Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)

1980-10-05 / 40. szám

# Betonozzák a hidat Rövidesen befejeződik a Prága és Bratislava közötti autópálya-szakasz leghosszabb hídjának építése. A Mo­rava folyót íveli át az impozáns mérnöki alkotás, amelyen néhány hónap múlva megindulhat a gépko­csiforgalom. Személykocsinkat — kivételesen — már most ráenged­ték a morvaországi oldalon épített 560 méter hosszú előtérre. A hatal­mas pillérek 288 tartógerendát tá­masztanak alá, ezek mindegyike 50 tonna súlyú. A laikus is érzékelni kötélnek állt, hajlandónak mutatko­zott a két gép terven felüli legyár­tására. A Doprastav ezt úgy hálálta meg, hogy két éven keresztül 10 embert átirányított a gépgyárba. A daruk leszállítása ennek elle­nére is késett, így a morvaországi oldalon kisebb, a helyszínen fel­állított emelőberendezéseket voltak kénytelenek alkalmazni. A szerelés így lelassult és megdrágult. Most már megfelelő darukkal ren­delkeznek, a szlovákiai oldalon helyzet alakult ki az építkezésen. A Morava vizének szintje egészen a szerelők munkahelyéig emelkedett, és alámosta a darupálya alapjait is. Attól kellett tartani, hogy a daruk egyike ledől. A hídépítők azonban évek során jelentős tapasz­talatokra tettek szert, nem hátrál­tak meg a pusztítani készülő elem előtt. Meghosszabbították a daru pályáját, és még mielőtt a talapzat egy része összeomlott volna, a be­rendezést partra húzták, megmen­tették. Augusztus végén beemelték az utolsó tartógerendát is, így a hídon megkezdhették a befejező munkála­tokat. Az esőzések következtében az ütemterv teljesítése két hétnyi lemaradást mutatott ki, eizt azonban azóta pótolták. Azóta már elvégez­ték a párkányzat szerelését is, és hozzáláthattak a hídpálya építésé­hez. Ezeket a munkákat Is teljes mértékben gépesítették. A párkány­zat betonanyagát egy kocsi segítsé­gével folyamatosan öntötték, így a munka meggyorsult. Naponta 15 fo­lyóméter párkányzatot tudnak fel építeni. A híd teljes hosszúsága csaknem 900 méter lesz. Mint minden híd­nál, az építőknek itt is számolniuk kell azzal, hogy a hőmérséklet-in­gadozás hatására az anyag kitágul, illetve összehúzódik. Hogy a szer­kezeti elemek ennek ellenére se károsodjanak meg, 14 dilatációs rést építettek a hídba. A 14 beren­dezés felét már beszerelték. Szeptember elején megkezdték a bitumenréteg felhordását. Ez már valóban azt jelenti, hogy végéhez közeledik az építés. — Valóban kész lesz határidőre? — kérdeztük Ján Kocián mérnök­től a főépítésvezető helyettesétől, aki végigkalauzolt .bennünket a hídon. — Hatátidő előtt akarjuk átadni — mondotta. — A terv értelmében Szilveszter napjára kellene elké­szülnie, mi azonban szocialista vál­lalást tettünk, amelynek értelmé­ben november 7-re átadjuk rendel­tetésének. A Doprastav dolgozói mindig is állták szavukat, biztos tudja, hogy ezek összeszerelése nem volt könnyű feladat. A hídelemeket a helyszínen gyártották, mozgó be­tonozó részleget hoztak létre a híd közelében. Ugyanis kiszámították, hogy a kész elemek ideszállítása rendkívül megdrágította volna a gyártást, nem is beszélve arról, hogy a tekintélyes méretű elemek szállítása műszakilag sem lett vol­na könnyű feladat. Úgyszólván teljesen elkészült már a híd folyó feletti része is. A bra- tislavai Doprastav dolgozói itt is korszerű technológiát alkalmaztak. Betonozó kocsik segítségével 6 mé­ter hosszú lamellákat helyeztek el, így haladtak „lépésenként“ előre, mégpedig két oldalról, és a folyó közepén találkoztak. A műszerek­nek, a gondos ellenőrzésnek kö­szönhetően az oldalirányú pontos ság 100 százalékos volt, és a szint- különbség is mindössze 7 cm-t tett ki. % A portáldaruk segítségével emelték be az 50 tonnás szerkezeti elemeket Tavaly egy ideig gondot okozott a terv teljesítése. Rudolf Sarocky főépítésvezetőnek főtt a feje, mert nem voltak megfelelő gépei az 50 tonnás tartógerendák beemeléséhez. Eleinte úgy tervezte, hogy a műve­letet két, egyenként 32 tonna te­herbírású portáldaruval végzi el, ezek a berendezések azonban nem érkeztek meg. A plzeni Skoda Mű­vekben ugyan megtervezték a da­rukat (még 1975-ben), az elkészí­tésükre azonban nem találtak vál­lalkozót. A Prerovi Gépgyár végül ezek segítségével emelik be a fel­járó megépítéséhez szükséges 72 tartógerendát. Ezen az oldalon ke­vesebb gerendára van szükség, hi­szen a híd előtere rövidebb, de megnehezítette a dolgot a hatalmas szerkezeti elemek átjuttatása a fo lyón. Mert a betonozó a túlsó parton működik. Ez év júliusának végén, a nagy esőzések következtében bonyolult S|»Bsss?*BprS,g-'-s.B;gsg I s:!I g-li*>ä*«»f- §■1 -1 gi^Nl :s!i85B&£|-«!s;a&,g£iogíSíig!|gi:i- §:3g a g « £ g Í;-efS|SÍBa.ia.g:S;&pr £ 3 I O I S s « 5'S?p­- ffSlS8i&lS»|S?£B&i BgJ|^-iS8-!ia|§«S 1& s 1 <gl'SSE^og,cgK-| g S-'g_. &"-a^.Ss|w|£«yS"sirs :1s" I ?lo|R|Bili!:isrs^&^S.lBe!§rtSsl§B figs 2 5 3 §• 5" £ 2.ö5aoí§fD~Cl3CL^c/3 1-3 73 w'jg d ü. 'a ? ^ ^ S <-• £ £■' • a 3 g g N 3 3 o g.N N O £ -■ <8 = 3 0.® 0> - g - N » £ ­3 S£*q§~s-*®3*8lS< 2-§gE'Srg.3>ro|S sag-" I SlsSsss;«^„5r-x<| a-gf-“"c^gllg-gs * sg. » S gs?S,ft^jf&ff£S-8.<8,S |£ t>Bs,s»g35?s. £ ?£g§ 0 A dilatációs nyílások lezárása (A szerző felvételei) KÉTSZÁZ PLUSZ EGY Homokrakás, rongyhalmaz, ázott-tépett nyerspapír-tekercsek; amit csak lúd, meg­mozdít a szél. Engem se hagy békén. Hol a hajamat borzolja, hol porszemeket hint a szemembe. Benn az épületben n huzat tesz próbára. Egészen az emeletig kísér. — Anvkor megtudta, hogy írni akarok önről, tiltakozott. Most már mondanom sem kell, miért éppen önre esett a választásom, hiszen fél tucat érvet sorakoztattam fel, amíg megegyeztünk. — Nézze. A szocialista munka úttörője címet ketten kaptuk meg — mondja Bro- nyics László, a párkányi jStúrovoj Dél­szlovákiai Papír-és Celluiózgyár dechtoche- ma részlegének műhelyfönöke —, s én úgy érzem, Gonda Tibor munkája is van any- nyira fontos, mint az enyém. — Megnyugtatom, őt sem hagyom figyel­men kívül, most mégis az érdekel, mit hagyott félbe miattam? — Pár hónapja neveztek ki a részleg pártelnökének, s most úgy összejött a sok tennivaló hogy szerelnék már végre kilá­balni belőle. Aztán a csarnokban is bőven van teendőm. A műszakmesterekkel együtt kétszáz ember munkáját Irányítom, elkép­zelheti hát, hogyan is telnek mostanában a napjaim. De ha tisztán akarja látni a képet, elmondom azt is, hogy munkaerő- hiánnyal küszködünk. Nálunk, a kátrány- papírgyártó-részlegen mindig nagy a lét­számingadozás. A laza munkaerkölcsűek gyorsan továbbállnak, de aki íttragad, húsz évet is eltölt közöttünk. — Máién látja a munkaerővándorlás okát? — Abban, hogy por és bűz van minde­nütt, s nem is lehet könnyen változtatni ezen. A kátránypapírra ugyanis zsírkőport szórunk, hogy az ne ragadjon kézre, ru­hára de még a hengerekre sem. benn a 'hatalmas csarnokban vastagon száll a por. Röpke fél óra alatt szürke ár­nyalatot kölcsönöz a ruhámnak. A vastek- nőben forró szurok gőzölög, a gépsor vé­gén kész tekercseket emelgetnek az asz- szonyok. önkéntelenül figyelem az arcu­kat, lesem a fáradt kezeket, aztán Bronyics László int magához. — Láthatja, most Is áll egy gépsor, nincs kit mellé állítani. A többi 'hat csaknem megállás nélkül üzemel. És kettőn már azt is elértük, hogy a kátránypapir alsó felére fóliát ragaszt a gép, így tehát kisebb port kavar. Tudom, ez az eredmény a mühelyfőnök érdeme, ő azonban egy szóval sem említi. Megállunk az egyik gépsor mellett. Ma­gyarázni kezd. — Az üvegszálas szalagra százhatvan fokos szurok kerül, egyik oldalára por, a másikra fólia, majd így hűtik le harminc fokra. Ha győzünk a por felett, tudom, stabilizálódnak a munkások is. Amíg nem érünk célt, számolnunk kell a katonák és a vietnami lakatosok segítségével. — Az elmondottak alapján arra követ­keztetek, hogy a tervteljesltéssel is komoly gondjaik lehetnek. — Téved. Szerencsére téved. A tervet ugyanis sikerül teljesítenünk. Tavaly 560 millió korona volt, idén hússzal több. Az udvaron biztosan látta, hány kamion vár az árura. Nyugat-Németországba és Bel­giumba is exportálunk. — A szocialista munka úttörője elmet tavaly, a Szlovák Nemzeti Felkelés 35. év­fordulóján kapta meg az iparügyi minisz tértől. Változott-e azóta valami az éle­tében? — Harmadikos lett a lányom, ezen kívül semmi. Feleségemmel együtt 1967-től dol­gozunk a gyárban, hat éve vagyok párt­tag, s mindig azt tartom szem előtt, hogy teljesítsem a feladatomat. A gyerekek? Kedves teher a nevelésük ... G. SZABÓ LÁSZLÓ 2 1980. X. 5. A ÚJ SZÓ *o a) +-> s | s « “ > t— *d «H U &K ^ 00 < w S N áí'« . ÍO *j ■ B fc» » 'ÖJ U .......*5* : fc*> B •g 2 g « SS* 6© o >cr co § 9 £ Í flj « A CQ >— GYORSABBAN ÉS BIZTONSÁGOSABBAN

Next

/
Thumbnails
Contents