Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-04-27 / 17. szám
A kárcsak a színház, a dramaturgia is görög találmány. Eredetileg a drámai műfajjal összefüggő tevékenységek gyűjtőfogalma volt, a dráma megírásától a színpadra állításig mindent jelölt, a színészi játékot csakúgy, mint a rendező munkáját. A történelem folyamán fokozatosan más- -más tevékenység jelölésére kezdték használni. A tizennyolténelmileg kialakult szerepkör nagyjából napjainkig változatlan annak ellenére, hogy Kö- zép-Európán kívül hiába keresnénk párját Franciaországtól Olaszországig, Angliától Skandináviáig. Századunkban már nemcsak a darab kiválasztója, de a műsor legfőbb összeállítója is, célja az egyes elemek montirozásával a kívánt hatás elérése, ezért tevékenységére az egyre izmosodó és népsze- rűsödp film is igényt tart. A nagy karrier azonban a televízióban vár a dramaturgokra: a tévé arculatának kialakítása a feladatuk. Már a kezdeti lépéseket követően szakosodnak a műsorok, ezzel együtt a dramaturgok munkája is, minden műsortípusnak, sőt műsornak megvan a maga dramaturgja. A dramaturg munkáját legfőképp három tényező befolyásolja: a forgatókönyvíróval, a rendezővel és a közönséggel fen- álló kapcsolat. Ritkán alakul ki az a szerencsés helyzet, hogy a forgatőkönyvíró és a dramaturg cadik század szellemi forrongása a színházat mint intézményt is előtérbe állította. Felfigyeltek közönségformáló szerepére, a társművészetekre gyakorolt hatására, tárgyalni kezdték a társadalomban betöltött funkcióját. Ekkor kezdett a dramaturgia művelődéselméleti szakággá is válni. Míg a nagy • nyugati országokban a színház a imúlt században nem játszott kiemelt szerepet a kulturális intézmények között, addig Közép-Euró- pában a figyelem középpontjába került: a nyelvújító mozgalmak, a nemzeti újjáéledés hatékony eszközévé vált. E megnövekedett és jelentős szerep az oka, hogy a színházak részéről felmerült az igény egy sokoldalúan művelt, a dráma- történetben — elméletben, valamint a színházi művészet és a közönség közötti kapcsolatban — egyaránt jártas vezető — a dramaturg — iránt, aki a színház fő tanácsadója a darabok kiválasztásában és színre vitelében, a repertoár arculatának kialakítója, a drámai társulat szellemi vezére. Ez a törjól ismeri egymást Ebben az esetben már a forgatókönyvírás során egyeztethetik elképzelésüket. A dramaturg a forgatókönyv első olvasója, kritikusa és lektora, tanácsokat ad a szerzőnek a kifogásolt részek átdolgozására, kiigazítására. Ez a tevékenysége biztosítja, hogy az érintett műsor (legyen bár zenei, drámai, szórakoztató, vagy közművelődést adásról szó) összhangban llegyen a televízió kialakult koncepciójával. A munka neheze csak ezután következik: a dramaturg feladata meggyőzni a rendezőt a forgatókönyv előnyeiről, a belőle készítendő műsor fontosságáról, művészi színvonaláról. Mivel rendkívül fontos a rendező és a dramaturg közötti összhang, ajánlatos, ha jól ismerik egymás művészi elképzeléseit, hogy elkerüljék a felesleges félreértéseket. A forgatókönyv csupán a rendező jóváhagyásával nyeri el végső formáját. Ezt követi a gyártási forgatókönyv -kidolgozása, amelynek születésénél a dramaturg általában már nem működik közre, de esetleges észreMostanában valahogy szegényebbek a vasárnap délelöttök. Kislányaim nem kérdezik meg percenként, hány óra van, nem toporognak izgatottan a televízió körül. Bábjáték, mesejilm meg Tenkes most is van. De véget ért a Kmk-kvak. Befejeződött a tizenhárom részes, egyenként öt-öt perces olasz rajzfilm-sorozat, amely derűssé varázsolta a vasárnapokat. A bűbájos sorozatnak nagyszerű és voltaképpen csuda egyszerű volt a meséje. A papírból készült kiskacsa minden egyes alkalommal útra kelt, hogy fölfedezzen valamit a világból. Abból, ami nagyon hasonlít a mi környezetünkhöz, de azért nem egészen az. Olyan, amely egy szemvillanás alatt megragadja a gyermek fantáziáját. Itt a fák, a házak és az állatok is stilizáltak, papírból készültek. Ilyeneket az ovis gyermekek bárhol, bármikor rajzolhatnak. S írni talán ennél is fontosabb: a történeteknek nincs szájba rágó tanulsága. Nem sulykolják a gyermekekbe, hogy ez a jó és ez a rossz, s végül a jó olcsón, naivan legyőzi a gonoszt. A kis történetek gazdagítják az emberpalánták nyiladozó értelmét, szabad teret adnak fantáziájuknak. Kezet nyújtanak: gyerekek, kísérjétek végig jópajtásként a kiskacsát, fedezzük föl együtt, milyen szép és gazdag a mi világunk. Próbáljátok meg saját kis eszetekkel, szívetekkel elválasztani az ocsút a búzától. Persze, a kiskacsa egy pillanatra sincs magára hagyva. Észrevétlenül ott vigyázza lépteit a kacsa mama, aki a kis történetek végén helyre rakja csemetéje élményeit. Örül annak, ha a kis Kvak-kvak tudja utánozni a kutyát, elefántot és a pulykát. majdnem úgy ugrál, mint a kismajom, de rendreutasítja: hápogni, totyogni azért ne felejtsen el. S én az ötperces varázslatba belecsodálkozott felnőtt, végül mégis hajlamos vagyok az erkölcsi tanulságokra, a belema gyár ázásokra. Mielőtt felállók, önkéntelenül is a sorozatban gyönyörködő kislányaimra nézek. Egyszer ők is tovább lépnek, minél többet megérteni és megérezni a világból. S ha úgy tér nek vissza, mint ez a kiskacsa, akkor hallják és fogadják is meg édesanyjuk intő szavát: honnan jöttek, hová tartoznak... (szilvássy) A MÁSODIK ANGYAL Mint már arról beszámoltunk, szovjet—nyugatnémet- angol koprodukcióban tévéfilm készült a leningrádi Er- mitázs műkincseiről. A másfél órás filmben Nathalie Wood és Peter Ustinov alakítja az idegenvezetőt. Képünkön: Nathalie Wood és férje, Robert Wagner a Leningrad Szálló előtt. lan Ogilvy, aki a Catherine című angol tévéfilmben felsült hozomány- vadászként mutatkozott be, sokkal rokonszenvesebb szerepben látható Roger Moore utódaként, Az Angyal visszatérése című sorozatban, amelynek egyik epizódját már láthattuk a magyar televízióban. A skót származású filmszínész nem kezdő a pályán: tizenöt évvel ezelőtt kapta első színpadi és tévészerepeit. Rendkívül zárkozott természetű, de a Ciné Revue munkatársának elmondta: örömmel lépett Roger Moore örökébe; az Angyal a bizonyos lehetőség, amelyre régen várt. Színészként ki is akarja használni a hálás szerepet, de magánéletének nyugalmát a továbbiakban sem hagyja megzavarni. vételeit, tanácsait rendszerint megszívlelik. Rendkívül fontos és jelentőségteljes a dramaturg közönséghez fűződő viszonya. Végső soron a képernyőre kerülő valamennyi műsor milliók szellemi tápláléka, emiatt rendkívül nagy felelőséggel tartozik a tévénézőknek, rajta múlik, hogy a műsor elér e hatást, megüti-e a kívánt színvonalat. Tekintetbe kell vennie, hogy a közönség a legkülönbözőbb műveltségi szintű, -korú és nemű egyénekből tevődik össze, akik ráadásul olykor egymásnak ellentmondó követelményeket támasztanak ugyanazon adással kapcsolatban. Kétségkívül a nézők elvárásának kielégítése a dramaturg — és valamennyi televíziós alkotó — munkájának legnehezebb és legkényesebb része. A tömegigények kielégítése azonban sohasem jelenthet megalkuvást, a színvonal rovására. A műsor kapcsán beérkezett levelekre is ő válaszol, ezzel nemcsak a saját, de a televízió álláspontját is képviseli a nézők Irányában. A szerző, akinek darabját sugározzák, jogi kapcsolatban is áll a televízióval, az intézményt ebben az esetben is a dramaturg képviseli. Ö felelős a jogi előírások megtartásáért: a szerződéskötésért és a szerződési határidők megtartásáért csakúgy, mint a honorárium kiutalásáért. Amennyiben nem eredeti műről, hanem átdolgozásról, tévéadaptációról van szó, feladata a szerzői jogok tiszteletben tartása fölött őrködni. Részt vesz vaalmennyi, a műsort érintő szerkesztőségi értekezleten, valamint a művészeti stáb megbeszélésein, figyelemmel kíséri a gyártási határidő megtartását; a sokszorosított forgatókönyv szövaghűségéért — közvetve tehát minden adásban elhangzott szóért — felel. A kész műsor utolsó simítási munkálataiban is megvan a dramaturg szerepe. Ö hagyja jóvá a képernyőre kerülő feliratok szövegét, amennyiben nagyobb érdeklődésre számot tartó műsorról van szó, a televízióújságba tájékoztató jellegű előzetest ír az általa dramatizált műről. A dramaturg tehát az egyetlen alkotó, aki a forgatókönyv születésétől a képernyőre kerülésig bábáskodik a műsor fölött. Bár olykor aránylag nehéz tetten érni munkájának eredményét, végső soron mégis ő felel a sugárzott műsor stílusáért, színvonaláért, ezért a televízió arculatának egyik legfontosabb meghatározója. OZOGANY ERNŐ A KÉPERNYŐ TEKINTETE EGY KÖNYV RÓLUNK, NÉZŐKRŐL A három-négyévesek 50, az ötévesek 70, a hatévesek 80 százaléka látta a Belphegort — idézi a nézettségi adatokat Halász László, a televízió sajátosságaival és a befogadók jellegzetes megnyilvánulásaival foglalkozó könyvében. A szabadidő-tevékenységek alaposan átrendeződtek az utóbbi évtizedben, jórészt éppen a televízió hatására, s az új, felnövekvő nemzedékek számára ez a médium szükségszerűen szocializációjuk egyik fontos eszközévé is előlépett, hiszen a felnőtté válásig egy-egy gyerek átlagosan több időt tölt a képernyő előtt, mint az iskolapadban. Nos, ha a szokásokat, a tevékenységek rangsorát ilyen mértékben átformálta a televízió, vajon mi mindenre tudja még nézőit rávenni? Mire is szocializál a televízió? — kérdezi Halász László A képernyő tekintete című könyv pszichológus szerzője, miközben a televíziózással kapcsolatos előítéletek, megfigyelési és kísérleti adatok sorát tekinti át. Kimutatja többek között, hogy a televízió hajlamossá tesz az ún. „barkács mentalitás“ kialakítására, mert a nézőben a lényeges és kevésbé lényeges információk esetleges módon halmozódnak fel, s ezeket a kulturális mozaikokat, töredékeket inkább újdonságuk, mintsem tartalmuk minősíti. Filmek megtekintése után csökkent ugyan a cigányokkal szembeni előítéletek mértéke, de agresszív jelenetek hatására jelentősen növekedett a gyermeknézők agressziója is. Ezek az adatok azonban csak a rövid távú hatás meglétét bizonyítják, s csupán elvétve tudunk hosszú távú vizsgálatokról. Mindenesetre a kevésbé intelligens és kevésbé iskolázott felnőttek, továbbá a magányos és szorongó gyerekek jobban vonzódnak az erőszakhoz, s minél több erőszakot látnak a tévében, annál indokoltabbnak, természetesebbnek tartják azt. A televíziózás természetesen a könnyed szórakozáson túl az események, a tények jobb megismerését is szolgálhatja, sőt a vibráló képernyő — bizonyos körülmények között még — indítója és ébrentartója lehet az esti családi beszélgetéseknek is. Funkciója a szórakoztatáson (manipuláción) kívül meglehetősen korlátozott, hiszen a kulturális homogenizálást célzó tendenciái is csak rendkívül szűkre szabott keretek között érvényesülnek, éppen a befogadók műveltségétől, tájékozottságától, érdeklődésétől, attitűdjeitől függően. Tehát — amint a szerző is hangsúlyozza — a képernyő tekintete a személyiség néhány alapvető jellemzőjét, és különösen a fejlődő, gyermeki személyiség esetében, annak elrendeződését, újjászerveződését világítja meg. A tárgyalt jelenségek töredékét érinthettünk csupán, de talán így is kiderülhetett: közérdekű témáról, színvonalas és köny- nyed, olvasmányos sítlusban Irt művet kap kézhez az érdeklődő. NAGY ATTILA
