Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-10-12 / 41. szám
A szovjet gazdaság úgy jutott el a következő, tizenegyedik ötéves terv előkészítő időszakába, bogy a stabilitás nagy tartalékával és új lehetőségekkel rendelkezik arra, hogy a nyolcvanas években a fejlődés szilárd, állandó legyen. Ez nem jelenti azt, hogy a magunk mögött hagyott ötéves út sima volt: a nagyméretű, sokágazatú gazdaságban olykor szűk ■keresztmetszetek keletkeznek, amelyek bizonyos mértékben a mindennapos élet vonatkozásában is éreztették hatásukat. Például bár nagy figyelmet tanúsítanak a könnyűipar és néhány más iparág iránt, amely a tömegszükségleti cikkek gyártását biztosítja, a bizonyos árucikkek — kötöttáruk, divatos cipők, színes televíziós készülékek — iránt megnyilvánuló keresletet még nem sikerűit teljesen kielégíteni. Egyenlőtlenség állapítható meg a mezőgazdaság fejlődésében, ahol lassan küzdik le a terméshozamoknak az időjárási viszonyoktól való függőségét. Ennélfogva, bár a gazdaság egészében nagy eredményeket értek el, a következő ötéves tervbe bizonyos hiányosságok is átkerültek, amelyek energikus és alapos megoldást igényelnek. A Szovjetunióban jelenleg az ország társadalmi-gazdasági fejlődésére vonatkozó, új ötéves terv kidolgozása folyik. Ebben ténylegesen mindegyik üzem kollektívája részt vesz, s a társadalom valamennyi rétegében rendkívül nagy és sokoldalú érdeklődés nyilvánul meg az új terv iránt. És ez érthető is — hiszen arról van szó, hogy dolgozó társadalmunk és minden ember a maga munkájával hozzájárulhat ahhoz, hogy holnap még jobban, éljünk, mint ma. Ha az emberek érdekeinek, igényeinek és törekvéseinek egész változatosságát valamilyen általánosításban akarjuk összefoglalni, akkor azt mondhatjuk, hogy a szovjet ember kedvező viszonyok között akar élni, és jóindulattal, féltő gonddal vigyáz környezetére. Nagyra becsüli, hogy gyermekeinek valamennyi más gyermekkel együtt egyforma indulási lehetőségei vannak az életben. Sokra tartja az érdekes munkát, a jó keresetet és igyekszik munkájával helytállni a kollektívában. Intellektuális fejlődésre törekszik, s mind nagyobb mértékben akar részt venni üzemének és az egész országnak irányításában. A holnapban és családjának biztonságában való szilárd hitét ösz- szekapcsolja a szovjet állam békeszerető külpolitikájával. A szocialista feladatok egész komplexumának megoldásához szükséges anyagi alapot a népgazdaság teremti meg. S ebben az értelemben az ember, a család és a társadalom jóléte a szocializmus viszonyai között — nem ajándék, hanem körülbelül 120 millió dolgozó ember (265 milliós összlakosságból) munkájának eredménye. Ők biztosítják a 48 millió nyugdíjas gondtalan öregségét és a 70 millió gyermek nevelését és tanítását. Az ország gazdasági potenciálja olyan méretben növekszik, hogy az egy főre jutó reáljövedelem körülbelül minden 15 évben megkétszereződik. A hetvenes évek elején olyan helyzet jött létre, amely kedvezett a gazdaságfejlődés szociális irányzata további megerősödésének. És a Szovjetunió Kommunista Pártja az 1971- ben tartott XXIV. kongresszuson jól megalapozott szociális programot terjesztett elő, s ez később, az SZKP 1976-ban tartott XXV. kongresszusán, továbbfejlődött E program megalapozásául a következő bejelentés szolgált: „... céljaink, megnövekedett gazdasági potenciálunk és a népgazdaság fejlesztésének szükségletei egyaránt lehetségessé és szükségessé teszik, hogy a gazdaságban mélyreható fordulat történjen a nép jólétének emelésével összefüggő, sokféle feladatok megoldása felé“. így a 9. ötéves tervben (1971—1975), azután az idén végződő 10-ikben, a szociális prioritások kerültek előtérbe. A szovjet család ténylegesen sokkal többet költ, mint amennyit keres, bár egyáltalán nem él adósságból. A dolog úgy áll, hogy a család reáljövedelme nemcsak a munkabérből, hanem azokból az összegekből, kedvezményekből és segélyekből is áll, amelyeket a társadalmi fogyasztási alapból kap. A munkabér természetesen költségvetésének legfőbb forrása. £s ez a legutóbbi 15 év alatt több mint 1,6-szorosára emelkedett. Emellett a lakosság jövedelmeinél általában gyorsabb ütemben növekszik a kevésbé jómódú családok bevételei — a munkabér emelése, az adók fokozatos csökkentése és teljes megszüntetése, a családi pótlék bevezetése, a legkisebb nyugdíjak emelése révén. Ez az irányvonal érvényesült az idén végződő 10. ötéves tervben is, emellett azonban még egy, szociális jellegű, fontos intézkedés történt: a szolgáltatás terén dolgozó 31 millió ember kapott, 20—40 százalékos béremelést — mégpedig azok, akik munkájukkal közvetlenül befolyásolják az egészségügy tökéletesítését, az iskolai oktatás minőségének megjavítását, a kereskedelmi hálózathoz tartozó és a kommunális szociális jellegű szolgáltatások színvonalának emelkedését. Az orvosok, tanárok, kereskedelmi dolgozók fizetésének emelése óriási anyagi eszközök folyósítását tette szükségessé, de taa a szociális politika bőkezűségéről és humánusságá- ról esik szó, akkor vissza kell térni azokhoz a pótlólagos összegekhez és kedvezményekhez, amelyeket a szovjet család a költségvetését alkotó mukabér nagyságától függetlenül élvez. A gyógykezelés ingyenes, az oktatás ingyenes, a lakbér és a közszolgáltatások díja nem haladja meg az átlagos munkáscsalád havi keresetének 3—5 százalékát, ugyanakkor pedig az állam óriási összegeket költ lakásépítésre és kommunális szolgáltatásokra. Elegendő annyit mondani, hogy az egész ötéves terv folyamán évente több mint 10 millió ember lakásviszonyai javultak. A kedvezmények felsorolásába a fizetett szabadságot, a gyermekek óvodai elhelyezésével kapcsolatos dotációt is be kell iktatni -— ez ugyanis a szülők által fizetett díjakat többszörösen felülmúlja. Végül a nyugdíjakat is, amelyek folyósításához az aktív kereső járandóságából semmiféle levonást nem eszközölnek — ahogy ez viszont a legtöbb nyugati országban szokásos. A szovjet gazdaság dinamikus fejlődése manapság nem képzelhető el Szibéria fűtőanyag-energetikai erőforrásainak hatékony felhasználása nélkül — itt a helyi nyersanyagok bázisán kibontakozóban van a feldolgozó és a késztermék-gyártó ipar. Az Uráltól keletre eső, új ipari nagyüzemek száma meghaladja a kétezret. Szibériában minden évben mintegy 20 város és munkástelepülés keletkezik — lakosaik átlagos életkora körülbelül 20 év. Szibéria új lakosai nagy kedvezményeket élveznek — munkabérük és fizetésük nagyobb az országban szokásos átlagbéreknél, fizetett szabadságuk hosszabb. Ok azonban nehezen elviselhető, szélsőséges természeti viszonyok között dolgoznak, s ezért nemcsak magasabb bért, hanem magasabb színvonalú életkörülményeket, orvosi ellátást, kulturális fejlődési feltételeket is kell biztosítani számukra, mint bárhol másutt az országban. A kérdés ilyen felvetése igazságos és a társadalmi fogyasztási alap egyre fontosabb szerepet játszik majd abban, hogy az új telepesek lényegében lakhatóvá tegyék Szibériát. Miként alakul ki ez az alap? Azokból az összegekből jön létre, amelyeket a vállalatok, a kolhozok, a szovhozok és a gazdasági szervezetek hasznuk egy részéből rendszeresen levonnak és befizetnek. Az ebből az alapból származó kifizetéseket, kedvezményeket és segélyeket az egész lakosságnak szánták, ezek bárkinek rendelkezésére állnak, és a munkáért járó díjazáson felül folyósítják őket. Ez nagymértékben garantálja minden egyes szovjet család életének gazdasági stabilitásét. Mélyenszántó szociális értelme van annak, hogy a 10. ötéves terv időszakára s társadalmi fogyasztási alapból folyósított összegek és kedvezmények intenzívebb (28—30 százalékos) növelését vették tervbe — és azután évről évre pontosan meg is valósították — a munkabér emelkedéséhez képest (16—18 százalék), a közszükségleti cikkek túlnyomó többségének stabil árszintje mellett. F. BREUSZ mmmmmmi uráli Magnyitogorszk, a szovjet kohóipar fővárosa ötvenéves. A szovjetország fiatal nemzedéke építette — a húszas—harmincas évek ifjai és leányai. 1929-ben ezen a vidéken kopár sztyepp volt, amelyet átjárt a szél. És barna dombok emelkedtek rajta, óriási vasérckészleteket rejtve magukban. Az egyik ilyen domb — a Magnyitnaja-hegy — mellett kezdődött el a- jövőbeli kohászati kombinát építkezése; ez arra volt hivatott, hogy az új város magva legyen. Mindenfelől érkeztek ide építők. Zömmel fiatalok. Sátrakat vertek a sztyeppén, ezekben laktak az első hónapokban, még télen is, a negyvenfokos fagy ellenére. Nem volt elég meleg ruha és cipő. A legfőbb technikai eszköz... ez ásó volt. A munkások 85 százalékának elemi iskolai végzettsége volt, vagy egyáltalán semmilyen. De lelkesedés hevítette őket. Ez a kérdés forgott kockán: gazdaságilag független ország legyen-e a szovjet állam vagy ne? Az országnak új gyárakra, üzemekre volt szüksége, és elsősorban nehézipari vállalatokra. A Magnyitnaja-hegy melletti kombinátra várt az, hogy a szovjet kohászati építkezés első alkotása legyen. És azok az emberek, akik a sztyeppén gyárat emeltek, csodákat műveltek — tizenkilenc hónap alatt felépítettek egy nagyolvasztót. Az amerikai tanácsadók, a MacKey-cég képviselői, azt követelték, hogy a kohó üzembe helyezését halasszák el tavaszig, és az Egyesült Államokból hívjanak kétszáz tapasztalt szakembert, akik ezt szakszerűen el tudják végezni. A fiatalok azonban nem akartak néhány hónapot elvesztegetni. Saját erejükből üzembe helyezték a kohót, és a téli fagyok tetőfokán, 1932. február 1-én megkezdődött a nyersvas termelése. A teljes kohászati ciklusú üzem alig öt év alatt épült fel. összehasonlításképpen: a Gerry-cég hasonló gyára az Egyesült Államokban akkoriban tizenkét esztendeig épült. Lelkesedésük, munkájuk országos fontosságú tudata tette lehetővé a Magnyi- togorszki Kombinát építői számára, hogy túlszárnyalják az akkor érvényes technológiai normákat. A fasizmus ellen vívott Nagy Honvédő háború idején, amikor a szovjetország déli részén levő valamennyi kohászati üzem az ellenség kezébe került, a Magnyitogorszki Kombinát lett a front legfontosabb fémszállítója. Minden harmadik lövedék itteni fémből készült. Minden második harckocsit magnyitogorszki páncél takart. A világon először itt sajátították el a páncélacél új technológia szerinti olvasztását — nagy teljesítményű kohókban, kis kemencék helyett. A világon először itt hengereltek páncéllemezt e célra nem szánt bugasoron. Könnyű azt mondani, hogy hengereltek“. Micsoda bátorság kellett a nők és a ser- dülőkorúak részéről (a férfiak a frontra mentek), hogy ilyesmire vállalkozzanak — hiszen jó néhány szaktekintély kalandorságnak tartotta ezt, és azt állította, hogy a bugasor üzemképtelenné válik. Következésképp a kombinát műhelyeinek a fele hosz- szú időre leállt. Migiyitegorszk juHema Igen, nagy volt a kockázat, de éppen ez az intézkedés oldotta meg a folyamatos és tömeges páncélgyártás gondját. Valamivel később pedig, amikor Hitler kijelentette, hogy a szovjethatalom napjai meg vannak számlálva, mert a gyárak mangán nélkül maradtak (enélkül pedig sem nyersvasat, sem acélt nem lehet olvasztani), a „Magnyitka“ megkezdte a mangánérc termelését a közelben korábban feltárt lelőhelyeken, s ezáltal nemcsak saját magát, hanem a többi gyárat is ellátta ezzel a nyersanyaggal. A nagyapák a magnyitogorszki kohókat építették, az apák is építették, az unokák pedig már tizenhárom év óta nem foglalkoznak ezzel. Egyelőre nincs miért. Hiszen e tzenhárom év alatt a régi kohók megkétszerezték a nyersvastermelést. Magnyitogorszk első építőinek unokái sok tekintetben különböznek nagyapáiktól — amilyenek azok a harmincas években voltak. Az unokák műveltebbek, olvasottabbak, s az ő életük sokkal könnyebb. Az apák nem hasonlítanak sok tekintetben fiaikra — két különböző nemzedék. De az unokák, a apák és a nagyapák sokban mégis hasonlóak. Ez többek között a munkájuk iránt tanúsított magatartásukból látszik. Az unokákban ugyanaz a bátorság, ugyanaz a lelkesedés és ugyanaz a leleményesség él. A közelmúltban — világviszonylatban először — kétfürdős acélöntő aggregátok jelentek meg a kombinátban. Ez a martinkemence és a konverter keresztezése: a fiatal mérnökök szellemes találmánya. A legkülönbözőbb rendű-rangú kétkedőkkel vívott, szívós összecsapásokban született, de életképességét gyorsan bebizonyította, jelenleg egyetlen ilyen gépcsoport 1 millió 600 ezer tonna acélt olvaszt évente, vagyis ugyanannyit, amennyit a háború előtt az egész magnyitogorszki kombinát, öt ilyen nagyolvasztó a kombinát 35 kohójában termelt acélnak több mint egyharmadát adja. Magnyitogorszkban már a gyermekeket is a „tüzes“ szakma tiszteletére nevelik. A tanulók a nyolcadik osztálytól kezdve havonta egy-egy napot a gyárban töltenek, s ahogy nőnek-növekednek, egyre jobban megismerik a gyártás folyamatát. Mellesleg szólva, a kombinátban 150 kohászdinasztiát tartanak számon. Az unokák igyekeznek az apák és a nagyapák foglalkozását elsajátítani. Magnyitogorszk lakossága ma meghaladja a 400 ezret, a Magnyitogorszki Kohászati Kombinátban készül pedig a szovjetországban gyártott fémnek több mint 10 százaléka. Bár a sok millió tonna acél, nyersvas és hengerelt áru gyártása nem is olyan könnyű feladat. A kombinátot ugyanis a jelenleginél nyolcszor kisebb kapacitásra tervezték, és sok műhely már szűk lett, mások pedig elavultak. Ezt figyelembe vették. Nagyszabású programot állítottak össze a kombinát rekonstrukciójáról. Ennek befejezte után a műhelyek teljesítőképessége átlagosan 20 százalékkal nő. A hengerelt áru termelése például 12 millió tonnáról 15,2 millió tonnára emelkedik. Ha a holnapról beszélünk, akkor mindenképp meg kell jegyezni, hogy a magnyitogorszkiakat rendkívül aggasztja az érchelyzet. 500 millió tonnát már kibányásztak a Magnyitnaja-hegy gyomrából. A nagy- olvasztók most lényegében máshonnan szállított nyersanyaggal működnek.' Azonnal meg kell kezdeni a feltáró munkákat a legközelebbi érclelőhelyen, hogy biztosítsák a kohók stabil ellátását. Ez elsőrendű fontosságú feladat, és a megnyitogorszki dolgozók ifjú nemzedékének kell ezt megoldania. (APN)
