Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)

1980-09-14 / 37. szám

980. . 14. N C/í Irta: KAROL MARTINRA, az SZSZK kormányának alelnöke, a Szlovák Tervbizottság elnöke Szocialista gazdaságunkra napjaink­ban a magas fokú aktivitás a jellemző. A párt-, az állami, a gazdasági ás a társadalmi szervezetek figyelme egy­aránt két kulcsfontosságú feladat tel­jesítésére összpontosul: a CSKP XV. kongresszusa által a hatodik ötéves tervidőszakra kitűzött gazdasági és szociális program teljesítésére, vala­mint az irányítás minden szintjén a következő ötéves tervidőszakra szóló javaslatok kidolgozására. A vállalatok és a termelési-gazdasági egységek már augusztus elején előterjesztették terv- javaslataikat. Most elsősorban a köz­ponti irányító szervekben kerül sor a népgazdasági programok kidolgozására; ez a munka pedig főleg a központi tervbizottságok kollektíváira hárul. A hosszú távra szóló gazdasági prog­ramok előkészítése során számos elvet szükséges figyelembe venni. Az egyik, a kitűzött cél elérése szempontjából kulcsfontosságú elv az, hogy nem sza­bad figyelmen kívül hagyni egy pilla­natra sem a dinamikusan fejlődő tu­dományos-technikai forradalom tör­vényszerűségeit. A Szlovák Tervbizott­ságon is elsősorban ebből a szemszög­ből vizsgáltuk meg, hogy mit kell ten­nünk a CSKP KB által már 1974-ben megfogalmazott program következetes teljesítéséért. Gustáv Husák elvtárs még a CSKP XIV. kongresszusán meg­fogalmazta az e területre vonatkozó stratégiai irányvonalat: A tudományos- műszaki haladás nyújtotta lehetőségek maradéktalan kiaknázása válik szocia­lista gazdaságunk további fejlesztésé­nek egyetlen lehetséges alternatívájá­vá. A tudományos-műszaki fejlesz­tés elsőrendű politikai feladattá vált. Különböző hatékonyság Noha szándékaink e téren való meg­valósításával ebben az évtizedben je­lentős gazdasági eredményeket értünk el, a tudományos-műszaki fejlesztés eredményei és a lehetőségek kihasz­nálása nemcsak hogy nem felel meg a további minőségi fejlesztés igényeinek, de a tudományos kutató bázis lehető­ségeivel sincs összhangban. E problé­ma megoldása során jelentős segítsé­get nyújthatnak a CSKP KB ülésein jóváhagyott értékelések és következte­tések. A továbbiakban a szovjet tudo­mányos intézmények elemzéseit is ha­tékonyabban ki kell használnunk, és e téren a Szovjetunió illetékes szerve­zeteivel való együttműködés intenzí­vebbé tételére van szükség. Tudomásul kell vennünk, hogy a tu­dományos-műszaki forradalom — vi­lágjelenség. Objektív folyamatról van sző, amely a szó szoros értelmében forradalmian hat. L. I. Brezsnyev elv­társ erről az SZKP XXIV. kongresz- szusán ezt mondotta: „Olyanok a táv­latok, hogy a tudomány és a tudomá­nyos felfedezések hatására bekövetke­zett termelőerő-fejlődés egyre jelentő­sebb és mélyrehatóbb átalakulásokat idéz elő.“ A szovjet tapasztalatokkal gazdagí­tott saját elemzéseink alapján a to­vábbi munkánkra vonatkozóan két alapvető következtetést vonhatunk le: A világpiacon elsősorban az a gaz­daság érvényesül, amely a magas mű­szaki, gazdasági és esztétikai színvo­nalú termékek gyártásával a lehető legjobban hasznosítja a nyersanyago­kat és a lehető leghatékonyabban elé­gíti ki a .társadalom igényeit. Mindez pedig csupán a tudományos-technikai forradalom legújabb eredményeinek tö­kéletesebb és gyorsabb kihasználásával érhető el. Ugyanakkor nem becsülhet­jük le a jelenlegi kapitalizmus magas­szervezettségű termelési gépezetének erejét és lehetőségeit. Könyörtelenül és minden áron (munkanélküliség, infláció, a szociális kiadások korláto­zása stb.) arra törekszik, hogy gazda­ságát az új feltételekhez igazítsa, meg tartva ezzel a gazdasági növekedés le­hetőségeit. Másodszor: belső feltételeink elem­zéséből is látható, hogy tudományos­műszaki bázisunk anyagi-műszaki és káderellátása eléri a gazdaságilag leg­fejlettebb államok színvonalát. A nem­zeti jövedelemből támogatjuk (megkö­zelítőleg négy százalékkal) a tudomá­nyos-műszaki fejlesztést. Az e téren dolgozók száma — 10 ezer lakosra számítva csaknem 100 fő — nagyobb, mint a legfejlettebb államokban. Ez a fejlettségi színvonal azonban csak na­gyon kis mértékben nyilvánul meg a társadalmi munkatermelékenység növe­kedésében. E mutató ugyan állandóan növekedik, de a színvonala (az egy lakosra jutó nemzeti jövedelemmel mérve) 15 százalékkal alacsonyabb például mint a Szovjetunióban, az NDK-ban vagy Franciaországban. Az NSZK-hoz viszonyítva a különbség még magasabb, az Amerikai Egyesült Álla­mokban pedig a munkatermelékenység színvonala a kétszerese a nálunk el­értnek. A tudományos-technikai forradalom eredményeinek lassú ütemű gyakori érvényesítése nemzetközi árucserefor­galmunk alacsony hatékonyságában is megnyilvánul. Az importált gépipari termékek kilogrammjáért 4 kilogramm hazai gyártmányú gépipari termék ex­portálásával kell fizetnünk (ennek bi­zonyára más okai is vannak). Mindez az állóeszközök reprodukció­jában is érezteti hatását. A nagyará­nyú beruházás nem csapódik le kellő mértékben a korszerűsítés ütemében. A fizikai és az erkölcsi elöregedés ideje még mindig nem közelíti meg egymást. Mindebből eredően nagyon igényes és halaszthatatlan feladat áll előt­tünk: a lehető legésszerűbben kell ki­használnunk tudományos-kutató bázi­sunkat, mégpedig a nemzetközi együtt­működés, elsősorban a Szovjetunió se­gítségével. Feladatunk továbbá olyan feltételek megteremtése, amelyek kö­zött megnyilvánulhat a tudományos­technikai forradalom és a társadalmi rendszerünk előnyének szimbiózusa, s amelyben a nemzetközi szocialista gazdaságt-tudományos-műszaki együtt­működés katalizátorként hathat. Törekvéseink lényege Az eddigi fejlődésünk, ismereteink és szükségleteink értékelésének alap­ján az SZSZK Fejlesztési és Műszaki Minisztériumával együttműködve a kö­vetkező három megoldási irányt tűz­tük célul: Tudományos-műszaki bázisunk továb bi, főleg minőségi fejlesztését. Céltu­datos politikával és tervszerű irányí­tással az utóbbi két ötéves tervidő­szakban Szlovákiában is sikerült to­vábbfejleszteni a tudományos-műszaki bázist és felszámolni az eddigi elma­radottságát. Szlovákiában a tudomá­nyos-műszaki alapban dolgozók száma az említett időszakban 29 ezerről 50 ezerre növekedett. A hetedik ötéves tervidőszakra a tudományos-műszaki bázis további arányos fejlesztését tűz­zük célul. Az e téren dolgozók szá­mának 9 százalékos növekedésével számolunk és azzal, hogy e növekedés elsősorban a vállalati szférában nyil­vánul meg. Éppen ennek a megoldási módnak kellene hozzájárulnia a tudo­mány — kutatás — fejlesztés — ter­melés — felhasználás ciklus tervszerű lerövidítéséhez, vagyis csaknem egy­ötödnyi lerövidítéséhez. Egyúttal ki­emelkedő figyelmet szentelünk a tudo­mányos-műszaki alap minőségi fejlesz­tésének is. Az egész tudományos-műszaki bázis tevékenysége minőségének javításáról van szó. En. \ döntő fontosságú útja az erők és eszközök következetesebb összpontosítása a műszakilag és gaz­daságilag legfejlettebb és leghaladóbb termékek gyártására, a nyersanyagok és anyagok színvonalasabb hasznosítá­sára, a fűtőanyag és energia jobb ki­használására, a környezet védelmével kapcsolatos problémák megoldására. Ily módon lehetne mérsékelni illetve felszámolni a tudományos-kutató mun­kahelyek szétforgácsoltságát; a problé­mamegoldó kollektívák megközelítőleg 7 ezer témakörön dolgoznak. Erőnket a továbbiakban a kutatás­ban elért eredmények széles körű gya­korlati alkalmazására, a műszaki-fej­lesztés megvalósítási eljárásainak kö­vetkezetesebb kidolgozására összpon­tosítjuk. Főleg arra törekszünk, hogy a műszaki-fejlesztési terv kötődjön a termelési és beruházási feladatokhoz. A hetedik ötéves terv eddig kidolgo­zott alapadat-variánsai értelmében csaknem 400 fő feladat végrehajtásá­hoz szeretnénk előfeltételeket terem­teni. E feladatokból 240 az SZSZK kormánya által irányított gazdaságot érinti. A tudományos-technikai forradalom jelenlegi szakaszában a kutatás és a megvalósítás ciklus erőteljes lerövidí­tésére van szükség. Ennek érdekében — az ésszerűsítés, a tudományos-mű­szaki bázis munkájának hatékonyabbá tétele és az összehangolás feljesztése mellett — más intézkedéseket is kell hozni. A tudományos-műszaki bázis szervezésének tökéletesítése is ezek közé tartozik. A gazdag szovjet ta­pasztalatok kihasználásával, a Fejlesz­tési és a Műszaki Minisztériummal, a Szlovák Tudományos Akadémiával és a termelési minisztériufnokkal együtt­működve tovább akarjuk fejleszteni a kutatás és a termelési gyakorlat köz­vetlen együttműködését, és az ügy érdekében kutatási-termelési társuláso­kat (egységeket) építünk ki. Szlovákiában jelenleg a következő ilyen jellegű szervezetek működnek: a Dubnicai Elektrotechnikai Kutató Inté­zet tudományos-termelési társulása, a Nővé Mesto nad Váhom-i Gépesítési és Automatizálási Kutató Intézet, a Tren- cíni Ruhaipari Gépesítési Intézet ku­tatási-termelési- komplexuma, a fajne- mesítési és Vetőmagtermesztési kuta­tási-termelési társulás és a PreSovi Fémipari Kutató Intézet. További ha­sonló intézmények is működnek már országszerte, ezek fő feladata minde­nütt a kutatás és a termelés össze­hangolása. A Szlovák Tudományos Akadémiával és az ágazatokkal együtt­működve további kutatási-termelési egységek létrehozását készítjük elő. A lövőre gondolva A tudományos-technikai forradalom eredményeinek teljesebb termelésben való kihasználására törekedve a Szlo­vák Tervbizottság a tudományos dol­gozókat és a gyakorlati szakembere­ket egyre nagyobb mértékben igyek­szik bevonni a kulcsfontosságú távlati problémák megoldásába. Ennek kere­tében fontos szerepe van a Szlovák Tudományos Akadémiával való együtt­működésünknek. Három alapvető feladatot kell meg­oldanunk: — a Szlovák Tudományos Akadémián és a főiskolákon folyó alapkutatás hatékonyságának és hasznosságé nak növelését; — a kutatás és a megvalósítás közötti idő lerövidítését; — az erőknek és az eszközöknek a fizika, kémia és biológia prog­resszív ágazataira való összponto­sítását. Az ilyen együttműködés nagy se­gítséget jelent az ipar és a mezőgaz­daság számára a legcélravezetőbb fej­lesztés útjának keresésében, a terme­lés progresszív szerkezeti átépítése irányának meghatározásában az adott gazdasági körülmények között. Az együttműködést főleg a következő Irá­nyokban biztosítjuk: 1. Kölcsönös tájékoztatással, a tevé­kenység aktív befolyásolásával és a saját ismeretek más ismeretekkel való gyarapításával. A Szlovák Tervbizott­ság és a Szlovák Tudományos Akadé­mia, illetve az Akadémia legfontosabb intézeteinek vezetősége közös tanács­kozásokat tartott, amelyeken megvitat­tuk a gazdaságfejlesztés alapvető kér­déseit; értékeltük az eddig elért szín­vonalat, feltártuk a problémákat és a fogyatékosságokat, megismertük az előfeltételeket és a lehetőségeket. A Szlovák Tudományos Akadémia vezető dolgozóit tájékoztattuk, hogy az SZSZK gazdaságának fejlesztésében — az egységes csehszlovák népgazdaság ke­retében — milyen feladatokat kell 1990-ig illetve a hetedig ötéves terv időszakában megoldanunk. Más közös tanácskozásokon az alap- kutatási célterveket vitattuk meg, és véleményt cseréltünk a Szlovák Tudo­mányos Akadémia vezetőségével, is­mertettük velük a gazdaságfejlesztés­sel kapcsolatos tapasztalatainkat. Ezen kívül részletesebben is megtár­gyaltuk az egyes ágazatok problémáit. Ezeken az értekezleteken a Szlovák Tervbizottság elnökhelyettesei és fő­osztály-igazgatói, valamint a Szlovák Tudományos Akadémia intézeteinek és munkahelyeinek vezetői vettek részt. 2. Az erők egyesítésével a távlati fejlesztés kulcsfontosságú feladatainak meghatározása és a hetedik ötéves terv előkészítésének konkretizálása so­rán. A Szlovák Tervbizottság statútu­mával összhangban munkacsoportokat (szakbizottságokat) hoztunk létre, amelyek élén tudományos dolgozó áll. A munkacsoportok tevékenységébe to­vábbi élenjáró szakembereket is bekap­csoltunk az Akadémia kutatóintézetei­ből, a főiskolákról és a termelésből, így — saját dolgozók részvételével — megfelelő színvonalon végezhető el a specifikus problémák megoldása. 3. A tudományos-kutatási bázis to­vábbfejlesztése előfeltételeinek megte­remtésével. Már most, az éves végre­hajtási tervekben is igyekeztünk elő­feltételeket teremteni a Szlovák Tudo­mányos Akadémia munkahelyeinek to­vábbfejlesztéséhez. Viszonylag jelentős terjedelmű tudományos-kutató bázissal rendelkezünk, amelyekben kb. 4400 dolgozó tevékenykedik. A direktívák közös megvitatásakor megegyeztünk abban, hogy lehetőségeinkhez mérten továbbfejlesztjük — elsősorban a ter­mészettudományok és műszaki tudomá­nyok szférájában — a döntő jelentő­ségű intézeteket. Számításaink szerint kb.,10 százalékkal növeljük a Szlovák Tudományos Akadémia dolgozóinak számát, további objektumokat építünk és tökéletesítjük egyes intézetek fel­szerelését. * * * Teljes mértékben tudatában vagyunk annak, hogy a tudomány nemcsak anyagi erőként nyilvánul meg, hanem jelentős szellemi erőként is. Hozzájá­rul az összes társadalmi folyamat át­alakulásához. Teljes mértékben ki akarjuk e téren használni szocialista rendszerünk előnyeit; a tudománynak, technikának és a termelésnek teljes mértékben a társadalmat és a szemé­lyiség harmonikus fejlődését kell szol­gálnia. Ismereteink gyakorlati alkamazásá- val, a meglevő népgazdasági tartalé­kok kihasználásával olyan programot szándékozunk kidolgozni, amelynek megvalósítása majd biztosítja a társa­dalmi munkatermelékenység dinamiká­jának megtartását. Ez döntő jelentő­ségű tényező pártunk alapvető céljá­nak elérésében, az elért magas élet­színvonal további tökéletesítésében és a létbiztonság megszilárdításában. ' * A SZOCIALISTA GAZDASÁGUNK TOVÁBBI FEJLŐDÉSÉNEK KÉRDÉSEIRŐL I TIOBHMTIS-MaSMKIHftiailftS

Next

/
Thumbnails
Contents