Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-27 / 4. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1980. I. 21. BRATISLAVA XIII. ÉVFOLYAM Ara I KORONA Épül Jaslovské Bohunicén a V-Z-es atomerőmű (Felvétel — CSTK) „Az energia nem vész el osak átalakul“ — tanul tűk az iskolában, s ha ez így van, akkor hol a prob léma?! — mondhatná valaki a sűrűn emlegetett energianehézségek hallatán. Persze, mindenki tudja, hogy a megjegyzés nem ilemne helytálló, s ebben korántsem az energiamegmaradás törvénye a ludas, annak további érvényben maradása ellenére sem kicsi a probléma. Az energiagondok jelentkezésének elsődleges oka az energiaigény növekedésének üteme. Mert amíg az évszázad elején az energiafelhasználás megkétszere ződésének ideje ötven lév volt, a század közepére ez már körülbelül harminc évre csökkeni, ma pedig már 15— 20 év alatt duplázódik meg az energiaigény. Sőt, az iparilag fejlett országokban elegendő tíz év arra, hogy a korábban felhasznált energiával szemben annak kétszeresére legyen szükség. E jelenség magyarázata egyfelől a lakosság szá mának növekedése — s ebből a szempontból nem nagyon várható a kérdés komolyságának enyhülése, hiszen az ezredfordulóra várhatóan a Föld lakosságának száma a mai imimtegy négy és fél milliárdról a legszerényebb számítások szerint is hatmilliárd fölé nő. Közelebbről világítja meg a kérdést, ha egy röp ke pillantást vetünk a felhasználás struktúrájára: az energiahordozók mintegy 20 százalékát emészti fel a villanyáram előállítása; ugyancsak egyötödnyi rész esik nagyjából a közlekedés igényeinek, valamint a mindennemű Diesel- vagy oenzinmotorokkal üze meló apró energetikai berendezések üzemelésének biztosítására; e tételeknél több — mintegy harminc százalék — esik az alacsony hőmérsékletet igénylő technológiai eljárások hőigényére — többek között a fűtés is ide tartozik; végül nagyjából ugyanennyi jut a magashőfokot igénylő technológiai eljárásokra, mint például a kohászat. A század második felének energetikai jellemzője, hogy ugrásszerűen megnőtt a földgáz- és kőolajfel használás. Jelenleg a villanyáram-termelésnek mintegy 70 százalékát e két utóbbi — fosszilis — tüzelő anyagból biztosítja Földünk lakossága. Pusztán ebbő' az egy adatból könnyen megállapítható, hogy el keli felednünk azt az időt, amikor egy tonna kőolajat Je- hetett kapni egy üveg whisky áráért! Már csak azért is, mert a felhasználás jelenlegi üteme mellett a legoptimistább jövőkutatók sem becsülik a Föld eme utóbbi eredetű üzemanyagkészletét ötven évnéi hosszabb időre elegendőnek. Mit tehát helyettük? A kérdést nem lehet, és nem is halogatja az emberiség. A távolabbi jövőt jeleni hető megoldások mellett itt van a jelen: az egyre nö vekvő atomenergdafelhasználás. Az atomenergia hasznosításakor egy vagon szén egy gyufásdoboznyi nuk leáris fűtőanyaggal helyettesíthető. Ezen kívül az összes jelenleg ismert energiatermelési lehetőség kö zül ez a legmegfelelőbb a környezetvédelem szem pontjából. Ha olaj- vagy szénfűtésű erőművet akarnának az atomerőművek környezetszennyezési szintjére megépíteni, az műszakilag megoldhatatlan és kivitelezhetetlen lenne. Sőt, paradox módon, a szénerő müvekből származó nukleáris szennyeződés lényege sen nagyobb az azonos termelésű atomerőműnek ilyen irányú szennyeződésénél. Az atomenergia tehát a jelen és a közeljövő, amely pillanatnyilag ugyan még csak kiegészíti a hagyományos energiahordozókból nyert energiát. A vízi erőműveket is fogja az emberiség a jövőben építeni. De beleértve a jelenleg még kísérleti stádiumban levő energianyerési módokat is — bármilyen motion is szerezze a jövő em bere az energiáját — többé nem feledkezhet meg a legnyilvánvalóbb „energiaszerzési“ módról, az energiatakarékosságról. Az energiatakarékosságról, amely korábban — egyéb balgaságaink mellett — hiányzott az emberiség szótárából. Az utóbbi évtizedek jellemzőiként közreadott statisztikai adatokban is úgy szerepelt az energia-felhasználást feltüntető rovat, mint fejlődésünk egyik szükségszerű velejárófa, pedig az adatok magukban hordozták az energíapocsékolást is, ami tudvalevőleg nem szükségszerű velejárója a fejlődésnek. Sokkal inkább a hatékonyság, ami viszont a korábbi évek gyakorlatának eredményeképpen károsan eluralkodó mennyiségi szemlélettel szemben a háttérbe szorult. Most és a jövőben elsődleges feladatunk lesz a gazdasági össztermelés növelésével egyenes arányiban — de jóval nagyobb ütemben — növelni gazdaságunkban a termelés hatékonyságát. Ebből következik, hogy a jövőben nem nőhet az energia-felhasználás az eddigihez hasonló ütemben. S ez a követelmény nemcsak olyan kényszer, amelyet az „olajrobbanás“ váltott ki, hanem a józan ész is ezt diktálja. Így cselekszenek — erre kényszerülnek — a nálunknál gazdagabb országok is, pedig jónéhányuk ugyanakkora nemzeti jövedelem megtermeléséhez jóval kevesebb energiát használ fel, mint mi, azaz hatékonyabban gazdálkodik vele. A hatékony energiagazdálkodás egyidejűleg korszerűbb — energiatakaréko- sabb-technológiák szélesebb körű bevezetését is igényli. Említhetnénk néhány üzemet, amelynek fajlagos energiafogyasztása jóval alacsonyabb a régi technológiák alapján, elavult berendezésekkel üzemelő társaiknál (például a papír- és cellulózgyártásban), s ezért rövidesen leállítják — helyettesítik a korszerűtleneket. Vagy Itt van például a műanyag (elhasználás. Felhasználási területüket már csak azért is szélesíteni kell, mert előállításuk jóval ener- giaigénytelenebb azokénál, amelyeket helyettesit (például üveg, fémek). Számos további példával is szolgálhatnánk, anélkül, hogy közben egy percig is kétségbe vonnánk a cikkindítóként idézett energiamegmaradási törvényt, amelyben újabban némi — grafikai — változtatást is el lehetne akár követni. így: Az energia nem vész el, csak átalakul. Csak nem mellékes mivé ...! MÉSZÁROS JANOS
