Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)

1980-09-07 / 36. szám

I m. BLÖD — Tessék mondani, gyakran süllyed el a hajó? — kérdezi a fedélzeten lábatlankodó utas a kapitánytól. Mire a kapitány, morcosán: — Nem, csak egyszer ... KÉRDÉS — Maga már túlélt egy vas­úti katasztrófát? — Igen, amikor az egyik ala- gútban a leány helyett az ap­ját csókoltam meg ... — Nem engedem, hogy odanézz! Majd én megmondom, milyen az a nőcske! (lei Paris) jh m Mm • A hét vicce-Kivel beszélgetsz már egy órája telefo­non? - kérdi mérgelődve a férj a feleségétől.-A barátnőmmel. Éppen azt meséli, úgy megfázott, hogy egy hang sem jön ki a torkán... GYEREKÉSZ — Mama, hol voltál te, amikor én születtem? — kérdezi Pistike. — A kórházban. — És a papa? — A hivatalban. — Hát senki sem volt itthon mikor megérkez­tem? IZMOS Pétiké talált egy régi fotóal­bumot. — Mama, ki ez a fekete ha­jú, izmos, deltás. férfi ezen a képen? — Az a te papád, kicsikém. — Igen? És akkor ki az a pocakos kövér férfi, aki évek óta velünk lakik? A RAVASZ A hosszú tengeri út közben Kovács felfigyel arra, hogy ka­bintársa lefekvés előtt mindig hosszú hálóinget vesz magára. — Miért alszik ön női háló­ingben? — kérdi kíváncsian. — Hát nem tudja, hogy ve­szély esetén először a nőket és a gyerekeket mentik?! NYELVTAN Az esti iskolában felszólítja Krehácsot a tanár: — Mondjon egy főnevet! — Feleség. — Nagyon jó. Most mondjon egy melléknevet! — Szerető ... ZMÁ fp'j. A KROKOGYILBOL Semmi sem könnyíti meg annyira a korbács po litikájának megértését — mint a mézesmadzag. (M. Gain szociológus) Az ész legjelentősebb fogyatékossága — ha tel­jesen hiányzik. (Az „Ellenőrizzétek elméleteket" sumer teszt részlete) Akinek sokat adott a sors — attól gyakrabban kérnek kölcsön. (Paul Getty néhai amerikai milliárdosnak tulajdonított mondás) Ostobaság nyitott kaput döngetni, amikor körös körül annyi csukott kapu akad. (Babiloni kapusok tréfás megállapítása) Ha valaki elmúlt ötvenéves, és reggel úgy ébred fel, hogy egyáltalán semmije sem fáj — ez azt jelenti, hogy meghalt. (Perui orvosok népi bölcsessége) GELLERT GYÖRGY fordítása ALEKSZEJ HODAIMOV: Barátságtalan esős nap volt, amikor elmentem abba a ronda szürke várószo­bába és miután feltettem a kérdést: — Ki után következem majd a sorban? — leültem egy kopott székre. A szemem végigfutott az ajtóra kifüggesztett kis táblán: „Panaszfelvétel minden szomba­ton 10-től 12- óráig.“ A kezeim akaratlanul is ökölbe szorul tak, a panaszomat tartalmazó papírlap pedig szinte égette a zsebemet. Végre rám került a sor. Kihúztam a zsebemből a panaszlevelet és berontot­tam az irodába. — Majd én megmutatom maguknak, így kínozni az embereket ... — kezdtem, de hirtelen elhallgattam. Az íróasztaltól, amelyen egyetlen megszokott irodai kel­lék sem volt, hanem egy váza állt rajta, benne fehér rózsák, ettől a szolid író­asztaltól elegáns fiatal férfi jött felém és barátságosan a kezét nyújtotta. — Tolja vagyok — mutatkozott be. — Hát ön? — Szása — morogtam, nem is tudom, miért, hiszen legalábbis a nagybácsija lehettem volna! Széles gesztussal a puha fotelra mu­tatott, kezébe vette a kezemet, megmér­te a pulzusomat és együttérzéssel je­gyezte meg: — Talán túlságosan fáradt vagy, Szás- ka. Nem vagy valami jó színben, a vér­\mm\ nyomásod sincs rendben... de azért nem lesz semmi baj... Odalépett az ablakpárkányhoz, ame­lyen valamit forralt. — Egy csésze fekete rendbe hoz — mondta és kávét töltött két kis török kávéscsészébe. Aztán huncutul rám ka­csintott és a páncélszekrényből elővett egy palack konyakot. A kávéillatnak és a nem valami gyak­ran látott konyakos üvegnek az lett a hatása, hogy a szívem valahogy meg­nyugodott és már nem akartam törni- zúzni az irodában. — Nagyon rokonszenves vagy nekem, Száska — mondta. Én nagyon jó ember ismerő vagyok. Te például, ahogy így el­nézlek ... De nem harapsz valamit? Leg­alább egy magyarszalámis szendvicset... Ahogy így elnézlek, legjobb barátom jut az eszembe, Nyikolaj, a berepülő pilóta. Az ő arcéle is olyan, mint egy római lé­gionáriusé, ugyanolyan férfias, vastag a szemöldököd is, a bátor sastekinteted, hő­sökre emlékeztető testtartásod. önkéntelenül is kiegyenesedtem és mély lélegzetet vettem. Igen, ez a fiatal­ember belém látott! Olyan voltam a szá­mára, mint valami nyitott könyv. Rámo­solyogtam és örömmel állapítottam meg, hogy őt is valami nagy öröm tölti el. — Tudod, barátom — mondta meghit­ten —, a társadalmi szokások megölnek bennünk mindent, ami emberi, igen, mindent megölnek. Szása. Vegyünk pél­dául téged meg engem. Én téged azon­nal megértettelek, de ha nem lenne ez a csendes iroda, te könnyelműen elmen­tél volna mellettem. Én meg csak néz­tem volna utánad és elszorult volna a szívem. Ha gyerekek lennénk, mennyivel egyszerűbb lenne minden! Csak integet­nék neked és megkérdezném: „Szása, nem kötünk vérszerzödést, mint Winne­tou és sápadtarcú fivére?“ — Kössünk — suttogtam és a kezemet nyújtottam feléje, melyben még ott szo­rongattam a panaszlevelemet. — Dobd el azt a papirost — biztatott —, így nem tudok kezet szorítani veled. Valóban ... Rápillantottam a papiros­ra, aztán zsebre vágtam. Tolja az órájára pillantott és fészke­lődül kezdett a székén. — Tudod mit, barátom — mondta —, meghívlak mihozzánk. Ne, ne hárítsd el! Meghívlak! A feleségem, aki egyébként Sophia Loren élethű hasonmása, gyönyö­rűen hárfázik. Megmutatom neked az af­rikai álarcgyűjteményemet is. Egyet ne­ked ajándékozok, amelyik ott van balra az ajtó mellett... És vadászni jársz-e? Van engedélyem két vad elejtésére, az egyik a tiéd lesz. Az ajtóig kísért és barátságosan hátba veregetett mindaddig, míg boldogan ki nem léptem a várószobába, amely most egész kedves, barátságos kis helyiség­nek tűnt. — Kedves fiú, gondoltam ma­gamban, miközben kihúztam a zsebem­ből az ellene megírt panaszlevelet és a papírkosárba dobtam. SÁGI TÓTH TIBOR fordítása SZÓRAKOZOTT Borogyin, a híres orosz ze­neszerző nagyon szőrakozott ember volt. Egyszer, amikor el­ment otthonról, egy cédulát tett az ajtóra ezzel a felirattal: „Egy óra múlva jövök ..Az­tán elindult. De egy pillanat múlva visszafordult valamiért, s amikor az ajtóhoz érve elol­vasta a cédulát, ezt mondta: — A fene egye megl Most várhatok... — és leült a lép­csőre. Modern idők (Punch) 19M. IX. 7. Ik'­ÚJ SZÓ

Next

/
Thumbnails
Contents