Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-29 / 26. szám
198«. VI. 29. A LENINI GONDOLATOK ÖRÖK ÉRVÉNYE A marxizmus—leninizmus forradalmi eszméi egyre nagyobb hatással vannak a dolgozók tudatára az egész világon. A létező szocializmus, a demokrácia és a béke erői egyre nagyobb sikereket érnek el világszerte. Mindez azt eredményezte, hogy a szocializmus és a kapitalizmus közötti ideológiai harc mindinkább e két szociális-politikai rendszer konfrontációjának területére helyeződik át. Az összehasonlítási szempontok: a szabadság, az emberi jogok szociális értelmezése. Ezzel összefüggésben a szocialista Irodalom, sajtó és művészetek pártosságáról szóló marxista-leninista tanítás a burzsoá ideológusok számára állandó céltáblául szolgál. A pártosság elveit Lenin behatóan elemezte a Novaja Zsizny 1905. november 13-i számában megjelent Pártszervezet és pártos irodalom című tanulmányában. Ebben megfogalmazta az irodalom (ideértette a sajtót is) és a művészetek helyét és szerepét nemcsak a proletariátus politikai hatalomért folytatott harcának időszakában, hanem a szocialista építés folyamatában is. A tanulmány a proletariátus osztályharcának szükségletei által kiváltott kérdésekre ad feleletet, viszont megoldást találunk benne napjainkban is a kommunista pártosság olyan állandó időszerű kérdéseire, mint az osztályjelleg' és az objektív! tás, a valóság és a tudományosság, az irodalom valódi és álszabadsága közötti viszony, a sajtó, a párt és a nép kölcsönös kapcsolata, irányításának formái és módszerei. Az osztály politikai és irodalmi személyiségei és az általuk képviselt osztály közötti viszonyra először Marx és Engels mutatott rá tudományos szempontból. A pártosság marxista— leninista elvének alapja a történelem materialista értelmezése, amely elválaszthatatlan a filozófia alapkérdésének dialektikus-materialista megoldásától. P. Struve burzsoá objektivizmu- sát bírálva Lenin még 1894-ben megfogalmazta azt a gondolatot, amely a pártosság elvét nemcsak elméleti síkon, de a gyakorlati tevékenység minden szférájában (irodalom, sajtó, művészet) is meghatározza: „A materializmus magába foglalja a pártosság gondolatát és megköveteli, hogy az ember az események mindennemű értékelésekor egyenesen és nyíltan vállalja bizonyos társadalmi csoport nézetét“. A pártosság proletár eszme A pártszervezet és a pártos irodalom című tanulmányába:; Lenin összehasonlítja "a két osztályt, a két ideológiát a sajtó, az újságíró szerepe, társadalmi küldetése szemszögéből, véleményt mond a sajtó- és az alkotó szabadságról. „A burzsoá erkölccsel, a burzsoá vállalkozó szellemű, ügyeskedő sajtóval, a burzsoá irodalmi karrierizmussal és individualizmussal, a nyereséghajhászással szemben — írta Lenin — a szocialista proletariátusnak a pártos irodalmat kell szembeállító nia, annak elvét kell fejlesztenie és érvényre juttatnia az életben, minél teljesebb, egységesebb formában.“ A pártosság a kifejlett osztályellentétek eredménye és politikai kifejezője, és fordítva, a nyílt és széles körű osztályharc érdekében szigorú pártosságra kell törekednünk. A proletár újságírónak, írónak, művésznek meg kell értenie az osztályok lényegét, kölcsönös viszonyuk jellegét és szabad elhatározásából kell belépnie a munkásosztály érdekeiért harcolók sorába. Az irodalom pártosságának lenini értelmezése feltételezi az irodalom és a párt szerves kapcsolatát együttműködését a pártszervekkel: „Félre a nem pártos irodalmárokkalI Félre az emberek fölött álló irodalmárokkal! Az irodalomnak a szervezett, tervezett és egységes szociáldemokrata pártmunka szerves részévé kell len nie“ — írta Lenin. Leninnek ez a felhívása a nem pártos irodalmárok azon törekvései ellen irányult, hogy elzárkózzanak az osz- tályharctől és ezzel objektíve a burzsoázia malmára hajtsák a vizet. „A pártatlanság nem más, mint a pártok harca iránti közömbösség“. Viszont ez a közömbösség nem egyenlő a semlegességgel, „ez a hatalmasok, az uralmon levők hallgatólagos támogatása.“ A pártosság és a pártatlanság közötti határt a párt programja szabja meg, annak szabályai és határozatai, a nemzetközi munkásosztály történelmi tapasztalatai. Lenin rámutatott, hogy a proletariátus érti az irodalmi alkotás sajátos jellegét és hangsúlyozta, hogy e téren feltétlenül nagyobb teret kell biztosítani a szabadságnak és kezdeményezésnek, a gondolatnak és a képzeletnek, a tartalomnak és a formának. „Mindez egyáltalán nem cáfolja azt az állítást — folytatja —, hogy az irodalmi tevékenységnek szoros kapcsolatban kell lennie a szociáldemokrata pártmunka többi összetevőivel.“ Az irodalmi pártosság fontos szempontja, hogy az a marxista—leninista elméletet vallja és kövesse, azt az1 egyedüli tanítást, amelynek révén megismerhetők és alkotó módon érvényre juttathatók a társadalmi fejlődés szociális-gazdasági törvényszerűségei, megismerhetők mozgató erői és tendenciái. A „szabad” sajtó szabadsága Ideológiai ellenségeink spekulációikat arra alapozzák, hogy ellentmondást keresnek a pártosság elve és a sajtó szabadsága között. Érvelésük viszont törékeny, tudatosan koholt hazugságokon alapszik. Lenin a szocialista sajtó szabadságáról beszélt, amely mentes a magántulajdoni érdekektől, a burzsoá karrierizmustól és individualizmustól. A kapitalista társadalom oly sokat emlegetett és nyakra-főre dicsért sajtószabadsága nem egyéb, mint álszent frázis. „Az egész világon, ahol kapitalisták léteznek, a sajtószabadság nem egyéb — hangsúlyozta Lenin —, mint a sajtó megvásárlása, a szerzők megvásárlása, megvesztegetése, hogy a burzsoázia érdekeinek megvegyék és megnyerjék a »közvéleményt«“. A burzsoá újságírás nem mentes a kapitalista termelési mód törvényeinek könyörtelen hatásától, főként a termelés monopolizálásának és koncentrációjának folyamatától, amelynek következtében a sajtó, a rádió és a televízió gyakorlatilag teljesen a monopolista konszernek kezében összpontosul. Például az Egyesült Államokban még a századunk kezdetén az újságok 95 százaléka „független“ s magánvállalkozók kezében volt, manapság a napilapok példányszámainak több mint 60 százalékát nagy konszernek ellenőrzik. Nagy-Britan- niában a sajtótermékek 86 százalékát négy hatalmas társulat tartja kezében, amely szorosan együttműködik az ország ipari és pénzügyi monopóliumaival. Minden ötödik francia még nemrégiben R. Hersanttól szerezte információit, akinek tulajdonában volt 13 napilap, 11 folyóirat, sajtó- és rek lámügynökség s a nyomdák tucatjai. Az NSZK-beli napi- és hetilapok 40 százalékát A. Springer adja ki, az ő kezén van négy lap- és néhány könyvkiadó, két sajtóügynökség. A burzsoá sajtónak a nagytőkétől való függőségét maguk a nyugati pénzügyi szakemberek is bizonyítják. Becslésük szerint az Egyesült Államokban egy 30—50 ezres példányszámú lap kiadásához 50—60 millió dollár szükséges, Nagy-Britanniában 5—10 millió font sterling. Évről évre nőnek Nyugaton az állami tájékoztató- és propaganda-apparátus tevékenységi költségei, az Egyesült Államokban az elmúlt évben meghaladták az egymilliárd dollárt. A nemrégiben végzett felmérések eredményei bizonyítják, hogy az amerikai kormány évente mintegy 200 millió dollárt költ reklámcélokra, tehát semmivel sem kevesebbet, mint a Coca- cola cég. Filmgyártásra és más audiovizuális programok előállítására amerikai kormánykörök 600 millió dollárt áldoznak, ami még a legnagyobb hollywoodi társaságok beruházásánál is több. Különöböző nyomdaipari termékek előállítására Washington hivatalos körei 500—800 millió dollárt adnak ki évente. Az amerikai kormány irányítja és fedezi az Amerika Hangja adóállomás tevékenységét, amely hetente 816 órán át 37 nyelven sugároz műsort, valamint a Szabad Európa és a Szabadság rádiót, amelyek 16 nyelven, heti 980 órában a legdurvább antikom- munista propagandával igyekszik mérgezni a szocialista országok légkörét. 1981-re 103,8 millió dollárt irányoztak elő az amerikai költségvetésből, ami 16,5 millió dollárral több az ideinél. A valódi és látszólagos alkotó szabadság Eszmei ellenségeink ellentétbe állítják a pártosságot és az alkotó szabadságot. „Rólunk, szovjet írókról — mondta Mihail Solohov — határainkon túli dühödt ellenségeink azt állítják, hogy állítólag a párt diktátuma szerint írunk. A valóság egy kissé más: mi mindannyian szívünk párán csa szerint írunk, a szívünk viszont a pártunké, a népünké, s őket szol gátjuk művészetünkkel.“ A burzsoá teoretikusok az alkotó szabadság kérdését a művész személyes szabadságára redukálják. Az alkotás igazi szabadsága viszont párhuzamban áll az emberi munka felszabadításának folyamatával, amely a szocializmusba való forradalmi átmenettel kap minőségileg új jelleget. A szocializmusban kerül sor a társadalmi tudat átalakulására is. Az író (újságíró, művész) tudata, világnézete nagymértékben befolyásolja valóságábrázolását. Az alkotásban annál sza badabb, minél mélyebbek marxista— leninista ismeretei, minél következetesebben képes kihasználni annak módszereit a társadalmi-politikai jelenségek elemzésére, a kommunista pártosság elveinek érvényesítésére. Az alkotó szabadság marxista—le ninista értelmezése szöges ellentétben áll annak burzsoá individualista megfogalmazásával, amelynek szószólói minden társadalmi kötelék szétzúzására törekszenek, fölül akarnak emelkedni az osztályellentéteken. „Nem lehet a társadalomban élni, s függetlennek lenni a társadalomtól“ — bírálta a hasonló törekvéseket Lenin. Az ember nem szigetelődhet el a létező társadalmi viszonyoktól, amelyek jellege megszabja szociális lényegét, alapját. A burzsoá író, művész, újságíró száméra egyetlen szabadság létezik *— > szabadon eladhatja munkaerejét. „A burzsoá író, művész, színésznő szabadsága — írta Lenin — csupán álarc mögé bújtatott függőség a pénztárcától, a kit art ott Ságtól.“ Ilyen tekintetben nagyon jellemzőek a párizsi politikai kutató intézet ankétjának eredményei. A megkérdezettek — a francia rádió és televízió munkatársai — több mint a fele beismerte, hogy nézeteivel ellenkező szellemben kénytelen írni, az újságírók 42 százaléka saját bőrén érzi az üzletemberek erőszakát, 40 százalékuk a kormány, 27 pedig a rendőrség nyomását. Az elmúlt harminc év során több mint 400 amerikai újságírót lepleztek le a CIA-nak végzett tevékenység miatt. „A sajtószabadságról“, a burzsoá újságírás „objektív mivoltáról“, a kapitalista országok irodalmi alkotásainak „szabadságáról“ kevés embernek vannak illúziói még Nyugaton is. „A fegfrissebb adatok szerint — gúnyolódott az észak-amerikai lapok főszerkesztőinek találkozóján T. Winship, a Boston Globe főszerkesztője — a lapok és a tévéstúdiók 99,8 százaléka a milliomosoké, a milliomosok 99,5 százaléka pedig egyformán gondolkodik, a lapok 99,7 százaléka pedig úgy, mint tulajdonosaik. S az itt jelenlevő fő- szerkesztők 99 százaléka pedig nem ülne e teremben, amennyiben másképp gondolkodnának, mint laptulajdonosaik.“ Az amerikai közvéleménykutatások bizonyítják, hogy a tájékoztatások „objektív“ voltában az olvasók alig 20 százaléka hisz. A kapitalista társadalom fejlődési folyamatában egyre jobban elmélyül a szakadék a dolgozó tömegek és a „szabad“ irodalom között, mert nagy részének semmi köze nincs a valódi művészi értékekhez. A Gallup-intézet kutatásai arról tanúskodnak, hogy az amerikaiak fele egyáltalán nem olvas könyvet. A francia kulturális minisztérium bevallása szerint az ország négy lakosa közül egynek egyetlen könyve sincs, a munkások 74, a parasztok 82 százaléka nem olvas könyvet, 87 százalékuk nem jár színházba, s állandóan csökken a mozik és a hangversenyek látogatottsága is. Még szörnyűbb a helyzet Olaszországban, ahol a lakosság kétharmada életében egyetlen könyvet sem olvasott el, A CSKP XV. kongresszusa hangsúlyozta: a művészeti alkotások homlokterébe jelenünk időszerű kérdései kerülnek, dolgozóinknak a szocializmusért, a haladásért, a békéért folytatott küzdelme. Ezzel összefüggésben helyénvaló felidéznünk Lenin szavait a pártpublicisztika feladatairól, mert ezek kiterjeszthetők és érvényesek irodalmunkra és művészetünkre is: úgy kell írnunk a jelenről, hogy toliunkkal behatóan segítsük pártunk gyakorlatát, népünket. „Pártunk, szocialista államunk — mondta a CSKP KB 15. ülésén Vasll Bilak elvtárs — nem szabja meg, hogyan alkossanak művészeink. Nem lehetünk viszont közömbösek azzal szemben, ami rontja a jó ízlést, elferdíti a művészet társadalmi szerepét és küldetését. Sohasem fogjuk megtűrni azt, ami ellentétben áll ideológiánkkal, ami a szocializmus célkitűzései ellen irányul.“ A szocializmus és a haladás ügyének megértése, forradalmi eszméinek igazságába és győzelmébe vetett mély meggyőződés széles teret biztosítanak az író, a művész, az újságíró számára, hogy keresse a feleletet korunk időszerű kérdéseire, s megkapják hozzá a kellő alkotó szabadságot is. Ez Lenin életművének egyik tartós öröksége. IVAN SECIK 3 I LfiliW'frW* I és alkotó szabadság
