Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-29 / 26. szám
1S8» VI. 29. M inden újonnan megismert város újabb felfedezés számunkra, még ha korábban hallottunk vagy olvastunk róla, sőt akkor is, ha kimondottan készültünk a vele való találkozásra. Én legalábbis így éreztem, amikor egy borongós reggelen először léptem ki vlagyivosztoki kikötői szállodám kapuján. Körös-körül a köd mintha hajnali álmom folytatása lett volna, szürkesége úgy elnyelt mindent. Hasztalanul tudtam biztosan, hol is vagyok, a látványt eltakaró füstszínű imbolygó bódulat megkérdőjelezte érzékszerveim tapasztalatát. Amíg végűi az álomköd forrása, a párás tengeröböl zajával rá nem ébresztett a valóságra. Látni persze az öblöt sem lehetett, de hallani annál inkább, mert megkezdődött a kikötőben ide-oda igyekvő hajók ilyenkor szokásos hangversenye. „Vigyázzatok, kicsi vagyok“ — sápítozta az ijedős motorcsónakok magas hangú szirénája. „Nyugalom, nyugalom“ — hangzott fel válaszul a magabiztos dízelvillamos hajók bariton gordonkaszólama. „Láttunk mi már sűrűbb ködöt is“ — bömbölt bele időnként a hangzavarba egy-egy kiszolgált gőzbárka a maga veteránosan rekedtes basszusán. ' Természetesen más lapra tartozik, hogy az Amuri- és Usszuri-öblöt egymástól elválasztó hosszú és keskeny félszigeten fekvő Vlagyivosztok minden lakosa is hajlandó-e koncertet kihallani ebből a kikötői „zajártalomból“. Tény viszont, hogy a félsziget tagolt partvonala, a sok kisebb főldnyelv, tengerbe nyúló hegy fok, öböl, szoros jó menedéket nyújt a hajóknak. Vlagyivosztok mély kikötője, a Zolotoj Rog I Aranyszarv-öböl), szintén mélyen benyomul a félsziget magasra emelkedő déli partszegéi yébe. Körös-körül tenger Ahogy reggeleden, úgy teltek meg egyre jobban a környékbeli utcák a villamos csilingelősével és emberekkel. Végül már úgy látszott, mintha minden vlagyivosztoki itt, az Aranyszarv- öböl mentén adott volna egymásnak találkozót. A tömeg ellepte a tejbárokat, megostromolta az újságárusokat, megrohamozta a mólót, ahonnan motorosok és kompok szállították az utasokat a másik oldalra, a halászkikötőbe és a hajógyárak munkahelyeire. „Vajon hányféle foglalkozás képviselője sürög-forog a tömegben?“ — méláztam, miközben magam is együtt sodródtam az emberáradattal. Vlagyivosztok a távol-keleti szovjet partvidék, a Primőrje legnagyobb városa. Több mint 200 nagyüzem működik itt, melyek Darusfülke a kikötőben. A ki- és berakodás teljes egészében gépesítve van 2400-féle árucikket gyártanak. A város hőerőműve egyike a legnagyobbaknak a Szovjetunióban, műszergyára kivitelre is termel. Az itteni fémművek is teljesít külföldi megrendeléseket, dúsítóüzem-berendezéseket szállít. Vlagyivosztok rádióalkatrész-gyára és furnér- gyára szintén az exportáló vállalatok közé tartozik. Ennek ellenére a legnevezetesebb vlagyivosztoki termék a porcelán. Messzi vidéken nincs olyan csésze, tányér, teáskanna, amelynek aljáról, ha magunk felé fordítjuk, ne egy tigrisfej nézne ránk, a helyi porcelán- gyár védjegye. Csupa „szárazföldi“ üzem ezen a tengerbe nyúló földnyelven. Persze, ne túlozzuk el, azért a víz az úr itt. A város legrégibb és legnagyobb üzeme a hajógyár, ahol a jégtörők karbantartását is végzik. Rengeteg a konzervgyár, köztük van az, amelyikben tengeri rákból készítenek konzerveket. Hatalmas bálnavadásztelepek is működnek itt. Nem csoda hát, ha Vlagyivosztok lakosságának fele tengerészekből és halászokból meg azok családtagjaiból áll. Hiszen itt még az oktatásnak is tengervíz-íze van. Bár kilenc különféle egyetem és főiskola, működik a városban, egy sincs köztük, amelynek a tantervében ne szerepelne valamilyen formában az a szó, hogy óceán. Az idők szava Elmúlt a délelőtt. Eldördült a déli ágyúlövés. Ahány sirály volt az öbölben, az ágyú hangjára mind felröppent, s néhány pillanatra fehérre festette a kék égboltozatot. Valahol a távolban egy zenélő toronyóra is rázendített szokásos déli dallamára: „és a Csendes-óceánnál véget értek a csaták ...“ Vajon hány száz millióan lehetünk a világban, akik iskoláskorukban tábortűz körül, kirándulásokon, vonaton, autóbuszban kipirult arccal, boldog önfeledtséggel harsogtuk ezt a régi partizándalt? A déli ágyúlövés a tengerparti orosz városok szokása. Azt az időt idézi, amikor az orosz tengerészek megjelentek a vidéken. A toronyóra harangjátéka viszont helyi hagyomány: a világszerte megénekelt amuri partizánok, a távolkeleti munkások és parasztok itt, ezen a keskeny félszigeten is hullatták vérüket a szovjethatalomért. Egészen másképpen vetődött fel az idő kérdése annak a beszélgetésnek a során, amelyet egy parti domb tetején Vaszilij Karepovval, Vlagyivosztok építészeti főmérnökével folytattam. Kare- pov 1960-ban került a városba. A korszerű városfejlesztés akkoriban még gyermekcipőben járt itt. Az eltelt húsz esztendő során Karepov dolgozott tér vezőintézetekben, volt építésvezető is. Mind a városban, mind a környéken számtalan ház és lakótelep épült az ő tervei alapján. Jobban mondva a sok domb és a tenger léte által diktált tervrajzok szerint. Persze ezt a kényszerhelyzetet úgy kell érteni, mondta Karepov, hogy a változatos helyrajzi adottságok a szép, esztétikus építkezés irányába terelik az építészek tevékenységét. A domborzat az építész szövetségese, mert kiemeli a jól sikerült épületeket. És persze a csúnyákat is, teszi hozzá nevetve, dimbes- dombos városban az építész melléfogásai úgyszólván a kirakatba kerülnek. Hány ilyen melléfogás volt Vlagyivosztok építése során is! A cári időkben sehogyan sem akarták megérteni, hogy a táj az építész segítője, és egymásra merőleges utcákat terveztek a domboldal esésétől, a völgy vonulatától függetlenül. Valamelyik tudálékos hatalmasság kivágatott minden „rendbontó“ erdőt a dombokon. Hát ilyen volt a vlagyivosztoki „építőművészeti örökség“. Aznap Karepov főmérnökkel majdnem egész Vlagyivosztokot végigjártuk. Rengetek fiatal fa és bokor van a városban, mert az elmúlt tíz év során 500 ezer facsemetét és 15 millió cserjefélét ültettek utcákon, parkokban és udvarokban egyaránt. Ennél is feltű nőbb volt azonban, hogy az építészek mennyire igyekeztek a tájat közelhozni az emberhez. Az egyik öbölre nyíló utca például távlatával szinte rákénysze ríti a tekintetet, hogy megpihenjen a tenger és az égbolt összeolvadó hatalmas kék foltján. Amott egy épület több lépcsős emelvényként követi a domb emelkedését. Sok ilyen lépcsőszerű épület van, emeletenként ereszkednek alá a domboldalak lejtése irányában. Ezeknél már az építészeti körvonal, a sziluett fogalma is új értelmezést nyer. Az egymást metsző egyenesek közé körívek, parabolák, kúpok, gömbök hatolnak be merészen. A dombok, halmok meredeksége, lejtése sajátszerű megoldásokra kényszeríti az építészt. S ennek ellenére a házak előregyártott Vlagyivosztoki látkép: hajók a kikötőben elemekből épülnek. Annál is inkább, mivel a tömeges lakásépítkezésben régen lemondtak az~ötemeletes épületekről, javarészt kilenc tizenkét-tizennégy- tizenhat emeletes házakat láthattunk. Most már huszonnégy emeletes óriásokat terveznek. Évezredünk végére Vlagyivosztok egészen megváltozik. A jelenlegi várostól 30 kilométerre, ott, ahol ma a repülőtér fekszik, 350 ezer lakosú új város épül. A mostani Vlagyivosztokot földalatti vasút köti majd össze az új városrésszel. A kettő közötti terület parkosított üdülőövezetté változik. Odüsszeuszok Sok jellemzője van Vlagyivosztoknak, a többi közt a virágkultusz. Még hajnali köd borul a városra, de az utcasarkokon, a forgalmasabb helyeken az árusok már rakják ki vödreikbe a harmatosán csillogó bazsarózsát. Amott egy tengerész orgonaággal. A villamosra felszálló munkás rózsacsokrot szorongat. A halfeldolgozó kombinát technológusa íróasztalán álló vázában akácvirág pompázik. Aznap azonban nehéz volt virághoz jutni. Mindet a kikötőbe vitték. A lakosság a Szovjet- szkaja Rosszija bálnavadászhajóraj fogadására készült. Asszonyok vonultak az utcán, látszott, hogy előző nap voltak a fodrásznál, s vidám arccal vonszolták maguk mögött ünneplőbe öltöztetett csemetéiket. A rakparton mindegyik apróság felkéredzkedett a legközelebbi felnőtt karjára, hogy jobban lásson. A fúvószenekar ropogó ütemű indulókat játszott. Az érkező flottilla már az öbölben szelte a vizet. Elöl két vontatógőzös vezette az anyahajót. Az egyik kötélre vette, a másik hátulról, a kormány felől tolta a hatalmas úszó testet. Hogy a hangulat még ünnepélyesebb legyen, a kikötőben lehorgonyzóit minden hajó szirénázni, dudálni, kürtölni kezdett. Az asszonyok a rakparton sírtak és nevettek a boldogságtól. A férfiemberek persze „hősiesen“ visszatartották feltörő könnyeiket. „Nagyon kérem, adja oda egy pillanatra a kisfiamnak a távcsövét“ — hallottam egy hangot a közelből. „Ott a papa! Fölismerem a papát!“ — kiáltotta a kis emberke. Hét hónapig voltak távol a bálnavadászok, s most hatalmas betűkkel kiírták a fedélzetre: „Üdvözlünk, szeretett Vlagyivosztokunk I “ Hazatértek, mint Odüsszeusz Itha- kábd JURIJ SZAVENKOV Régi teázök hangulatát idéző étterem Vlagyivosztokban # Ilyen a Csendes-éoeán melléke: a Primőrje C ■« i
