Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)

1980-11-02 / 44. szám

UJSZO

(F

olytatás az 1. oldalról)

nyugdíjas természetrajongók képezik tagságunk zömét, bár ók is szép számmal és a legnagyobb elismerést érdemlő lelkesedéssel vesznek részt feladataink teljesítésében, hanem nagyjából hatvan százalékban harminc éven aluli fiatalok. A szervezeti izmosodáson túlmenően alapvetően megváltozott tevékenységünk koncepciója és módosult a küldetésünk. Ennek lényege, hogy a korábbi helyzettől eltérően nemcsak a természet védelmére törekszünk, hanem általában a tájegységek, a környezeti viszonyok komplex védelmére.

Feladatok

Tulajdonképpen mi is az állami természet- és környezetvédelmi szervek munkásságát kiegészítő társadalmi szervezet feladata? A válasz tömören így fogalmazható meg:

• a lakosság legszélesebb rétegeivel ismertetni a természetet, a tájegységeket, fejlődésüket és a természet iránti kulturált viszonyra nevelni őket;

• tagjait szakmailag képezni és bevonni a természetet nemcsak védő, hanem egyben cselekvőén formáló konkrét tevékenységbe;

• népszerűsíteni természeti szépségeinket és egyidejűleg kezdemé- nyezően elősegíteni az ember beavatkozásait helyes mederbe terelő jogszabályok megtartását.

Ezt a küldetést „aprópénzre“ váltja az egyes részfeladatok megvalósítása. A szövetség titkára már sorolja is: - Az eszmei-szervező és a módszertani tevékenységből nagy részt vállalnak szekcióink bizottságai. A természet megismertetésével és védelmével foglalkozó tagozatunk egyes bizottságai például elmélyedtek a föld-, növény-, állattani, földfelszínt, vízgazdálkodási kérdésekben. Nem hanyagoljuk el az ifjúság körében kifejtett tevékenységet sem és egy-egy bizottságunk az oktató-nevelő, illetve a propagációs munka tennivalóit térképezi fel. Ha már ennél tartunk, hadd említsem meg, hogy sok különféle szemináriumot, előadást, aktívaértekezletet, kérdés-felelet esteket rendezünk. Egyik legsikeresebb akciónk a természetvédők országos, sőt kerületi, az utóbbi időben pedig már esetenként járási táborozásainak szervezése. Legutóbb, ez év júliusában, Komárom mellett rendeztünk ilyen országos táborozást - kulturális, társadalmi és szórakoztató-üdülési jelleggel -, mégpedig a külföldiekkel együtt 235 résztvevővel.

Hangyaszorgalmú, lelkes munka

Különféle népszerűsítő és ismeretterjesztő kiadványokat is megjelentetnek, a többi között Poznaj a chrán (Ismerd meg és védd) címmel, rendszeresen tízezer példányszámban megjelenő közlönyüket is. Alapszervezeteik tagjai évente több tízezer óra társadalmi munkát vállalnak a természet védelmére, szépségeinek megóvására és fejlesztésére. Tavaly a Liptovsky Mikuláá-i járás figyelemre méltó kezdeményezéssel versenyt hirdetett az üdülési körzetek kulturált környezeti viszonyainak megteremtéséért. Nyilvánosan kiemelték a jó példákat, kipellengérezték a természetet rútító jelenségeket. Más szervezeteik patronátust vállalnak egyes kisebb-na- gyobb védett tájegységek fölött. Itt és

másutt is részt vesznek a terület tisztántartásában, turistaösvényeket látnak el tájékoztató feliratokkal, kirándulásokat vezetnek és természetesen, ahol és ahogy csak tehetik, ügyelnek a rendre is. Például arra, hogy a védett tájegységek látogatói csak a kijelölt utakat használják, ne verjenek sátrat bárhol, ne rakjanak tüzet, ahol ezt a szabályok tiltják, ne pusztítsák a növényzetet stb. Büszkék arra, hogy több mint ötezer gyerek tagja lett a Fiatal természetvédők köreinek, mert hát nem mindegy, hogy lesz-e utánpótlásuk.

A szövetség titkára - hangsúlyozva, nem udvariasságból mondja a kérdezőnek - kiemeli a nem nagy létszámú, de a legjobbak közé tartozó komáromi (Ko- márno), továbbá a galántai járási szervezetet és elismeréssel szól lapunk külső munkatársáról, a fiatal Karaba Ervinről is, aki Banská Stiavnicán az erdészeti szakközépiskolában volt a természetvédők szervezetének „motorja“, mielőtt bevonult katonai tényleges szolgálatra.

Az egész szlovákiai szövetség tevékenységét pedig végül így summázza: - Tevékenysége társadalmunkban már érezhetővé válik. Tagjainak lelkesedése tömegméretekben kezd megnyilvánulni.

Meggyőződésem, hogy erre nagy szükségünk van...

GÁLY IVÁN

]otb

. a háznál egy szép étkészlet, amit akkor veszünk ki féltve a szekrény mélyéből vagy a vitrinből, ha igen kedves vendégnek főztünk, vagy jeles családi ünnepre készülünk. Régóta szeretnék étkészletet venni, s a napokban egy kirakatban megláttam azt, amit jai de boldogan elfogadnék; kézzel festett tányérokat, tálakat, leveses tálat, sótartót, stb. Nem tudtam elszakadni a kirakattól, s a pillanat tört része alatt elhatároztam: vagy ez a készlet vagy semmi. Nem nehéz kitalálni, hogy ez a készlet nem lett a tulajdonom. Ugyanis megnéztem az árcédulát: alig valamivel több mint tizenhat- ezer koronába került. Gyorsan letettem vásárlási szándékomról, azon prózai oknál fogva, hogy a pénztárcámban csak a tizenhat- ezer korona föle lapult. Meg aztán kár lenne ilyen drága tányérokért (mert az első alkalommal biztosam eltörnék egyet). Marad a másik lehetőség, az, hogy semmilyen étkészletet nem veszek; elég nekem hat mély tányér meg hat lapos tányér, az is az olcsóbb fajtából.

Kerestem-kutattam, s az eredmény: az egyik üzletben a múlt héten volt mély tányér, a másikban csak kistányér volt, a harmadikban semmilyen nem volt, a negyedikben talán majd a jövő héten lesz, de csak lapos tányér... Mi maradt? Maradt a régi „étkészletem" amely áll 1 drb virágos 2 drb csikós és 4 drb sima fehér tányérból. ..

Hanem azért mégiscsak piszkál. hogy ki fogja eltörni a több mint tizenhatezer koronás étkészlet darabjait?

KOPASZ CSILLA

Jindrich Vlach felvétele

F

ehér pálcás ember halad el mellettem. Tekintetét rám emeli, mintha csak szemügyre akarna venni. Pedig Ondrej Sykora több mint húsz éve nem lát. Arcán mégis mindig mosoly játszik, a városban minden intézményt megtalál. Susanyból naponta vonattal utazik a járási székhelyre. Van, aki szánalommal néz utána, de aki csak ismeri, tisztelettel köszönti, hiszen százegyszer adott vért, ebből hatvanhétszer térítésmentesen.

198«.

XI •>- Először 1951 -ben adtam vért. A feleségemet megoperálták, s megtudtam, hogy vérátömlesztés mentette meg az életét - mondja. - Azóta az önkéntes véradók táborába tartozom, a Jánsky-emlékérem arany fokozatának tulajdonosa vagyok. Ebben az évben is kétszer voltam már véradáson. Ebben az tem az idő, lassan abba kell hagynom s ezért a jövőben a véradók toborzásába akarok bekapcsolódni.

Nem Rimaszombatban (Rimavská Sobota) született, mégis kedves emlékek fűzik a városhoz. Itt járt gimnáziumba, itt tanulta ki a szakmáját, s dolgozott 1937-ig, amikor is tényleges katonai szolgálatra hívták.- Amikor kitört a Szlovák Nemzeti Felkelés, fegyvert fogtam - emlékezik. - A Nárcis-2 zászlóaljba osztottak be. Több csatában vettem részt, helytálltunk a túlerővel szemben. Az egyik visszavonulásnál megbotlottam, alaposan megütöttem a fejem. Talán itt kezdődött el életem tragédiája. De azért ma sem cselekednék másképpen, mint azokban a napokban tettem.

Jól beszélt németül és magyarul is tudott. Ezért, amikor a túlerő elől a felkelők a hegyekbe a húzódtak vissza, őt az élelmezéssel bízták meg. Járta a falvakat és az így szerzett éleíem nagy részét nem a fogyasztási szövetkezetnek adta le, hanem a hegyekbe juttatta. Hogy ez veszélyes volt, azt jól tudta, de azt is, hogy a hegyekben szükség volt az élelemre. Amikor pedig megérkeztek a felszabadító erők, jelentkezett a Szovjetunióban megalakult csehszlovák katonai egységbe. Nagy meglepetésére egészségi okok miatt nem vették be. Mi mást is tehetett, újra elfoglalta helyét a pult mögött.

Dolgozott szorgalmasan. Volt üzletvezető, a Zdroj járási igazgatójának helyettese, a Riso konzervgyár üzemi konyhájának a vezetője. Érezte, hogy látása napról napra romlik. Az volt a szerencséje, hogy a felesége is vele dolgozott, s ö kisegítette. így teltek-múltak izgalom, szorongás közepette a napok 1958-ig, amikor bekövetkezett, amitől félt: az orvosok szemidegsorvadást állapítottak meg. Egy évvel később, 39 éves korában nyugdíjazták.- Hogy mit éreztem akkor, erről még ma is nehéz beszélni - eleveníti fel a tragikus napokat. - öt évig

MEGKUZDOTT A SORSSAL

(Ciglánová Ludmila felvétele)

jóformán ki sem mentem a lakásból. Számomra a rádió jelentette a világot. Ha nehezen is, lassan megbékéltem a sorssal. Hallásom, érzékeim kifinomultak, visz- szatért életkedvem, amiben nagy érdeme volt feleségemnek is. Végül 1963-ban elmentem a vakok levoőai iskolájába, hogy újra megtanuljak írni és olvasni, újra tudjam kezdeni az életem.

örömteli volt a hazatérés. Nem akart már többet tétlenül élni, noha a véradásokról ez alatt az idő alatt sem mondott le. Elment munkát kérni a szövetkezetbe. Nem nevették ki,megértették. Ismerősei, barátai maguk közé vették. Teltek, múltak az évek. Tagja lett a Rokkantak Szövetségének és 1969 óta a szövetség járási vezetőségének a titkára. Nehéz dolga volt az első időben, de ma már a gyűléseken vakírással jegyzeteket készít, majd rendes írógépen megírja a jegyzőkönyvet. Itt-ott előfordul egy-két betűhiba, de ez nem keseríti el. A helyi szervezetek jegyzőkönyveit is megtalálja az irattömbökben. Egyébként is mindig akad, aki segít, ha arra szüksége van.- Gyakran hallottam, és volt, aki szemembe is mondta, hogy így nem érdemes élni -mondja, majd így folytatja. - Pedig nincs igazuk. A vakság fogyatékosság, de nem betegség. Ha az ember bízik önmagában, van életcélja, mindig hasznos tagja lehet a társadalomnak.

Az utóbbi két évtizedben nemcsak hogy ez volt a hitvallása, hanem eszerint is élt. Párttag lett, tagja a Rokkantak Szövetsége Szlovákiai Bizottságának, valamint a vakok újsága szerkesztő bizottságának. Jómaga is levelező, igyekszik sorstársainak hírt adni a körülötte lejátszódó eseményekről, a járási szervezet munkájáról, az elért eredményekről.

Nagyszerű ember. Nemcsak azért, mert nem törte meg a csapás, és tele van életkedvvel, hanem azért is, mert nemcsak magával törődik, hanem másokon is segít, szóval és tettel egyaránt. Pártos elkötelezettségét bizonyítja, hogy több kitüntetést, elismerő oklevelet, többek között A socializmus építésében szerzett érdemekért kitüntetést is megkapta és a 100. véradás alkalmából Jozef Lenárt elvtárs küldött neki köszönő levelet amire igen büszke.- Mindig is az volt a célom, hogy sorstársaimon segítsek, hogy lelket öntsek beléjük, meggyőzzem őket arról, bármilyen baj, szerencsétlenség is érte őket, mégis érdemes élni. Az élet szép és örömteli. Meglehet és meg kell küzdeni a sorssal.

Ondrej Sykora ebben valóban példát mutat, még ma is, 62 éves korában. Ezért megérdemli a társadalom megbecsülését és elismerését. NÉMETH JÁNOS

ismm mg is Htm