Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)

1980-12-14 / 50. szám

ÚJ szó A D obrik házaspár elégedett új otthonával (A szerző felvételei) AHOL MINDEN NAP A VASÁRNAPHOZ HASONLÓ 1980. XII. 14. Úgy hozzá tartoznak Kassához (Koéice), mint az új lakónegyedek gyűrűjébe zárt óváros. A város huszonötezer idős lakosával naponta lépten-nyo- mon találkozunk, amint kimért, biztonságra törekvő, tapogatózó lépteikkel róják az utcákat; sétálnak, vásárolnak, dolgozni, segíteni, vagy éppen pihenni mennek. A fiatalabb járókelőknek talán fel sem tűnik, hogy közel két éve a korosabb városlakók népes töme­géből mintegy másfélszázan a rövid és csendes Garbiarska utcából indulnak a városba, majd oda, az utca legkorszerűbb és legfiatalabb épületébe térnek vissza, haza. Az államnak a létesítmény felépítése és beren­dezése közel harminc millió koronába került, ám azt, hogy a benne otthonra, nyugalomra lelt öregek­nek mennyit ér, pénzben aligha lehet kifeiezni. A nyugdíjasház már semmiben sem hasonlít a vas­tag falú kolostorokban, vagy más ósdi épületekben létesített öregek otthonára, még ha küldetése rokon is azokéval. Tágas, világos, szépen és célszerűen berende­zett előcsarnok, étterem, klubhelyiségek, valmint egy- és kétszemélyes szobák nyújtanak új otthont a 162 ember számára. A Dobrik házaspár abban az épületrészben lakik, ahol a házastársak kaptak helyet, összkomfortos egyszobás lakás a birodalmuk, amelyben a televízi­ón és a rádión kívül a berendezés az otthon tulajdonát képezi. Persze kivétel még a néhány kivarrott kép és Gizella néni más kézimunkái- Nem kell ettől nagyobb, ebben is nyugodtan elférünk - vélekedett az otthonával igen elégedett háziasszony. - Az épületben van étterem, ott étke­zünk, de ha kedvünk szottyan, itt a konyhasarok, főzhetünk.- Murányiak vagyunk, onnan hozott minket a sors Kassára, a fiunkhoz. Sajnos a toronyház háromszobás lakása később az ő bővülő családjá­nak is eléggé szűkös lett, ezért jobbnak láttuk ezt a megoldást. Ez év márciusában költöztünk ide, persze a családtól nem szakadtunk el. Vagy a fiunk látogat meg minket, vagy mi megyünk őket meg­nézni. Ha hiszi, ha nem, jól érezzük itt magunkat, mivel itt minden nap olyan, mintha vasárnap lenne - mosolyodott el Lajos bácsi -, hiszen jóformán nincs semmi dolgunk. Enni adnak, járunk a város­ba, néha kirándulunk is, esetleg itt a szobában, vagy a klubban olvasunk, nézzük a televíziót, az orvos hetente kétszer rendel nálunk. Hát mi kell még?!- Mindez mennyiért?- 1590 koronát fizetünk, s ebben benne van a lakbér, a takarítási díj, az ágynemű mosásának az ára, valamint az egész napi koszt.- Nem sokallják?- Miért? Hiszen akkor sem jönnénk ki olcsóbban, ha bérházban laknánk. Ha netán mégis, akkor csak az étkezésen lehetne valamit megtakarítani, amit viszont az ember szervezete sínylene meg. Stefan Porubannak má jó éve az egyik egysze­mélyes szoba az állandó le khelye. Hasonló a sorsa, mint Dobríkéknak. Haváról jött a Kassán ragadt fia után. Amikor annak megnőtt a családja, nem sokat tétovázott.- Nem panaszkodhatom, hiszen jobban érzem itt magam, mint gondoltam - ült fel az ágyában beszélgetés közben. - Hat hét után jöttem haza a kórházból, epére műtötték. Még nem érzem magam eléggé erősnek, de az az igazság, hogy erőlködnöm sem kell, mert törődnek velem az ápolónők. Elég és jó az étel is, a konyhán kétfélét főznek, gondolnak ránk, a diétázókra. Szlávik Dezsőnével a társalgószerű előcsarnok­ban találkoztunk. A kávét, édességet és üdítőitalo­kat kínáló büfé közelében szórakozott néhány lakó­társával, s közben kézimunkázott. Rossz harisnyák­ból szőnyeget horgolt.- Nem bántam meg, hogy egy évvel ezelőtt ide költöztem. Magányról, unalomról szó sem lehet, hiszen mindig talál valamilyen elfoglaltságot, szóra­kozást az ember.- Mivel elégedetlen a nyugdíjasok házában?- Talán a kulturális életet lehetne gazdagabbá tenni, hiszen ha öregek is vagyunk, azért a kultúrára szükségünk van. Tudja, nekünk már néha nehe­zünkre esik elmenni a városi moziba, vagy a szín­házba. Jobb lenne, ha az előadók néha-néha itt lépnének színre. Úgy mint az Állami Színház tagjai, akik a közelmúltban az étteremben szerepeltek, szórakoztattak minket. Igaz, van egy szép könyvtá­runk, olvasótermünk és klubhelyiségeinkben sem csupán televízió van, hanem különböző társasjáték is, ám nem ártana, ha az „élő kultúra" is meghono­sodna nálunk. (Szlávik Dezsóné óhaját megemlítettük az intézet igazgatójának, Július Oleárnak, Válasza: - Jogos a kérelem. Beismerem, hogy ezen a téren a fiatal létesítményünk még sokkal adós. Foglalkozunk a kérdéssel és igyekszünk egyre több műsort szer­vezni.)- Nekünk olyan ez az épület, mint egy oázis- kapcsolódott a beszélgetésbe Greguss Antal.- Külön szobája van az embernek. Ha egyedül akar lenni, senki sem befolyásolja, azt csinál amit akar, de ha társaságra vágyik, elég kilépni a szobából. Engem például az hozott ide - folytatta a Selmec­bányáról származó beszédes Antal bácsi hogy nem bírtam a magányt. Amikor a feleségemet öt évvel ezelőtt elvesztettem, a lányomnál próbáltam megszabadulni a fájó és unalmas egyedülléttől. Sajnos nem sikerült, mert az ó családja reggel elment és csak este jött haza, én pedig addig egymagámban voltam otthon. Itt már sok az isme­rősöm, változatosabbak a napjaim is. Amikor a nyugdíjasok háza negyven alkalmazott­jának egyikével, Ján Fifik karbantartóval az épületet jártam, kint novemberi szél fújt, a színes nyári életről tanúskodó virágágyás udvar sarkában nagy rakásban tornyosultak a padok, de bent, a nyugdíja­sok birodalmában valóban vasárnapra emlékeztető barátságos hangulat uralkodott. Azt nemcsak az új bútor, a tágas, fényes és tiszta helyiségek, a zöldel- lö virágok keltették, hanem a lakók elégedett arca, gondtalan élete is. GAZDAG JÓZSEF ERŐSÖDJÖN AZ ÜNNEPEK FÉNYE ' Eav szimbolikus koccintás s véqet ér az esküvői szertartás Lassan kiürül a terem. Ján Bogár hnb-elnök és Bozay Árpádné anyakönyvvezető azonban még ott marad. Egy óra múlva újabb jegyespárt esketnek össze. Miközben az iratokat rendezgetik, a polgári ügyek testületének munkájáról beszélgetünk. Büszkék arra, hogy a járási versenyben, mindig az elsők között végeztek.- Az idén ez lesz a huszonhatodik esküvő - számol be Bozayné. — Húsz éve töltöm be tisztségemet, így le tudom mérpi a Hidaskürtön megtartott szertartások színvonalának fejlődését. Egyébként a szomszéd feketenyékiek is itt mondják ki a boldogító igent.- Két héttel az esküvő előtt elbeszélgetünk az ifjú párral - veszi át a szót az elnök. - Az idén tizennégy fiatal párnak csak polgári esküvője volt. Tudom, ez nem sok. A fiatalok azzal érvelnek, hogy a szülők miatt mennek a templomba, nemegyszer számításból, az ajándék miatt. A politikai nevelőmunka terén tehát bőven akad tennivalónk, ha a testület a jövőben a járási versenyben az eddigieknél még jobban helyt akar állni. Közben megérkezik a násznép, megtelik a terem, felcsendül a nászinduló.- A villanyorgonán hol Farkas László mérnök, hol pedig Kis Beáta gimnazista játszik. A fiatal párt Benő László tanító köszönti a polgári ügyek testületé nevében. Szerény ajándékot és egy szép emléklapot kapnak - tájékoztat készséggel Tuska Istvánná, a tizenöt tagú testület egyik tagja, az anyakönywezetö helyet­tese. - Nevük bekerül az emlékkönyvbe, amelyet Horsicza Ferencnével együtt én vezetek. A testület általában negyedévenként ülésezik, de minden jelentősebb esemény előtt röpgyúlést tartanak annak ellenére, hogy a feladatokat jó előre szétosztották. Mindenki tudja, mikor mi a teendője. A szavalókat Kelecsónyi Nándomé az alapiskola pionírcsapatának vezetője vagy a most tényleges katonai szolgá­latot teljesítő Juhász Róbert magyar szakos tanár készíti fel.- Ebben az évben hét egyéni névadót tartottunk, de a csopor­tos névadókon is 15-en vettek részt - folytatja az anyakönyvve­zető helyettese. - A névadókat a feketenyékiek odahaza tartják. Benézünk az elnéptelenedett terembe. Bozayné magyarázólag jegyzi meg:- A berendezés már nem a legszebb, de erre a teremre már nem érdemes sokat költenünk. Jövőre Hidaskürt és Vízkelet között megkezdik a két község hnb-székházának építését. Ott nagyon korszerű, ízlésesen berendezett szertartásterem is lesz majd. A szövetkezet segítségével évente kétszer találkoznak a nyug­díjasokkal. A legutóbbi találkozón több mint százan vettek részt. Azokat, akik betegségük miatt nem jöhettek el, a polgári ügyek testületének és a Nőszövetség tagjai keresték fel. A községben már szokássá vált, hogy a nemzetközi nőnap alkalmából meglá­togatják és megajándékozzák a 15 legidősebb nagymamát. Ünnepélyes keretek közt adják át a tizenöt éveseknek a személy­azonossági igazolványokat és avatják fel a pionírokat és szikrá­kat. Tavaly ezüst, arany és egy gyémánt lakodalmat is tartottak.- A temetéseken is mindig ott van az aktivistánk - mondja a hnb elnöke -, aki néhány szóval elbúcsúztatja az elhunytat. A hangosan beszélőn értesítjük a lakosokat a temetés időpont­járól. A község utcáján egy kis közvéleménykutatást tartottunk. Baranyai Tiborné itt esküdött és a kis Tibor névadója is a faluban volt.- Tetszett a szertartás - mondja. - Kilenc évig magam is szavaltam az esküvőkön, névadókon. A kisfiam legkedvesebb játékszere az ünnepségen kapott sárga műanyag nyuszi.- Nyolcvanhárom éves vagyok - mondja Bacsfai Pista bácsi - de a nyugdíjasok találkozóján mindig ott vagyok. Jólesik, hogy nem feledkeznek meg rólunk. Egy valami nagyon hiányzik, községünkben nincs nyugdíjasklub, pedig ott gyakrabban talál­kozhatnánk, nem kellene egész nap otthon ülnünk. özvegy Malán Józsefné a ház előtti parkot takarította. Amikor megtudta, mi érdekel bennünket, készségesen válaszolt kérdése­inkre.- Az idén már negyedszer vettem részt a nyugdíjasok találko­zóján. Jól éreztük magunkat, még ajándékot is kaptunk. A hetvenhét éves Galambos bácsi is szívesen beszélt a talál­kozóról. Tuskánétól egyébként megtudtam, hogy ö kétszer ment nyugdíjba. Egyszer a szövetkezetből, másodszor az iskolából, ahol tíz évig volt fűtő. Az ünnepélyes búcsúztatás igen megha­totta. Nehéz a mérlegvonás. Egy nap alatt nem ismerheti meg az ember a testület sokrétű munkáját, nem ismerheti fel a fogyaté­kosságokat. Hogyan is mondta reggel Horsicza Ferenc, a testület elnöke, a magyar tanítási nyelvű alapiskola igazgatója?- A szertartások színvonalának emelése mellett a jövőben többet kell törődni a világnézeti neveléssel az egyes tömegszer­vezetekben és a pártalapszervezetben is. A párttagoknak kell példát mutatniuk a polgári szertartások terén, sajnos ezt még nem sikerült minden esetben elérnünk. Sok ünnepnap van a polgári ügyek testületének életében, de a szervező és nevelő munkáról sem szabad megfeledkezniük. Ezt kell szem előtt tartaniuk a hidaskürtieknek (Mostová) is, hogy a pogári szertartások egyre vonzóbbak legyenek, meghonosodja­nak a tudományos világnézetnek megfelelő új hagyományok. NÉMETH JÁNOS A névadóknak már hagyománya van a faluban =3 Ü) •2 £ c í I 2s S 'C i •c I minké V) N 8 ? c E 5! c §> o

Next

/
Thumbnails
Contents