Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-07-27 / 30. szám
► A világ száztíz országában dolgoznak olyan szakemberek, akik. Moszkvában, a Patrice Lumumba nevét viselő Népek Barátsága Egyetemen szerezték képesítésüket Guillermo Gomez, már két éve tanult a Népek Barátsága Egyetemen, amikor a nyári szünidőben hazautazott Mexikóba. Morelia város egyetemi hallgatói meghívták őt, meséljen nekik moszkvai élményeiről. — Kérdésekkel árasztottak el — emlékszik a találkozásra Guilermo. — Meséltem nekik professzorainkról, akik munkájuk során a nyelvi különbségeket, hallgatóik személyiségét, felkészültségük színvonalát is képesek figyelembe venni, beszéltem a feszített tanulmányi programokról, a korszerűen felszerelt laboratóriumokról. Am az egész idő alatt éreztem, hogy bizalmatlansággal fogadják, amit mondok. Az egyik tanár nyíltan ki is mondta, nem hiszi, hogy egy mindössze húszesztendős egyetem magas színvonalon tudná oktatni hallgatóit. Akkor én azt javasoltam neki, vizsgáztasson le, most azonnal. „Rendben van, fiatalember. Mondja meg, kérem, hogyan bizonyítható annak szükséges és elégséges feltétele, hogy egy változó függvény határértékkel bírjon.“ Azt gondolta, hogy nagyon nehéz kérdést tett fel. A diákok is így érezték (ezt a kérdést követő zúgásból sejtettem.) Am én azonnal megadtam a választ, amelyet helyeslő morajlás fogadott. A hallgatóság körbevett minket. Fokozatosan felengedett a hűvös bizalmatlanság. * * * Amikor megalakult a Népek Barátsága Egyetem, sokan kétkedve fogadták programját, hogy a fejlődő országok számára képez majd szakembereket. Am az oktatói kollektíva, amely zömmel a Moszkvai Állami Egyetem professzorai karából került ki, magas mércét állított hallgatói elé, nem volt hajlandó engedményeket tenni, könnyített programok alapján oktatni. Alig néhány év múlva a Népek Barátsága Egyetemet felvették az Egyetemek Nemzetközi Egyesülésének tagjai sorába. Ez is az intézmény tekintélyét igazolta. Az Egyesülés Moszkvában megrendezett közgyűlése alkalmából az ázsiai, afrikai és latinamerikai országok 32 küldöttsége kereste fel az egyetemet, a látottakat nagyon sokra értékelték. Az egyetem 1200 főnyi oktatói gárdájának háromnek az ázsiai, afrikai és latin-amerikai népek nemzeti ételei. A nyári szünetek idején ingyenes beutalókat kapnak a sporttáborokba vagy beutazzák a Szovjetuniót. Leküzdhető nehézség — Az első orosz szó, amit barátaimmal megtanultunk, a „zdravsztvujtye“, a jó napot volt — emlékezik vissza a nicaraguai Carlos Arciuelio. — Ogy döntöttünk, azonnal kipróbáljuk tudományunkat. Bátorságunkat összeszedve minden mellettünk elhaladó lánynak köszöntünk, ök elmosolyodtak, és nagy örömünkre, visszaköszöntek: jó napot. Később is nemegyszer meggyőződhettünk arról, hogy a Szovjetunióban nem nagy gond a nyelvtudás hiánya egy külföldi számára. Az utcán, az üzletekben, a metrón mindenki igyekszik segíteni. Emlékszem, egyszer az étteremben összekevertem az eső és a kanál szavakat, és azt mondtam az edényt mosogató fiatal lánynak, hogy nincs esőm. A lány először az ablakra pillantott, azután rám. Nem tudom, mit gondolt, de kanalat kaptam. Barátságos környezetben a nyelvtanulás is köny- nyebben megy. Két-három hónap múltán az egyetem előkészítő tagozatán már csak orosz nyelven folyik az oktatás. A második félévben arra készítik fel a hallgatókat, hogy felvételi vizsgát tegyenek az egyetem valamelyik karára. Hat fakultás között választhatnak: a természettudományi és fizikai-matematikai, a böl- csészet,történelmi, a közgazdasági és jogi, az orvos- tudományi, az agrártudományi és a mérnöki kar várja őket. A tanulásnak szigorú szabályai vannak: az előadások, szemináriumok, laboratóriumi gyakorlatok látogatása kötelező. A tanmenetet a fejlődő országok sajátosságait figyelembe véve állították össze. Az oktatás fő profiljai a következők: egészségügy, mezőgazdaság, a népgazdaság közgazdaságtana és tervezése, geológia, építészet. A szakemberek képzése során arra törePakisztáni diákok egy csoportja a Patrice Lumumba nevét viselő Népek Barátsága Egyetem humán karainak főépülete előtt Ugandái diákok a Műszaki Egyetem ábrázoló geometria előadótermében elmerültek a munkában, hogy se látnak, se hallanak 1980. VII. 27. negyed része a tudományok doktora vagy kandidátusa címet viseli. Az egyes tanszékek munkáját ismert tudósok irányítják. Az egyetemen jelenleg 103 ország hat és fél ezer fia és leánya tanul. A felvételről nemre, nemzetiségre, vallásra való tekintet nélkül döntenek. Az ingyenes oktatás egyenlő feltételeket biztosít a képzettség megszerzéséhez mind a tehetősebb, mind a szegény családok gyermekei számára. A Peruból érkezett Leopoldo Calderon története sok szempontból tipikus. Iskolái befejezése után szülőföldjén, Ica város egyetemén kezdte tanulmányait. Családja nem tudta őt anyagilag támogatni. Neki kellett gondoskodnia önmagáról. Már-már azt fontolgatta, ne hagyja-e abba a tanulást, amikor tudomást szerzett a Népek Barátsága Egyetemről. — Itt biztosították számomra a lehetőséget, hogy tanulhassak anélkül, hogy magamnak kelljen gondoskodnom a betevő falatról — mondja Leopoldo. — A havi 90 rubeles ösztöndíj biztosítja a megélhetést. A külföldi diákokat ugyanúgy megilleti az ingyenes orvosi ellátás, mint a Szovjetunió állampolgárait. Ingyen kapják meg a szükséges tankönyveket is. A kollégiumi elhelyezésért — kényelmes, kétszemélyes szobákban laknak — jelképes összeget fizetnek, havonta körülbelül két rubelt. A diákmenzán alacsonyak az árak, az étlapon pedig állandóan szerepelkednek, hogy az egyetemet elvégzett fiatal ne csak a megfelelő ismeretekre tegyen szert, hanem a termelés szervezőjeként is megállja a helyét. Ezért szentelnek oly nagy figyelmet a gyakorlati foglalkozásoknak. Ha valamelyik diák a tudományos kutatás iránt érez hajlandóságot, rendelkezésére állnak a tudományos diákkörök. Számukra lehetővé teszik, hogy találkozhassanak az adott szakterület legkiemelkedőbb szovjet és külföldi tudósaival, megismerkedhessenek a Szovjet Tudományos Akadémia intézeteinek és laboratóriumainak kutatómunkájával. A legérdekesebb diákdolgozatokat közlik a tudományos folyóiratok és gyűjtemények. — Nagyszerű feltételek közt végezhetjük itt a tudományos munkát — mondja a Laoszból érkezett Buja Buniong. — Ha például egy orvostanhallgatónak munkájához számítástechnikai vagy hidraulikus berendezésre van szüksége, a többi tanszék segítségével hozzájuthat. A százegyedik vizsga A szovjet diákok általában önkéntes ifjúsági építőbrigádokat alakítanak a nyári szünidőkben, és az ország nagy építkezésein dolgoznak. Gyakran saját szakmájukban, néha más területen. A szabad levegőn végzett munka mindenkinek használ, amellett új vidékekkel is meg lehet ismerkedni, no és a kereset sem jön rosszul. Amikor a Népek Barátsága Egyetem hallgatói azt A Moszkva környéki sítúrák nem tartoznak az egyetem tantárgyai közé, mégis minden diák kötelezőnek tartja mondták, szívesen részt vennének az építőbrigádok munkájában, örömmel fogadták kérésüket. A guineai Frederico Ovono a Bajkál—Amur Vasútvonal építkezésén dolgozott. — Sokat hallottam a szibériai természet szépségéről — mesélte ősszel, a visszatérés után barátainak. — Most saját szememmel láthattam a tajgát, a hömpölygő folyókat. Az elektromos távvezeték oszlopait állítottuk fel. Eleinte nehéz és szokatlan volt a munka. De nagyon jó érzés volt látni az eredményt. Megedződtünk, erősek lettünk, mint a valódi szibériaiak. Esténként körülültük a tábortüzet, daloltunk, a hazánkról meséltünk barátainknak. A pihenőnapokon az „Ázsia“ és az „Afrika“ válogatott vívott focicsatákat az erdei tisztáson, hangversenyeket adtunk a helyi lakosoknak. Amikor elérkezett az indulás pillanata, nehezen vettünk búcsút Szibériától. Minden diák életében elérkezik az a pillanat, amikor már sikeresen túljutott a száz vizsgán és szigorlaton (ennyit ír elő a tanulmányi időre az egyetem szabályzata), megkapja diplomáját és a kék magiszteri szalagot. De az egyetem nemcsak akadémiai fel- készültséget nyújt neveltjeinek. — Sokoldalúan támogatjuk diákjaink hazafias érzelmeit — mondja Vlagyimir Sztanisz professzor, az egyetem rektora —, arra ösztönözzük őket, hogy erejüket, megszerzett ismereteiket hazájuk, népük boldogulásának szenteljék. Aureliana Sara orvosi diplomával tért haza Hon- durasba, és egy falusi körzetben kezdett dolgozni. „Távoli falukat utaztam be — írta az egyetemre küldött levelében — mindenkit gyógyítottam, legyen bármilyen a bőre színe, nemzetisége, vallása. Nálunk kevés orvos teszi ezt meg. Gyakran kell több kilométeres utat megtennem gyalog, cipelve a nehéz felszerelést, folyókon gázolva át. Az a tudat segít munkámban, hogy népemnek szüksége van erre. Hondu- rasban október 27-én ünnepük az orvosok napját. Azon a reggelen szerenád hangjaira ébredtem, az asszonyok énekeltek az ablakom alatt, a férfiak pedig tűzijátékot rendeztek tiszteletemre. Az orvosi hivatás fegyelemre szoktatott, de akkor nem tudtam visszatartani könnyeimet.“ Umberto Gonzales Sosa az egyetem első növendékeinek egyike. Tanulmányai befejezése után Umberto visszatért Ecuadorba. Egy olyan bányában kezdett dolgozni, amelyet be akartak zárni, mivel úgy hitték, teljesen kimerült. A fiatal mérnök alapos kutatómunka után kimutatta, hogy a bánya még 15 évre elegendő készletekkel rendelkezik. Umberto néhány év múltán sikerrel megvédte Moszkvában doktori disszertációját, jelenleg az ecua- • dóri Központi Egyetem mellett működő Bányászati Akadémiát vezeti. Az ország legnagyobb bányáit vezető szakemberek között ott vannak az ő tanítványai is. Umberto lefordította spanyol nyelvre volt tanárának, Ivan Panyin professzornak, az egyetem bányászati tanszéke vezetőjének munkáit. Az ecuadori diákok ma ezekből a tankönyvekből tanulnak. A Népek Barátsága Egyetem magiszterei százegyedik vizsgájukon is sikerrel helytállnak. ALEKSZANDR BIRJUKOV (A Druzsba című egyetemi lap nyomán)