Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-29 / 26. szám
A TEXTILIPAR MOSTOHAGYEREKE SZOMBATOK NÉLKÜL • DIVATTALAN FIURUHAK - HAZAI PIACRA PIACSZABÁLYOZÁS KÉRDŐJELEKKEL Nem kell ahhoz üzletembernek lennie senkinek — elég hozzá egy kevés élettapasztalat —, hogy felmérje a textiliparral szemben támasztott igényeket, s vele párhuzamosan annak lehetőségeit is. Az öltözködés területén a női divat köti le a szakemberek érdeklődését; a nők igyekeznek a legigényesebben öltözködni, s a vásárlásnál is elsősorban ők méregetik árgus szemekkel a megvásárolt árut. Ez, persze, némi többletfeladatot jelent a gyártó vállalatok számára, mert éppen a nőknek lehet a legnehezebben elsózni az olyan árut, amely híjával van minőségnek, jó ízlésnek. Hasonló a helyzet a leánykaruhák esetében, hiszen melyik kislány szeretne kevésbé csinosan öltözni a másiknál?! Sőt, minden anyuka a lehető legcsi- nosabban igyekszik öltöztetni lányát. S ebben a kérdésben még a papák is sokkal érzékenyebbek, mint az önmaguk részére készült ruhaféleségek megválasztásakor, még akkor is, ha a férfi hiúság sem veszett ki teljesen. Maradnak a Tiúk, akiknek öltözködése jóval kevesebb figyelmet vívott ki magának mind ez idáig a gyártóknál, a divattervezőknél. Sőt, mintha a szülők is kevesebb figyelemmel válogatnának a fiúöltözékek kínálatából, mint a fentebb jelzett kategóriák esetében. (?!) Itt érvényesül legjobban az a szemlélet, hogyha már kinőtte a gyerek a ruhát, akkor új kell neki, persze azért nem kell eltúlozni, mivel rövidesen újra kinövi. Bármilyen szempontból is vizsgáljuk, bizony nem éppen irigylésre méltó helyzetben találjuk azt a vállalatot, amelynek elsődleges feladata a fiúruhák piacigényét kielégíteni. Az iparág illetékesei gyakran csak hajmeresztő „produkciók“ árán képesek felada taik teljesítésére, mert partnereik gyakran őket is gyereknek nézik. Sőt, mostohagyereknek. Jubileum nehézségekkel fűszerezve Jelentős évfordulót ünnepel az idén a presovi ruhagyár, amelynek fő feladata, hogy éppen az iménti elmélkedésben fő szerepet játszott fiúruhákból — a 2—16 éves korosztály számára — ellása a hazai piacot. Persze, nemcsak fiúruhák készülnek itt, hanem a felsőruházati cikkekből még egész sor, aztán a hazai munkaruha-szükséglet 60 százalékát is itt gyártják, akárcsak egy-egy jelentősebb ruházaticikk- tételt a Szovjetunió, az NSZK, Kanada, az NDK, Anglia, Svájc és Svédország részére. A Szovjetunióba például fiúöltönyöket, Kanadába jelentős menuyiségű kordbársony nadrágot, az NDK-ba férfiöltönyöket exportálnak. A jubileumi év nem a legjobban kezdődött a vál lalat dolgozói számára. Az 1953 óta Nálepka kapitány nevét viselő vállalat energetikai gondokból eredően 17 millió koronás termeléskieséssel kezdte ezt az évet. Ekkor született az a kötelezettségvállalás, amely szerint az első negyedév végére (!) kiegyenlítik ezt az adósságot. Ezért aztán hat szombatot dolgoztak le egyfolytában, s mintegy 95 százalékos volt szómba 60U-an pedig szülési szabadság miatt kényszerülnek ideiglenesen a munka megszakítására. A vállalat kétműszakos termelésben üzemel, s az 1,74-os műszakszám a könnyűipari viszonyok között is magasnak számít, viszont a dolgozók átlagfizetése — 2150 korona — az egész iparágban csak a bánov- cei Zornicában alacsonyabb. 1200 kilométer Márcony Nem, nem történt elírás! A vállalat üzemeinek évi kordbársonyszükséglete valóban 1200 kilométert tenne ki, ha a végeket egymáshoz kapcsolnánk. Persze, nemcsak kordbársonyra van szüksége a vállalat üzemeinek, ami egyben azt is jelenti, hogy sok szállítóval állnak kapcsolatban. Ez a tény az anyagellátás jelenlegi gyakorlati megnyivánulásait figyelembe véve nem sejtet semmiféle jót. Rengeteg probléma akad például az ugyancsak itt készülő különböző farmernadrágok díszítőelemeivel. A nittekből több tonnányi hiányzik erre az évre, kevés a cipzár, de az egyéb fém díszítőelem is. Érdekes (?!), de korántsem megnyugtató ez a helyzet, hiszen az esetek túlnyomó többségében olyan kiegészítő cikkek hiányoznak, amelyeknek szállítói ugyanahhoz a szakágazathoz tartoznak, jelen esetben az Iparügyi Minisztérium hatáskörébe. A valóság az, hogy az alapanyagok és a félkésztermékek szállítói elsősorban saját exportkötelezettségeiket igyekeznek teljesíteni, a végtermékkészítők pedig szaladgálhatnak fűhöz-fához. Nem csoda, ha a presovi ruhagyár vállalati igazgatója éppen az említett hiánycikkek kapcsán fakadt ki: „Mi csak azt kapjuk, ami megmarad. Szállítóink elsősorban exportra termelnek, velünk jóformán szóba se állnak“. Fáziseltolódás A hazai textilipari üzemeket járva mindig csodál tam a hazai üzletemberek leleményességét. Nemegyszer panaszkodtak igazgatók, gyártásvezetők — megmutatva egy-egy kiváló tőkéspiacra készülő árucikküket —, hogy nem értik, miért nem járhatnak széles e hazának lakosai is a szóban forgó ruhaféleségekben, amikor anyag is van, gyártani is tudnák, de az üzletemberek szerint a hazai piac nem igényli (1) ezt vagy amazt az árucikket. A külföld annál inkább! A vállalat gyártási programjában jelentős helyet foglal el az ún. szabadidő-öltözék, amellyel kapcsolatban hosszabb eszmecserét folytattunk a gyár és a vállalat vezetőivel. A beszélgetés lényege tömören a következő: az utóbbi két évben a farmernadrágok rovására jelentősen előretört a kordbársony — külföldön. Mi ennek ellenére idehaza gyártottuk a különböző hagyományos cikkeinket. A kordbársony diadalútja két évig tartott, a farmer újra élretört, míg nálunk csak most futtatjuk fel a kordbársonytermelést. Persze, ez még csak a kisebbik baj volna, ha az ipar figyelemmel követné—követhetné a piaci igények alakulását. A> preSovi ruhagyárban erre törekszenek, hiszen őket érintette a legérzékenyebben a gyermekruházati cikkek múlt évi ármódosítása, aminek következtében a kereskedelem nem vett át korábban megrendelt, mintegy félmillió darab gyermek- ruhát. Ez a gyárnak jelentős veszteséget jelent, ezért a gyors reagálási szándék részéről. A legutóbbi piackutatási adatok szerint az a helyzet, hogy a természetes anyagokból készült nadrágok mellett, a kordbársony, a gyapot-műszálkombi- nációs szövetekből készült nadrágok és a műszálas anyagból készült dzsekik iránt a legnagyobb az érGenerációk a vasalónál varrógépnél ... ◄ Készül a bélés ► Vasalás félautomata vasalóval (A szerző felvételei) ▼ tokon a dolgozók részvételi aránya. Ez már csak azért is nagy szó, mert az egész ágazatban a preSovi vállalat az egyetlen, amelyben nem a szabad szombatokra építenek. A többi textilipari vállalatban a tervteljesítés érdekében jóval több szombatot kell évente ledolgozni. Ebben a vállalatban erre azért nincs szükség, mert minden dolgozó igyekszik korábbi teljesítményénél 4—5 darabbal többet megcsinálni. Így sikerült eddig, a rendszeres szombati munkát elkerülni. A vállalaton belüli kötelezettségvállalási mozgalomba bekapcsolódók elsősorban a munkaidő lehető legjobb kihasználásának módjait igyekeznek megtalálni. Ez a teljesítmény állandó növelése mellett azt is jelenti, hogy például az egyik dolgozó ellenőrzi a másikat; társa betartja-e—kihasználja-e megfelelően munkaidejét. Hogy mindez mennyire sikerül, arra elég egy jellemző számadat: a szükséges, előírt termelésnövekedést 75 százalékban a munkatermelékenység növelésével érik el, míg a fennmaradó 25 százalékhoz szükséges csak a létszámnövelés. Persze, mint minden statisztikai adat, ez is kevesebbet mond el a valóságról, mint amennyit tudnia illik annak, aki képet akar alkotni a vállalatról, amelynek mintegy 80 százalékában nőalkalmazottai vannak. Azt hiszem, szükségtelen hangsúlyozni, hogy férfiakat csak elvétve találni a gyárban — a nehezebb fizikai munkát igénylő gépek mellett és a vezető funkciókban. Ez azonban szinte már jellemzője a könnyűiparnak, mint ahogy az is, hogy jelentős a munkaerő-vándorlás. Évente mintegy 1400 fő megyei a vállalattól s jön helyette ugyanennyi. Körülbelül deklődés. Csökkent a kereslet a gyapjú- és teszil- anyagokból készült nadrágok, öltönyök iránt. A gyár vezetőit dicséri, hogy a korábbinál jóval nagyobb mértékben alkalmazkodnak a kereslethez. Bizonyíték erre, hogy a múltban csak a gyermekruházati-cikkek piackutatásával foglalkoztak, jelenleg pedig már kiterjed ez a tevékenység a többi korosztály igényeinek felmérésére is. Nem ünneprontás végett, hanem az igazság kedvéért kell elmondanunk azt is, hogy a gyár vezetői maguk sem elégedettek a fiúöltönyök szabásával, s ennek a jövőben az eddiginél jóval nagyobb teret akarnak szentelni a tervezési folyamatban. Őrjártunkkor már a raktárban útra készen állt a gyár idei kollekciója a „Irénéin, a divat városa“ kiállításra. Voltak köztük jók, szépek, de olyanok is, amelyekből a mintapéldányt sem kellett volna elkészíteni... Legalábbis ez volt a véleménye á gyárigazgatónak is, utalva a fiúk ruházatát érintő tervezési fogyatékosságokra. A gyárszemle alatt arról is meggyőződhettünk, hogy a vállalat vezetői a munka jó minőségét elsőrendű követelményként kezelik. Termékeik esetleges alacsonyabb minőségi kategóriába való sorolásában a rossz anyagminőség a legfőbb ok! Ez pedig olyan kérdés, amelyet nem lehet egyszerűen csak félvállról elintézni valahogy így: örüljön a vásárló, hogy a termék csak átlagos színvonalú, mert ha kiváló lenne, kivinnék külföldre, ha meg vacak, a kutyának sem kellene ... Ugyanis akinek van némi matematikai ismerete, az tudja: nem mindegy, hogy az átlagot miből számolják. mészáros jano£ 1980. VI. 2
