Új Szó, 1981. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-19 / 15. szám, hétfő
Hogy is állunk víz dolgában? ELKEZDŐDÖTT A NEMZETKÖZI VÍZELLÁTÁSI ÉVTIZED Úgy tűnik, hogy a huszadik évszázad utolsó negyedében az ún. népességrobbanás és az ugyancsak úgynevezettnek mondható civilizáció, vagyis a környezetvédelemre a legtöbb esetben fittyet hányó Iparosítás — nem is beszélve az esztelen fegyverkezési hajszáról —az energia- és az élelmezési, valamint a környezetvédelmi válság mellett a vízellátás globális válságát is kilátásba helyezi. Erre utalt többek között az ENSZ Vízügyi Világkonferenciája is 1977-ben az argentínai Mar del Platában, s ennek a megelőzését szorgalmazza az ENSZ-nek az a kezdeményezése is, hogy az 1981-tól 1990-ig terjedő évtizedet az egész emberiség az ivóvíz-ellátás nemzetközi évtizedévé nyilvánítsa. Az ENSZ-nek ezt a kezdeményezését az Egészség- ügyi Világszervezet (WHO) közlönye hozta nyilvánosságra. A Nemzetközi Vízellátási De- cenniumnak az a célja, hogy 1990-ig a Föld minden lakója egészséges ivóvízhez jusson, s hogy az öntözés növelésével, különösen a fejlődő országok- ban, javuljon az egész emberiség élelmiszer-ellátása. Ez kozó alapvető kutatásokat az UNESCO nemzetközi hidrológiai programja, s főleg az 1965-tól 1974-ig tartó Nemzetközi Hidrológiai Decennium keretében már elvégezték. Ezekbe a kutatásokba bekapcsolódtak a világ legnevesebb vízügyi Intézetei és szakemberei, s felméréseik és előrejelzéseik alapul szolgálhatnak az általános és a helyi problémák ikonkrót megoldásához. Elsősorban arra a kérdésre kellett megadni a választ, hogy Földünk édesvízi készleted meddig; tudják fedezni az emberiség rohamosan növekvő vízfogyasztását. Ami az utóbbit Illeti, az UNESCO (közlönyében 1978 márciusában ismertetett adatok szerint az egész emberiség évi vízigénye 1900-ban még csak 400 km3 volt, ex 1940-ben 822 km3-re, 1975-ben pedig 2966 km3-re nőtt, s az előrejelzések szerint 2000-tg ez a mennyiség is megduplázódik, vagyis megközelíti a 6000 köbkilométert. Ez valóban gyors ütemű növekedés, amely szinte az energiafogyasztás növekedéséhez hasonlítható, ám a Föld vízkészleteire vonatkozó adatok A Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság lakossága Laosz Népi Forradalmi Pártja és a kormány vezetése alatt az ország gazdasági-társadalmi átalakítására, a forradalom és a függetlenség vívmányainak kihasználására összpontosítja törekvéseit. Egy év alatt 463 új öntözőcsatornát építettek, több mint négyszázat építettek újjá, s hatvan nagyobb víztározót létesítettek. A felvételen a Namxouangi víztározó építése látható (A ČSTK felvétele) nem kis feladatot jelent, ha figyelembe vesszük, hogy jelenleg az egész emberiségnek körülbelül a negyedrésze, vagyis csaknem egymilliárd ember nélkülözi az egészséges ivóvizet és a tisztálkodás, a személyi higiénia lehetőségeit a fejlődő országokban, s ott is elsősorban a falvakon. Az ENSZ illetékes szervezetei már évtizedek óta foglalkoznak ezzel a problémával, amely eléggé összetett, hiszen szorosan összefügg az érintett országok gazdasági helyzetével, társadalmi rendszerével, a lakosság kulturális színvonalával, sőt nemzetközi politikai összefüggései is vannak, hiszen az ivó- és az öntözővíz potenciális forrásait képező nagyobb folyók általában több ország területén haladnak át, esetleg országhatárt képeznek, ami Cp- pen a vízgazdálkodás miatt konfliktusokat okozhat. A világ vízellátásának a problémáját tehát nagyon sokoldalúan kell megközelíteni. Éppen ezért az ENSZ érdekelt szervezetei, elsősorban az UNESCO, vagyis az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális szervezete, valamint az Egészségügyi Világszervezet főleg a tudományos kutatásra helyezik a súlyt, hogy a szükséges beruházások kivitelezése, a különböző jellegű és rendeltetésű vízművek építése előtt pontos adatok álljanak a leginkább érintett országok rendelkezésére a terület, főleg a vízgyűjtőrendszerek hidrológiai viszonyairól, a tervezett intézkedések feltételezhető követ- PW| kezményeiről stb. Ebben a Lmm munkában nagy segítséget nyújthatnak és nyújtanak is az iparilag fejlett országok víz1981. ügyi szakemberei, akik sokéves tapasztalataikat hasznosan gyümölosöztethetik az egész emberiség érdekeit szol3 gálva. A Föld vízkészleteire és az emberiség vízigényeire vonatI. 19. azt bizonyítják, hogy általános viszonylatban nincs ok az aggodalomra. Igaz ugyan, hogy a Föld l,4xl09 km3-re becsült teljes vízkészletének több mint 97 százaléka emberi fogyasztásra alkalmatlan sós tengervíz, s a maradék 2,7 százaléknyi édesvíznek több mint a háromnegyed részét a sarkvidéki jéghegyek tartalmazzák, de még így is elég víz áll rendelkezésre a tavakban és a folyókban, valamint talajvíz formájában, habár ezeknek a készleteknek a megoszlása az egyes világrészek szerint, sőt még az egyes országokon belül is igen egyenlőtlen. A szárazföldekről évente lefolyó víztömeget például 40—47 ezer km3-re becsülik, de ennek a mennyiségnek több mint 60 százaléka Dél-Amert- kára és Ázsiára jut. A többi kontinens, Észak-Amerikát is beleértve, a maradék 40 százalékon osztozkodik. A további fejlődés szempontjából különösen tanulságos Európa helyzete, amelyre a Föld teljes édesvíz készletének csupán 7 százaléka jut, s ez az arányokat tekintve háromszor kevesebb a világátlagnál. Ugyanakkor földrészünkön 650 millió ember él, s a 34 európai ország zömében az iparilag fejlett országok sorába tarto- ’ zik, ahol az egy személyre jutó vízfogyasztás is megközelíti, illetve meghaladja az elegendőnek tekintett napi 300—400 literes szintet. Más kérdés azonban, hogy milyen a vízgazdálkodás helyzete az egyes európai országokban, s hogy ezek milyen gazdasági és műszaki erőfeszítésekre kényszerülnek az ellátás biztosítására, vízlépcsők, víztározók építésével, víztakarékos energetikai és egyéb technológiai folyamatok bevezetésével, a használt víz visz- szanyerésével. s a különböző gazdasági szabályozók érvényesítésével. Az iparilag fejlett országok lakossága egyrz Inkább rádöbben arra a valóságra, hogy a víz nem korlátlanul rendelkezésre álló természeti kincs, hanem éppolyan áru, mint a többi, mert ki kell termelni, elő kell állítani és ezért meghatározható értéke is van. De éppen ezek a tapasztalatok segíthetik elő a legsúlyosabb helyzetben levő fejlődő országok vízgazdálkodási problémáinak megoldását is, ahol ma még minden a természettől, az időjárás alakulásától, a folyók vízhozamától függ, ami a lakosságot nem egyszer vándorlásra, az aszályossá váló területek elhagyására kényszeríti. Nem is beszélve az emberi tevékenység okozta károkról, a természet egyensúlyának megbontásáról, a félgyarmati országokban folytatott természet- és lakosságzsaroló monokultúrás gazdálkodásról, főleg pedig a bányaipari és nyersanyagtermelő üzemek ikörnyezetromboló tevékenységéről, ami a folyók és a talajvizek mértéktelen szennyezésével inkább csak rontja a víz- gazdálkodásban fennálló nehéz helyzetet, nemhogy javítana azon. A külföldi tőkés érdekeltségek azonban vajmi keveset törődnek a lakosság vízellátási gondjaival, számukra a nyereség a fontos, és az annál nagyobb, minél kisebb a termelési költség, beleértve a környezet megóvására fordítandó kiadásokat. Nyilvánvaló tehát, hogy a vízgazdálkodásnak meghatározó szerepe van az egyes fejlődő országok további sorsának alakulásában, gazdasági és társadalmi életének formálásában, valamint a nemzetközi monopóliumokkal szemben, teljesebb politikai és gazdasági függetlenségükért folytatott harcukban. Ez a függetlenség abban is megnyilvánul, hogy az egyes országok milyen reális eszközökkel rendelkeznek saját fejlődési problémáik megoldásához, amiben a lakosság és a mezőgazdaság vízellátása, s ennek függvényeként az élelmezés problémájának a megoldása a legfontosabbak közé tartozik. Nem leszünk messze az Igazságtól, ha azt állítjuk, hogy a nemzetközi vízellátási évtizedre is érvényes a mondás: ha éhezik a szomszédod, ne halat adj neki, hanem hálótI Mert a halat megeszi és megint éhezni fog, de ha megtanul halászni, továbbra is gondoskodik majd a táplálékáról. (Csakhogy mire ezt megtanulja, hal is legyen még abban a vízben!) A fejlődő országok lakosságát is meg kell tehát tanítani a víz- gazdálkodás fortélyaira, hogy több területet öntözhessenek, több termést takarítsanak be, s mindezt magasabb szociális és kulturális színvonalon tegyék. A szakmai segítségnyújtás azonban, amelyből Csehszlovákia is kiveszi a részét, önmagában nem elég. A politikai, a gazdasági és a társadalmi feltételeket is meg kell teremteni ahhoz, hogy az ENSZ által meghirdetett „vízellátási évtized“ célhoz érjen, s 1990-ben ne legyen sehol a világon olyan ember, akinek nem jut egészséges ivóvíz. MAKRAI MIKLÓS Szükség van kutatási eredményeikre A cseh geológusok időszerű feladatai Téves lenne azt hinni, hogy a földkerekség összetételét, a felszín alatti vizek forrását, áramlását és tulajdonságait vizsgáló geológusok sokoldalú tevékenysége kimerül a geológiai és hidrogeológiai kutatásokkal. Megfigyeléseik és ismereteik az építkezések megkezdésénél, a műemlékek felújításánál ugyanolyan nélkülözhetetlenek, mint a környezet, mindenekelőtt az ivóvíz védelmére irányuló tájékoztatásaik. A geológiai szervezetek igényes feladatairól dr. Josef Pravdával, a Cseh Geológiai Hivatal elnökével beszélgettünk. — A népgazdaság fejlesztése szempontjából a legnagyobb jelentőséget az elmúlt ötéves tervidőszakban a fűtőanyag- és energiagazdálkodással kapcsolatos kutatásaink terén elért eredményeknek tulajdonítom — utalt a Slaný és Frenštát környékén már feltárt szénlelőhelyekre, amelyek készlete a becslések szerint további 400 millió tonnát meghaladó jó minőségű, nagyobbára kokszolható feketeszén. Ez a mennyiség azonban kevésnek bizonyulna, ha az ostrava-karvinái szén- medence közelében és a Mélník vidékén folyó kutatások nem helyeznének kilátásba további, mintegy 300 millió tonnát kitevő kokszolható feketeszenet. A tüzelőanyag iránti növekvő igényeink folytán hasonló figyelmet szentelnek a geológusok az észak-csehországi barnaszénmedencének és a dél- morvaországi lignit lelőhelyeknek. — Csupán a földgáz- és a kőolajtermelés növelése okoz gondot. A lehetőségek után kutatva ugyanis az eredmények egyelőre nincsenek aránjban fáradozásunkkal — jegyLi meg dr. Josef Pravda, majd elmondja, hogy a legnagyobb problémát e téren az igényes műszaki munkáknak megfelelő korszerű berendezések — elsősorban a fúrógépek — hiánya okozza. Üjabb nyersanyagok a láthatáron Ugyanakkor a fluorit- és grafitkészletek gyarapítását biztosító lelőhelyek tervszerűen folyó feltárásával elégedettek a szakemberek. A lényegesen megnövekedett építőanyagkészletek — főleg a kő és a kavicsos homok — a tervfeladatok túlteljesítéséről tanúskodnak. Kielégítők az érckutatások terén elért eredmények is. A színesfémekre irányuló kutatási akciók száma csökkent, s az erőket a Jeseník és a Cseh Érchegység vidékén gyakori, többféle fémet tartalmazó — poli- metalikus — érclelőhelyek átvizsgálására összpontosították. És hogy nem hiába fáradoztak, arról helyenként előforduló arany nyomai is tanúskodnak. Igaz ugyan, hogy ez a felfedezés nem tekinthető újdonságnak, nem is jelent meglepetést. Köztudott ugyanis, hogy régen- te hazánkban több helyütt is bányászták ezt a nemes fémet. A bányák azonban idővel kimerültek, és kifizetődőbbnek bizonyult, hogy igényeinket külföldről fedezzük. Tekintettel azonban az arany világpiaci árának lényeges emelkedésére, Ismét Időszerűvé vált a hazai probléma megoldása. És mert a szakemberek véleménye szerint a kilátások e téren Is meglehetősen biztatók, a terv számos régi arany- és ezüstbánya, illetve kutatóhely újravizsgálatát irányozza elő. Az első bányák megnyitására Celín község határában — a Slapy-i vízgát kő- zelében — öt négyzetkilométernyi területen, valamint Jeseník környékén kerülne sor. A hidrogeológusok is munkálkodnak Nem beszéltünk még a híd* rogeológusoknak a nagy épít* kezésekkel kapcsolatban, pél* dául a prágai metró hálózatának létrehozásánál kifejtett nélkülözhetetlen tevékenységéről. De ugyanilyen fontosak a köz-i lekedésl és Ipari építkezéseket, vagy akár a lakótelepek építé* sét megelőző, geológiai adató* kát tartalmazó tájékoztatások, valamint az észak-csehországi külszíni szénbányák oldalfalainak stabilizálásával kapcsolatos kutatások. Figyelmük 1974 óta a föld alatti vizek szennyeződésének megelőzésére is kiterjed. Számos akciójuk egyike a környezetvédelem keretében a kőolaj okozta szennyeződés megakadályozására irányul. A föld alatti ivóvíz-források tisztán tartására évente mintegy 100 millió koronát fordítanak. En-< nek a tetemes összegnek köszönhető, hogy a károk többnyire megelőzhetők, tehát a költségek többszörösen megtérülnek. Igényes program A geológusokra természete-* sen a 7. ötéves tervidőszakban is sok munka vár. Többek között további fémlelőhelyek, elsősorban az aranylelőhelyek feltárására, Plzeň környékén pedig a további kaolin- és az öntödék számára nélkülözhetetlen bentonit lelőhelyek felkui tatására is rövidesen sor kerül. Az atomerőművek építése, az autópályák és a többi közút, valamint a metró hálózatának fokozatos kiterjesztése is a geológusok segítségét igénylL Állandó feladataik közé tartozik a föld alatti vízforrások figyelemmel kísérése, minőségük rendszeres ellenőrzése is. Emellett a KGST-tagországokkal va- ló együttműködésre is telik idejükből. Erről tanúskodik szakembreink évek óta folyó sikeres munkája, külföldön, többek között pl. a Mongol Népköztársaságban és az, hopv nemzetközi szerződéseink alapján tevékenységüket más országokra is kiterjesztik. * * # A geológusok munkáját a CSKP KB 18. ülésén elhangzott felhívásra adott válaszként a népgazdaság fejlesztésére irányuló törekvések jellemzik. A XVI. pártkongresszust megelőző, példát mutató kezdeményezésük nem hagyható figyelmen kívül. Igyekezetük megkívánja a velük együttműködő vállalat tok megértő támogatását. Ez ugyanis partnereink és az egész társadalom érdeke. KARDOS MÁRTA VIETNAMI TERMELŐSZÖVETKEZETEK A déli országrészben, amely mindössze öt évvel ezelőtt lépett a szocialista átalakulás útjára, sikeresen valósul meg a mezőgazdaság kollektivizálása. Jelenleg a Központi fennsík és a Tengermellék tartományaiban már 1580-ra emelkelett a szövetkezetek száma, több mint 3000 termelő brigád alakult — ezekbe tömörül a parasztcsaládok közel 90 százaléka. A kormány jelentős támogatást nyújt a szövetkezeteknek — biztosítja a szakemberutánpótlást, kedvezményes hiteleke.t nyújt, ellátja őket mezőgazdasági gépekkel, vetőmaggal és műtrágyával. (BUDAPRESS — APN) OJ VASÉRCLELÖHELY A SZOVJETUNIÓBAN Végéhez közeledik a kazah- ércet ad a szovjet népgazdasztáni Kacsari vasérclelőhely ságnak. A számítások szerint feltárása. A kitermelés megin- az Itt levő 2 milliárd tonnás dítása után a külfejtés évente készletek több emberöltőn ketöbb mint 20 millió tonna vas- resztül biztosítják a zavartalan termelést. A Kacsari külfejtés üzembehelyezése révén másfélszeresére emelkedik a köztársaság vasérctermelése. A kazahsztáni érclelőhelyek adják a nyersanyagot a Szovjetunióban termelt nyersvas tíz százalékához, ezek alkotják az uráli, a nyugat-szibériai és a közép-kazahsztáni fémkohászati központok fő nyersanyagbázisát. Ez nem jelentéktelen eredmény, főleg ha figyelembe vesz- szük, hogy mindössze negyed- százada kezdték el a kazahsztáni vasérclelőhelyek feltérképezését és kiaknázását. A szakemberek becslése szerint a készletek jóval meghaladják egész Nyugat-Európa vasércva- gvonát. Á feltárást és kitermelést jelentős mértékben meggyorsította a vidék bekapcsolása a szovjet vasúthálózatba és az egyesített energiarendszerbe. (BUDAPRESS — APN)