Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-08-10 / 32. szám
ft HONOR — Mester, ha a grafikonunkkal is megcsinálja ezt a bűvészmutatványt, akkor önnek nagy jövője van vállalatunknál! (Andrej Sekela rajza) RÍMES GONDOLATOK Adná az ég, hogy valamennyi hivatalban „ügyelintéző“-re változtatnák az ügyintézők nevét. Azt gyanítom, hogy hiba lehet, ha gyomorbeteg írja a fűszeres, jóízű ételek fogyasztására csábító, vásárlást serkentő hirdetéseket! Törvényeink szellemének védelmében egyegy esetben mintha jogosnak látszana, hogy egyesek szavának bírálatával kezdődjék a bírálat szava! Arra is van példa, barátom, hogy valaki, aki ki sem tette a lábát a házából — átlépett mégis minden határon! Borbély Tibor VENDÉGLŐBEN — Hozhatok önnek teknős- békalevest? — kérdezi a pincér a vendégtől. — Köszönöm, nem, ma nagyon sietek... KUTYA — Kérlek, kedves feleségem, bánj úgy velem, mint a kutyával. — Hogyan? — Mint a kutyával. Adj enni és utána engedj ki a szabadba! PANEL — Hogy tudtál ilyen gyorsan megtanulni angolul? — Panelházban lakom és a szomszédom angoltanár. ajándék Két férj beszélget: — Mit kaptál születésnapodra a feleségedtől? — Elmosogatott helyettem. KICSIK A hivatásos életmentő a tengerparton leckézteti a tapasztalatlan úszómestert: — Hányszor mondjam még, Joe, hogy ez nem sporthorgászat?! Itt nem kell a kicsiket visszadobni. NŐK A lordtól megkérdezik, hogy fiatal korában mi volt a szenvedélye: — A nők és a vadászat... — És mire vadászott? — Nőkre ... KAKAS Egy kerékpáros dörömböl a falusi portán: — Bocsánat, uram, elgázoltam a kakasát. Mit tegyek, hogy megtérítsem a kárt? — Jöjjön el minden hajnalban kukorékolni... TÉVÉ — Hogy lehet az, hogy ez a Jucika minden este nálad van? — Televíziót nézni jön. — De hiszen neked nincs is televíziód! — Az őt egyáltalán nem zavarja. Szöveg nélkül (Kesztyűs Ferenc rajza) SZERELEM A fiatalembei bemegy a boltba, és képeslapot akar vásárolni. Sokáig válogat, de sehogy sem tud dönteni. — Nézze kérem — mondja az elárusítónő —, vannak például igen szép lapjaink szentimentális felirattal: „Egyetlen szerelmemnek.“ — Pompás, legyen szíves csomagoljon be belőle nyolcat ZENE Egy közismert fösvény férfi vendégét bevezeti a zeneszobába. A vendég körülnéz és mondja: — De hiszen itt egyetlen hangszer sincs! A fösvény erre: — Nem tesz semmit... Itt lehet a legjobban hallani a szomszéd rádiójából a zenét. HOLLYWOOD Két hollywoodi csillag be szélget: — Hallom, férjhez mész égj milliomoshoz. Szerelem, első látásra? — Csak második látásra. A2 első látásnál még nem tudtam hogy milliomos. GÓLYA Egy apa sétál a fiával. Hirtelen meglátnak egy gólyát. Az apa visszaemlékezik: — Az én gyermekkoromban még rengeteg volt a gólya, las san már ők is kipusztulnak. Erre a fia: — Akkor örülhettek, hogy engem még éppen megkaptatok. yjtíu nimm no Slut*>'(L- fcfy o-tá-t, hm évi 50,6,*. /u.9^ A hét vicce- Tudod, barátom, az akvárium csodálatos dolog. Én órák hosszat üldögélek előtte és nézegetem a halakat, gyönyörködöm a színekben.- Es mit szól hozzá a feleséged?- Semmit. Mi köze hozzám, hogy mit csinálok munkaidő alatt az irodámban?! — Ne Délre menjünk szabadságra. Válasszunk valami északi országot. Ott hosszabbak az éjszakák! (Dikobraz ] IKREK — Csodálom, kedves szomszédasszony, hogyan tudja az ikreket megkülönböztetni egymástól. Hiszen úgy hasonlít egymáshoz ez a két fiú, mint két tojás. — Pedig egyszerű: az egyik az Internek szurkol, a másik a Slovannak. HORGÁSZ Egy férfi sokáig némán áll egy horgász mögött, aztán bátorságot vett és odasúgta a horgásznak: — Harap, harap? — Csak ha dühös vagyok — válaszolta a horgász. KÖTET Dühöng egy vendég a nyári kisvendéglőben: — Főúr! Föl vagyok háborodva. Azonnal hozza ide a panaszkönyvet! — Hányadik kötetet parancsolja? Áramszünet Két fiatalember beszélget. — Képzeld, tegnap este a moziban hirtelen áramszünet volt. — No, és nem volt pánik? — Dehogynem! De csak akkor, amikor tíz perc múlva megint kigyúltak a lámpák ... N ekem kitűnő a szimatom, amikor ezeket a kéregetőket kell felismerni, akiknek sosincs egyetlen cigarettájuk sem, állandóan lesben állnak, örökösen a markukat tartják, hol egy rubelt kunyerálnak az embertől, de vissza soha nem adják... Én az efféléknek a szagát egy versztányiról is megérzem. Egy ilyen kéregető dolgozik velem is egy műszakban — a Vászja Rizsikov. Ha összeadnánk azt a sok-sok félrubelt, amit már életében kölcsönkért, de soha meg nem adott, nagyobb összeg jönne ki, mint egy teljes havi fizetés. Pedig ha úgy jobban szemügyre veszi őt az ember, egész jóképű fiú, bár kissé félénk természetű. És mégis úgy kihasználja az embereket. Bár engem még sohasem sikerült átráznia. Előfordult például, hogy odajött hozzám: — Adj kölcsön egy rubelt holnapig! Én meg így feleltem: — Nincs apróm. Csak háromrubelesem van. — Nem, nem. Három — az sok. A háromrubeles nem kell neki, csak sandít rá, mint a macska az asztalon álló tejfeles köcsögre, amelyben nem az ő számára van a tejfel. Mert hát ő lelkiismeretes ember és tudja, hogy három rubel, az már nem kis összeg, azt illik megadni. MIHAIL KOLOSZOV: Lélektan Miután kiismertem őt, én ily módon mindig megszabadultam a kölcsönkéréstől. Egyszer ugyan már nyúlt a háromrubeles után, ám én gyorsan zsebrevágtam: — Elnézést, éppen nekem is szükségem van rá. Tehát akkor sem hagytam magam lóvá tenni! Egyszer aztán az történt, hogy az egyik közeli kolhozba küldtek ki bennünket, néhány embert, megjavítani az önitatót. Vászja is velünk jött. Vagy két hétig dolgoztunk ott. Az utolsó napon Rizsikov odajött hozzám és kunyerálni kezdett: — Adj kölcsön egy rubelt ... Akár hiszed, akár nem, nincs miből megvennem a vonatjegyet a hazautazáshoz! Hiszem, miért ne hinném. Bajban nem lehet őt cserbenhagyni. Benyúltam a zsebembe és odanyújtottam neki: — Nesze öt rubel. Magamban pedig azt gondoltam: „öt rubel — az már pénz, azt nem felejti el megadni. De ha egy rubelt adok neki, azt nem adja meg.“ — Köszönöm, de nekem egy rubel is elég ... — Vedd csak el az öt rubelt — mondom. — Útközben bármi előadódhat. — Nem ... Hosszas unszolás után elfogadta az ötöst. Hazautazásunk után megbetegedett, aztán kivette a szabadságát és elutazott, az öt rubelről, persze, elfeledkezett. Hónapok teltek el, kellemetlen lett volna visszakérnem a pénzt. Néha már ezt kérdem magamban: „Köl- csönvette-e egyáltalán vagy sem?“ Persze hogy kölcsönvette, hiszen azóta nem kért kölcsön. Leszokott a kéregetésről. Ö, én nagyon jól ismerem ezeknek a kéregetőknek a lélektanát, egy versztányl távolságból megérzem őket és nem hagyom magam átverni! Azt már nem! SÁGI TÓTH TIBOR fordítása 1980. VIII. II
