Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-11-23 / 47. szám
Dolgozószobájában tökéletes rend fogad, a polcokon szigorú rendben sorakoznak az irattartók, nincs tárgy, aminek ne lenne előre meghatározott helye. Ha nem tudnám, akkor e külső jegyekből is könnyen kitalálnám: műszaki és gyakorlatias gondolkodású ember birodalmába léptem. A katonás rendnek és a célszerű elrendezésnek viszont 'beszélgetésünk során láttam igazi hasznát. Aligha van olyan fontos könyv, irat vagy okmány, amit egy félfordulattal el ne érne, hogy segítségükkel állításait tényekkel támassza alá. Érvelése hatásos, egy rést sem találok mondanivalójában, amibe bele köthetnék, és ha mégis van ellenvetésem, hát nyomban záporoznak rám a megcáfolhatatlan tények. Saját bevallása szerint távolról sem ért mindenhez ilyen fokon — de amit rábíztak, azt nagyon ismeri. Az ő hatásköre ebben a beosztásban a gépekig és a berendezésekig terjed, amelyeknek itt és mindenhol, egyre jobban kell szolgálniok az embert. A hangsúly persze az „egyre jobban“-on van. — Ne csodálkozzon, time ist money, mondják az angolok, de az idő nálunk 4s pénz — (mondja Stefan Kistér, a topoláanyi Béke Bútorgyár gépfejlesztési osztályának vezetője. Ha én dolgozom, akkor minden percre szükségem van, kár lenne ide-oda ugrálással megszakítani a munkát, mert az ember köny- nyen kizökkenhet belőle. Megtalálni az elveszített szálat viszont már nem olyan egyszerű. Ezért rendezkedtem be ilyen gazdaságosan — mutat körül a helyiségben. — Itt születnek hát a nemzetközi hírnévre is szert tett találmányok, újítások — mondom, s tekintetemmel követem keze irányát. — Nem egészen. A probléma rendszerint a terme lés valamelyik részén merül föl. Mi, tudniillik, csak ritkán tervezünk új gépet. Feladatunk a meglévő gépek tökéletesítése. Ha tehát tudom, hogy hol kell segíteni, akkor a hogyanra is a helyszínen keresem előbb a választ. A lehető legaprőlékosabban áttanulmányozom a felmerült problémát, igyekszem megállapítani a vele kapcsolatos összefüggéseket, hogy aztán itt, a dolgozószobámban már csaknem egy kész elképzeléssel üljek az asztalhoz. Mindebben nagy segítségemre vannak a gépek kezelői, akik elmondják, hogy szerintük mit kellene tökéletesíteni a gépen. Ha ezek az elképzelések egybeesnek a termelékenység növelésének elvével is, akkor szinte gyerekjáték az egész. Ilyen esetben az én feladatom csupán a kiegészítő vagy egyéb berendezés tervének papírra vetése és a számítások elvégzése. — Mi van akkor, ha nem ikap külső segítséget? — Volt már inem egy hasonló esetünk. Előfordult, hogy az ilyen probléma megoldása kicsit tovább tartott, de mindmáig még nem hagytunk magunk mögött megoldatlan feladatot. — Tulajdonképpen, hány törvényesen védett találmány és újítási javaslat fűződik az ön nevéhez? — Talán hiúnak tart majd, de ezt pontosan tudom. A mai napig százhuszonöt újítási javaslatot és tizenhét találmányt nyújtottam be. Ebből hatvanöt újítást és hét találmányt a gyakorlatban is hasznosítunk. A belőlük származó évi haszon több Imint tíz millió korona. — Ezek a sokatmondó számok, így önmagukban mégis kicsit elvontnak tűnnek. 'Próbáljuk meg talán egy példával szemléletesebbé tenni őket. Még nem hagytunk magunk mögött megoldatlan feladatot — mondja Stefan Kisler (A ixerxő felvétele) — Tekintettel arra, hogy a tél küszöbén vagyunk, nézzük meg az új szűrőberendezésünket, amelyet tavaly szereltünk föl egyik újításom nyomán —mondja, s már mutatja is az utat, közben magyaráz. — Manapság nem szükséges külön hangsúlyozni, milyen igényes feladat a hatalmas termelési csarnokok fűtése a tél folyamán. A mi esetünkben ezt ráadásul nehezítette az a tény is, hogy nálunk a termelési folyamatok szükségessé teszik a csarnokok állandó és intenzív szellőztetését. Nyáron nem probléma a gyalu- vagy csiszológéptől elszívni a port, mert ezzel egyben hűtjük is a levegőt, de ugyanez az eljárás télen már ellenünk dolgozik. Tavaly már tarthatatlannak véltük azt az állapotot, hogy az egyre drágább tüzelőből nyert hőenergiát csak úgy egyszerűen kiszippantsuk a csarnokból és veszni hagyjuk a szabadég alatt. Döntésünket meggyorsította az a tény is, hogy voltak csarnokok, amelyeket, ha szellőztettünk, képtelenek voltunk megfelelően kifűteni. Ha viszont leállítottuk az elszívó berendezéseket, pereken belül kibírhatatlanul nagy mennyiségű por szállingózott a levegőben. Mindenképpen a munkatermelékenység csökkenése fenyegetett bennünket. Nem kívánhattuk dolgozóinktól azt sem, hogy hidegben vagy az egészségre ártalmas porban dolgozzanak. Ráadásul az előírásokkal összhangban nem is kötelezhettük volna őket munkára ilyen körülmények között. Utólagosan azt mondhatom, hogy köszönet a kényszerítő körülményeknek, gyorsan dolgoztunk. Az elképzelés már régen megvolt. Tudtam, hogy az egyetlen járható út a szennyezett meleg levegő megszűrése, de olyan módszerrel, hogy a folyamat végén nyert tiszta és még mindig meleg levegőt vissza lehessen vezetni a csarnokba. Papírra vetettem hát az elképzelésemet, de mert biztos akartam lenni a dolgomban, felkértem a Lignoprojekt tervező vállalatot, hogy vizsgálja ezt felül, esetleg javítsa ki, ami a célnak megfelelő. így hát közös erővel összehoztuk ezt a szűrőberendezést — mutatja az egyik csarnok oldalához közeledve a még új, csillogó bádoglemezzel burkolt 'csőrendszert. — Amint látja, ez így egy zárt rendszert képez, aminek köszönhetően a csarnokot elég műszak előtt felfűteni a kívánt hőfokra, és napközben aztán osak annyi hőt szállítani, ami a falakon és egyéb természetes úton illan el. A korábbi rossz állapotokhoz mérve ez már igazán nem sok. Kiszámítottam, hogy tavaly a berendezéseknek köszönhetően csupán ebben az egy üzemben háromszázhatvan tonna kőszénegyenértékű fűtőanyagot takarítottunk meg. így az idén is bátran állunk elébe, ha a Ítél megkérdezi... De ugyanettől a kérdéstől nem kell félnünk más szakaszokon sem. Eddig a télről és az ezzel kapcsolatos fűtőanyag-megtakarításról beszéltem. Maradjunk hát még egy kicsit ennél a témánál — mondja, miután bejártuk a csarnokot és visszafelé igyekszünk. — Termelési programunk velejárója a fahuliadék. Évekig nem tudtunk mit kezdeni vele, Így hát egy rakásra halmoztuk a szabad ég alatt. Másrészt viszont ott volt üzemeink hőenergia-igénye, ami egy |fütési időszakban számításaim szerint elérte a 20 600 tonna kőszénegyenértékű tüzelőanyag mennyiséget. Ezt az igényt főképp szénnel és fűtőolajjal elégítettünk ki. Látva a nagy mennyiségű fahulladékot, ismét elkezdtem számolni. Abból indultam ki, hogy három tonna fahulladék lead annyi energiát, mint egy tonna fűtőolaj. így jött ki a feladat: megoldani a fahuliadék hasznosítását a fűtésnél. Kidolgoztam az elképzelésem az őrlőgépre és a kazánok részbeni átalakítására. Mindezt aztán a tervek alapján egyik üzemünkben szereltük össze. A berendezés segítségével tavaly télen elégettünk tizenkétezer tonna fahulladékot, minek köszönhetően viszont négy ezer tonna fűtőolajat takarítottunk meg. 1985-ig kétszer annyi fahulladékot szeretnénk ezzel az eljárással üzemeinkben hasznosítani. — Ezek tagadhatatlanul szép eredmények. Hogyan fogadja ezt a munkásságát a szakma? — Találmányaimmal több versenyen és kiállításon is részt vettem. Több díjat is nyertem már. Nagyon örültem például a tavalyi RÁCIÓ—79-ről elhozott harmadik 'díjnak, amit a széles dörzspapírragasztó gépért kaptam. A Szakszervezetek Központi Tanácsától megkaptam eddigi munkásságomért a Szak- szervezeti Milliárd kitüntetést, és beválasztottak a Milliomosok Klubjába is. Ahhoz, hogy valaki tagja lehessen ennek a klubnak, az általa kidolgozott újításoknak évente legkevesebb egymillió korona hasznot kell hozniuk népgazdaságunknak. — Elégedett hát? — Nem. Az elégedettség érzésétől egyébként is nagyon félek. Annyi még a megoldásra váró probléma, hogy egy magamfajta ember aligha lehet elégedett. Az elismerés természetesen jólesik, de nem ennek kivívása a célom. Az ilyen munkához először is nagy adag munkaszeretet kell. — |Nem árvul el tehát a Találmányi Hivatal? — Ha rajtam múlik, biztos nem. Csupán az első félévben nyolcszor kopogtattam ajtaján egy-egy új találmánnyal. Hai jövőre Ismét erre jár, a második félévről is pontos számot adhatok. KESZELI BÉLA H asonlóan a sportegyesületekhez, az államok sorrendjét is a teljesítmény szerint határozzák meg. Az így összeállított táblázatok lehetővé teszik a pontos összehasonlítások elvégzését. Vizsgáljunk meg közelebbről néhány ilyen táblázatot, pontosabban azt, hogy hazánk melyik helyet foglalja el bennük. Közismert, hogy azon államok sorába tartozunk, amelyek jelentős egy lakosra jutó acéltermeléssel dicsekedhetnek. Ez a tény elsősorban hazánk magas színvonalú ipari fejlettségéről tanúskodik. Csehszlovákia helye e mutató szerint a fejlett ipari országok között nagyon megalapozott és szilárd. A sportolók azt mondanák — a táblázat élén állunk. Ez az elsőség azonban még egy táblázatban „biztosítja“ számunkra a legjobb helyezések egyikét: az egy teljesítményegységre jutó fémfogyasztásban is az élen járunk ... Aki idáig jutott e sorok olvasásában, az bizonyára sejti, mire célzok: a fémanyagok gazdaságos (inkább gazdaságtalan) időszerű témakörére. Tény, hogy nagyon pazarlóan bánunk velük. Ezt bizonyítja harmadik táblázatunk, amelyben az államokat a szerint sorakoztatták fel, hogy egy bizonyos mennyiségű fémből mennyi terméket gyártanak. Nem titok, hogy ebben a táblázatban mélyen a fejlett ipari országok mögött foglaljuk el a nem éppen megtisztelő helyezést. Gépipari termékeink fölöslegesen súlyosak, túlméretezettek. A világ- viszonylatban élen járó gyártók termelőcsarnokaiból kikerülő összehasonlítható termékek lényegesen iköny- nyebbek. Ez egyebeken kívül azt jelenti, hogy e mi gépeink ugyan az esetek többségében bátran felvehetik a versenyt a műszaki paramétereket illetően, de a világpiacon lényegesen alacsonyabb kilogramm-árat érnek el. Versenytársaink tehát jobban értékesítik gépszerkesztőik, tervezőik munkájának eredményét, mint mi. Mi elsősorban anyagot — a gépek esetében acélt, vasat — adunk el, amelynek alapanyagát ráadásul drágán vásároljuk. Éljük bele magunkat annak a vásárlónak a 'feladatkörébe, aki két gép között választhat: a könnyebbet, jobban elhelyezbetőt, kisebbet vásárolja-e meg, vagy a nagyobbat, a nehezebbet, a nehezebben elhelyezhe- tőt? Mindkettő azonos teljesítményt nyújt ugyan, de a nagyobb bizonyára több energiát fogyaszt. Az egységnyi termékre jutó fémszükséglet terén levő „elsőségünk“ a világpiacon tehát rosszabb értékesítési feltételeket jelent. Ez az egyik következménye a bruttó teljesítmény mutató szerinti tervteljesítésnek, amelyet a kohászatban és a gépiparban egyaránt még mindig a legfőbb mutatónak könyvelnek el. Az elkövetkező években bizonyára érdekes lesz megfigyelni, hogy miképpen alakul a sorrend Csehszlovákia szempontjából az egységnyi termékre jutó fémfogyasztást tükröző táblázatban. A népgazdaságirányítás tökéletesítését célzó komplex intézkedések ugyanis egyértelműen „mellőzik“ a bruttó termelés mutatóját, s csakis minőségi mutatókkal helyettesítik. Magyarán szólva: lejárt az a korszak, amikor még a szerint a jelszó szerint dolgozhattak, hogy „minél több anyagot használok fel, annál jobban teljesítem a tervet“. A komplex intézkedések alapelvei arra kényszerítik a gazdasági vezetőiket, hogy fokozottabban törődjenek a fém, az anyag, a nyersanyag, hasznosításával, az energia és az emberi munka jobb kihasználásával. Mindennek eredménye — remélhetőleg — az lesz, hogy a fémfelhasználásról szóló táblázat első helyeinek egyikéről hazánk lejjebb csúszik. Ezért a veszteségért viszont bizonyára senki sem fog bánkódni. KAROL DOBOS 198«. XI. 23.
