Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-09-21 / 38. szám
t ÜL ** I* * HUMOR Minden ember a saját sorsának kovácsa, csak némelyek rosszul tanulták ki a mesterséget. Az élet iskolájában nem lehet ismételni. Eddig a becses fák ftl- vészkertekben nőttek, ezentúl a nagyobb városokban már minden fa becses. * * • A kopasznak is múlhat hajszálon az élete. * * * Aki a betétkönyveket szereti, még nem biztos, hogy irodalomkedvelő. Ne mondjuk, hogy csiga- lassúsággal épülnek a lakások — minden csigának van háza. A szülőföld szeretete nem mérhető azzal, hogy pusztán tájjelegü bort iszunk. PALÄGYI LAJOS VIZSGÁN — Kérem, mondjon nekem egy példát arra, mit jelent az, hogy a tőke nem produktív befektetése. — Például az, ha a feleségemet meghívom moziba... TAPASZTALAT — Tegnap rájöttem arra, hogy mennyire egészségtelen, ha vendéglőben a más poharából iszunk. — Miért, fertőzést kaptál? — Dehogy. Két éktelen nagy kék foltot az arcomra I MONOLÚG Egy újságíró vallomása: — Nem szeretem a tiszta szeszt és a színtiszta igazságot. Mind a kettOt felhígítom ... FÉRFIAK — Nézd a Kovőcsnét, még mindig milyen csinost — Megteszi, de húsz évvel ezelőtt sokkal jobban nézett ki, mert akkor öt évvel fiatalabb voltl VALLOMÁS — Erzsiké, én nem tudok maga nélkül élni ... — Tudja mit, Jenő? Bizonyítsa bel ZONGORA A sportoló tréning közben eltöri a karját. Megkérdezi az orvost: — Ha meggyógyul a karom, tudok majd zongorázni? — Természetesen! — mondja az orvos. — Csodálatost — lelkendezik a sportoló. — Előtte ugyanis nem tudtam ... NEM TUDJA — Képzeld, Béla, az én feleségem gyakran önmagával beszélget. — Az enyém is, csak nem tud róla. — — Hogyhogy? — Azt hiszi, hogy én meghallgatom, amit ő mondl ORVOSNÁL — Cicvarek úr, nem tudom miért akar magának "felíratni altatót, hiszen majdnem minden este az éjszakai mulatóban látom önti — Kérem, nem magamnak szánom az altatót, hanem a feleségemnek ... pAlyAzat Részlet a titkári állásra kiirt pályázat feltételeiből: „A titkárnak legalább húszéves gyakorlattal kell rendelkeznie. A titkárnőnek, elég, ha húszéves ... REMÉNY — Még tizennégy nap, kedves Márta, és végre boldogok leszünk. * — Nem lehetne valahogy közelebb hozni ezt az időt? — Nem. Annyian vannak, hogy nem lehet előbbre hozni a válóperünket... VENDÉGLŐBEN — Mondd, fizettél már a pincérnek? — Nem. És te? — Én sem. Hát akkor mire várunk? BÖLCSŐDE — Feri, sajnálom, de az esküvőnket legalább két évvel el kell halasztanunk. — De miért? — Azért, mert a születendő gyermekünk csak akkor kap helyet a bölcsődében, ha én leányanya maradok! KOTKHfl Olvas a család (Eubomír Kotrha rajza) KÉRDÉS Megkérdi a bíró: — Nem tudták a vitás ügyüket egymás között elintézni? — Mire az egyik vádlott: — Már javában intéztük, de akkor megjelent a járőr és bekísért bennünket... DRÁGÁBB Az egyik vendég megkérdi a pincértől: — Mondja, mi a különbség a tizenöt és a húsz koronás bécsi szelet között? — Az, hogy a húszkoronáshoz élesebb kést adunk! NEM JÚL Megkérdik az egyik tapasztalt újságírót: — Hogy vált be nálatok a fiatal Brahovácz? — Nem jól. Csak üdítőt iszik... REGGEL Kiss mondja a feleségének: — Ma éjjel csodálatosat álmodtam. Képzeld, megkértem a kezed ... — És aztán? — ...és aztán te nemet mondtál! MUTATVÁNY A kis Marcel hazaérkezett a cirkuszból. — Képzeld el, papa — meséli otthon —, az a bácdl a cirkuszban felugrott a lóra, a hasa alá csúszott és megragadta a farkát, majd a végén felmászott a nyakára és ezt mind úgy csinálta, hogy közben a 16 futott. — Ez is valami? — legyint az apa. — Ezt mind én is be tudnám neked mutatni, ha először ülnék lóra. A hét vicce A vendég odalntl a pincért:- Kérem, szeretnék valami könnyű ételt enni, mit ajánl?- Rendeljen a tizenöt dekés bécsi szeletből. A mai adag csak hét deka! Ha tudná Tisztelt Olvasónk, sokszor' hogyan születnek a cikkek, még azt is elolvasná, amelyikben a semminél egy cseppet sincs több. Már otthon kezdődik, előző este, az ágyban. — Reggel muszáj kipucolni a cipőmet, portalanltott faluba megyek — suttogja a szerkesztő régen kedvét vesztett feleségének fülébe, két langyos ölelés között. — Hát megint elmégy? — El. — Hány napra? — Mit tudom én? Ha szolgálati kocsival megy az ember, semmi sem biztos. — Én már nem is bánnám, de a gyerek! Mit adtál neki, mondd?! Nevet, semmi mást. Már a szomszédot szólítja apjának!... Aztán minek mégy? — Portrét kell írni a Kis ember nagy esze című rovatba. Ez van! Ha elmennék kőművesnek, akkor sem lennék itthon — fusizni járnék. De az aszony már nem bírja abbahagyni, reggelig piszkálja a szerencsétlen szerkesztőt, aki hiába mosakodott, csípás szemmel ül a kocsiba. Tíz kilométer után odaszól a sofőrnek: — Álljunk meg valahol, bedobok egy felet, szedjen rendbe. Tudod, az asszony egész éjjel hepciáskodott, nem tiszteli ezt a hivatást. — Nem valahol, főnök! Itt állunk meg, elégett a pakolás, és a benzin is kifogyott. — No, hogy az a ... ÚJSÁGCIKK Gőzfelhőben a Volga meg a táj. Állnak, a szerkesztő nem ért a kocsihoz, a sofőr se. Gyerek közeledik kerékpáron. — Mi a baj, bácsik? Bedöglött? No, majd én behúzom a bácsikat a faluba. Itt a spárga, kösse az ablaktörlőhöz. Két napig a szövetkezet műhelyében. A szerkesztő közben ismeretséget köt, és elszegődik favágónak. Ogy érzi, végre azt csinálja, amihez ért. Örömében leissza magát. Mire meggyógyul a kocsi, kijózanodik. De amikor megtudja, hogy a sofőr csak most indul benzinért, gyalog valahova, ismét a pohár fenekére néz. Másnap reggel végre elindulnak. Pont délben érkeznek Ágostonba. Hátha lecsöppen valami kis ebéd. A diétából mire futja? Futotta? Naponta öt vodkára meg egy kis szódabikarbónára. Az utca üres, se ember, se ebéd. Irány a kocsma. Tele van. Aki még lát, végigméri a két idegent. A szerkesztő megszólal: SZÜLETIK... — Én újságíró vagyok. Olyan embert keresek, aki tiszta, tántoríthatatlan, és természetesen, dolgozik. — Én minden vagyok, amit mondott. Az egész kocsma a hang irányába fordul, de sehol senki. Viszont emelkedni kezd az egyik asztal, alóla borzas fej bújna elő. Köhögés, majd hanyatlás. Velem többre megy — lép a szerkesztőhöz egy behemőt alak. Engedelmével, Tántoríthatatlan vagyok. — És dolgozik? — Dolgoztam. Amíg nem gépesítették a Lefolyó Vállalat ágostoni részlegét. Most az irodán vagyok. A szerkesztő nem mond se igent, se nemet, előbb elmegy a hnb elnökéhez, megtudni, miféle ember ez a Tántoríthatatlan. Mert nem írhat ám akárkiről, mégha ilyen férfias neve is van! A sofőr addig elkeveredik a kocsmában, limonádéval. Az elnöknek nagyon jó a véleménye Tántoríthatatlanról. A szerkesztő mindent elhisz, már csak azért is, mert nincs ideje más riportalany után nézni, meg aztán a felesége miatt kegyetlenül furdalja a lelki- ismeret. A portréhoz fölszedi, ami kell. öt perc alatt. A rosszat otthagyja. Csodák csodája, visszafelé egy óráig sem tart az út. Ojabb álmatlan éjszaka. A szerkesztő éjfélig a feleségét hallgatja. Aztán írógépével bevonul a mellékhelyiségbe. Holnap le kell adni az anyagot. (Tisztelt Olvasónk, most következik a második rész — a negyven cigaretta, a két liter fekete, a remegés, a de jó lenne aludni, aztán a szerkesztőségben a nem jó ez, a nem jó az, ide vessző kell, oda alcím. S végül mégis elkészül a cikk, mindenki felsóhajt. Az olvasó is sóhajt: kezébe vette a legfrissebb számot... — bor i
