Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-10-12 / 41. szám
ozsrn * M A neopozitivizmus, az idealista „tudományfilozófia” Az utóbbi időben gyakran esik szó a jelenkori polgári filozófia fő áramlatairól. Ezúttal a neopozitivizmust vesszük alaposabban szemügyre. Kezdjük egy rövid történelmi visszapillantással. A COMTE MÄR A XIX. SZÁZADBAN megfogalmazta a tételt, amely szerint a tudományos (pozitivista) filozófia csupán azoknak az általános törvény- szerűségeknek a felsorolása, megállapítása, amelyeket a konkrét tudományok (fizika, matematika, logika stb.) fednek fel. Hozzátette: köztudomású azonban, hogy ezek a tudományok csak a jelenségeket, a tényeket tanulmányozzák, nem pedig a „magánvaló“ dolgokat, a meg nem ismerhető „lényegeket“, amely utóbbiak alkotják éppen a filozófia tárgyát. A XIX. századi pozitivizmus szavakban rendkívül nagy tisztelettel beszéit a tudományról, valójában azonban a szubjektív idealista ismeretelmélet álláspontjára helyezkedett. A pozitivizmus olyan filozófia, amely a konkrét tudományos ismereteket állítja előtérbe, kijelentve, hogy ezeken kívül semmilyen más ismeret nem lehetséges. A XX. század elején Lenin megsemmisítő bírálatot mért a különböző pozitivista áramlatokra (a mechanizmusra és más izmusokra) és rendkívül meggyőzően bizonyította: „Az empiriokriti- cizmus, mely új csodabogarakkal, szócskákkal és mesterkedésekkel palástolja as idealizmus és az agnoszticizmus régi hibáit, merőben reakciós filozófia.“ A pozitivizmus mint Iskola nemsoká megszűnt létezni, bár egyes nézetei továbbra is forgalomban maradtak a természettudományokkal foglalkozó filozófusok között. A XX. században nagy sikereket ért el a logika új formája, a matematikai logika, amelyet a matematikai alapkutatásokban alkalmaznak. Számos nyugati kutató (H. Frege, B. Russel, L. Conturat és mások) elhatározták: a matematikai fogalmakat logikai szak- kifejezésekbe sűrítik, hogy azután a logika nyelvén és annak szabályai szerint fogalmazzák meg a matematika tételeit. Nagy és jelentős felfedezés volt ez. Később azonban ennek alapján kialakult az a felfogás, hogy ha a logikai elemzést hasonlóképpen alkalmaznák a filozófiában, altkor az ott is forradalmi átalakuláshoz vezetne. Így jelent meg a neopozitivizmus. Ami azonban rendkívül értékes volt a ma tematikában, a filozófia esetében az elsődleges fontosságú kérdések kikapcsolásával járt. A NEOPOZITIVIZMUS A TUDOMÁNY ELEMZÉSÉT három fő tételre alapozza. Az első: a neopozitivisták véleménye szerint a matematikai-logikai elemek csak az elméletben alkalmazhatók, és nem hordoznak semmiféle ismereti tartalmat. A második: az elméleti kijelentések tartalma feltétlenül a közvetlen tapasztalatra korlátozódik. Végül a harmadik: ismereteink nem az objektív világra, hanem a „tudati tartalomra“ vonatkoznak (érzetekre, megfigyelésekre, tapasztalatokra), és azok nyelvi formákban történő rögzítésére. Az objektív idealizmus itt már a maga teljes mezítelenségében jelenik meg. A neopozitivizmus az összes filozófiai problémát kirekeszti a tudományos ismeretek köréből azzal, hogy — a tudományos kérdésektől eltérően — ezeket a problémákat nem fogadhatjuk e! sem igazaknak, sem téveseknek. A neopozitivizmus hívei azt hirdetik, hogy a filozófia tudományosan nem értelmezhető, egyáltalán értelmetlen valami. Fejtegetéseikre példaként idézzünk R. Carnap észak-amerikai filozófus munkájából. A tapasztalat alá nem eső tárgyakról ezt írja: „Ilyenek például Thalész nézetei, hogy a dolgok ösele- me a ívíz, Hérakleitoszé, hogy az őselem a tűz; a monista véleménye, mi szerint a világnak egy alapelve van, vagy a pluralistáé, hogy több ilyen alapelv létezik; a materialista tétel, hogy a világ egysége anyagiságában van, és az idealistáé, miszerint a világ természetére nézve szellemi. Mindez azért van így, mert ezek a nézetek tapasztalatilag ellenőrizhetetlenek, hiszen abból a mondatból, hogy „A világ alapeúve a víz“, semmilyen következtetésre nem juthatunk az érzetre, az érzelemre, az érzékelésre, vagy bármilyen tapasztalatra vonatkozóan, amely- lyel a jövőben számolni lehet.“ E hosz- szú idézettel azt kívántuk bemutatni, hogy milyen fogásokhoz folyamodnak a szavakkal való játékokban a mai ne >- pozitivisták. ÁLLÁSPONTJUK TÉVES VOLTA NYILVÁNVALÓ. Bármely, materialista alapon álló kutató tudja, hogy a filozófia a tudományos ismeretek és az emberek társadalmi gyakorlatának általánosítása, s éppen a materializmus követeli meg, hogy a megoldásokat a természet kutatásában keressük és nem természetfeletti, ideális alapelvekben. A neopozitivizmus szavakban a tapasztalatra és a tényekre támaszkodik, közelebbről megvizsgálva azonban „szégyenlős idealizmusnak“ bizonyul. A gyakorlatról mint az igazság ismérvéről szóló dialektikus materialista elmélet a szavakkal folytatott bármiféle bűvészkedés és cselfogas nélkül pontos és teljes jellemzést ad mind az igazságnak, mind a konkrét tudományok és a filozófia kölcsönös viszonyának a kérdéséről. Ennek eredményeként a neopozitivizmus, akárcsak elődje, a pozitivizmus, elkerülhetetlenül zsákutcába jutott. Hogy ne kelljen beismernie vereségét, megpróbálta a filozófiát a nyelv szférájába zárni. így jött létre az úgynevezett „lingvisztikái filozófia“, amely jelenleg a pozitivizmus legelterjedtebb formája. Hívei a hétköznapi nyelvet elemezve úgy döntöttek, hogy annak segítségével kezdik gyógyítani a „filozófiai betegségeket“. Szerintük a filozófiai nézetek csupán a leghétköznapibb kijelentések pontatlan, önkényes értelmezései. Példaként idézzük itt H. Ryle-nek, az egyik legfélentősebb mai lingvisztikái analitikusnak a fejtegetéseit. Az emberek — írja — gyakran mondogatják: „A becsület arra késztet, hogy ezt meg ezt mondjam.“ De nem létezik olyan reális tényező, hogy „becsület“ (az nem tapintható, nem érzékelhető), így hát valójában nem is késztethet semmire. Helyesebb volna azt mondani: „Mivel becsületes vagyok, illetve becsületes akarok lenni, kénytelen vagyok ezt meg azt mondani“. Ezért minden olyan esetben, amikor efféle kijelentésekkel találkozunk, el kell végeznünk azok „átfogalmazását“, ez azután megmutatja, hogy milyen tényről is van szó: és ez a „filozófiai analízis“. S amint ezzel a módszerrel lehetővé válik, hogy tökéletesen világosan lássunk, önmaguktól megszűnnek a filozófiai problémák. A kérdés végletes leegyszerűsítése nyilvánvaló. A lingvisztikái analitikusok elszakítják a nyelvet a valóságtól. „Lingvisztikái analízisük“ végeredményben filozófiai szempontból triviális, bár a nyelvtudomány szemszögéből olykor érdekes a gondolat kifeje zését szolgáló nyelvi eszközök és a nyelvi közlés pontosítását hozó műve^ let. K. Mandle angol filozófus a XIX. nemzetközi filozófiai kongresszuson bírálta ennek az elméletnek a híveit és megállapította: olyan rabok helyzetébe juttatták önmagukat, akiknek csak a szabad emberek viselkedésének leírása adatik meg. Akik szabadon vannak, azok a szavakkal élve fantasztikus dolgokat visznek véghez, a bebörtönzöttek azonban csak leírják ezeket a szava kát. A filozófusnak igaza van. A lingvisztikái filozófia semmi egyébre nem képes a nyelvi eszközök leírásán kívül, sőt még azok javításának lehetőségét is megtagadják tőle. „A filozófia — írja L. Wittgenstein, a pozitivizmus egyik jelentős képvise lője — semmiképpen sem tud beavatkozni a valóságos nyelvhasználatba; végső soron csak leírhatja azt. Mindent úgy hagy, ahogyan van“. Ezek a utolsó szavak a szerző szándékától függet lenül világosan kifejezik a neopozitivizmus társadalmi lényegét: valójában olyan filozófia ez, amely mindent úgy hagy, ahogyan van. A neopozitivizmus társadalmi szerepe lényegében a tudományos világnézet lehetőségének tagadása, a nihilizmus és a szkepticizmus elterjesztése a világszemléletben. AZ UTÓBBI ÉVEKBEN A NlEOPOZITI- VIZMUST EGYRE GYAKRABBAN BÍRÁL JÁK, mégpedig nemcsak a marxisták. Kétségbe vonják azoknak a pozitivista dogmáknak a helyességét, amelyek szerint ellentét van a logikai és a tapasztalatból fakadó kijelentések között. Nyilvánvalóvá vált annak a program nak a teljes tarthatatlansága, amely az elméleti tudást annak érzéki alapjaira kívánja korlátozni. Mivel azonban a neopozitivizmus bírálói nem vetik el annak alapvető kiinduló pontját, a szubjektív idealizmust, végül is az idealizmus újabb változataihoz jutnak el. így például az angol—amerikai filozófiai tudományban jelenleg két olyan irányzat alakult ki, amely elutasítja az „empirizmus dogmáit“. Az egyik ilyen irányzat a tudomány fejlődését egyszerű „modellváltásként“ tünteti fel. Ügy ügyeskedik, mintha nem venné észre ezeknek a „modelleknek“ az összefüggését az objektív világra vonatkozó ismereteink elmélyülésével. A másik irányzat szerint a tudományos ismeretek fejlődése tulajdonképpen az objektív tudás önfejlődése. Ah hoz természetesen nem fér kétség, hogy a tudományos elmélet logikai kibontakozása újabb problémák, érvek, új elméletek megjelenéséhez vezet. Ennek a kibontakozásnak az alapjat azonban mindig az objektív valóság alkotja. Ojabb zsákutca tehát. Az ilyen szuper- objektivizmus csupán a neopozilivista szubjektivizmus másik oldala. Mint láthattuk, a neopózitiv izmus története nem más, mint saját vereségének története, olyan történet, amely ma e befolyásos filozófiai irányzat felbomlásával zárul. G. PORTNOV professzor, a filozófiai tudományok doktora 1980. X. 12. A marxizmus—leninizmus elsősorban az ellenfeleivel folytatott eszmei harcban edződik és fejlődik. A revizionizmussal főként a társadalmi élet és a munkásmozgalom fejlődése terén megnyilvánuló új, jelenségek értékelésében ütközik meg. A revizionisták nagyon gyakran adják ki magukat alkotó marxistádként. V. I. Lenin leleplezte, miben is rejlik ez iaz ő marxizmushoz való „alkotó“ hozzáállásuk. A revizionisták a kezdet kezdetétől arra törekedtek, hogy „alkotó“ ténykedésükkel a munkásmozgalmat megfosszák a marxizmus forradalmi tanításától, figyelmen kívül hagyták a társadalmi fejlődés objektív törvényszerűségeit, tagadták a forradalmi osztályharc általános érvényű, a gyakorlat által bebizonyított törvényszerűségeit. A jelenkori revizionizmus is revideál és hamisít, s igyekszik elferdíteni a marxizmus—leninizmus valamennyi alkotó elemét. A revizionizmus tudományosan, tényekkel alátámasztott bírálatának fontos szerepe van a jelenleg folyó ideológiai harcban, kritikája fontos részét képezi a dolgozók kommunista nevelésének. A revizionizmussal nem lehet egyszer s mindenkorra leszámolni. Amíg létezik a kapitalizmus, addig mindig adottak a szociális-ökonómia és osztályfeltételek a munkásmozgalomban mind az opportunizmus, mind a revizionizmus létrejöttéhez, működéséhez. A revizionizmus nemzetközi jelenség, ha ugyan egy-egy ország nemzeti adottságaitól függően nyilvánul is meg. A revizionizmus e specifikuma, amelyet már Lenin leleplezett és tudományosan elemzett, teljes mértékben megnyilvánul a nemzetközi munkásmozgalom jelenlegi viszonyaiban is. A marxizmus—leninizmus hirdetői harcot vívnak a nemzetközi revizionizmus és opportunizmus — a jobboldali revizionistáktól a centristákon keresztül egész a baloldali revizionistákig és a forradalmi frázisok „hőseiig“ — egységes frontjával. Ezek ugyan módszereiket, formáikat és más egyebet tekintve különböznek egymástól, s ezt a kritika során nem szabad figyelmen kívül hagynunk, különböző pozíciókból indított támadásaik során valamennyien egyesülnek egy antikommunista, szovjetellenes platformon. ,Egy közös cél vezérli mindannyiukat: hogy aláássák 'a nemzetközi munkásmozgalom és a szocialista országok kommunista pártjainak egységét. V. I. Lenin volt a nemzetközi munkásmozgalomban az első marxista, aki teljes mértékben tudatosította a revizionizmus és opportunizmus veszélyét a munkásmozgalom számára, leleplezte annak szociálisgazdasági és eszmei-politikai tartalmát, feltárta gno- zeológiai és osztálygyökereit, szerepét és történelmi helyét a proletaráitusnak a burzsoáziával vívott har cában. Lenin a revizionizmus ellen folytatott következetes harcával ipéldát mutatott valamennyi kommunistának, elméletben és gyakorlatban is bebizonyította, lehetetlen megtűrni az árulás legkisebb megnyilvánulásait, azt, hogy a burzsoá ideológiát átcsempésszék a munkásmozgalomba. A CSKP KB 15. ülésén hangzott el ez a mondat: a revizionizmus és az opportunizmus olyan, mint a gaz, iha kitéped is, idővel újra elburjánzik. Parazitaként kiragadják a fogyatékosságokat, a1 hibákat, azokat az ügyeket, amelyek megoldása késik, mindenbe belekötnek, ami a keresés kockázatával jár. S ügyködésük egyre aktívabb olyankor, amikor nemzetközi méretben is kiéleződik az osztályharc. A revizionizmus és a jobboldali opportunizmus — bármely területen, bármilyen formában fordul is az íelő — visszatérései ellen a leghatásosabb erő a marxista—leninista elmélet alkotó fejlesztése, kö vetkezetes érvényesítése a gyakorlatban, a párt akció és tíszmei egységének szilárdítása. Ideológiai téren nem tűrhetjük meg az elvszerűt- lenséget, a liberalizmust, a közömbösséget politikai elveinkkel szemben. Kommunista pártunk történelmi tapasztalatai, az SZKP tapasztalatai azt bizonyítják, hogy >a munkásosztály és forradalmi élcsapata képes szembeszállni a revizionizmus, az opportunizmus, a burzsoá ideológia minden megnyilvánulásával s alkotó módon továbbfejleszteni a marxista—leninista ideológiát. A revizionizmus és a burzsoá ideológia bukása 1968—69-ben hazánkban teljes mértékben igazolta, hogy a szocializmus sorsa a kommunista párt helyes politikájától függ, attól, hogy az menynyire képes alkotóan, dogmáktól mentes módon érvényesíteni a marxizmus—leninizmus tanítását a szocialista társadalom építése legkülönbözőbb feladatainak megvalósításában. Ha a revizionizmus és az opportunizmus bírálatában egy kicsit is eltérünk a lenini alapelvektől, teret adunk liberalista megnyilvánulásoknak, akkor ez megmételyezheti a szocialista társadalom fejlődését, bonyodalmakhoz vezethet, a burzsoázia olyan próbálkozásaihoz, hogy akadályokat gördítsen a forradalmi fejlődés útjába. Nem véletlenül hangsúlyozta ismételten a CSKP KB f5. ülése, hogy a párt marxista—leninista egységéért, a revizionizmus és az opportunizmus különböző formái ellen folytatott küzdelemben milyen nagy jelentősége van a Tanulságoknak. Ez a 'dokumentum állandó forrás munkánk számára, á marxizmus—leninizmus saját körülményeink közt való alkotó érvényesítésének példája. LADISLAV HRZAL
