Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1980-06-08 / 23. szám

Illlllllllllllllllllllllllllll INTENZÍV LAKÁSÉPÍTÉS Járásunkban az intenzív la­kásépítés csak az 1960-as év­ben kezdődött. Azóta 16 979 la­kás készült részben állami, szö­vetkezeti és üzemi, részben ma- gánépíbkezés keretében. A 6. ötéves tervidőszakra 3671 lakás felépítését tervez­ték. Ebből már 2240 állami la­kás és 1246 családi ház készült el. Az üzemek is támogatják a lakásépítést, hogy biztosítsák a termelés folyamatosságához szükséges munkaerőt. Dolgo­zóik számára korszerű lakáso­kat építenek. Például a fülek! (Filaikovo) Kovosmalt négy év alatt 180, a Nehézgépipari Mű­vek losonci üzeme 117, a Pofa- na losonci üzeme 60, a csempe- gyár 70, az autójavító üzem 75, a téglagyár pedig 43 üzemi la­kást építtetett. A jelek szerint a tervet járásunk túlteljesíti, s ebben érdemük van a losonci házgyárban dolgozó szocialista munkabrigádoknak is. Csák István ÉRTÉKELTÉK MUNKÁJUKAT A Rokkantak Nemzetközi Szövetsége megalakulásának 21. évfordulója alkalmából a Rokkantak Szövetségének járási bizottsága ünnepi ülést rendezett Izsán (Iza) amelyen részt vettek a ko máromi járás 26 alapszer- vezetének elnökei és a ven déglátó község párt- és ál­lami szerveinek, valamint a tömegszervezeteknek a kép viselői. Értékelték a 282!) tagot tömörítő alapszerveze te-knek a munkáját is. Az elmúlt évben a rokkantak 16 730 órát dolgoztak társa­dalmi munkában. A járási bizottság figyelemmel kíséri a rokkantjáradékosok éle­tét, segíti megoldani prob­lémáikat. Évente 330 sze­mély részesül gyógykezelés­ben és üdülésen vehetnek részt. A járásban 319 rok kantnak van olyan igazol­ványa, amellyel bizonyos árucikkeket kedvezményes áron vásárolhat. A járási bizottság fontos feladatának tartja — s a múltban is an nak tekintette —, hogy megfelelő munkalehetőség­ről gondoskodjon azok szá mára, akik dolgozni tudnak. A legtöbb rokkantat a Ko- 2atex komáromi táskakészítö üzeme foglalkoztatja. Az alapszervezetek töb­bek között szorgalmazzák, hogy a szövetség tagjai la kóhelyiikön kapcsolódjanak be a faluközösség életébe és fejtsenek ki kulturális tevékenységet. A járásban már működő tíz klub bizo­nyította, hogy az alapszer­vezetek éppen a klubmunka fellendítésével sokat tehet­nek a tagságért. Huszonnégy községber a nemzeti bizottságok már megoldották a rokkantak étkeztetését. Minimális ösz- szegért kapnak kosztot a vendéglőben. A róluk való gondoskodáshoz jelentős mértékben hozzájárulnak a járás mezőgazdasági szövet­kezetei, ipari vállalatai és üzemei. Kurucz Nándorné Megkaptak a vándorzászlót Több mint tízmillió korona ér­tékű hulladékot vásárolt fel a Nyersanyaghulladékgyűjtő Vál­lalat ikassai (Kosice) üzeme az elmúlt évben. A kiemelkedő eredményért — a papír-, üveg-, vas-, textil- és színesfémhulla­dékért nem sokat fizetnek, te­hát a nagy összegért igen so­kat kellett összegyűjteni — az üzem fennállásának harminca­dik éve óta először kapták meg a minisztérium vörös vándor­zászlaját. Vladimír Lukofka az üzem vezetője elmondta, hogy idén az év első három hónapjában már 2 881 000 korona értékű nyers­anyagpótló hulladékot vásárol tak, s ezzel tervüket 104 szá­zalékra teljesítették. Farkas Rózsa TELJESÍTIK feladataikat A Vöröskereszt inámi (Dolinka) szervezete nemcsak az ön­kéntes véradók toborzását és egy-egy egészségügyi felvilágosító előadás szervezését tartja feladatának. A szervezet motorja, Skerlecz Gáborné alelnök — aki fáradhatatlanul szervez, agitál, előadásokon és tanfolyamokon vesz részt — elmondta, hogy évekkel ezelőtt 13 taggal alakult meg a szervezet. Ma 86 vörös­keresztes van a faluban. Minden évben szerveznek egynapos kirándulást, évente ismét­lődik a faluban élő idősebbek rendszeres látogatása is, elbeszél­getnek velük, figyelemmel kísérik egészségi állapotukat. Társadalmi munkában gondozzák a hősök emlékművét és csi­nosítják környékét. Törődnek a lakosság egészségvédelmi isme­reteinek bővítésével, tanfolyamokat szerveznek számukra. Tíz önkéntes véradójuk van. A legtöbbször Petényi Sándor ás Nagy József adtak vért. Eddig csak két önkéntes nővérük van, de re­mélik. hogy a jövőben mások is belépnek soraikba. Bodzsár Gyula MEGÁLLJA HELYÉT Tizennégy éve dolgozik Mi­lan Dr2ík a Chirana Stará Tu- ra-i üzemében. A vízmérő- vagy vízórakészítő-mühely tizenöt gépének kifogástalan működé­séről gondoskodik. Az alkatré­szeket gyártó asszonyoknak nem is kell sokáig várni, ha el­romlik valamelyik gép. A kar­bantartó igyekszik azonnal ki­javítani a hibát, sőt már több ésszerűsítő javaslatot terjesz­tett be— a legtöbbet eredmé­nyesen alkalmazzák a terme­lésben —, hogy megkönnyítse a műhelyben dolgozó nők munká­ját. Feladatai mellett példásan el­látja a szakszervezeti műhely- bizottság elnöki tisztségéből eredő feladatait. A népi milícia öntudatos tagja. Sokrétű, a kö­zösségért végzett tevékenysé­géért és kiváló munkaeredmé­nyeiért nemrég a Vállalat leg­jobb dolgozója kitüntetést kap­ta. Mató Pél A DIVAT VÁMSZEDŐI Napjainkban divat a mű­kincsgyűjtés. Az emberek nagy többsége pedig nincs tudatában annak, hogy a múltból ránk­maradt régiségek gyakran tör­ténelmi értékűek, s azoknak múzeumainkban a helye. A tu­datlanságot néhány ügyeskedő, tisztességtelen szándékú „mű­gyűjtő“ alaposan kihasználja. Potom áron kilóra felvásárolja az érmetulajdonostől az ezüst érméket. Számára a 300—400 éves rézpénz nem műkincs, azt nem veszi meg. A laikusokat rábeszéli az értékes bútordara­bok eladására, hiszen „nem il­lene az új emeletes házba“. Sajnos, sokan ráállnák az üzlet­re, s a „műgyűjtő“ borsos áron hazai és külföldi sznoboknak adja tovább a megszerzett tár­gyat. De még szomorúbb, hogy az emberek más limlommal együtt szemétdombra vagy tűz­re vetik az értékes kincseket — főleg bútorokat és képeket — mert nem tudják, mi van a bir­tokukban. Akadnak ügyeskedők akik múzeumi, illetve képtári alkalmazottként járják az or­szágot igazolvány nélkül és vásárolják fel magánszemé­lyektől a műkincseket, pedig múzeumaink, képtáraink mun­katársai kérésre szívesen fel­keresik a tulajdonosokat, felbe­csülik tárgyaikat, s esetleg meg Is vásárolják, mert minden mú­zeumunk rendelkezik pénzösz- szeggel, melyet régiségek fel­vásárlására fordítanak. Dr. Gngenberger Tamás SPORTSZÁLLÓT AVATTAK Felavatták a 14 szobás 42 fé­rőhelyes Sportszállőt (a ké­pen) a városban, amelyet az Elektrosvit érsekújvári (Nővé Zámky) üzeme épített a sporto­lóknak. Edzések után a külön­böző sportágak versenyzői kel­lemes és kulturált környezet­ben pihenhetnek a szállóban. Igénybe vehetik a társalgót és klubhelyiséget Is. Előnyös — az edzések szempontjából —, hogy a sportpályák és úszómedencék az új épület közelében vannak. Kobolka György A Brandys nad Labem-i Üt- és Vasútépítő Vállalat dolgoséi új hídelemgyártó üzemet létesítenek, amely hazánk egész területén meggyorsítja majd a hídépítő munkákat. Az áj gyár berendezéseit (a képen) augusztusban helyezik próba­üzembe (Miroslav Vodéra felvétele — CTK) KITÜNTETETT ISKOLA A kassai (Kosice) Építő­ipari Középiskola felszaba­dulásunk után jelentős se­gítője volt pártunk gazda­sági politikájának megvaló­sításában Kelet-Szlovákia újjáépítése és iparosítása idején. Az iskola fennállása óta több mint 6200 diákot nevelt. Az iskolának 26 osztályát jelenleg 866 tanuló látogat­ja. A nevelők pedagógiai te­vékenysége oda Irányul, hogy a tanulók a tananyag­nak ne csak az elméleti ré­szét sajátítsák el, hanem a tanultakat alkalmazni tudják a gyakorlatban Is. Különleges figyelmet szen­telnek a világnézeti neve lésnek. Különböző érdekkö­rökben gyarapíthatják tudá­sukat a diákok és baráti kapcsolatban állnak a mis­kolci ipariskolával is. Szép sikereket ért el az iskola énekkara. Szereplésé­vel hozzájárul a kerület kulturális életének fellendí­téséhez. Az oktató-nevelő munká­ban elért eredményekért az Építőipari Középiskolát már többször kitüntették. Leg­utóbb Az építésben szerzett érdemekért kitüntetést ado­mányozták az iskolának. BohuS NemeCek Élvezi a lakosság bizalmat Lapos Ferenc a Nagymegye ri (Oalovo) Városi Nemzeti Bi­zottság elnöke, bátran állíthat­ja magáról, életének volt és van értelme. Huszonnégy éve tölti be az elnöki tisztet. Ez Idő alatt munkatársaival sokat tett a városiért. Oj utcák, lakóne­gyedek, középületek létesültek a városban. Elkészült a közmű­vesítés. A nemrég felépült üze­mekben, gyárakban munkalehe­tőséget kapnak a város és kör­nyék lakói. S hogy jól végezte dolgát, ml sem bizonyítja job­ban, mint az, hogy egymásután négyszer választották elnökké. Az egykori cselédemberek gyermeke, aki nagyon fiatalon kenyérkeresetre kényszerült és megismerte a nélkülözést, ma felnőttként élvezi .a város la­kosságának bizalmát, s ez ad erőt neki az irányító munká­hoz. Öllé Ferenc A FALU SZÍVÜGYE Felsővámos (Horné Mfto) minden harmadik felnőtt la­kosa valamilyen formában hozzájárul a község sikereihez, amely a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járás határain túl Is híressé tette a felsővámosiak kultúraszeretetét. A kultúra iránti érdeklődés felkeltésének és a kultúra mű­velésének a mozgatója a faluban a CSEMADOK 250-tagú helyi szervezete, melyet 15-tagú vezetőség irányít. Fiata­lok, idősebbek egyaránt szívügyüknek tekintik, hogy még színvonalasabb tevékenységet fejtsen ki a színjátszó és irodalmi szakkör, valamint az éneklő csoport és a citera- zenekar. A már sokszor sikeresen szereplő színjátszók — a Sze­gény gazdagokkal a Jókai-napoikon közönségdíjat nyertek, háromszoV szerepeltek kerületi versenyen, s egyszer el­nyerték a nyugat-szlovákiai kerület nagydlját, kétszer a második díjat — most, a télen betanult, új darabbal szóra­koztatják a környező falvak lakosait. Az irodalmi szakkör tevékenysége sokrétű. Szellemi ve­télkedőket rendez, amelyek iránt mindig nagy az érdek­lődés. Évente négy-öt alkalommal író—olvasó találkozót valósítanak meg. Oláh Ödön, az alapiskola igazgatója, a szervezet elnöke elmondta, hogy a tagság következetesen részt vesz a falu­szépítésben, jó kapcsolatuk van a helyi és járási pártszer­vekkel, a hnb dolgozóival, az efsz vezetőségével. Kölcsö­nösen támogatják egymást. Elismeréssel szólt a faluban kialakult közösségi szellemről, a kulturális tevékenység eredményeiről és a szakkörök, csoportok, együttesek mun ká járói. Krascsenics Géza I9M. VI. 8. io

Next

/
Thumbnails
Contents