Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-11-30 / 48. szám
ZÁRAT MÁRTÁVAL ÉS VÁMOSI JÁNOSSAL 0 Ki kezdett hamarabb énekelni? Záray: — Jani. Ö 49-ben énekelt először a rádióban, én 50-ben. • Amatőrként? Z: — Dehogyis. Negyvenhatban diplomás színésznő lettem. 0 Kikkel végeztél? Z: — Az ismertebbek közül Németh Marikával, Géczy Dorottyával; sokan vidékre kerültek abból a gárdából: Simor Ottó a debreceni színház vezető színésze, Havasi Gertrúd a Bábszínháznál van... tulajdonképpen az sem pontos, hogy kikkel jártam együtt, mert negyvenkettőtől negyvenhatig jártam a színiakadémiára, de a háború közbeszólt, s az évek összemosódtak. 0 Nem sajnálod, hogy nem lettél színésznő? Z: — Nem. Egy percig sem. Én mindig ez akartam lenni, csak akkor nem volt ilyen iskola. 0 De énekelni ott is tanultatok ... Z: — Hogyne! Nemcsak énekelni. Azonkívül, hogy elsőévesként 250 verset kellett megtanulnunk, táncoltunk is, balettet, akrobatikát, szteppet. Mondjuk én alkalmatlan vagyok a táncolásra, de az alaplépéseket mégiscsak elsajátítottuk, megtanultuk felemelni a kezünket stb. A mai táncdalénekesek — s ez vonatkozik a nótaénekesekre is —, ha lassú számot énekelnek, egyáltalán nem tudják használni a kezüket. 4) Záray Márta és Vámosi János ötven óta énekel együtt... Vámosi: — Az EMKÉ-ben kezdtük, akkoriban rendkívül színvonalas szórakozóhely volt, neves színészek — mint például Feleki Kamii, Latabár Kálmán, Galambos Erzsi léptek fel ott esténként, a színházi előadás után. Jókora rutinra tettünk szert, mire a színpadra kerültünk. Ma ez nincs meg, sokan minden elképzelés nélkül egyenesen a színpadra kerülnek, mozgási hibákkal küszködnek, nem tudnak kapcsolatot teremteni a közönséggel. 0 Hogyan jött a népszerűség? Hirtelen? V: — Lassan. A rádión keresztül. Z: — Pillanatok alatt közismertek lettünk. De amennyire népszerűsíteni tud a rádió, annyira tud ártani is, mert ott inkább előjönnek a hibák. Amikor énekelni kezdtünk, a rádión keresztül megismertek bennünket. Akik megszerettek s látni akartak, el kellett jönniök az EMKÉ-be, vagy ahol éppen énekeltünk. Akkor még nem volt ilyen haknivilág, akkor még nem volt divat vidékre utazgatni fellépni, részben a háború után erre nem voltak alkalmas helyek, az állam első dolga nem az volt, hogy szórakozóhelyeket építsen. Ha mégis eljutottunk valahová, az ünnepszámba ment. Nem tudom megérteni a fiatal énekeseket, hogy nem járnak vidékre, külföldre elmennek, de otthon nemigen utaznak. V: 0 Ötvenhét óta van Magyarországon tévéadás, akkor sokat szerepeltünk ... 0 A későbbi években viszont... V: — Majdnem hogy semmikor. A népszerűségünkből éltünk, de nem ültünk a babérainkon, változatlanul dolgoztunk, korrepetitorokat kerestünk, akik korszerűsítenek. 0 Szükséges volt ez? Z: — Kötelező! Persze ez nem azt jelentette, hogy szolgaian átvettük az új divatot. Csak azt kellett eldöntenünk, hogy milyen mennyiségben, milyen fokon vegyük át, nehogy nevetségessé váljunk. 0 A színész életében harminc év nem sok a pályán, s a táncdaléne- kesnél? Z: —Ez egyedülálló. S ha ráadásul figyelembe vesszük, hogy milyen kis ország vagyunk és ott harminc évig... Persze senki sem lehet hosszú ideig próféta a saját hazájában ... Egy ideig népszerűek voltunk aztán kissé csökkent az érdeklődés irántunk, s néhány éve újra felfedeztek. 0 Az, hogy házasok vagytok, előny-e, vagy hátrány? Z: — A közönség szeret bennünket, soha nem történik meg, hogy külön hívjanak fellépni. Ez így jó, sokkal színesebb a műsor. Hátránya is volt, mert mi teljesen egymásra voltunk utalva, bennünket senki sem segített a pályán. Ám ha valaki úgy választja meg a partnerét, hogy abból haszna származzon, annak a házassága nem hosszú életű. A mi szerencsénk az volt, hogy két ellentétes természetű ember vagyunk, Jani higgadt, én robbanékony, ő a lassú, én a gyorsabb számokat kedvelem _ Ér dekes dolog a Jani hangja ... Vörös hangszalaggal született, így aki belenéz a torkába, nemcsak az énekléstől tanácsolja el, de még a beszédtől is eltiltja. Egy híres gégész azt mondta, kérem, én nem hiszem, hogy hosszabb távon énekes lesz. Akkor Jani már évek óta énekelt_ Eb ből az következik, hogy miután neki örökké vörös a hangszalagja, így ha valóban gyulladásban van, akkor sem számít, harminckilenc fokos lázzal is tud énekelni. 0 Szívesen léptek fel fiatal énekesekkel egy műsorban? Z: — Igen, ott állok és dirigálom őket: mit csinálsz, miért nem mozogsz, miért nem emeled fel a kezed, milyen a frizurád, tessék hangképzésre járni... persze csak annak mondom, akiről tudom, hogy meg is fogadja a tanácsaimat, ha úgy érzem, hogy ennek helye van a szakmában ... V: — Velünk annak Idején, amikor kezdők voltunk, nagyon mostohán bántak, s akkor megfogadtuk, hogy ha megérjük ezt az időt a pályán, a mi hozzáállásunk egész más lesz. Pártoljuk a tehetséges fiatalodat. Z: — Mi semmiféle támogatást nem kaptunk, de ez nem panasz, inkább hencegés... 0 Számtalanszor léptek jel egész fiatalok előtt. Hogyan fogadnak benneteket ők, akik tudvalévőén mindig az újért lelkesednek? Z: — A közönséget nem lehet becsapni. Ha nem hiszik el, amit mondasz, nem szeretnek. S a legszigorúbb kritikus a gyerek, aki nem rafinált, nem élte át az élet számtalan viharát, egész egyszerűen csak az ösztöneire hallgat. S ha te hiszel abban, amit a színpadon produkálsz, akkor az emberek is elhiszik, elsősorban a gyerekek. /-■ — Sok esetben hívtak bennünket KlSZ-klubokba fellépni. Bevallom, mi csodálkoztunk a legjobban, kissé tartottunk is tőle. S az egyórás beszélgetésből háromórás lett. 0 Ilyen hosszú ideig színvonalasan szórakoztatni nem könnyű. Nem gondoltok arra, hogy harminc év... Z: — Nem mered kimondani, majd én kimondom: hogy már nem vagyunk fiatalok? Mi erre büszkék vagyunk. Viccen kívül. Vállaljuk a harminc évet. Nem volt, vagy legalábbis nagyon kevés olyan dolog volt, amit megbántunk, /^mikor azt kérdezted, van-e előnye annak, hogy házasok vagyunk. Hát többek között az is előnye, hogy az emberek tudják: akik szépen élnek, azokra lehet építeni. De egymásra is jó hatással voltunk, Jani azóta a ritmikusabb dalokat Is énekli, én pedig megkedveltem a lassúbb számokat is. V: — Nem múlik el olyan előadás, hogy utána ne értékelnénk ki, mit hogyan kellett volna, mit kellett volna másképp csinálni. Minden előadásban számtalan hibát találtunk, amit azonban csak mi veszünk észre. 0 Harminc éve énekeltek, járjátok a világot. Nem fárasztó? Nem fásultatok bele? Z: — A színpadba nem lehet belefásulni, csak abba, ami előtte, meg utána van. Az utazás, a ki-be pakolás... De az ember kilép a színpadra, s egyetlen pillanat alatt elfelejti a kényelmetlenséget, a fáradtságot. Feldübörög az első taps — s bármi baja az embernek, mert énekeltem már ideggyulladással is —, csak a közönség létezik. J: — A színpadon minden megszűnik. A színpadba nem lehet belefásulni. KOPASZ CSILLA Az alma nem esik messze a fájától? ÁTÖRÖKLÉS — KÖRNYEZET — NEVELÉS Mindazokat, akik a gyermekek nevelésével foglalkoznak, nagyon érdekli a kérdés, hogy vajon a gyermek fejlődésében mi játssza a döntő szerepet: az átöröklés, a környezeti ráhatások vagy a tudatos nevelői hatás? Az emberek köznapi tapasztalatai sok esetben arra utalnak, hogy bizonyos képességek egyes gyermekeknél már nagyon korán megnyilvánulnak, másoknál kevésbé vagy egyáltalán nem, s ez olyan gondolatokat ébreszt, hogy ezek a képességek velünk születtek, öröklöttek. Ezek a problémák nemcsak a köznapi gondolkodást, hanem a tudományt is foglalkoztatják. Számos tudományos és tudománytalan, optimista és pesszimista, haladó és reakciós elmélet született. Egyesek szerint az öröklődés a fejlődés forrása, mozgató ereje, az egész személyiség az öröklődés által végzetesen meghatározott, a nevelésnek csak az a feladata, hogy elhárítson minden olyan akadályt, amely esetleg gátolhatja az örökletes tulajdonságok természetes kibontakozását. Mások szerint viszont a fejlődés egyedüli meghatározó tényezője a környezet és főként annak spontán hatása, „semmi sem veleszületett, mert minden kívülről származik“. Watson szerint például minden egészséges kisgyermekből — tekintet nélkül adottságaira, hajlamaira, csupán a környezeti hatások megfelelő kiválasztása útján akár orvost, művészt, kereskedőt, akár pedig csavargót vagy tolvajt nevelhetünk. Még ma is találkozhatunk olyan gyakorló pedagógussal, aki hajlamos túlértékelni az egyes tényezőket, különösen a problematikus gyermekek esetében, akiknek esetleg a szüleit is tanította — „az alma nem esik messze a fájától“ vagy a „kutyából nem lesz szalonna“ népi szólásokkal fejezi ki pesszimizmusát a gyermek további fejlődés lehetőségét tekintve. Nem vitás, hogy az ősöktől, a déd- és nagyszülőktől a szülők közvetítésével számos hajlamosító tényező 'öröklődik át. Ezek egy része rejtve marad vagy elsorvad az emberben, ha nem fejleszti ki az alkalom: a nevelés. Más része viszont éppen a nevelés hatására megerősödik és meg is nyilvánul. Ha társadalmilag értékes tulajdonságban mutatkozik meg, zenei tehetségben, matematikai hajlamban, testi erőben, szépségben, nagy öröm a szülőknek. Viszont ha társadalmilag káros formában, a magatartás rendellenességei ben, rossz jellemvonásokban vagy a züllés jeleiben — ez bizony bánat. Ha a gyermek szép, tehetséges, „sikerült“, a szülő boldogan vállalja, hogy mindezt tőle örökölte. Persze, ha baj van a gyermekkel és nem lelik annak ésszerű, természetes magyarázatát, akkor előbb-utóbb felvetődik a bosszús kérdés: vajon „kire ütött“ a családban (s a negatív forrást szívesebben találja meg a szülők nagy többsége az élettárs rokonságában, mint saját magában vagy a saját családjában ...). A tudomány még nem tudja előre megmondani, hogy milyen adottságokkal fog rendelkezni a születendő gyermek, de még a felnőtt embernél sem állapítható meg bizonyossággal, hogy tehet sége, speciális képessége átöröklésből vagy környezeti 'hatásokból táplálkozik-e inkább. Az viszont nem kétséges, hogy a' súlyos és nemzedékeken keresztül visszatérő idegbetegségek vagy az ezekkel kapcsolatos bűnözés általában nem kedvező előjelek. A családban szórványosan előforduló „terheltségeik“ azonban korántsem olyan jelentősek, mint a laikus közvélemény tartja. A biológiai átöröklésnél sokkal nagyobb problémát okoz a szülök személyiségéből fakadó nevelői magatartás. Számos orvos tanúsítja, hogy ha azoknál a gyermekeknél, akiknél ideges jelenségeket észleltek, s a szülők egyikénél vagy másikánál, esetleg mindkettőnél többé-kevésbé súlyos neurózis, elmebaj vagy elmebajhatáreset fordul elő, ez még nem jelenti egyértelműen azt, hogy a gyermeknél öröklött kóros állapotról van szó. Ugyanis az ideges, kedélybeteg szülő mint nevelő súlyos ártalmat jelenthet a gyermeke számára. A neurotikus megbetegedés nem örökölhető, mint ahogy a bűnözés sem, viszont az ilyen bajban szenvedő környezettől — szerezhető! Az átöröklöttnek vélt magatartási és jellemhibák sokkal inkább a családi környezet káros hatásainak következményei, mint az ősöktől valóban átöröklött tulajdonságok. A nevelés eredményesen veheti fel a harcot az átöröklött káros hajlamokkal szemben. A környezetnek csupán azok az elemei hatnak, amelyekkel az ember aktív kapcsolatban, kölcsönhatásban van. Ilyen értelemben a családi élet légkörének, a családi nevelés hatásának a jelentősége vitathatatlanul nagy. Politikai, pedagőígiai és szociológiai szempontból egyaránt fontos, hogy a társadalom segítséget nyújtson azoknak a gyermekeknek a nevelésben, ahol a család a gyermek fejlődésében ártalomforrást jelent. SZEBERÉNYINÉ Z. JUDIT A Záray—Vámoii ha axt mondjuk, nemcaak; Mag^wraaat^. ^ ^ alalt két ízben .. s„i" Ä-Ä. »»« « •« ““ mint:
