Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-01 / 22. szám
ÜJSZÓ i f GONDOL KODJUNK HANGOSAN Havannától nyolcvan kilométernyire keletre lankás, szinte gömöri táj váltja tel a síkságot, a cukomádtáblákat. Letérve az autópályáról völgyekben és dombvonulatokon keresztül vezet egy keskenyebb aszfaltozott ót. Amerre a szem ellát, mindenütt legelő. Helyenként a völgyekben, másutt a domboldalakon, lovas pásztorok terelgetik a szarvas- marha -csorda kát. Magas, izmos. nyeregbe termett férfiak. Ha leszállnak a lóról, kicsit imbolyogva, szinte ‘tánclépésben mennek. Aki éveken át a nap nagy részét nyeregben tölti, az nem szeret sétálni. Roberto Urutia is csupán előrehajol a nyeregben, úgy válaszol- gat a kérdéseinkre. Tizenketten vagyunk a csoportban, segítünk egymásnak. A gazdaságban 250 nővedékállatot őriz egy lovas pásztor. Valamikor nálunk a bőráért és a húsáért tartották a szarvasmarhát. Csupán néhány darabot fejtek a csordából. Ma már jól tejelő állományunk van. Kubában a mezőgazdaságot három nagy termelési ágra osztják: cukomádtermelés, egyéb növények termelése és az állattenyésztés. A szigetország már nem csupán „cukor-sziget“. Két évtized alatt jelentősen változott az ország, főként a vidék arculata, az emberek élete. A forradalom előtt földbirtokosok tulajdona volt a sziget területének 76 százaléka. Akisparasztok döntő többsége bérelt földön gazdálkodott. Az ország munkaképes lakosságának egy- harmada munkanélküli volt. A forradalom győzelme után az 1959-ben végrehajtott első földreform jelentette a nagy változások kezdetét. Kisajátították a nagybirtokokat, egy részüket meghagyták állami gazdaságnak, a többin szövetkezeteket alakítottak. Több mint százezer bérlő mondhatta most már sajátjának az eddig bérelt földet. Ez utóbbi lépéssel a kis- parasztok ezreit nyerték meg az új rendszer támogatására. A második földreformtörvény 1963 októberében lépett életbe. s végleg megtörte a földbirtokosok hatalmát. Hatvanhét hektárban jelölték meg a magán- tulajdon felső határát. Mivel a parasztgazdaságok főként a hegyes vidékeken találhatók, így a gazdálkodók általában földjük egytizedét tudják rendszeresen felszántani. Legnagyobb gondjuk a föld öntözése. Mind több paraszt tömörül a szövetkezetekbe. Míg 1976-ban 36, ma már több mint négyszáz szövetkezet működik. A kispa- rasztok a mezőgazdasági terület huszonegy százalékán gazdálkodnak. A Vietnami Győzelem településen Jósé Manuel Hernandez nyugdíjas paraszt meghívott, nézzük meg a lakását. Vendéglátónk szépen berendezett, kétszobás lakásba vezetett. A konyhából nem hiányzott a hűtőszekrény, sem a nappaliból a televízió. Ebben a gazdaságban a dolgozók egyötöde már új lakásba költözött. Felnőttek a gyerekek, így kettecskén maradtunk, mondja, miközben üdítő itallal, narancslével kínál. Felesége nincsen idehaza, látogatóba ment a lányukhoz. S mint az idős emberek többsége, ő is a múltat idézi. Alig négy kilométernyire, apró parasztházban született. Tizenegyen voltak testvérek, s mivel akkor az iskola két órai járásra volt, már csak felnőtt fejjel tanulta meg a betűvetést. Nyolc hektár bérelt földből élt a család. A termés fele a föld- birtokosé volt. Szinte hihetetlen, de Igaz, a forradalom előtt törvény szabta meg: csak a földbirtokos engedélyével költözhettek más vidékre. S mivel a földbirtokosok „értették egymás szavát“, nem engedélyezték a költözést. így mindig voltak munkanélküliek birtokuk területén. Aki nem igyekezett eléggé a munkában, vagy netán kevesellte a bért, azt rögtön hazaküldték. Helyére bőven volt jelentkező a munkanélküliek közül. A földbirtokosok úgy bántak a mezőgazdasági munkásokkal és a kisparaszt bérlőkkel, mintha jobbágyaik lettek volna. így a pálmakunyhókban felnövekvő nemzedékek elsősorban a holnaptól való félelmet örökölték. Századokon át a munka, a megalázás volt a sorsa a földeken dolgozóknak. Végtelenül gyűlöltük az urakat, de féltünk tőlük, mert nekik fegyverük volt. Puszta kézzel mit tehettünk ellenük? Ez a tehetetlen gyűlölet nemzedékről nemzedékre szállt. Azok voltak a legszebb álmaink, amikor fegyverről álmodtam... A fegyver és a szabadság elválaszthatatlanul összekapcsolódott az emberibb életre vágyó százezrek gondolkodásában. Amikor jött a hír, hogy a szakállasok — így hívtuk a felkelőket — nekürjk adják a földet, ha elkergetjük az urakat. Akkor hiába sírtak az asszonyok, itt minden szegény ember fegyvert kért. Erősebb volt az urak iránt érzett gyűlölet, mint a tőlük való félelem. Amikor aztán a mienk lett a föld, rájöttünk, hogy a közös gazdaságban mégiscsak jobban megélünk, mintha egyedül küszködnénk. Ezen a vidéken már nincsen kisparaszti gazdaság. Kubai barátunk eltévesztette az utat, így több mint egy órát bolyongtunk — bejártunk egy járásnyi területet — amíg rábukkantunk a keresett farmra. Valle de Picaduras a neve az ország legnagyobb állattenyésztő gazdaságának. Az igazgatóság épülete csupán néhány helyiségből áll. Akit keresünk, Ramon Castro Grúz — Fidel Castro testvére —, nem ül az irodában, az íróasztal mögött. Pergő nyelvű fiatalasszony mondja: Az igazgató naponta egy-két óránál többet soha nem tölt az irodájában. Járja a határt, látogatja a' farmokat. Azt szokta mondani, akinek fontos vagyok, az mindig megtalál. Jártam néhány gazdaságban és üzemben, de mindenütt úgy kellett előkeríteni az igazgatót, nem ült a szobájában. S ez bizonyára nem volt véletlen. Időként úgy éreztem magam, mint idehaza az ötvenes évek ben, mert akkor rendszerint az RAMON CASTRO OROZ: Víztárolóinkból nagy területeket öntözünk, így a forróságban is nő a fő... üzemben és nem az irodájukban talált rá az újságíró az igazgatókra. Kubában a vezetők — a mezőgazdasági és ipari üzemekben egyaránt — a dolgozók között töltik a nap nagy részét. Ezt erősítette meg Ramon Castro is, amikor végre találkoztunk az egyik farmon. A vezető kötelessége, hogy mindenről tájékoztassa a dolgozókat. Én a munkatársaimmal nem döntéseket közlök, hanem elmondom nekik az elképzeléseimet, és ők is megmondják a véleményüket. Ebből alakul ki a közös álláspontunk, az igazgatóság véleménye. Persze meg kell tudnunk, hogy ez he- lyes-e? Ezt kérdezzük meg a farmokon az emberektől. Négyezren dolgoznak a gazdaságban, mindenki véleményére kíváncsiak vagyunk, hiszen magunk határozzuk meg, miként fogunk élni. Azt szoktam mondani, emberek, gondolkodjunk hangosan. És ez eddig még mindig bevált. Jó ötletek születtek, és ami a legfőbb, mindenki árban is nő a fű, legelhetnek az állatok. Nagyon szegény emberek éltek ezen a vidéken a forradalom előtt. Életük gyökeresen megváltozott. Bár ma is szerényen élnek, de végtelenül tudnak örülni minden apró eredménynek, a közös gazdaság gyarapodásának. S az elmúlt két évtizedben csodálni való áldozatkészséget tanúsítottak. Végtelen szívósággal építették és építik tovább a gazdaságukat. Az 50 000 hektáros területből ma már 36 000 hektárt művelnek, beleszámítva a legelőket is. Hatvanezer szarvas- marhát tartanak, ennek a fele tehén. A hazai és a kanadai fajta keresztezésével sikerült kitenyészteniük olyan új fajtát, amely jól elviseli a trópusi hőséget, ugyanakkor a tejhozama is megfelelő, jelenleg a gazdaság 230 000 liter tejet szállít naponta a tejfeldolgozó üzemnek. Erről a szarvasmarha-fajtánkról elismeréssel szólnak a zi, itt az történik, amit a közösség akar. Az igazgató délelőtt — a feleségével együtt — egy húsz- főnyi csoportban dolgozott. A kubai parasztok mindenes szerszámával a machetével irtották a bokrokat, tisztították a legelőt. Van egy hely, ahol a legszívesebben beszélgetek a vendégeimmel. Ne kérdezzék, hogy miért, ott úgy is elmondom. Dűlőutakon, farmokat megkerülve jutottunk el egy magas dombtetőre. Ez a vidék legmagasabb pontja, oly hirtelen emelkedik ki a tájból, mint az asztal közepére letett süveg. Kiszállva a kocsiból csodálatos szépségű, festő vásznára kívánkozó tájban gyönyörködhetünk. A síkságon apróbb dombocskák, közöttük pálmaligetek, a völgyekben farmok, helyenként víztárolók tükre csillog. Gondozott legelők zöldellnek körös-körül. Abban a kis házban, ott a völgyben élt egy ideig a nagyapám. A másik oldalon, ott a távolban a fák között az első iskolánk fala fehérük. Ott tanították írni és olvasni a parasztokat. Ma a gazdaságban dolgozók gyermekei új iskolában tanulnak. A kis ház olyan tájmúzeumféle, ismerje meg a felnövekvő nemzedék, meg az utánuk következők is, hogyan éltek a szüleik és az elődeik. Két évtizede ezen a területen csupán az esős évszakban, a völgyekben nőtt legeltetni való fű. A domboldalakon gyér növényzet tengődött. Volt olyan év, hogy kiszáradtak a legelők, a szomjúságtól és az éhségtől elhulltak az állatok. Esőzések idején viszont olyan hatalmas vízmennyiség zúdult a völgyekbe, hogy elpusztította a termést. Nagy károkat okoznak az ültetvényekben a trópusi forgószelek is. Az időjárást nem tud juk megváltoztatni, de fásítás sál, ligetek telepítésével próbáljuk elviselhetőbbé tenni. Víztárolóinkból nagy területe két öntözünk, így a forróság külföldi szakemberek is. Szállítunk növendékállatokat egyes afrikai és latin-amerikai országokba. így segítünk nekik is az éghajlatot jól bíró fajta kialakításában. A forradalom előtt a mező- gazdaságban mindössze hat tangazdaság működött, ezekben összesen száznyolcvan ösztöndíjas tanulót képeztek ki két év alatt középfokú mezőgazda- sági szakemberré. Ma a gazdaság területén mezőgazdasági főiskola működik. Több mint négyezer fiatal szerez itt főiskolai képesítést, elméleti tudást és gyakorlati ismereteket. A tanítás és a munka összekapcsolásával figyelemre méltó eredményeket érnek el. A diplomát szerzett mérnökök közül többen Angolában, Etiópiában, Vietnamban és más országokban segítik a mezőgazdaság fejlesztését. Hatalmas segítséget kaptunk mezőgazdaságunk fejlesztéséhez a szocialista országoktól. Mindig szeretettel emlékezünk a csehszlovák szakemberekre, akik segítették a nagyüzemi mezőgazdasági termelés megszervezésében, és sokat tettek állattenyésztésünk fejlesztéséért is. Internacionalista kötelességünknek tartjuk, hogy mi is segítsünk barátainknak. Erre a nem könnyű feladatra nemcsak a fiatal mezőgazdasági mérnökök közül jelentkeznek a legtehetségesebbek, hanem más szakmákból is. Az ellenséges propaganda azzal vádol bennünket, hogy erőn felüli segítséget nyújtunk a fejletlenebb baráti országoknak. Mi büszkék vagyunk arra, hogy a fiatal nemzedék, aki két évtized alatt szerzett szakképesítést és ért felnőtté, internacionalista szellemben gondolkodik és cselekszik is. Erre tanítottuk és tanítjuk is őket. CSETÖ JÁNOS Következik: A szigetország fáklyái llllllllllllli OBERTO URUTIA lovas pásztor (A szerző felvételei)
