Új Szó, 1981. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-05 / 3. szám, hétfő

AZ EULMISZEB6YARI0K FELADATAI ! Folytatás az 1. oldalról) sekbcn rögzített alapelvek mielőbb gyakorlatié váljanak. Ez megköveteli, hogy politikai ás szervezési szempontból minde­nütt támogassák a komplex intézkedések érvényesítését. E te­kintetben elsősorban a vezető gazdasági dolgozóknak kell az élen járniuk, mert az ő kötelességük, hogy a dolgozók széles táborával tökéletesen megismertessék ezeket az alapelveket. Szükséges, hogy a komplex intézkedéseket a pártszervek is mindenütt tökéletesen ismerjék, mert a politikai-szervező és eszmei-nevelő munka is csupán így lehet hatékony. A CSKP Központi Bizottsága mindig hangsúlyozta, hogy min­den pártszervezetnek és minden kommunistának állást kell foglalnia a terv teljesítésével kapcsolatban, és a terv teljesí­téséért mindent meg kell tennie. A pártszervezetek és a kom­munisták nem helyettesíthetik a gazdasági vezetést. Ahhoz azonban, hogy megfelelően mozgósíthassák az embereket, hogy hatékonyan érvényesíthessék ellenőrzési jogukat, a gazdasági vezetéstől származó információkra van szükségük. Ugyanakkor saját véleményt kell alkotniuk a tervteljesítéssel kapcsolatban, mégpedig a lehető legobjektlvebb módon. Véleményt kell al­kotniuk az állóalapok kihasználásával, a munkafegyelem, az irányítás, a munkaszervezés színvonalával kapcsolatban, az anyagi érdekeltség és a szocialista munkaverseny kihasználá­sával és fejlesztésével kapcsolatban is. Csupán így érvénye­síthetik hatásukat a termelés intenzitásának és hatékonyságá­nak fokozása terén. Ilyen hozzáállásnak kell érvényesülnie a mezőgazdasági­élelmiszeripari komplexum minden vállalatában a komplex intézkedések valóra váltásának során is. A komplex intézkedé­sek értelmében növelni kell a társadalmi szervezetek bekap­csolódását is a tervképzésbe. A CSKP KB 18. ülésén és az SZLKP KB ezt követő ülésein ho­zott határozatok leszögezik, hogy a pártszervek és- szerveze­tek vezetésével egyesíteni kell az állami, a gazdasági, a szak- és a társadalmi szervezetek erőfeszítéseit a munkakezdemé­nyezés és -aktivitás fokozása érdekében. Azzal a céllal, hogy mindenütt sikeresen teljesítsék a tervezett feladatokat. A me­zőgazdasági-élelmiszeripari komplexumban is mindent meg kell tenni a rendelkezésre álló eszközök hatékony kihaszná­lásáért, hogy azok révén minden eddiginél jobb eredményt érjünk el. Az 1981-re és az egész 7. ötéves tervidőszakra kitűzött fela­datok nagysága, a belső és a külső tényezők összetettsége megköveteli, hogy állandóan fokozzuk a párt politikai, szerve­ző, eszmei-nevelő, káder- és ellenőrző munkáját, állandóan mé­lyítsük a kollektív vezetés gyakorlatát, minden egyes párttag személyes felelősségét. A párt vezető szerepének elmélyítése és növelése megköve­teli, hogy következetesen érvényesítsék a bíráló elemzés mód­szerét, konkrét feladatokat szabjanak a politikai és gazdasági tevékenységet folytatók számára. Napjainkban nagy figyelmet kell szentelni a jól előkészített évzáró taggyűléseknek és a taggyűléseknek általában. Ezeket a kommunisták és a pártcsoportok lehető legszélesebb körű bekapcsolódásával kell előkészíteni, teret kell adni alkotó ja­vaslataiknak, ötleteiknek. Minden pártszervezetben céltudato­san kell érvényesíteni a lenini munkastílust. Szocialista mezőgazdaságunkra és élelmiszeriparunkra a 7. ötéves tervidőszakban igényes, de megvalósítható feladatok várnak. Dolgozóink áldozatkészen és felelősen teljesítik majd ezeket. Munkakezdeményezésük nem mindennapi fejlesztésé­vel, a leghaladóbb formáinak kihasználásával egyértelműen kifejezik pártunk politikájának támogatását, üdvözlik a párt XVI. kongresszusát és Csehszlovákia Kommunista Pártja meg­alapításának 60. évfordulóját. Nagykövetek fogadása (ČSTK) — Bohuslav Chüou­pek külügyminiszter tegnap a prágai Černíir-palotában fogadta Alekszandr Butvint, a Szovjet­unió csehszlovákiai nagyköve­tét. Szívélyes és baráti légkör­ben a két ország együttműkö­déséről és a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről tanácskoz­tak. Bohuslav Clmoupek külügy­miniszter tegnap a prágai Čer- nín palotában fogadta Ahmed Ibrahim Abkart, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság cseh­szlovákiai nagykövetét. A felek a két ország jelenlegi kapcso­latainak néhány kérdéséről, a kétoldalú együttműködés elmé­lyítésének lehetőségeiről és né­hány időszerű nemzetközi prob­lémáról tanácskoztak. Az Izraeli KP kongresszusi tézisei (ČSTK) — Meir Vilner, az Izraeli Kommunista Párt KB fő­titkára és helyettese, Taufik Tubi a sajtó képviselőit tájékoz­tatták a párt XIX. kongresszu­sának téziseiről, melyre 1981. február 11-én Haifában kerül sor 400 zsidó és arab küldött, valamint a világ minden részé­ről érkező vendégek részvételé­vel. „A megszállás és a fasisz­ta veszély elleni harcban, az igazságos békéért és demokrá­ciáért, az egyenjogúságért és a dolgozók érdekeinek védel­méért folytatott küzdelemben való egységért“ lesz a kong­resszus központi jelszava. Az Izraeli KP mindkét képviselője hangsúlyozta a jobboldali Li- kud-tömb jelenlegi kormánya eltávolításának szükségességét, hogy mielőbb új választásokat tarthassanak. Csak az Izraeli KP és a Bé­kéért és Egyenjogúságért De­mokratikus Front programja mutat utat, hogyan lehet Izraelt kivezetni a háborúk, a szociális és gazdasági válságok bűvös köréből, mondották a párt ve­zetői. A Jordán folyó megszállt nyugati területén levő palesztin városok polgármesterei és to­vábbi kiemelkedő palesztin ve­zetők Is egyetértenek ezzel a programmal. p * Intenzív gazdaságfejlesztés az új ötéves tervidőszakban (Folytatás az 1. oldalról) feltételeket teremt a gazdasági feladatok teljesítéséhez. A hetvenes évektől a szovjet népgazdaságban elsősorban a gazdasági fejlődés intenzív fej­lesztési forrásainak felkutatá­sára tértek át, és a tizenegye­dik népgazdasági terv is a ha­tékonyságra, a minőségi mun­kára és a gazdaságosságra he­lyezi a fő hangsúlyt. Ez meg­felel az SZKP alapvető gazda­sági irányvonalának. Nem titok, hogy a szovjet népgazdaság előtt álló idei terv­feladatok korántsem könnyűek. A nemzeti jövedelem a tervek szerint a tavalyi évhez viszo­nyítva 3,4 százalékkal, vagyis abszolút értékben 15 milliárd rubellel növekszik. Az ipari ter­melés 4,1 százalékos növek­ményt ér el, vagyis 653 milliárd rubellel lesz nagyobb, mint ta­valy. Többek között ez annyit jelent, hogy a szovjet ipari ter­melés idén összehasonlítható árakban megfelel a korábbi egész ötéves tervidőszak ipari termelésének. Az idei év fontos lesz az ún. élelmiszer-ellátási program megvalósítása szem­pontjából, amely komplex kér­désként kezeli a mezőgazdasági szektor és a vele kapcsolatos ipari ágazatok fejlesztésének kérdését. A terv szerint a brut- tó mezőgazdasági termelés 5,5 százalékkal haladja meg az 1978-as szintet, és eléri a 135,4 milliárd rubelt. Mint ismeretes, a két évvel ezelőtti mezőgazda­sági eredmények rekordot je­lentettek a szovjet mezőgazda­ság történetében. Bővül a pakisztáni—kínai katonai együttműködés (ČSTK) — Az észak-indiai Dzsammu és Kasmír államban működő Inkilabi Nemzeti Kon­ferencia Párt nyilatkozatában megállapítja, hogy az elmúlt időszakban Pakisztán mind többször sértette meg az in­diai határt. A pakisztáni ügynökök beha­tolása indiai területre igen nyugtalanítja a helyi lakossá­got. A nyilatkozat annak a re­ményének ad hangot, hogy a központi kormány megteszi az indiai határok biztonságát sza­vatoló intézkedéseket. A New Wave című ismert in­diai hetilap arról számol be, hogy a pekingi vezetés India- ellenes tevékenységére hasz­nálja fel Pakisztán területét. Peking ürügyet keres arra, hogy fokozza katonai jelenlé­tét a Pakisztán által megszállt Dzsammu és Kasmír államban. A pakisztáni—kínai katonai együttműködés egyre bővül. Ezt bizonyítja, hogy a közel­múltban Észak-Pakisztánban a két ország egységei közös had­gyakorlatot tartottak, írja a New Wave. India számára fe­nyegetést jelentenek a Tibet- ben épülő kínai rakétatámasz­pontok is, valamint az a tény, hogy a kínai kormány tartja ellenőrzése alatt a karakóra­JÓ ALAP - JELENTŐS FELADATOK (Folytatás az l. oldalról) A Prágai Metróépítő Vállalat dolgozóinak tegnapi nagygyűlé­sén Karéi Bláha, a vállalat igaz­gatója nagyra értékelte a föld­alatti vasút építőinek áldozat­kész munkáját. Ennek köszön­hető, hogy nemrég megnyílt a A—2-es és a C—2-es metrósza­kasz. 1980. évi tervét a válla­lat 111 százalékra, a 6. ötéves terv feladatait pedig 104,5 szá­zalékra teljesítette. A 7. ötéves tervidőszakban elkészülnek azok a szakaszok — 7,2 kilo­méter hosszúságban és további 9 metróállomással —, amelyek Karlínt Smíchowal és Karlínt Holešovicével kötik össze. Tervezés — a dolgozók bekapcsolásával A bratislavai Slovnaft válla­lat számára a 6. ötéves terv- idősMk ével közül a múlt esz­tendő volt a legsikeresebb, mi­közben a petrolkémiai komple­xum is elérte tervezett kapa­citását. A vállalat bruttó terme­lési tervét 100,3 százalékra tel­jesítette, s 13,1 milliárd korona értékű terméket gyártott. A túl­teljesítés értéke 50 millió ko­rona. Az exporttervet a Slov­naft dolgozói még jóval az év vége előtt valóra váltották, s tavaly a nem szocialista orszá­gokba Irányuló petrolkémiai ki­vitel tervét 80 millió koronával túlteljesítették. Az idei terv ki­dolgozására Is nagy gondot for­dítottak. A Slovnaft ugyanis már több éve saját módszerrel dolgozza ki tervét, ami lehető­vé teszi, hogy mind a 8200 dol­gozót bevonják a tervek és a műszaki-szevezési intézkedések kidolgozásába. Ebben az évben a vállalat három százalékkal akarja javítani a feldolgozott kőolaj hasznosítását. Túlteljesítették exportfelodutoikot Az eddigi sikerek örömteli tudatában kezdhették meg a munkát az új évben a Slovákiai Műszaki Üveggyár dolgozói. A tavalyi állami terv minden fon­tos feladatát teljesítették. A szocialista országokba irányuló kivitel tervét legalább 10 mil­lió koronával túlteljesítették, ezen belül a Szovjetunióba 3,4 millió korona értékű termékkel exportáltak többet a tervezett­nél. A nem szocialista országok­ba irányuló kiviteli tervet Is túlteljesítették. Ezenkívül továb­bi négyfajta terméküket sorol­ták be a minőség I. osztályá­ba. Fogyasztói árakban számít­va a hazai szállítások tervét 4,2 millió koronával túlteljesí­tették. Idei tervüket a népgaz­daság tervszerű irányítási rend­szerét tökéletesítő komplex in­tézkedések alapján dolgozták ki. Ezzel is Igyekeztek megte­remteni a feltételeket a meny- nyiségi és a minőségi feladatok kiegyensúlyozott megvalósításá­hoz. Sokrétű és eredményes gazdasági tevékenység A közép-szlovákiai kerületben is mintegy félmillió dolgozó az­zal az eltökélt szándékkal kezd­te meg tegnap a munkát, hogy sikeresen teljesíti a 7. ötéves tervidőszak első évének fel­adatait. A szocialista ország­építésnek köszönhető, hogy ha­zánknak ez az egykor elmara­dott része felvirágzott, jelenleg kétheti termelése nagyobb, mint egész 1949 évi termelése. Ebben a kerületben alumíniu­mot, vasöntvényeket, tévékészü­lékeket, építődarukat, motorke­rékpárokat és csavarokat gyár­tanak. Igényes feladatok hárul- nak a gépipari vállalatok dol­gozóira, hiszen 1985-ig majd­nem 50 százalékkal kell növel­niük a termelést. A Szén- és Palaipari Konszern dolgozói az előirányzat szerint az idén 7 millió 600 ezer tonna barna­szenet fejtenek, és dinamikusan fejlődik a kerület vegy- és fa­ipara. A mezőgazdaság előtt is nagy feladatok állnak, a gabo­na felvásárolt mennyiségét 21 százalékkal, a burgonyáét több mint 30 százalékkal, a vágómar­háét 16 százalékkal, a tejét pe­dig 22 százalékkal kell növelni. Az idei feladatok teljesítését nagyban előmozdítják a CSKP XVI. kongresszusa és pártunk megalapításának 60. évforduló­ja tiszteletére vállalt kötelezett­ségek. Javul a termékek minősége A Kelet-szlovákiai Vasmű árutermelésének terjedelme a 6. ötéves tervidőszakban elérte az 53 milliárd koronát, ami azt jelenti, hogy a korábbi ötéves tervidőszakhoz képest több mint 40 százalékkal nőtt. Egy­idejűleg jelentős mértékben Ja­vult a termékek minősége, amit az is mutat, hogy a reklamá­ciók számaránya az 1975. évi 0,35 százalékról tavaly 0,13 százalékra csökkent. Ebben az évben a kassai (KošiceJ nagy- vállalat hat százalékkal növeli termelésének terjedelmét, meg­valósításához szükség van ar­ra, hogy a 24 ezer dolgozó jól felhasználja az eddigi tapasz­talatokat. Épül a dukovanyi atomerőmű Igényes esztendő kezdődött tegnap a dukovanyi atomerőmű 4300 építője számára. Figyel­müket az 1-es számú fő áram­termelő blokk és a segédüze­mek építésére, valamint a köz­művesítésre összpontosítják. Mozgósító felajánlási mozgalom Az ostrava karvinái kőszén­medencében tegnap az első mű­szakot több mint 15 ezer bá­nyász és technikus kezdte meg. Idei tervük több mint 24 millió tonna kőszén fejtését irányoz­za elő. Az igényes cél elérését nagyban előmozdítja a CSKP XVI. kongresszusa és pártunk megalapításának 60. évforduló­ja tiszteletére kibontakoztatott felajánlási mozgalom. A me­dence bányavállalatainál nagy gondot fordítanak a munka- szervezés színvonalának emelé­sére, az önköltségek csökkenté­sére, a munkavédelemre és a fiatal dolgozók nevelésére. A múlt évben a szocialista mun­kabrigádok és az ifjúsági bá­nyászkollektívák 290 rekordot állítottak fel. Oj konszern — hatékonyabb szervezés Vítkovicében új konszern ala­kult. Vállalatai a fűtőanyag- és az energiaipar, a kohóipar, a nehézgépipar, az építőipar, a közlekedés, a távközlés és más iparágak, illetve népgazdasági ágazatok szállítói. Az új szer­vezés és beosztás lehetővé te­szi a népgazdaság tervszerű Irá­nyítási rendszerét tökéletesítő komplex intézkedések sikere­sebb végrehajtását és az önálló elszámolási rendszer hatéko­nyabb érvényesítését. Ezek a vállalatok a 6. ötéves tervidő­szakban 440 millió koronával túlteljesítették árutermelési ter­vüket, s 2,5 milliárd koronával a szocialista országokba irá­nyuló kivitelük tervét. Az új konszern fontosabb vállalatai: a Klement Gottwald Vasmű, a Zdári Gépgyár, az Uničovi Gép­gyár, a chrudimi Transporta, a Breznói Hídelemgyár, és az Ostravai Kohóipari Szerelő Vál­lalat. mi hegyi utat, ugyanis rajta keresztül gyors katonai szállít­mányok érkezhetnek Pakisz­tánba. A fentiek azt bizonyít­ják, hogy Kína fokozni kívánja a feszültséget Dél-Ázsiában — hangsúlyozza az indiai lap. Pák i s z tá n ba n ko r m á n y re nd e- letet adtak iki az oktatási in­tézmények fegyelmének a meg­szilárdításáról. A rendelet va­lójában megtiltja a diákok szá* mára, hogy résztvegyenek az ország politikai életében. A Ziaul Hak tábornok vezet­te rezsim döntésének hátteré­ben a haladó és jobboldali irányzatú vallási diákcsoportok közötti összecsapások állnak, amelyek a múlt év végén vál­tak gyakorivá, abban az idő­szakban, amikor az iskolákban az önigazgatási szervek meg­választása folyt. A pakisztáni sajtó jelentései szerint számos nagy városban a jobboldali diákképviselők e választások során vereséget szenvedtek. Amerikai politikusok Pekingben (ČSTK) — Az amerikai re­publikánus párt Pekingben tar­tózkodó küldöttsége szombaton megbeszélést folytatott Huang Hua kínai külügyminiszterrel és alelnökkel. A küldöttséget — Theodor Stevenset, az új sze­nátus republikánus többségé­nek helyettes vezetőjét és Anna Chenaultot, a Tajvan-lobby egyik hangadóját, az amerikai — kínai kapcsolatok normalizá­lásának Ismert ellenzőjét —- tegnap fogadta Teng Hsziao- ping, a Kínai KP KB elnökhe­lyettese is. Hivatalos kínai körökben „nagyon jelentősnek“ ítélik a két amerikai politikus látoga­tását. Ez az első magas szintű kapcsolatteremtés a kínai veze­tés és a republikánus párt kö­zött azóta, hogy Ronald Rea­gant, a párt jelöltjét megvá­lasztották az Egyesült Államok elnökének. Megfigyelők véle­ménye szerint Reagan küldöttei azért utaztak Pekingbe, hogy megmagyarázzák a jövendőbeli elnök Tajvannal kapcsolatos ál­láspontját. Mint ismeretes, Kí­nában igen nagy felháborodást keltett Reagan egyik választási nyilatkozata, miszerint megvá­lasztása esetében valamilyen formában a Tajvannal való „hi­vatalos kapcsolatok“ felújítását fogja szorgalmazni. A pekingi vezetők ezt a „két Kína“ poli­tikájához való visszatérésként értelmezték, és azzal fenyege­tőztek, hogy ez a politika a kí­nai—amerikai kapcsolatok rom­lásához vezetne. Peking felhá­borodásában annak Idején az 1979-ben helyreállított amerikai —kínai diplomáciai kapcsolatok megszakítását is kilátásba he­lyezte, ezért a republikánusok azóta kerülgetik e kényes kér­dést. Egyelőre nem ismeretes, hogy a republikánus politikusok vit­tek-e magukkal valamiféle üze­netet Ronald Reagantól. Az Űj Kína hírügynökség szerint Teng és a két politikus „közös ér­deklődésre számot tartó idősze rű kérdésekről“ tárgyalt. sms 1981. A I. 5. 2

Next

/
Thumbnails
Contents