Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-05-18 / 20. szám
*1 ISMERKEDÉS HAVANNÁVAL Prága — Montreál — Havanna. Átéltem egy utazást, vísz- szafelé az Időben. Szombaton ebéd után két órakor szálltunk be az IL-62-es gépbe, tizenkét órát töltöttünk a levegőben — nem számítva a kétórás pihenőt Montreálban — és vasárnap hajnalban négy órakor érkeztünk meg Havannába. Párás, meleg éjszakába csöppentünk. Ilyen forró fogadtatásra igazán nem számítottunk, próbálkozik tréfálkozni Oldrich Enge kollégám, a Pochoden napilap fő- szerkesztője. Az időjárást nem mi irányítjuk, jegyzi meg vendéglátónk, Miguel Arteága, a Kubai Újságírók Szövetsége nemzetközi osztályának vezetője. S ha ti irányítanátok? Akkor sohsem lenne ilyen erős tél, hangzott a derűt kiváltó válasz. Kubában a tél és a nyár átmeneti évszakok nélkül váltakozik. Ez utóbbi májustól októberig tart. így mi a márciusi kubai estén 26 fokos melegben izzadtunk az Antilllák gyöngyén. A repülőtérről a városba vezető utat pálmák szegélyezik. Rövid félóra alatt elérjük a kétmilliós világváros peremkerületét. Az út mellett a mi hétvégi házainkhoz hasonló épületek sorakoznak. Meglepően sok a gépkocsi, nagy a forgalom a négysávos úton. Beljebb, a korszerű városnegyedekben, tarka tömeg hullámzik a járdán, a parkokban szól a zene. Havanna szombat esti életét éli. Majdnem éjfél van, mire felkerülünk a Nációnál Szálló hatodik emeletére. Kitárom az ablakot, alig hiszek a szememnek: az épületnek ezt a szárnyát csupán az autópálya választja el a tengertől. Atlanti-óceán — tízezer méter magasból pillantottam meg először, s most szinte az ablakunk alatt csobognak a hullámai. Az autópályán túl a tengerparti sétányon fiatalok serege nyüzsög. Zsibongásuk nem hallatszik idáig, annál inkább a szálloda kertjében szórakozó vendégeké. Pedig a két fürdőmedence közül csupán a kisebben, az ovális alakúban zajlik az élet. A víztükör egy részét elfedi a lombkoszorú, de a nagy csobbanások, a harsány nevetés felér a hatodik emeletig. Tizennégyórás út után ekkora kísértésnek nem lehet el- lentállni... A szállodai vendégek hajnaltól éjfélig lubickolhatnak a medencék sós tengervizében. Nekünk azon a márciusi éjszakán ebből az örömből mindössze tiz perc jutott. így is ez volt életem leghosszabb napja. Vallatjiik a múltat Másnap a várossal ismerkedünk. Vajon hol kezdjük? Vallassuk előbb a múltat. A havannai öböl bejáratát egy földnyelvről sokszögletű és soktor- nyü erődítmény, a Castillo del Morró vigyázza. 1589-ben a spanyol király utasítására kezdték építeni. Számtalanszor lerombolták, újjáépítették, csupán az erőd bejárata őrizte meg eredeti formáját. Ha beszélni tudnának a földalatti kazamat- ták! Az erődítmény belső udvaráról egy csúszdán csúsztatták le a szemetet a tengerbe. A Ba- tista-diktatúra alatt számtalan politikai fogoly tfint el itt, s az öbölben a cápák martaléka lett. Európában Hitler gázkamrákat építtetett, Kubában Batista végtelen cinizmussal „befektetés nélkül“ tüntette el az emberibb életért küzdők százait. Milliók látták a hitleri haláltáborokban készült fényképeket, de erről a csúszdáról meg az öböl északkeleti oldalán, a dombtetőn levő La Cabana erőd középkori kinzókamráiról és kivégző helyeiről vajmi keveset hallott a világ. A harmadik erőd a La Punta, a Morróval szemben a tenger- szoros túlsó oldalán épült. Mellette van az öböl alatti alagút bejárata. Ez köti össze a város nyugati és keleti részét. Az idegenvezető figyelmeztet: Jósé Menéndez kubai mérnök vezetésével építette egy francia cég, s 1958-ban készült el. E három erődítmény, meg az 1540-ben épült vár őrizte évszázadokig a kikötőt és a várost. A várat később lerombolták, helyébe a spanyol király egy új erődöt építtetett. Ezt tartották 1578-tól a város legbiztonságosabb helyének. Székeltek benne főkapitányok, kormányzók, s közel harminc évig a hadsereg vezérkara. De az épületet századok során senki nem javíttatta. Batista is elutasította a restaurálását, erre csak a forradalom után került sor. Ma az erődítmény múzeum. Nemcsak négy évszázad katonai építészetének alakulása követhető itt nyomon, hanem egy nép leigázása és kizsákmányolása is. Az 1539-ből származó írásos dokumentumok Habana, illetőleg Havanna néven említik a várost. Fejlődését ennek a csodálatos öbölnek, az ideális kikötőjének köszönheti. Az öböl bejárata szűk, de oly mély, hogy a legnagyob tengerjáró hajók is bejuthatnak a kikötőbe. Itt javították hajóikat a spanyol hódítók, mielőtt Mexikó és Peru felé indultak. Visz- szatérve ez volt a kincset szállító hajók utolsó pihenője, mielőtt nekivágtak az Atlantióceánnak. Francia és angol kalózok többször is kifosztották a várost. Ezért építették az öböl bejáratát védő erődöket a spanyolok. Bár Havanna 1553 óta a sziget fővárosa, lényegében csak a XVIII. században kezdett gyorsabb ütemben fejlődni. Ekkor épültek nevezetes épületei a katedrális, a kormányzói palota, a városháza és a belváros számtalan palotája. Az óváros egyik legszebb és legrégibb tere a Katedrális-tér. Nemcsak a katedrális árasztja itt a történelmi hangulatot — egyidőben Kolumbusz földi ma radványai is itt nyugodtak — hanem a teret körülölelő ba rokk paloták is. Emeli a tér romantikus hangulatát, hogy az egyik palota — ma Várostörténeti Múzeum — árkádjai alatt vasárnap délelőtt művészpiac van. Főiskolások és festők ki náiják itt eladásra képeiket. La B del M A térről szűk utcácskák vezetnek a bérházak és hajdani paloták között. Az egyikben tucatnyi ember álldogál egy csoportba verődve. Felettük hatalmas cégtábla nyújtózik az ut cára: La Bodeguita del Media, ennyi olvasható rajta. Most már tudom, kubai kollégám nagyon pontosan kiszámította, hogy „egészen véletlenül“ akkor értünk ide, amikor délre kondult a harang. Ez a jeladás, ekkor húzzák fel a kisvendéglő bejáratát elzáró kopott, hamuszürke redőnyt. , Állunk az út közepén és elénk tárul a filmekből ismert jellegzetes bárpult. Kereken egy tu catnyi ülőhely van mellette. Evek során kialakult íratlan szabály, annyian léphetnek be, ahány üres szék van a bárpult előtt. Csak azt szolgálják ki. aki ül. A bárpult mögötti barman — pincér? Inkább házigazda, mert úgy foglalkozik velünk, mintha a saját lakásába léptünk volna be. Ha külföldi ül a bárpulthoz, máris magyarázza, hogy a mojito a legjobb étvágygerjesztő, s oltja a szomjúságot is. Az italokat a pulton a vendégek előtt készíti. Közben magyaráz, gesztikulál, töri az angol, a francia és az orosz szavakat. Mindezt derűt árasztó, természetes közvetlenséggel teszi. Olyasféle jellegzetessége, szinfoltja ez a kisvendéglő Havannának, mint Prágának az U Kalicha. Persze, ami az eredetiséget, a történelmi légkör megőrzését illeti, abban mész- sze a prágai előtt halad. A történelmi múlt, híres írók, politikusok, művészek nevei vonzzák ide a vendégeket. A falon szellemes mondatok, évszámok, nevek, vízszintesen, ferdén, függőlegesen, úgy ahogy 35—40 éve ideírták. Itt nagytakarításkor csak a port törlik le a falakról. Hemingway fényképe már sárgul, de a falon az aláírása felismerhető. Salvador Al- lende és Fidel Castro közös fényképe úgy fénylik, mintha csak tegnap készült volna. Allende valahányszor Kubában járt, mindig betért ide. A kisvendéglő tulajdonosa tizenhárom éves korában mezítláb egyszál ruhában került fel Santa Clárából Havannába. Mosogatófiúként kezdte, aztán sokféle munkát végzett, amíg megkapaszkodott, pincér lett, megnyitotta ezt a kis vendéglőt. Mindent maga végzett. Újságírók, művészek jártak ide, a szegényebbjéből. Nekik is kevés jutott, de mégis csak őbe- lőlük élt. Régen volt, amikor először megengedte, hogy aki rendel, az a falra is felírhatja a nevét. S az évek során nemcsak az aláírások, hanem a rajzok is szaporodtak a falon. Mind több lett a törzsvendég, a tulajdonos már másodmagával szolgálta ki őket. A forradalom után elsőként felajánlotta: államosítsák a kisvendéglőt. Nem feledte el, honnan származik. Ma hetvennégy éves, nyugdíjas, de azért mindennap benéz. Szívesen eleveníti fel emlékeit. A bárpult mögött két helyiség van. Az elsőben három, a belsőben öt asztal, de ablak nincs. Az elsőben a bárpulton keresztül, a másodikba az udvarra nyíló ajtón jut be a fény. Ilyen helyekre nem jártak jómódúak. A forradalom előtt haladó szellemű újságírók és művészek találkoztak itt. A belső helyiségben a sarokasztal fölött kétmé- ternyi magasságban szokatlan ereklye: kampós szögre akasztott szék. Leandro Garda újságírónak halála előtt egyetlen kívánsága volt, ne üljön senki a székére. Jóformán itt élte le az életét, teljesítettük a kívánságát. Megtettem én mindent, hogy szaporodjon a törzsvendégek száma. Dehát hozzám akkor csak a vékonypénzű emberek jöttek. A forradalom után fordult a kocka. Azok tették valóban ismertté a kisvendéglőt, akik évtizedekig csak tengődtek itt. Művészek, írók, újságírók, hívják ide ebédre vendégeiket, s jönnek mások is, miniszterek és kiváncsi turisták. Mindig foglaltak a székek, itt hátul az asztaloknál éppúgy, mint a bárpultnál. A kisvendéglő ma már Havanna egyik idegenforgalmi látványossága. CSETŰ JÁNOS Következik: Két név — két vili* Harminckét emeletes lakás szálloda a 19. utca sarkán A falon képek, aláírások, a bárpultnál ülőknek van mit szemlélniük (A szerző felvételei)
