Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-12-25 / 52. szám
ÚJ szú 19 80. XII. 31. Három-négy falut és egy nagy múltú kisvárost, szőlőhegyeket és sokat emlegetett borospincéket hagytunk magunk mögött, amig Modrára értünk. Ködnek, hónak nyoma sem volt; a nap hol itt, hol ott tűnt fel, mintha fáradtan, kicsit kótyagosan ébredt volna. A Keramika elnökhelyettesének irodájában Marta Klucáriková, a nép- művészeti termelőszövetkezet egyik élenjáró mestere várt rám, aki néhány évvel ezelőtt még a szlovák fővárosban dolgozott.- Megmondom őszintén, bármit is csináltam, semmi sem izgatott annyira, mint a habán tányérok - néz rám fénylő tekintettel, majd így folytatja: - 1962-ben fejeltem be a tanulmányaimat, s boldog voltam, hogy itt maradhattam Modrán Aztán férjhez mentem, gyerekeink születtek, s le kellett mondanom korábbi tervemről. Munkahelyet változtattam, hogy közelebb kerüljek a családomhoz Múltak az évek, nőttek a gyerekek, már majdnem meg is békéltem az életemmel, amikor felkerestek a modrai szövetkezetből. Szükségük volt rám, s én azonnal jöttem. Micsoda boldog voltam, ha tudná ... „Megtaláltam, amit akartam.“ Az agyagsajtolóban már nem mesél, hanem magyaráz. Kedvvel és örömmel.- A homokot Báhonból hozzák, az agyagot Őastáról és Kalinovóról szállítják Nézze csak azokat a nagy zöld dombokat! Azokban keverjük össze a kétféle alapanyagot és a vizet. Hatórás sajtolás után kalács formájú agyagrudakat kapunk, amelyeket három hónapig sötét, magas páratartalmú hűvös helyiségben tartunk.- Miért? Talán az agyagnak is pihennie kell, mint a kenyértész- tának?- Igen, pontosan így van. Ha a sajtóiéból azonnal a korongra kerülne az agyag, semmi sem lenne belőle összeesne. Nem lenne tartása. Azért is hangsúlyoztam annyira, amikor beléptünk ide, hogy a sajtolás a legfontosabb s egyben a legigényesebb munkafolyamat. A következő helyiségben már sokkal érdekesebb látvány fogad bennünket Száz meg száz száradó kancsó, váza, köcsög és tányér, amelyek nemcsak nagyságukban, hanem formájukban is különböznek. Nekem leginkább az a köcsög tetszett, amelyből egyszerre négyen is ihatnak, ha a fogantyúja alatt befogják a borsószem nagyságú lyukat, ha nem, egyetlenegy ember sem olthatja belőle a szomját. Csodálkozásomon csupán Miroslav Malinovsky mosolyog, aki évek óta ismeri a titok nyitját.- Két éve végeztem el a szakmunkásképzőt - mondja -, de már előtte is ismertem néhány szakmai fogást. Közben forog a korong, rajta a zsemle nagyságú agyag, s a hu,.Itt nem a mennyiség, hanem a mi nöség a fontos.“ szonéves fiatalember ujjal között percek alatt megszületik egy padlóváza alsó része.- Külön formálom meg a középső és a felső részt is, mert egyszerre lehetetlen volna. Hogy mivel ragasztom össze? Vízzel. Agyagos vizzel.- Azok a kisebb vázák, kancsók hány perc alatt készülnek el?- Nézze, az két tényezőtől függ - mondja leplezetlen mosollyal. - Az agyagtól és a kedvemtől. Ha jó ez is, az is, tíz-tizenöt perc alatt megvagyok vele- Olyan egész kicsi, alig öt centis kancsókat látott már? - szól közbe Marta Klucáriková. - Azok sokkal egyszerűbben készülnek. Csak formába kell önteni az agyagot, s amint megköt, már lehet is festeni. A festőműhelybe vezető folyosón alig van szabad hely. A fal mellett félkész termékek száradnak - néha három hétig is. S mert kevés a hely, sok az áru, egyre kisebbnek bizonyul a csarnok, minden négyzetmétert ki kell használni.- Nem volt mindig ilyen nagy az érdeklődés a népművészeti cikkek iránt - mondja Éva Barőíková, a szövetkezet egyik legrégibb pingálóasz- szonya. - 1946-tól dolgozom itt, s bizony az első tíz év nem hagyott szép emlékeket bennem. Kevés munkánk volt, rosszul is fizettek. Pedig nem volt könnyű bejutni ide... Még nehezebb bent maradni. Szigorú mesterünk volt, egyetlen elhibázott ecsetvonást sem tűrt meg. Kérdezze csak meg a férjemet. Itt ül mellettem. Egyetlen lépés választ el az ősz hajú férfitól, mégis képtelen vagyok megszólítani. Átszellemült arcán látom, a világ is megszűnik körülötte, ha ecset van a kezében.- Itt ismerkedtünk meg, itt éltük le életünk nagyobbik részét - mondja Barőíková asszony. - Most, hogy jövőre nyugdíjba megyek, egyre szomorúbb vagyok. Nem tudok megbarátkozni a gondolattal, hogy egyszer búcsút kell vennem az agyagtól, a festékektől. Nem, nem az anyagiak izgatnak. Ha pénzért végezném ezt a munkát, a kancsóimon is észreve- hetné. Itt nem a- mennyiség, hanem a minőség a fontos. Tudja, milyen kellemes érzés, amikor arra gondolok, hogy egy-egy csérépdarab még engem is túlél... Hogy féltve őrzött kincs lesz a munkámból... És szeretném hinni, hogy nem a divat miatt vásárolják az emberek ezeket a tárgyakat, hanem azért, mert vonzódnak hozzájuk. Mert értékelik a kézi munkát, a népművészet eredetiségét. A szőke Mária Zajciková alig egy éve dolgozik a szövetkezetben. Fehér fénymázzal bevont tányérok, formás köcsögök sorakoznak az asztalán, s minden mozdulatán látni, hogy szív- vel-lélekkel festi őket. Megtaláltam, amit akartam - mondja egészen halkan. - Gyerekkoromtól vonzott a kerámia és a népművészet, gondolhatja hát, milyen boldog vagyok. Amint leteszem a tányért, már látom is, hogyan dolgoztam. A színek? Igen, most még elég furcsák. De az égetés alatt teljesen megváltoznak. A szürkéből kék lesz, a barnából tűzpiros. Nézze csak meg, biztosan elcsodálkozik. Először a színek lepnek meg, aztán az egymás mellé állított szebbnél szebb korsók, gyertyatartók, tányérok, amelyekből a boltokban egyre kevesebbet látok.- Az évi tervünkre kíváncsi? - kérdezi Katarina Nestarcová, a szövetkezet elnökhelyettese. - Nyolcmillió hétszáz ezer korona. Megemlítem azt is, hogy 160 alkalmazottunk van, a szakmunkásképzőnkben pedig 126 diák tanul.- Ha hiszi, ha nem, nyáron itt vernek sátrat az emberek a szövetkezet boltja előtt, hogy a reggeli nyitáskor elsők legyenek. De nehogy azt képzelje, hogy külföldön más a helyEgy megrakott kemence... (Gyökeres György felvételei) zet. Hollandiában, Jugoszláviában, Angliában, az NSZK-ban és az Egyesült Államokban is perceken belül gazdára találnak a modrai köcsögök. Most már ugye, felesleges mondanom, miért nem lelkesedtem, amikor felhívott, hogy rólunk akar írni. Holnaptól, tudom, még többen lesznek, akik habán tányérral vagy modrai korsóval akarnak örömet szerezni. G. Szabó László Egyre kisebbnek bizonyul a csarnok Most már elég a gépekre felügyelni (A szerző felvétele) FELÚJÍTÁS - MENET KÖZBEN Miután a jóslatok ellenére világszerte ismét bebizonyosodott, hogy szén nélkül még a huszadik század utolsó csücskében sem létezhetünk, komoly beruházásokkal próbálunk lendíteni a bányászaton. Ez a folyamat hazánkban is jól észlelhető. A nagyobb mennyiségű szén igénye rendszerint a fejtőgépekre terelte a gépipar figyelmét, így következhetett be a Handlovái Szénbányákban is, hogy a szállítórészleg csak nagy erőfeszítésekkel bírta folyamatosan felszínre hozni a jövesztett szenet Egyszóval, a bánya termelőképessége megelőzte a szállítás felvevőképességét. A szükséges összhang megteremtésére csupán egy mód kínálkozott: az egész szállítórészleg korszerűsítése, felújítása.- A teljes felújítás számos objektumot érint, és több évre tervezett. A második félévben viszont már elvégezték a legfontosabb teendőket. Milyen sikerrel? - kérdezem Jozef Kobela mérnöktől, a bánya műszaki igazgatójától.- Nagy sikerrel - hangzik a válasz. - Tizennégy napra terveztük a vágányzárt, a dolgozóink önzetlenségének, munkabírásának és a szállítók tettre- készségének köszönhetően viszont teljes két nappal korábban végeztük el. Olyan munkákat kellett ez alatt végrehajtanunk, amelyekre az üzemeltetés alatt lehetetlenség volt sort keríteni. Vonatkozik ez a pályatest-felújítására a tárnabejáratoknál, a csillebuktatónál és a tárolónál, valamint a felszínen. A megtakarított két nap alatt tökéletesen kipróbálhattunk a felújított részeket, így teljes üzemeléskor már nem kell egy esetleges üzemzavartól tartanunk. Végigjárva a felújítás utáni részlegeket, magam is meggyőződhettem afelől, hogy nem egész két hét alatt itt valóban óriási munkát végeztek el. Legjobban az új csillebuktató köti le figyelmemet, amelyen az új, nagy ürtartalmú csillék megállás nélkül haladnak keresztül. Egy elmés szerkezet menet közben kapcsolja ki rajtuk a zárakat, és Így saját súlyával zuhan alá a szén. Micsoda előny ez a régi buktatóval szemben, amit még bontás előtt láthatok. Csupa elavult berendezés hever itt csendesen. Munkaeszközök, amelyek nem is régen olyannyira próbára tették az izmokat.- Ahhoz, hogy a gazdaságtalan veszteségidőket a minimumra csökkentsük, a földalatti kisvasúthálózat teljes fölújítására van szükség - mondja Kobela mérnök. - Ez nem csekély feladat, hiszen itt ötven kilométernyi pályáról beszélek. Hazánkban a miénk a leghosszabb földalatti hálózat. Ennek a felújítását szakaszosan, ütemterv szerint végezzük.- A felújított szállítórészleg most már folyamatosan hozza a felszínre jövesztett szenet. Nem okoz-e ez a nagyobb mennyiség gondot például az osztályo- zónál?- Az osztályozó sem kerülte el figyelmünket, a vágányzár alatt azt is felújítottuk. Kicseréltük az elavult berendezéseket és kijavítottuk a hibákat a maradó gépeken. Az igazi hasznát ennek a munkának csak most, télen látjuk, amikor a szükséggel összhangban több jó minőségű osztályozott szenet tudunk szállítani a megrendelőknek. A teljes felújítás beruházási költsége csaknem százmillió korona, tehát nem babra megy a játék. Befejezéséig hátra van még a meddőszállitó rendszer felújítása, a sorakozó terem és mozgólépcsők építése, valamint az új személyszállító kocsik üzembe helyezése. Ezeken az objektumokon a tervnek megfelelően dolgoznak. Álldogálásra, tétlenségre itt nincs mód, mert az átadási határidő az új év felére tervezett. Ezt követően a felújításról már csak múlt időben szabad beszélni. K. B. „NEM KELL A REKLÁM“ LÁTOGATÓBAN A MODRAI KERAMIKÁBAN
