Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-10-12 / 41. szám
válogatottnál. Menottinak annyi a fizetése, mint három miniszternek, szabadkezet kapott, egyedül 6 felelős a válogatott felkészítéséért az 1982-es világbajnokságra. Menotti tehát továbbra is sérthetetlen. „Az 1982-es világbajnokságra már nem veszem számításba Kempest, Ar- dilest, Villát és Bertonit, tehát azokat, akik külföldön szerepelnek“ — állítja Menotti. Igen, éppen ez a négy futballista profitált sokat a világbajnoki címből, jól „eladták“ magukat spanyol és angol klubcsapatoknak. Mario Kem- pes már 1976-ban, tehát két évvel a Mundial előtt a Valenciához szerződött 340 000 font sterlingért, majd közvetlenül a VB-döntő előtt újabb öt évre kötött szerződést — 650 000 fontérti Argentínában az a vélemény, hogyha Nem újszerű megállapítás: a labdarúgás azt jelenti az argentinok számára, mint a bikaviadal a spanyoloknak, vagy a kosárlabda és a rögbi az amerikaiaknak. Több mint sport — szenvedély! Ügy hírlik, hogy minden felnőtt argentin egyetlen hiba nélkül felsorolja a csapatok valameny- nyi játékosát és jól ismeri a futballvilág jelentősebb klubjait. Ez jellemzi (tömören fogalmazva) azt az országot, melynek válogatottja október 15-én Buenos Airesben barátságos mérkőzést játszik Csehszlovákia ellen. A világbajnok az Európa-bajnoki bronzérmes ellen. „Ha csendben zajlik le egy találkozó, az olyan, mint az ebéd hús nélkül“ — [nyilatkozta nemrég a Boca Juniors egyik főszurkolója. Ez nyilván nemcsak a bajnoki találkozókra, hanem a válogatott mérkőzésekre is vonatkozik. Cseppet sem irigylésre méltó tehát azoknak a csapatoknak a helyzete, amelyek a világbajnok otthonában szerepelnek. Nemcsak a szurkolók miatt. De milyen is napjainkban Argentína labdarúgása, elsősorban a válogatottja? Kezdjük egy újabb kérdőjellel: lé- teziik-e még az 1978-as világbajnok Argentína csapata? Annak ellenére, hogy még csak nem sokkal több mint két esztendő telt el, a rendező ország válogatottjának történelmi nevezetességű győzelmétől, Menotti aranycsapata tulajdonképpen romokban hever. Romokban, melyre a világszerte ismert és elismert edző már építi az új együttest. Nézzük csak a neveket, akiket jelölt a bolgárok (október 9), a lengyelek (október 12) és a csehszlovákok (október 15) ellen. Kapusok: Fil- lol, Baiey, hátvédek: Olguin, Galvan, Passarella, Tarantini, Von Tuine, Oca- na, középpályások és csatárok: Barbas, Gallego, Oviedo, Maradona, Ischia, Hernandez, Santamaria, Luque, Diaz és Valencia. Ismert és kevésbé ismert nevek. Amíg ezen gondolkodunk, nézzük magát Oesar Luis Menottit. A 40 esztendős Menotti, akit a szurkolók a „mi vékony emberünknek“ neveznek, amolyan elegáns világfi. A Mundialon elért argentin siker bizonyos mértékig Menotti személyes győzelme is. De ez alapjában véve nem változtatta meg magánéletét. Továbbra is a hanyag elegancia megtestesítője, nyugodt és állandóan dohányzik. Egyik cigarettát a másik után szívja. Menotti elsősorban arra lehet büszke, hogy csapata sajátos játékstílussal érvényesült a világbajnokságon. Ezzel feladta a leckét mindazoknak, akik „európaia- sítani“ akarták az argentin futballt, illetve védekező stílusra átállítani. Menotti nyugodtan hajtotta fejét a guillotine alá azzal a húzásával, hogy teljesen ignorálta a válogatott összeállításánál a legeredményesebb dél-amerikai és argentin csapat, a Boca Juniors játékosait. Egyszerűen csak azért, mert ez az együttes minden eszközzel győzni alkar. Elsősorban is „befckeléssel“, időhúzással, de nem veti meg a durvaságot sem. A józanul és lényegre törően gondolkodó Menotti eddig mindig pontosan tudta, mit akar. Két esztendővel ezelőtt minden argentin álmát váltotta valóra. Bebizonyította, hogy ha a dél-amerikaiak briliáns technikáját bizonyos rendszernek vetik alá, a legmagasabb csúcsra is eljuthatnak. Nem érdektelen a „vékony ember“ karrierje sem. Játékos pályafutását a Huracan csapatában kezdte, a hatvanas években a Santosban folytatta (Pelé játékostársa volt), majd az USA-ban és Olaszországban fejezte be. Mint újdonsült edző visszatért egykori klubjához, a Huracanához és bajnokságot nyert a csapattal. Az 1978-as Világbajnoki cím edzői víllámkarrierjének csúcsát jelenti. Tavaly tavasszal, amikor egy kicsit égni kezdett Menotti lába alatt a talaj (a válogatott nem kielégítő Játéka miatt), s úgy tűnt, megválik a nemzeti tizenegytől (egy Időre meg is vált), újabb világsikert ért el: a juniorokkal megnyerte a világbajnokságot. A szövetség aztán minden feltételét igyekezett teljesíteni az „aranykovácsnak“, csakhogy megtartsa a Menotti a jövő esztendő végéig nem találja meg Maradona társát a csatársorba, akkor kénytelen lesz hazahívni Kempest. Négy évvel ezelőtt is lemondott a légiósokról, aztán Kempesen kívül Piazzát és Wolfot is számításba vette. Az utóbbi kettő azonban nem állhatott rendelkezésére. Kempes szereplését illetően bizonyára sok lesz még a találgatás, s valószínűleg minden attól függ majd, hogy a Valenciában játszó futballista milyen formában lesz az elkövetkező két esztendőben. Kempes állítólag sokat dohányzik és az alkoholt sem veti meg. Az argentinok európai portyája során láthattuk, főleg Anglia ellen, hogy az előretoltan játszó Maradonának milyen nagy szüksége lenne egy gólerős csatártársra, aki szintén sakkban tartaná az ellenfél védelmét. Maradonáért. Az elmúll év legjobb dél-amerikai labdarúgója, akiről a mértéktartó és megfontolt Menotti így beszél: „Maradona zseniális futballista, kivételes tehetség, hozzá fogható nincs a világon. A legjobb úton halad afelé, hogy Gruyffhoz hasonlóan zsenije legyen a nemzetközi labdarúgásnak. Oj stílust képvisel, amelyben megtalálható az erő, a játékosság, az eredményesség, az ötletgazdagság és az ellenfelet megtévesztő rafinéria. Ha nem lesz pályafutásában törés, az ő vezérletével indulunk megvédeni világbajnoki címünket.“ • A húszéves Diego Maradonát láthattuk a televízió jóvoltából. Aránylag kis termete ellenére is teljes értékű harcos és például az osztrákok elleni mérkőzésnek nem volt olyan szituáció ja, amelyből ne talált volna kiutat. Ö maga mondja: „Szerintem egy centiméter se hiányzik nekem ahhoz, hogy ne legyek százszázalékos labdarúgó. Olyan vágyóik, amilyennek a természet megteremtett, semmilyen hátrányát nem látom a játékban alacsonyabb termetemnek. Másként lenne a dolog persze, ha netán kosárlabdáznék. A labdarúgáshoz ugyanis egészen más kellékek kellenek, könnyedség, technika, áttekintőkészség, helyzetfélisme- rés, lendület és sok más egyéb.“ Hogy Maradona viszonylag kisebb termete sem jelent semmit, azt a Juventus elnöke, az ismert Boniperti is nagyon jól tudja, mert minden idők legnagyobb lelépési összegét ajánlotta az Argentinos Juniors klubnak Maradonáért: több mint hatmillió font sterlinget! A Corriere della Serra című olasz lap ezzel kapcsolatban érdekes összehasonlítást közölt: az ajánlat, melyet Boniperti tett az említett klubnak, 6519 Fiat Mirafiori személygépkocsinak felel meg. Boniperti szerint ennyit ér egy futballista. Maradona azonban nem eladó. „Játékosaink kiárusítása gazdag európai kluboknak évek óta nagy hátrányt jelent számunkra — mondotta Menotti. De megállítható ez a folyamat. Többet kell fizetnünk itthon a labdarúgóknak. Manapság nálunk a válogatott tagjai több mint százezer dollárt keresnek évente. Fillol és Luque még ennél is többet; ilyen tekintetben Maradona áll a legjobban: őt a klub helyett egy magánbank finanszírozza. Az új fizetési rendszer, csökkenti futballistáink külföldre távozását." A világbajnok csapatból továbbra is élvezi Menotti bizalmát a kapus Fillol, a hátvéd Passarella, Tarantini, Gallego, Galvan, továbbá -Luque, Ortiz, Olguin és Diaz. Mindnyájan tagjai a tá- gabb keretnek. A túlzott fiatalítás természetesen rányomta bélyegét a tavalyi eredményekre, s azt jelzi, hogy hosszú utat kell még megtennie a csapatnak, hogy ütőképes legyen. Me- nottinak van miből feltölteni a válogatottat. „Rendelkezünk néhány junior korban levő szupertehetséggel. Ilyen például Barbas, Simon és Calderon, akik előtt nyitva áll a kapu.“ A tavalyi esztendő a csapatkeresés jegyében zajlott le“. Az európai portyán új, tapasztalatlan játékosok ismerkedtek a nemzetközi poronddal. Jól jött számunkra a junior világbajnokság, amelyet megnyertünk. Tovább rostálunk, keressük a megfelelő játékostípusokat ...“ Menotti, akárcsak az 1978-as világ- bajnokság előtt, most is megalkuvás nélkül, nagy körültekintéssel alakítgatja a válogatottat. Az eddigiek alapján az argentin csapat hű akar maradni ahhoz a stílushoz, amellyel világbajnoki címet nyert. A fizilkai erő és a gyorsaság továbbra is kidomborodik az argentinok játékában, ezen kívül, ha alkalom van rá, támad az egész csapat, és a csapategységen belül lehetőség van továbbra is egyéni csillogásra, mely döntőnek bizonyult a Mundialon is. I i Ogy tűnik, Menotti türelmes edző. Tavalyi gyengébb eredmények után talán más dél-amerikai országban az edző most munkát keresne. Menottinak azonban nagy a tekintélye. A szövetség vezetői és a szurkolók előtt is. Mert Menotti elérte azt, ami előtte senkinek sem sikerült: világbajnokságot nyert a válogatottal. Hat esztendeje irányítja a válogatott (Dél-Ameri- kában ez unikunkiak számít), amely ez alatt az idő alatt 67 mérkőzést játszott. A mérleg: 35 győzelem, 15 döntetlen, 17 vereség. 122:67-es gólarány. A legtöbb mérkőzést (59) Gallego játszotta, a legtöbb gólt Luque (22), Kempes és a középhátvéd (!) Passarella (16—16) lőtte. Az argentin válogatottnak a Csehszlovákia elleni mérkőzése jubileumi találkozó lesz: Menotti vezetésével hetvenedszer lép pályára. TOMI VINCE Inctox: 48 097 Kiad|a Szlovákia Kommun ívta Pártja Központi Bizottsága. Szsrksszt) a szsrkssztá bizottság. Fászorkssztá: Or. Rabay Zoltán, CSc. Helyettes főszerkesztők: Szarka István ás Csető János. Szerkesztőság 893 38 Bratislava, Gorkého 10. Telefon: 308, 331-252, 332-301, főszerkesztő: 532-20, szerkesztősági titkárság: 550-18, sportrovat: 506-29. gazdasági Ogyek: 506-39. Távfrő: 002308. Pravda — Kiadóvállalat Bratislava, Volgogrodská 8. Nyom|a a Pravda, az SZUCP nyomdavállalata — Pravda, 02-es Nyomdaüzeme, Bratislava. PROBANYOMÁS. Magánszemélyek a kővetkező cfmen odhat|ák fel hirdetéseiket: 893 39 Bratislava, Jiróskovó 5., telefon: 577-10, 532-64. A szocialista kőzO- letek a hirdetéseket erre a címre k0ld|£k: 893 39 Bratislava, Va|anského nábrefle 15/11., telefon: 551-83, 544-51. Az 0| Szó előfizetési dija — a vasárnapi számmal egyOtt — 14,70 korona. Az Oj Sző vasárnapi számának kOlőn előfizetése negyedévenként 13 korona. Terjeszti: a Postai Hfrlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postai kézbesítő. KOtfőldl megrendeléseket: PNS — Ostrednó expedíció a dovoz tlaőe. 884 19 Bratislava, Oottwatdovo námestie 6. A SÜTI regisztrációs száma 5/2. (3|ei3ipAtaj Ajqoav) uaxpzpa ív s ajeqigd anbnq *9 etjaxessea ÉS CSAPATA Calderon és Maradona (jobbról) Srrondezik a junior világbajnokságon