Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-20 / 3. szám
ÚJ szó ■V 1 8» I. 20. K ülönös emberi tulajdonság mindenben az ismerőst' keresni. Amint Philadelphiának, az Egyesült Államok negyedik legnagyobb városa nak utcáit járom, egyre azon örven dezem, hogy mennyire európai ez a metropolis. A Piac-utca egy nápolyi útvonalra emlékeztet. A City Hall (a városháza) barokk tornya akár valahol Kelet-Európábán is magasodhatna. A szűk párhuzamos utcákban villamos jár. S egyáltalán, az utcák nevei! Élvezettel ízlelgetem őket: Gesztenye-, Dió-, Cseresznye-, Fenyő-utca, Pénzváltók utcája. Megannyi „európai név". Igaz, a keresztutcák neve már kevésbé romantikus és teljesen amerikai: a számsor után nevezik őket Első, Második, Harmadik, Negyedik stb. utcáknak. Mindkettő teljesen jogos. Az európai (alapvetően György-korabeli angol) stílus is teljesen indokolt, hiszen a város alapításától, a XVII. század végétől egy évszázadon át egy brit gyarmathoz tartozott, s lakói is Európából — Angliából, Svédországból, Németországból — jöttek. Másrészt van ennél amerikaibb város? Itt kiáltották ki az Egyesült Államok függetlenségét, itt fogadták el alkotmányát, ez volt a tizenhárom gyarmatból egyesült köztársaság első fővárosa. Észak-Amerika keleti partvidékén már évtizedek óta éltek brit telepesek, amikor az úgynevezett Barátok Vallásos Társaságának tagjai — , a kvékerek — megjelentek itt. Ennek a felekezetnek a híveit hitük miatt üldözték Angliában. S amikor vezetőjük, William Penn pátenst kapott adósától II. Károly királytól a Delaware folyótól nyugatra eső területek gyarmatosítására, örömmel követték. Becsületükre legyen mondva: nem feledték, legalábbis az első nemzedékek, hogy maguk is üldöztetést szenvedtek. Nem próbálták tehát igába hajtani, nem irtották az őslakosságot. Ellenkezőleg: „Kedves barátaim“ megszólítással Penn levelet írt „az indiánok királyának“ címezve és együttműködést ajánlott fel neki. Ez 1681-ben történt. A kvékerek és az őslakosság képviselői meg is egyeztek egymással. így jött létre a Pennsylvania (magyarul: Penn Erdősége) nevű gyarmat, a mai Pennsylvania állam őse, ahol is a Delaware és a Shuylkiss folyók közén a névadó megalapította Philadelphiát. Ez magyarul annyit jelent, mint a testvéri vagy felebaráti szeretet városa. Legrégebbi épülete sincs még háromszáz esztendős. A vén Európában ez igazán nem kor, Bratislava, Kraków vagy Buda lakóinak ez aligha imponál. Az Egyesült Államok története azonban sokkal rövidebb és ezért az amerikaiak — érthető módon — nagy tisztelettel övezik mindazokat az épületeiket, amelyekről elmondható, hogy antebellum, vagyis, hogy a polgárháború előtt épült. (Azaz legalább százhúsz esztendős). Hogyne kezelnék hát műemlékként Philadelphia központját, amely már kétszáz esztendővel ezelőtt is mai formájában állt fenn. S méghozzá nemcsak régi és eredeti, hanem az Egyesült Államok történelme jeles eseményeinek színtere is. Autóbusz autóbusz után kanyarodik be a Függetlenségi Csarnok egy- ameletes, piros téglás, fehér tornyos épülete elé és ontja magából a washingtoni fekete iskolás gyerekeket, lágy kalapos texasi látogatókat, a 'ényképezőgépeiket szüntelenül csat- ogtató nyugatnémet és japán turis- ákat. Ez az épület eredetileg a pennsyl- vániai törvényhozás székháza volt. 1775-ben itt ült össze az észak-amerikai angol gyarmatok képviselőinek értekezlete, az úgynevezett II. Kontinentális Kongresszus. 1776. július 4-én ez fogadta el a Függetlenségi Nyilatkozatot, amely kimondta, hogy a tizenhárom amerikai gyarmat elszakad az anyaországitól. Az ülésteremben ma is ott látható az a tizenhá- •om pad, amelyen a történelmi kongresszus képviselői ültek. Sajnos csak másolatok, mivel az eredetieket nem sokkal a nevezetes esemény után eltüzelték. Nem az angol gyarmatosítók, akiknek rövid időre sikerült még megszállniuk a rebellisek fővárosát (Philadelphia lett ugyanis az Egyesült Államok első fővárosa), hanem maguk az amerikaiak. Nem gondoltak sem a múlttal, sem a jövővel, egyszerűen tüzelőre volt szükségük, mivel — idegenvezetőnk tréfás szavai szerint — akkor is éppen energiaválság volt Amerikában. Ebben az épületben látható a Szabadságharang, az amerikai függetlenség jelképe is. Ezt ugyan még jó néhány évtizeddel a függetlenség kikiáltása előtt öntötték, ám ezt a prő- fétikus (egyébként az Ószövetségből származó) mondást írták rá: „Hirdessétek a szabadságot a Földön!“ Nem csoda hát, hogy ezt kondítoíták meg a függetlenség kikiáltásának tiszteletére. A Függetlenségi Csarnok A Csarnokot és a környező épületeket magában foglaló ,függetlenség Történelmi Emlékparkban“ számos kis üzletben kaphatók e harang különböző méretű emléktárgy-változa* tál a Függetlenségi Nyilatkozatot tartalmazó pergamen másolatával, i város „majdnem eredeti“ kulcsával és a korabeli, csupán tizenhárom csillagos amerikai zászlóval egyetemben. A Függetlenségi Csarnok egyik oldalán az úgynevezett Kongresszusi Csarnok áll, ahol a XVIII. század utolsó évtizedében ülésezett az Egye sült Államok törvényhozása, s ahol másodszor iktatták be hivatalába George Washingtont, a másik oldalán — a volt városháza, amelyben viszont az Unió legfelső bírósága ülésezett abban az időben. Az Emlékparkon persze ne értsünk fákkal, bokrokkal beültetett kertet, bár Philadelphiában azt is jócskán találni; négyet még maga William Penn elgondolásai alapján ültettek. A szót itt a „nemzeti park“ értelmében használják. A már említett épületeken kívül magában foglalja a hajdani városközpont számos más épületét Is, például a Benjamin Franklin-ala- pította Filozófiai Társaság székházát, az ácsok céhének csarnokát, amelyben az l. Kontinentális Kongresszus ülésezett, az Egyesült Államok első nemzeti bankját, az amerikai forradalom neves alakjainak arcképcsarnokát és így tovább. Az épületeket tökéletesen helyreállították, kicsinosították, természetesen eredeti formájukban. Ugyanígy a köztük húzódó utcácskák kövezete is kissé dimbes- dombos, amilyen két évszázaddal ezelőtt volt. Az én szívemnek legkedvesebb philadelphiai utcácska azonban nem itt található. Jó húsz percet kell még sétálni a Delaware folyó partján, amíg odaér az ember. Közben afféle kikötői kocsmák előtt visz el az útja. Philadelphia ugyanis, bár nem a tenger partján fekszik, az Egyesült Államok egyik legjelentősebb kikötője. Az óceánjárók a Delaware folyón hajóznak fel idáig. A város előtt hor ?onyoz állandó úszó múzeumként az Olympia nevű hadihajó is. Ez azon ban — Dewey tengernagy egykori zászlóshajója az Egyesült Államok első imperialista háborújában, a spanyolok elleni 1898*as háborúban — aligha méltó Philadelphia forradalmi hagyományaihoz. Az említett szűk utca pedig az Elfrethis Alley Street nevet viseli és alighanem az Egyesült Államok legrégebbi, eredeti formájában megőrzött utcácskája. Patkolókovácsok, szabók, asztalosok, révkalauzok, lakták kétszázötven esztendővel ezelőtt. A házak előtt gázlámpa világít, odabent légkondicionáló hűti nyáron a levegőt, hogy a lakók a nagy hőségben is nyugodtan nézhessék zárt ablakok mögött a színes televíziót. Elvégre a mai lakóktól nem lehet elvárni, hogy a kapuk, a falak mögött is XVIII. századi körülmények között éljenek. Viszont abban a házban, amely eredeti berendezésével, hajdani bútoraival nyitva áll a látogató jiőtt, korabeli ruhába öltözött asszony árusítja az emléktárgyakat. Lehet, hogy nem egészen eredeti az ötlet, de feltétlenül hangulatos. Néhány utcányira innen már a mai gépkocsi-forgalom dübörög, felhőkar coló irodaházak merednek az égnek. Egy kétmilliós nagyváros öleli körül az egykori főváros belső negyedét. Philadelphiában persze azt is érdemes megnézni, ami a XX. században épült. A — New York-itól eltérően — tiszta és kellemes metrót, a világhírű Művészeti Múzeumot, azután a Rodin-múzeumot, vagy — hogy a képzőművészetnél maradjunk — a Wa- namaker áruházat. Ennek tulajdonosa, a Wanamaker-család ugyanis minden húsvétkor előveszi magángyűjteményéből és juz üzletház központi termében kiállítja (kiváló reklám!) a tulajdonában levő két Munkácsy Mi- hály-jeslményt: a „Golgota“ és a „Krisztus Pilátus előtt“ című alkotásokat. Philadelphia azonban kevésbé tetszetős ügyekről is nevezetes. Az elmúlt időben az amerikai sajtó tele volt a városban uralkodó rendőrterrorról szóló hírekkel. A helyzet odáig fajult, hogy példátlan módon magának az igazságügyminiszternek kellett feljelentést tennie a Legfelső Bíróságon a törvénysértések miatt, amelyeket a magukat „a világ legkeményebb rendőreinek“ nevező hatóságok elkövettek. Ebben az okmányban a többi között ilyen pontok szerepelnek: — Felelőtlen, indokolatlan fegyverhasználat következtében Philadelphiában az elmúlt hét esztendőben 150 személy halt meg a rendőrség fegyvereitől. — Az őrszolgálatot teljesítők különösen brutálisan lépnek fel a közlekedési szabálysértést elkövető gyalogosokkal és autósokkal szemben. Sokat közülük őrizetbe vettek és megvertek. Aki tiltakozott ez ellen börtönbe vetették, engedély nélkül házkutatást tartottak a lakásán. — A kihallgatásokon rendszeresen megkínozták a vallomástevőket. A kihallgatások éjjel-nappal folytak, '■■gyes zárkákban vasszékhez láncolták az őrizeteseket. A gyomor és lágyék rúgása rendszeres volt. Hogy a kínA Szabadságharang zások nyomot ne hagyjanak, bevezették a „Philadelphia-módszert“, ami ibból áll, hogy a kihallgatott fejére egy vastag telefonkönyvet helyeznek és azt ütögetik egy ötkilós vaskalapáccsal. A város lakói megelégelték a „felebaráti szeretetnek“ ezeket a módszereit és hadat üzentek Frank Lazzaro Rizzo polgármesternek, aki csaknem három évtizeden át maga is rendőr volt. Annak idején ezzel a programmal választatta meg magát: „Mint polgármester is úgy lépek majd fel, mint rendőrfőnök koromban. Még a hunok rettegett királya, Attila is irgalmas szerzetesnek fog tűnni mellettem." A tavaly őszi választásokon Rizzo csúfosan megbukott. Philadelphia lakói büszkék George Washington i hagyományaikra, azokba pedig sehogy sem fér bele az emberi méltóság lábbal tiprása. Annál közelebb áll ezekhez a tradíciókhoz az emberiség békéjéért, az államok biztonságáért vívott harc. Nem vélet len, hogy néhány héttel ezelőtt ebben a városban, a Pennsylvania Egyetem egyik épületében tartották kongresz- szusukat az Egyesült Államok békeharcosai. S ott valóban a testvéri szeretet uralkodott a tanácskozás fehér, fekete és indián, keresztény, mohamedán, zsidó és ateista küldöttei között, akiket a város forradalmi hagyományaihoz méltó közös cél — a béke védelme — egyesített. KULCSÁR ISTVÁN o N N 2 .2, <0 u s £ *5 co * •* h ca « N u M *3 3 h O* V-c §** u .2 >§ JS c a a: b 0} TJ (0 « ic •- & — o < X
