősi előállítási módját, melynek alapja a bambusznád rostjának vizes oldata volt. A v,zes oldatból az ókori Kínában kétľéle módon tudtak papírt előállítani. Egyes vidékeken a merítéses, máshol pedig a felöntéses technika terjedt el. Mindkettőhöz szitára volt szükség, amelyen maga a papírlap kialakult: az előbbi eljárásnál a szitát merítették a rostoldatba, az utób bi módszer esetében az anyagot öntötték rá a szitára. Az ókori Kínában azt tartották, hogy a papír elkészítéséhez 72 művelet szükséges. E bonyo lult szakmát hosszú éveken at tanították az ifjaknak, akik azután a mesterség titkát életük végéig megőrizték, s csupán tanítványaiknak adták tovább. Kínában a papírt sokfajta célra használták. Elsősorban természetesen íráshoz, de a II. században már ismerték a papírzsebkendőt, a IV. század közepén megjelent az első pekingi újság, a VII. században pedig már papírpénzt használtak. Egy évezred kellett ahhoz, hogy e mesterség titka Ázsián és Észak-Afrikán keresztül Európába is eljusson. A szerző szerint a papír általános elterjedésére a XVI. századig a kereskedelmi és magánlevelezés bővülése, valamint az oktatás fejlődése volt jelentős hatással. Emellett a kolostorokban folyó könyvírás, másolás és a világi másolómű- heiyek munkája sem volt a papírfelhasználás szempontjából elhanyagolható. A Gutenberg- féle könyvnyomtatás (XV. század) elterjedésével egyidejűleg a papír iránti kereslet nagy mértékben nőtt, a gépi papír- gyártás mégis csak a XVIII. század végén indult meg. Kalmár Péter a magyarországi papírkészítés kezdeti időszakában mérföldkőnek tekinti, hogy a III. Béla király (1172—96) megszervezte a királyi kancelláriát, az oklevéladó királyi hivatalt, és egyi'k 1181-ben kiadott oklevelében elrendelte az írásbeliséget. Ez azoban még nem a papírra írott oklevelek korát nyitja meg, csupán a pergamenét. A papír magyarországi alkalmazása az Anjouk korában IXIV. század) megélénkült magyar—* olasz kereskedelmi kapcsolatok révén kezdődött el. Az ekkor már fejlett olasz papírkészítés termékeit a magyar és olasz kereskedők árulták a kereskedelmi központokban, a budai, a pozsonyi, a kassai, a szebeni és a brassói vásárokon. A hajdani Magyarország területén az első Ismert papírra írott oklevél Gentilis bíboros Pozsonyban, 1310. május 1- én kelt oklevele volt, egy 172x235 mm nagyságú papírlap, amely valószínűleg itáliai papírmalomból származott. Az első magyarországi papírmalmot Lőcsén létesítették, de alapításáról és működéséről nincs adat, csak azt tudjuk, hogy a malom 1530-ban leégett. A szerző szerint Magyarországon a papírmalmok száma lényegileg csak a XVII. század végén és a XVIII. században kezdett gyarapodni, ám a német, olasz vagy osztrák papírgyártáshoz viszonyítva sem mennyiségben, sem minőségben nem volt jelentősnek mondható. A könyv további lapjain megismerkedhetünk a papírkészítés műhelytitkaival, a papjr- készítők életével, a gépi papír- gyártással, napjaink papírkészítő művészetével, a papír felhasználásának széles körű elterjedésével, a világ papírgazdaságának legújabb kori fejlődésével, valamint napjaink magyarországi papírgyártásával és papírfeldolgozásával. Befejezésül pedig az Angara folyó partján levő Uszty- Ilimszk-i papírfeldolgozó gyáróriást mutatja be, amely már a papíripar jövőjét sejteti. Az érdekes és tartalmas könyvet minden bizonnyal nálunk is nagy érdeklődéssel olvassák majd. FEHÉRVARY MAGDA A korszerűsítés jegyében PARTKONFERENCIA A NYITRAI PEDAGÓGIAI KARON Á tfogó oktatásfejlesztési, korszerűsítési program sodrában élünk. Folyamatosan módosul az alap-, a közép- és felsőfokú képzés, melynek eredményeként a nyolcvanas években átalakul hazánk egész köznevelési rendszere. Természetes tehát, hogy az iskolai évzáró pártértekezleteken a legnagyobb figyelem országszerte — a pártmunka kérdései mellett — a korszerűsítést kíséri. Erről győződhettünk meg a Nyitrai Pedagógiai Kar pártbizottságának múlt héten lezajlott konferenciáján Is, melyen a párt XV. kongresszusa és a központi bizottsági ülések határozatainak szellemében elemezték a kommunista nevelés cléjait, az oktatás fejlesztésével kapcsolatos kérdéseket és a halaszthatatlan teendőket. — Célunk, hogy eszmeileg fejlett, jó képességű, rátermett fiatalokat, kommunista pedagógusokat neveljünk, akik szocialista rendszerünk megbízható támaszává válnak — állapította meg a beszámoló, melyet Michal Antoš professzor, az iskolai pártbizottság elnöke terjesztett elő. — Ezért fő feladatunk továbbra is a hallgatók tudományos világnézetre, szocialista hazafiságra és proletár internacionalizmusra nevelése. A pedagógusjelöltek többségének politikai arculata és erkölcsi magatartása megfelelő, s alkalmas arra, hogy a rá bízott ifjúságot majdan szocialista szellemben nevelje. Legfőbb feladatunknak azonban a jövőben is a világnézeti nevelést tartjuk, melynek minden tantárgyban helyet kell kapnia. Bár a marxizmus—leninizmus oktatása emelkedő színvonalú — a hallgatók átlagosztályzata 1,6 —, ennek ellenére tovább kell javítanunk az előadások és gyakorlatok színvonalát. A beszámoló sokrétűen elemzi a felsőoktatási intézmény korszerűsítésében elért eredményeket. Az alsó tagozatos pedagógusok képzésének tartalmi és szervezeti módosítását az 1976/77-es tanévben kezdték meg; ez azt jelenti, hogy már ötödik éve új tantervek alapján oktatják a jövő alsó tagozatos pedagógusait. Az első növendékek 1980 nyarán kerültek ki a karról — kellő pedagógiai és politikai tudással felvértezve. Képzésük során persze kisebb-nagyobb fogyatékosságok is felszínre kerültek, melyeket fokozatosan ki kell küszöbölni és szükséges a tanterveket is módosítani, kiegészíteni. Fontosnak tartják azt is, hogy emeljék a hallgatókkal szemben támasztott követelményeket, például pedagógiából, pszichológiából, a szlovák nyelv és a matematika módszertanából. Az eredmények azonban azt mutatják, hogy a tanítóképzés megfelel a szocialista társadalom szükségleteinek. Négy évvel ezelőtt, az 1977/78-as iskolai évben megkezdték az általános műveltséget nyújtó tantárgyak pedagógusképzésének korszerűsítését is. Eredményekről még nem adhatnak számot, hiszen a felső tagozatos és középiskolai pedagógusok képzése öt évig tart, az első végzősök tehát csak a jövő év nyarán hagyták el az iskolát. Annyit azonban máris megállapítottak: nagy gondot kell fordítani a szakmunkásképzők leendő pedagógusainak képzésére; és ügyelni kell a következetességre, vannak ugyanis, akik figyelmen kívül hagyják a korszerűsítési törekvéseket, és nem alkalmazzák az új oktatási módszereket. Fékezi tevékenységüket a segédeszközök hiánya, mert a Banská Bystrica-i vállalat gyakran a legalapvetőbb segédeszközöket sem bocsátja rendelkezésükre. Kedvezően értékeli a beszámoló a hallgatók aktivitását és tanulmányi előmenetelét. Míg az 1975/76-os tanévben a növendékek átlagos előmenetele 1,75 volt, s 13,3 százalékuk lemorzsolódott, addig az 1979/80- as iskolai évben előmenetelük 1,66 volt és csak 12,5 százalékuk morzsolódott le. Nyáron 372-en fejezték be tanulmányaikat; közülük 54-en kitüntetéssel végeztek. Az utóbbi öt évben a felsőoktatási intézmény kutatócsoportjai ötvennégy feladatot oldottak meg és javult a kar tudományos kutatómunkája is. A következő években harmincnégy téma feldolgozásában vesznek részt, szükséges ezért a tudományos kutatómunka hatékony és észszerű fejlesztése. A három alapszervezetet tömörítő iskolai pártbizottságnak 184 tagja és jelöltje van; ebből a főiskolai oktatók száma he'tvenhárom (31,7 százalék), a hallgatóké pedig nyolcvanhét (7,3 százalék). Az 1976-80- as években 155 jelöltet vettek fel a diákok köréből. Kedvezőtlen a párttagok életkori összetétele, s az egyes tanszékek munkatársainak politikai szervezettsége is; legjobb a polgári nevelés tanszéken — itt 100 százalékos; a legrosz- szabb a zenei nevelés illetve a testnevelés tanszékén —. csupán 15,7 százalékos. Célszerű lenne — amint azt a beszámoló hangsúlyozza —, ha a jövőben javítanák a párttagok arányát, s az oktatók 35—40 százaléka párttag lenne. N em csupán az oktató-, hanem a nevelőmunka kérdései is élénken foglalkoztatják a kar kommunista oktatóit és pedagógusjelöltjeit. A vitában többen is érintették a nevelés problematikáját, meiy szocialista társadalmunkban egyre inkább előtérbe kerül, s közüggyé válik. Michal Soták professzor, a kar dékánja felszólalásában az oktatók szak- képzettségének kérdéséről szólva megjegyezte, hogy intézményükben még mindig kevés a tudományos tisztségviselő, jóllehet az utóbbi években gyarapodott a számuk. Vázolta a megoldásra váró kérdéseket is, köztük a végzős hallgatók el helyezésének problémáját s a korszerűsítés során felmerülő nehézségeket. Az értekezleten a magyar tagozatról ugyan külön nem esett szó, de nyilvánvaló, hogy az elhangzottak rá is vonatkoznak; ennek ellenére hiányoljuk, hogy a pedagógiai kar munkáját, életét, az oktatók és hallgatók Iskolai és iskolán kívüli tevékenységét részletesen, tárgyilagosan elemző beszámoló nem foglalkozott a magyar tagozat munkájával, az alapiskolai alsó tagozatos pedagógusok képzésének eredményeivel. Kár, hogy a kérdés nem vetődött fel a vitában sem, annál is inkább, mert a magyar tagozat helyzete, jövője szintén megoldásra vár. TÜLGYESSY MÄRIA 1981. I. 29.
