Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-22 / 25. szám
EMBER és IDEJE Bretter György könyvéről Bocsánatos bűn, ha egy könyvet olvasva, abban a bennünket foglalkoztató gondolatok megformálását keressük, sőt, egyes formuláira mint g tudatunkban megfogalnaazatlanul motoszkáló elképzeléseik visszfényére csodálkozunk rá. Bretter írja: a vers arról ad hírt, hogy más emberek is élnek, akik ugyanúgy átélik a világot, mint mi, a költészet tehát a legelemibb szubjektivitást emeli általános emberi szintre. — De hiszen eme híradó képessége megvan minden emberi dologról szóló gondolatnak, ha meg ragadja annak lényegét, azt a mozgásban levő és néha meg foghatatlanul amorfnak tűnő esszenciát, amely, főként a művészet, az erkölcsi választás és tett esetében szükségszerűen bomlik tartalmi és formai részre. Ezek kapcsolata és meghatározó viszonya aztán a totali- záciős folyamat mikéntjétől függ. A lét saját létezésének különböző fokain más és más minőségben jelenik meg. Szervezetlenebb szintjén — amint arról már Hegel is szólt — mint passzív matéria funkcionál, amely teljesen független saját formájától; a forma pusztán külsőség, véletlen megjelenése saját belső anyagának. Az ember és a társadalom esetében a létforma önállósulhat és meghatározhatja saját tartalmának minőségét: nemcsak negatívan (a formalizmus esetében], hanem pozitívan is (egy magasabb létforma átvevésében és hozzá idomulásában). A forma elemzése tehát az emberi lét kérdéseinek feszegetése közben nem a probléma leegyszerűsítése, hanem lényegének megragadása. Mivel pedig a marxista filozófia az anyag létformájának a teret és az Időt tartja, és mivel az idő az a fenomén, amely az egyszerű embereket és a gondolkodókat is a leginkább foglalkoztatta, foglalkoztatja, szinte törvényszerű, hogy Bretter etikai kérdésfeltevései csaknem minden esetben az idő tulajdonságainak, a társadalmi idő hatalmának, az aktív-alkotó és a passzív-befogadó egyénhez való viszonyának, a múlt-jelen- jövő dialektikájának stb. elemzésében kristályosodik ki. Ha a lét értelmetlen, érthetetlenné válik az idő is; ha a lét „megfeledkezik“ ittlétének előzményeiről, vagy nem „tudatosítja“ lehetőségeit, elveszíti időbeliségét: múlt 'és jövő nélkül pontszerűvé, egydimenzionálissá válik. Az ember elveszítve saját lényegét, alkotótevékenységét, saját létezésiét teszi kétségessé és kérdésessé. Saját létezését nem alkotva, hanem kapva, a mába zárul. A ma mint időkvantum „megöli a jelent“, a magával szembenéző, öntudato- sulő világot, kiöli az emberből az erkölcsi tartalmat. „A ma becsapja az embert; látszatvégtelenné duzzasztja a pillanatot, hogy aztán nyomtalanul elégesse; a múltat glóriával veszi körül, hogy az ember mámorát semmit se zavarja, a jövőt iköny- nyűvé és távolivá teszi, nehogy az állandóság vágya a holnap felé vonzza az embereket. A ma: kerítő. Kerít a múltnak és a jövőnek, nehogy a jelenlét igénye feltámadjon, nehogy a realitás valódi képe tettre késztesse a imába hullott lényeket.“ (65. o.) A mába zártság végtelen folyamatként termeli a látszólagos öröklétet az egyik, vala mint a létezés és időformája elidegenedett érthetetlenségét, embertelen mechanizmusát a másik oldalon. Csakhogy az idő — és erre Bretter többször is felhívja a figyelmet — nem adottság, külső forma, hanem a létezésnek mint tartalomnak a megfiormáltsága, tehát egyben annak belső, lényegi vonása. Időiben leledzőnk, de ezt az Időt magunk termeljük gyakorlati létünkben. Az Időt Ismeretlen hatalomnak csak a jelent a múltba visszautaló, jövőt rettegő, cselekvésképtelen és mába zárt szubjektum tartja. Kétségtelen, hogy a létezésének határait felismerő és az időt tudatosan kezelő egyén tudatára ébred tragikumának Is, de ez a tragikum az emberi lét- alapvonása; ezért — paradoxon — szülőjévé válik a leghumánusabb és legmeglndítóbb opti-' mizmusnak Is. Visszatérve a mátoa-zártság társadalmi, erkölcsi, sőt, politikai-ideológiai vetületeihez, megkockáztathatjuk azt a feltevést, hagy Bretter könyvének nevezetes „vörös fonala“ éppen a múltat a jelenben változatlanként reprodukáló konzervativizmus és a mást kialakító, változtató 'cselekvés között feszülő antagonizmus több szempontból való megközelítése. Bretter itt és mást jelszója egyértelműen törli el a nyugodt kontempláciőt, a kívülálló 'szemlélődést annak Illuzórikus és bizonyos esetekben antihumá- nus voltával egyetemben. így aztán még azok a látszólag ap- rlori adott formák, mint pl. egy közösséghez való tartozás, sem elégednek meg az együvé tartozás kinyilvánításával, hanem megkövetelik az Őket alkotó tartalom állandó újratermelését, materiális létezését — „szolidaritásiban élni kell, azt szemlélni nem lehet: tenni kell.“ (416. o.j. A tevés tartalma és tudatosan megfogalmazott célja az, amely kijelöli helyünket a formaiként adott közösségben, aktualizálja saját létünket, Individualizál, személyiséget formál és végső soron kialakítja időbeliségünket Is, mert nem az az évszámokkal határolt időszak a tartalmi rész, amely bizonyos korosztályiba sorol bennünket, hanem az, amely az értelmes cselekvés módozatainak felismerésével egy meghatározott történelmi tendenciát megtestesítő generációt kovácsol össze. Bretter erkölcsi tartalmat és időbeli formát egyazon gondolkodói hevülettel elemző igyekezete azon a ponton fedi át egymást, ahol az egyén cselekvése a progresszív történelmi mozgással párhuzamosan halad. És hogy ez nem csak tartalmi Irányultságot, hanem formaválasztást Is jelent, finom megfigyelésekkel példázza Berzsenyiről szóló írásában, bizonyítva egyben azt Is, hogy a művészet az „ábrázolás“ mellett figyelmeztet is arra, milyen a világ és a ml helyűink benne. Madách Tragédiája ezek szerint éppen a rendteremtés lehetőségének bemutatásával az emberi Idő megformálására és a lét álomszerúségének elutasítására buzdít. Mindez azonban csak egy együttérző, nem elidegenedett közösségben lehetséges, ott, ahol a tett nem az adottat, a „most“^ot rögzíti, hanem „mást“ alkot. Előfeltétele tehát a tudatos közösség, amelyben egyén és társadalom dialektikája nem az egymást kizáró ellentmondásosság, hanem az egymást erősítő külön- féleségek által valósul meg. Ezt is sugallja Bretter könyve. (Bretter György: Párbeszéd a vágyakkal, Magvető, Budapest, 1979; 451 o.) mészáros andrAs A mese korántsem, színes sztorikból szőtt álomvilág. A dialektikus és történelmi materializmus ismeretében már tudom: a mese üzenet a múltból a mának arról, hogy valamely kor szereplői hogyan váltak úrrá a nehézségeken. Kétségtelen, hogy a régi idők mesemondója ezzel a szándékkal hagyta ránk a fulladozó kiskakas történetét. Egy kiskakas véletlenül bekapott egy babszemet s az a torkán akadt. Ezt látva, a jelebaráti érzületű tyú- kocska a gazdasszonyához rohant: adjon vajat, amivel bekenheti a kakas torkát, hogy lecsússzon a babszem. Az asszonyság a tehénkéhez szalajtotta öt: kérjen tőle tejet, amiből vajat kO-. pülhet. A tehén a gazdához küldte a tyúkot: adjon friss füvet, hogy meg- eredjen a teje. Ámde a gazda meg a kovácshoz utasította: küldjön kaszát, hogy füvet vághasson a tehénnek. Végül is bekövetkezett a mesés végkifejlet: a kovács kaszát küldött, a gazda füvet vágót, a tehén letejelt, az asszony vajat köpült, a tyúk beva- jazta a babot, a kakas megmenekült. Ebből a meséből kitetszik, hogy a hiánycikk-gazdálkodás nem mai keletű, hajdanában is eléggé vacakul ment a kooperáció, és ha a kovács, mint ipari háttér csődöt vall, odavan a kiskakas. Ámde nem végezhetjük ennyivel. A meséket ugyanis nekünk szintén örökül kell hagynunk kései ivadékainkra, elvégre nem mondhatjuk nekik, amit mi annyiszor hallunk, hogy nincs mese. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy az idők vas- foga át-meg átrágja az életet. Ükunokáinknak a mi jelenünk lesz a mesés múlt idő. Mivel a kiskakas meséjének iménti változata már aligha férkőzhetne a képzeletük közelébe, gondoskodnunk kell róla, hogy a mai kiskakas meséjéből megsejtsék a mi realitásainkat. Szóljon hát a mai mese hitelesen, a következőképpen: A fuldokló kiskakast megszánó tyú- kocska a Vajmüvekhez rohant. Már a tudakozóban lebeszélték a pánikról és éligázították. Először is kérjen állásfoglalást az állategészségügyi szervektől, hogy felhasználható-e vaj a. szóban forgó célra. Alig egy hónap múlva megjött az átirat: nincs hatósági kifogás a kiskakas ilyetén megmentése ellen, hacsak ő maga nem fellebbez. Dehogy fellebbezett, már tilg pihegett. A Vafműveknél bólintottak: most már szinte egyenesben van a dolog, csak még a tyúkocska szerezzen be ígérvényt a Tefművek- től, hogy van szabad kapacitása. Szerencsére éppen volt, ezért vállalta, hogy már jövőre leszállítja a tejet a vajhoz, feltéve, hogy a tyúkocska maga gondoskodik friss fűről a marhák számára. Uzsgyi a fű profilgazdájához, aki három hónap elteltével közölte: rétgazdaságt szinten jelenleg egy szál fü sincsen, hacsak az Elektronikus Kaszagyár nem szállítja le a fűbetakarltó gépsorokat, ámbár most már számítanak rá, mivel nyolcadszor kötbérezték. A tyúkocska a kaszagyárba sietett, de zárva volt a kapu, mert éppen termékszerkezet-váltás volt, s ez évekig eltarthat. A tyúkocska ekkor kiröppent az árokpartra és ádáz dühvei, manufakturálisan tépte a füvet. Ám csakhamar abba kellett hagynia. A környezetvédelmi hatóság ugyanis felfigyelt a kiskakas esetére, és vizsgálni kezdte, hogy ki szórta szét a babot. A vizsgálat hetekre lefoglalta a tyú- kocskát, de a megbírságolásra már nem kerülhetett sor, mert arra főtt egy igényes szövetkezeti elnök és besorolta a tyúkot a nagyüzemi állományba. Ott aztán már szó sem lehetett felebaráti érzületről, az üzemgazdász ilyesmiről még csak nem is hallott. Egyidejűleg határozott intézkedés történt: megjelent az egyetemes érvényű rendelet, hogy ezentúl a teljes babtermést eleve be kell vajaznl.hogy ha bekapják is a ktskakasok, ne fulladozzanak tőle. Ja igen, hogy közben mi lett a ktskakassal? Addig élt, míg meg nem halt. HORVATH JÖZSEF Szilva József: Anya (linómetszet)
