Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-05-25 / 21. szám
PÉLDÁS SZOCIALISTA MUNKABRIGÁD SZOLGÁLATÁBAN Az 1965-ös csallóközi árvíz idején ismerkedtem meg Majer Ivánnal, a Jednota 036-os számú őrsújfalusi (Nová Stráí) üzletének vezetőjével. De már korábban is hallottam róla, mert a rokonok, Ismerősök gyakran emlegették a nevét. Főleg olyan időszakokban, amikor valamilyen élelmiszercikk átmenetileg hiányzott a komáromi (Komárno) üzletekből. Ha nem lehetett rizst, fokhagymát, kakaót, vagy vöröshagymát kapni, csak eny^ nyit mondtak: Nem baj, majd veszünk a Ma- fernál. És valóban, nála lehetett vermi. A járási székhelytől hét kilométerre levő örsúj- falun (melyet most már Komáromhoz csatoltak) mindig megkaptuk azt, amire szükségünk volt. Pedig protekcióról szó sem lehetett, mert az üzletvezető az árvíz idején többet tartózkodott az élelmiszereket szállító kétéltű katonai járműveken, mint a boltban. Akkor ugyanis nemcsak örsújíalut, hanem az árvíz sújtotta széles környéket kellett ellátnia élelemmel. Ennek az igényes elvárásnak is kitűnően megfelelt. — Hogyan lehetséges, hogy maguknál minden Van? — Nincs benne boszorkányság — mondja mosolyogva a szimpatikus boltvezető —, egyszerűen arról van szó, hogy fegyelmezetten figyeljük a polcokat s ha azt látjuk, valamelyik megürült, azonnal feltöltjük. — De a raktár sem mesebeli „terülj asztalkám“. Azt honnan töltik fel? — A Jednöta központi raktárában igen sok és jó áru van. Egy kis előrelátás kérdése, hogy miből, mikor, mennyit vételezünk. Nemcsak azt figyeljük, hogy nálunk mi fogy, hanem azt is, melyik áruból mennyit adnak el a kollégák a Jednota üzleteiben. így azután a szükségleteknek megfelelően egyes cikkekből többet, másokból kevesebbet rendelünk. És persze az áruhalmozást Is megakadályozzunk. Ha valaki a keresett cikkekből a kelleténél többet tesz a kosárba, tapintatosan, de határozottan megkérjük: rakjon vissza néhány csomaggal a polcokra. Megnyugtatjuk, hogy az áruból vehet holnap is, mert van még és kapunk is a nagynaktáiból. Egyszóval racionálisan kereskedünk. Lám, csak, milyen egyszerűnek tűnik, pedig nem az! Tapasztalatokra, a vevők lélektanának ismeretére, a kereslet és kínálat barométerének állandó figyelésére van szükség. Majer Iván huszonhárom éve dolgozik a kereskedelemben, s mert nagyon szereti a szakmáját, a vásárlók és az üzlet érdekében hiánytalanul elsajátította a szükséges szakmai fogásokat. Természetesen a felsoroltakon kívül több is van belőlük, másként nem tudnák a tervet rendszeresen túlteljesíteni. — Minden alkalmat, lehetőséget kihasználunk a forgalom növelése érdekében — mondja az üzletvezető. — Árulunk frissítőket a futballpályán, a népünnepélyeken, dolgozóink szállítanak tízórait az iskolákba, ellátjuk az aratókat étellel, üdítő itallal. — Ennek a fele sem tréfa, hiszen akkor maguk nemcsak boltnyitástől zárásig dolgozlak?! — Mi mindig annyit dolgozunk, amennyi szükséges. Nem nézzük az órát. Ha sátrakban árusítunk, addig vagyunk ott, amíg a vásárlóknak szükgttk van ránk. Szép és tiszteletre méltó magatartás ez. A lényege belefért két-három mondatba, de mindezt évi viszonylatban megtenni, bizony nagy áldozatvállalást, szakmaszeretetet igényel Majer Ivántól, Sárkány Zsófiától, Ma gyári Máriától, Tóth Ilonától, Jenei Lajostól, Forró Jánostól, Borovica Katalintól és Mészáros Erikától. Munkájukhoz nagy segítségei nyújt a munkaverseny. 1961-ben határozták el, hogy bekapcsolódnák a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért folytatott versenybe. Azóta megkaipták a bronz fokozatot. A mun'káverseny minden vállalatban és üzemben igényes feladatokat támaszt a dolgozókkal szemben, a Jednotánál pedig hat- ványozottak az elvárások. Két éve ebben a kereskedelmi szerkezetben, amellett, hogy rendszeresen értékelik a kötelezettségek teljesítését, a versenyző csoportoknak évente meg 'kell védeniük a címet. A Jednota vezetősége ellenőrzi: a gazdasági feladatokon kívül teljesítették-e a vállalt politikai kötelezettségeket, azokat a vállalásokat, melyek a szakmai ismeretek további bővítésére vonatkoznak, s ha azt látják, hogy a csoport hiánytalanul teljesítette mindazt, amit vál: lalt, C9ak akkor adják meg a cím viselésének további jogát. Itt jegyezzük meg, hogy a 036-os üzlet dolgozói mindig megvédték a címet, ezért a csoportot felterjesztették az ezüst fokozat elnyerésére. Reméljük, mielőbb megkapják és az elkövetkezendő időszakban megvédik azt Is. Az üzlet a hozzáférhetőségét illetően igen jó 'helyen, a forgalmas 63-as nemzetközi út mellett épült. Gyakran megállnak előtte hazai és külföldi rendszámú gépkocsik. Maje- rék ebből is „profitálnak“, mert nyáron asztalokat, székeket helyeznek ki az üzlet elé és szívesen kiszolgálják a megéhezett, megszondázott turistákat. A falu két végén táblákat helyzetek el, melyeken felhívják az autós turisták figyelmét erre a szolgáltatásra. Négy évvel ezelőtt átalakították a boltot. A technikai és elek trete oh ni kai cikkeket másutt helyezték el, és kialakítottak egy önkiszolgáló és egy csemegerészleget. — Miért volt erre szükség? — Helyszűke miatt nem tudtunk eleget tenni a korszerű árusítás követelményeinek — mondja Majer elvtárs. — Raktározási gondjaink is voltak. így jobban elférünk és kulturáltabb körülmények között dolgozhatunk. — Hányféle áru található a regálokon? — Az élelmiszerrészlegen mintegy 1200, ehhez társulnák a tejtermékek, a hús- és hústermékek, a dohányféleségek, halak, saláták, a hidegkonyha termékei és a cukrász- sütemények. Ezeken kívül a drogériarészlegen mintegy 500 árucikket találnak vásárlóink. Jólesik a bőség látása. Meglepő, hogy olyan vörös borok és konzervek is vannak itt, melyeket a nagyvárosok szaküzleteiben sem talál meg mindig a vásárló. Az ajtó mellett pedig még könyveket is árulnak. Beszélgetésünket gyakran megszakította a telefon csengetése. Különféle rendezvényekre kértek süteményeket, frissítőket. Készségesen elfogadták a megrendeléseket. Nem „passzolták át“ lelketlen frázisokkal, hogy kérem mi nem vagyunk illetékesek, tessék ide meg oda fordulni... — Jőlesik, hogy tudnak rólunk, számolnak velünk — mondotta az üzletvezető. A bizalomnak ezt a megnyilvánulását jó munkával köszönjük meg. Örülünk, hogy az üzletünk neve jól cseng a vásárlók körében. Ha többletmunkával is jár, mi mégis azt szeretnénk, ha még többen keresnének fel bennünket, mert egy üzlet ha szép és bővelkedik áruban is, akkor lesz igazi üzlet, ha soha nem fogynak ki belőle a vásárlók... K0MLÖSI LAJOS A z irodába, amelyben Szabados Lászlóval beszélgetek, beszűrődik az Iskola életének zaja. A tanítók szavának, a diákok hangjának foszlányai a magnószalagra is fel kerültek, szinte aláfestették mindazt, amit a negyven év körüli igaagatő-tanítő mondott. — Hogy miért választottam ezt a pályát, és mi szépet találok benne? — gondolkodik el kérdésemen. — Nem szeretnék közhelyekkel válaszolni. Annak idején háromféle pálya vonzott: a jogászat, az elektronikai ipar és a pedagógia. Az utóbbi mellett döntöttem, és nem is bántam meg. Ami a szépséget illeti, hadd mondjam el, hogy mindig új van benne, ahány gyerek, annyi új talány, új feladat. Most, hogy új oktatási rendszert léptetünk életbe, új módszerekkel dolgozunk, még nehezebb, de lényegében még szebb a munkánk. Kis szünet után szavait ki egészíti. — Mindig azt tartottam szem előtt — ez még a tanítóképzőben rögződött 'belém —, hogy nem elég csak az iskolában tanítónak lenni, hanem annak kell lenni minden szempontból. pusztaiatokat tőlük is vettünk át. Beszélgetésünket a csengő hangja zavarja meg. Tízórai szünetre rajzanak ki a gyerekek az osztályok feltáruló ajtaján. A nyüzsgő gyerekhad egykettőre eltünteti a folyosón ládákban előkészített zacskós tejeket és a kifliket, s aztán uzsgyl 'ki az udvarra, egy kis vidám kergetőzésre. A z életnek ebben az áradó élénkségében szinte képtelenségnek tűnik az elmúlásról beszélni. De folytatni kellett ezt a témát. — Már több mint hatvan gyászszertartáson mondott beszédet, mégis általában csaknem egy egész éjszakába kerül minden egyes temetésre a gyászbeszéd előkészítése. Nemegyszer átírom, újra fogalmazom a szöveget. Hiszen minden temetésen az elhunytról konkrét családhoz, hozzátartozókhoz kell szólni. Márpedig általánosságban nem lehet beszélni, mert akkor az ember nem mond semmit. És itt van egy tényező, ami szerintem igen lényeges, éspedig az, hogy a -koporsónál 'beszélni kell, és mi EZ IS KÖTELESSÉG I Ezek után érthető, hogy ta nítói pályafutása kezdetén. Hidaskürtön mindjárt bekapcsolódott a polgári ügyek testületé nek munkájába, hiszen ennek a testületnek a tevékenysége sokrétűen összefügg az embereik életével, úgyszólván megszületésüktől kezdve elbúcsúztatásukig. Éppen ezért jelentő sége pótolhatatlan a világnézeti nevelésben. Ebben a tisztségben eleinte a 'házasságkötések és a névadók ünnepségeivel foglalkozott, aztán, amikor Al- sószelibe (Dőlné Sallby) került, a temetési szertartások végzése hárult rá. — Azt is mondhatnám, hogy véletlenszerűen kerültem kapcsolatba ezzel a tevékenységgel — fűzi a beszélgetés fonalát Szabados elvtárs. — A polgári temetéseken a gyászbeszédet azelőtt Balogh igazgató elvtárs, ma már nyugdíjas, érdemes tanító végezte. A hetvenes évek elején úgy adódott a helyzet, hogy egy régi pár! tag temetésén kellett „beugra- nom“. Azóta végzem ezt a szomorú, de .nélkülözhetetlen kö telességet. M egmondom őszintén, hogy tulajdonképpen ennek kapcsán kerestem fel Szabados Lászlót. Régi, jó ismerősöm, egy üzemi pártszervezet elnöke említette, hogy falujukban sokat tett a polgári temetés széttartása színvonalának emeléséért. Gondoltam, érdemes beszélgetni vele ez irányú tapasztalatairól. — Megmondom őszintén, szívesebben szólnék én Is a polgári ügyek testületének egyéb Irányú rendezvényein, amelyek általában az emberi élet örvendetes eseményeivel függnek össze — jelenti ki. — De valakinek ezt is kell csinálnia. S tapasztalatom szerint a polgárt temetési szertartások hatása nagyon jelentős az ateista nevelés szempontjából. Persze, ezzel összefüggésben azt is meg kell mondani, hogy községünkben nagy forradalmi múltú, erős pártszervezet működik, amely ezen a téren nagy segítséget nyújt. A polgári temetési szertartás hagyományosan kialakult formáját folytattuk, s itt-ott javítottunk rajta. Az anyagi felszereltség jó, a temetőben hangosanbeszélőt sze reltek fel, ravatalozónkat az elsők között építettük fel a járásban. A szertartáson rész* vesz az énekkar, amely falunkban az első „Tavaszi szél“-től kezdve nagyon jól működik. Meglátásom szerint igen fontos az alaki rész, a tartalom. Ezt úgy Igyekeztem folytatni, ahogy azelőtt szokás volt a faluban, aztán megismerkedtem magyar- országi kollégákkal is, s tacsakis azt mondhatjuk el, amit az ember tett, cselekedett, ahogy élt. Könnyebb olyan emberről beszélni, aki gazdag, tevékeny életet élt, mint olyanról, akiről ez kevésbé mondható el. Nézetem szerint a polgári temetéseknek ilyen szem pontból is van hatásuk. Ami pedig a világnézeti nevelést Illeti, a hatás folyamatos. Polgári temetéssel búcsúztattunk egy idős korban elhunyt nénit, akinek huszonhat unokája és ki tudja, mennyi dédunokája volt. Egészen biztos, hogy en nek a kiterjedt családnak a gyerekei nem jelentkeznek hitoktatásra, sem templomba nem járnak, s ha felnőnek és házasságot kötnek, névadót tartanak, akkor C9ak a polgári szertartást választják. — A tudományos világnézet terjedése tehát ezen a téren Is érezhető?! — mondom félig kérdés, félig megállapítás formájában. — A tények, ezt mutatják — hangzott a válasz. — 1974-ben hat elhunytat temettünk polgári szertartással, tavaly pedig tizenhatot. A faluban a temetési szertartások több mint a fele polgári. — Ezzel összefüggésben érdékes megfigyelni a falu életét. A vallást Illetően községünk nem volt egységes, az emberek a katolikus és az evangélikus vallást vallották, megszokták a szertartások különbözőségét. Ez hozzájárult ahhoz, hogy könnyebben hozzászoktak az újabbhoz: a polgári szertartáshoz a temetéssel kapcsolatban is. Ezeken a val lásos meggyőződésüek is ugyanolyan kegyelettel vesznek részt, mint az ateisták, vagy azok, akik ugyan még nem igazi ateisták, de valójában már közömbösek az erede ti vallásuk iránt. Az ilyen családok száma növekszik, s tagjaik általában már nem járnak templomba; csak esetleg nagyobb egyházi ünnepen fogja meg a nagymama az unoka kezét, hogy elvigye a misére. Tapasztalatom szerint az ilyen családok tagjaiból növekszik egyre az ateisták tábora, s közülük életük örvendetes vagy szomorú eseményei alkalmából egyre többen döntenek a polgári szertartások mellett. A z Iskola folyosóján fel hangzik a tanítási óra kezdetét jelző csengőszó. Az előző percek élénk zsongása elcsendesedik. A gyerekek a padokban várnak tanítóikra. Be kellett fejeznünk a beszélgetést, mert Szabados Lászlót is a tanterembe szólítja a kötelesség. gAl lAszlö laae. V. 25. Hántására Is van bősen (Szabó Iván felvétele] V VÁSÁRUK
