Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1980-04-27 / 17. szám

UN

27. IV.

Csak arról akartam kérdezni a meglátiigatottakat, mit ettek régen, mit esznek ma, hogyan főztek akkor és most. A táplálkozásról, az ételekről. Hogy mégis többről szól ez a riport, mint a mindenkori reggeliről, ebédről, vacsoráról — ez nem véletlen. Mert még mindig a fiilemben cseng az anyám, által gyermekkoromban emlegetett történet. „Még jóval a front előtt volt — meséli anyám —, amikor a szomszéd gyerek kenyeret kért, de mindig azt a választ kapta: nincs. De milyen a gyerek, főleg ha éhes. Csak egyre hajtogatta: anyóűá, akkor is adjon, ha nincs!“ És e köré a „nincs kenyér" köré az akkori idők minden viszontagságát bátran oda lehetne kanya- ritoni. Sok mindent elmond egy korról, ba nincs kenyér; ás sok mindent elmond a mai napokról az is, hogy mi fő a tűzhelyen.

De most már kopogjunk be Ipoly balogon (Balog nad Ipfom) Villant Máriáék ajtaján.

BAB ÉS KÁPOSZTA

Villant Mária Idős, beteges édesanyjával lakik a faluszéli szoba-konyhás házban. Betegeskedik most ő is, a megvetett ágy szélén üldögél, olvas, miközben a sarokban levő tűzhelyre tekinget: fő az ebéd. Bableves és főzelék. Szombati ebéd. Előbb szabadkoznak, nem emlékeznek már arra, mit, hogyan főztek régen, de később egymást kiegészítve beletnelegednek a beszélgetésbe. Hajdani, ma már szinte ismeretlen ételneveket hallok, majd azok elkészítési módját.

— Hogyan is készült tehát a máié?

— Azt úgy csináltuk, hogy a kukoricaliszthez kevés rozslisztet tettünk s az egészet egy tálban forró vízzel összekevertük. Amikor olyan lett, mint a tészta, betettük az ágyba, a párnák közé, ugye, édesanyám, jól mondom? ... Majd ott hagytuk vagy fél napig. Ebéd után kezdtünk hozzá a máié készítéséhez, hogy este már kitehes- sük az ajtó elé, a hidegre. Reggelig kint hagytuk, majd tepsibe tettük és szép pirosra megsütöttük. Olyan édes lett a rozsliszttől, hogy a méz semmi hozzá képest.

— Mit szoktak reggelizni?

— A reggeli, a früstök egy kis pálinkával kezdődött. A pálinka minden áldott reggel kijárt a férfinak, nőnek, gyereknek. A gyerekeiknek pálinkába mártott kenyeret adtak, mi úgy hívtuk, „bundás pálinka“, mert nem volt erős. Aztán sült krumpli volt reggelire vöröshagymával, meg — aki tehette — az evett hozzá szalonnát is. De nálunk a szalonnát meghagyták nyárra, amikor a mezőre mentünk.

— Az ebéd már kiadósabb volt?

— Volt akinél az volt, nálunk nem nagyon. Bableves meg krumplileves válTizenegy éves koromban rám maradt a háztartás

togatta egymást. Ezt szerdán és péntekéin tészta követte. Vasárnap a bableveshez hordós káposztát főztünk, hús nélkül és azt ettük három, négy napig, sokszor egész héten. Hús nem volt, csak egyszer egy szökőévben, nem úgy, mint most. Még búcsúkor is csak egy csirkét vágtunk le.

— Kenyér az volt mindig?

— Hál’istennek, kenyérből nálunk sosem volt hiány. A kenyérre meg, ha már nagyon éhesek váltunk, szilvalekvárt kentünk. De sóikat sírtam, hogy már megint szilvalekvárt kellett enni, de nem válogathattam. Fél- negyedkilós ládikákban tároltuk a padláson, onnan hoztak le nekünk egy-egy darabkát. Jaj, hogy is tudtunk akkor megélni, most már el sem tudom képzelni. Csak egy tyúkalja csirkét ültettünk évente, mert az az 50—60 zsák gabona kenyérnek kellett.

— És ma? Mit főznek ma?

— Ügy, mint másutt. Ilyen leves, olyan leves, húsok: rostélyos, pörkölt, kirántott hús, tészták, amire épp kedvünk szottyan. Kettecskén vagyunk, de minden áldott nap van meleg étel.

— Mikor ettek utoljára máiét?

— Máiét már nem csinálunk, mert nincs rozsliszt...

MÁS ÉTELEK JÖTTEK DIVATBA

Villanták második szomszédjában lakik az idős nyugdíjas Molnár házaspár. Kopottas, öreg már a házuk, jócskán elüt a mellette álló többitől, az emeletes új házaktól. Valamikor, a harmincas években viszont erre is úgy nézett a járókelő, miint most az új házakra. A gazda, Molnár József, kétszer volt Franciaországban a harmincas évek elején, ott kereste meg rá a pénzt. Elment Párizsba is megnézni a híres Eiffel-tornyot, amire ma is szívesen emlékszik vissza:

— Olyan csuda magas volt — mondja —, hogy beleszédült a fejem, ha fölnéztem rá.

De nem az Eilffel-torony miatt ment el kétszer is olyan messzire Molnár József, hanem a megélhetés, a mindennapi betevő falat, a házra való pénz megszerzése miatt. Neki és a feleségének is korán meghalt anyja, apja, hamar összekerültek, szűkös napok köszöntöttek rájuk.

— Szegények voltunk — mondja el- elcsukló hangon a gazda —, de csodával határos módon, édesanyánk mindig előteremtette a betevő falatot. Megmondhatom: éhezni nem éheztünk soha, de nagyon be kellett osztani mindent.

— Mit tett a férje elé reggelente? — kérdezem az udvaron épp csirkét tisztító háziasszonyt.

— Mit? ... írósvajat, sült krumplit meg, ha jutott, szalonnát. Jól kellett,

hogy lakjanak, mert másképp nem bírtak volna egész nap a földeken dolgozni.

— Mikor főzött először?

— Tizenegy éves koromban, mert anyám sokat betegeskedett, hamar meg is halt szegény, rám maradt a háztartás. Ha akartam, ha nem, bele kellett tanulnom gyerekfejjel is a munkába. Reggelente megfőztem az ebédet és mentem 'ki az emberekkel a földekre: aratni, markot szedni.

— Mikor ettek utoljára máiét, kukoricakását, frentőt vagy bagócát?

— Mikor? ... Jaj de régen is, van annak már tizenöt, húsz esztendeje is, nem tudom én már megmondani, de nagyon régen. Azóta már más ételek jöttek divatba. Én öreg vagyok, de azért ezeket is megtanultam, nemhiába kezdtem bele olyan hamar a szakács- kodásba.

Nehezükre esik már nemcsak a mozdulat, de minden szó is. Azért szívesen beszélnek, talán most már szívesen is emlékeznek: volt életüknek egy ilyen szakasza is. Ügy a felénél valamivel nagyobb.

REGI IZEK

A nyolcvanöt esztendős Bodzsár Imre bácsi az udvar hátsó szögletéből futólépésben jön felém: üdvözölni, kezet rázni. Erős a szorítása, egy délceg legény megirigyelhetné. De nemcsak fürgesége fiatalos, emlékezete is. Mindent tud, mindenre emlékszik, ami életében történt. Mint mindig, most is első világ- háborús élményeivel kezdi.

Mégsem boldogultunk, Franciába kellett mennem munka után

— Amikor tizennégyben bevonultam, sorba állítottak és azt mondja nekem az egyik tiszt: No, egy golyónak nagyon is jó lesz, mehet az első vonalba. Ahelyett, hogy egy darab kenyeret nyomott volna a kezembe, vagy egy fő nyers káposztát is elfogadtam volna, mert ott éheztünk még csak sokat.

Az apró termetű, mindig tréfás kedvű bácsika aztán régi ételekről beszél — „Már az ízükre se nagyon emlékszem“ — majd azt mondja:

— Régen még a lakodalmakban sem voltak olyan ételek, mint most vannak, naponta. Ilyen, olyan húsok, sütemények, levesek, gyümölcsök. Csak gyomor legyen, amelyik bírja megemészteni a sok ételt.

Már az ízükre se nagyon emlékszem

Sokak számára ismeretlen, elfelejtett ételeket említett ő is, akárcsak a többiek, amelyek ma a sok húsféleség mellett nagyon változatossá tehetnék étrendünket. Ma már — tartja a köz tudat — szégyen lenne a gazdasszony- ra, ha vendégeit máiéval, kukoricakásával kínálná s nem kirántott hússal, rostélyossal, töltött kacsával, pörkölttel. Még azt mondanák róla: nincs mit aprítania a tejbe. Pedi... de szívesen venném, ha valaki máiéval kínálna! Mert azt tapasztalom, főleg faluhelyen, hogy gyomrunk-konyhánk megrekedt a húsnál, a kirántott húsnál. Mondva, ezt a legegyszerűbb elkészíteni! Nem számoltam meg, de szinte biztos vagyok benne: vasárnaponként minden második háznál ez a fő fogás. Nem lehetne egyszer, most már nem kényszerből, hanem csak úgy, a változatosság kedvéért, feleleveníteni a régi ételek régi ízeit? ZOLCZER JÄNOS

(A szerző felvételei)

EREDMÉNYES

ÖSSZEFOGÁS

Az új óvoda és bölcsőde épületének határidő előtti átadása ürügyén látogattunk az 1564 lakosú Csécs (Ceőe- jovce) községbe. Mindenki örült ennek az impozáns intézménynek, mert valamilyen formában részt vett felépítésében. De ennek az örömnek több oka is van.

A nyugdíjkorhatárt már átlépő, de a község ügyeit fiatalos lendülettel irányító Laky István, a Csécsi (CeCe- jovce) Hnb elnöke ezt így fogalmazta meg: — Joggal örülhetünk mindany- nyian annak, hogy ezt a közös erővel felépített intézményt a tervezettnél egy évvel korábban átadhatjuk rendeltetésének és a mi községünkben minden gyerek óvodai elhelyezést nyer. örülhetünk azért is, mert községünkben a szülők felismerték az óvoda fontos szerepét és megmozgattak minden követ, hogy az óvoda tető alá kerüljön.

Ezen tút a szülők, főleg az édesanyák kivétel nélkül tudatosították: az óvoda a közösségi életre, a tanulásra készíti elő a gyerekeket, célja az alkalmazkodás, a fegyelem, a beszédkészség, az iskolára érett, harmonikus személyiség kialakítása.

— Ezek a gondolatok összefogásra serkentő, mozgósító erőként hatottak már az építkezés időszakában is — hangsúlyozta Laky István. — Az óvoda és bölcsőde új épületének felépítése a lakosság közös döntése alapján került a NF választási programjába, korábban a gyerekek csupán 50 százaléka járhatott óvodába. Társadalmi munkában a lakosság közel 25 ezer órát dolgozott ezen az építkezésen. Nagyon sokat sorolhatnék fel azok közül, akik az átlagosnál többet vállaltak és tettek.

A hnb elnöke különös elismeréssel szólt Szekeres Árpád, Kuba László és fia, Fatyla Benedek, Vranai Miklós, Vilk Gyula, Laczkő Gellért, Lőrinc Béla, Magócsi István és mások áldozatkész helytállásáról, a helyi efsz sokrétű támogatásáról.

Az óvoda és bölcsőde építése valóban az egész község ügyévé vált Csúcsén s ez a magyarázata annak, hogy olyan rövid idő alatt elkészült a több mint 6,3 millió korona értékű korszerű épület.

— Nincs ennek párja az egész kerületben — jegyezte meg Laky István. S ez valóban így van, a hnb elnöke nem túlzott, amikor ezt mondta. Kívülről úgy néz ki a négy pavilonból álló, emeletes intézmény, mint egy szanatórium. A sok-sok helyiség ízlésesen berendezett.

Az épület környéke is szép lesz, mihamar zöld pázsit, színpompás virágágyak, játékok sora, közlekedési pálya teszi vonzóvá az udvart.

Egyébként új arculatot ölt az egész falu. Különösen a legutóbbi választások óta fejlődik Csécs. Tavaly az SZSZK kormánya elismerésben részesítette a települést, kézzelfogható tények bizonyítják, hogy joggal.

Laky István, a hnb elnöke örömmel számolt be arról, hogy kétszeresét teljesítették annak, amit az NF választási programjában a községfejlesztésben vállaltak.

A sok-sok akció közül megemlítjük, hogy felépült a hnb emeletes székháza, portalanították az utakat több mint négy kilométeres szakaszon, bővítették a közvilágítást, a hangosan beszélő hálózatát, szépen halad a falut átszelő patak medrének rendezése, kijavították az élelmiszerüzlet tetőzetét. Rendezték, bővítették és villanyvezetékkel látták el a sportpályát. A posta régi épületét átalakították könyvtárrá, illetve fodrászattá. Két autóbuszmegállót létesítettek, ezerötszáz méternyi járdát, kétezerötszáz méternyi csatornahálózatot építettek. Elkészült az iskola raktára is. Folyamatban van a szakmunkásképző iskola tornatermének építése.

— A választási időszak végéig még egyéb munkálatokat is elvégeznek lakosaink — jegyezte meg az elnök. — Előkészületeket tettünk a csatorna- hálózat, és a járdák további bővítésére, valamint a vízvezetékhálózat kiépítésére.

Csécs község lakossága jól tudja: ha a falujáért, a közösségért dolgozik, saját érdekét is szolgálja.

KULIK GELLERT