Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1980-04-27 / 17. szám

ÚJ szú I) Bl SZMM HMHIMMIMTASt IMI. IV. 27. Nincs a világon olyan hely, ahol Lenin neve ne hangzana .forradalmi felhívásként az elnyomás, a jogtalan­ság ellen. Az emberi történelem folya­mán egyetlen társadalmi tanítás sem ragadta magával oly erősen a millióik tömegeit, mint a marxizmus—leniniz- mus. Egyetlen tanítás sem terjedt oly gyorsan, és nem segített a nemzetek harcában a változtatás igényével, mint Lenin tanítása. Ez csak azért le­hetséges, mert egyetlen tanítás, egyet­len világnézet sem fejezte ki a dolgo­zók 'érdekeit oly teljesen, mint a le­nini eszme. Éppen ezért a leninizmus azok ideológiája, akié a jövő. A leni­nizmus ezért a huszadik század mar­xizmusa. Oj korszakot nyitott Lenin nevével, tevékenységével ösz- szeforrott az emberiség egész forra­dalmi korszaka. V. I. Lenin a mun­kásosztály harcának kiváló szervező­ije, stratégája, és forradalmi gyakorla­tának tapasztalt, öntudatos képviselő­je. Az egész haladó emberiség mély (tisztelettel adózik Leninnek mint zse­niális gondolkodónak. A marxista el­mélet ;új korszakát nyitotta meg, gaz­dagítva a marxizmus összes alkotóele­mét, a filozófiát, a politikai gazdaság­tant és a tudományos kommunizmust, ezért vált a leninizmus a huszadik század marxizmusává. A történelmi tapasztalat igazolja, hogy a leninizmus nemcsak elmélet, amely a világot magyarázza, hanem egyiben a világ megváltoztatásának hatalmas eszköze, a tömegek forra­dalmi tevékenységének irányítója a társadalmi haladás érdekében. Ebből kiindulva a burzsoá propaganda elkö­vet mindent e forradalmi tanítás le­járatásáért, szembeállítja a marxiz­must a leninizmussal. A szocialista világ és a nemzeti fel­szabadító mozgalom összes tapaszta­lata igazolja a leninizmus nemzetközi jelentőségét, történelmi igazságát és általános érvényét. Alkotó érvényesí­tése lehetővé teszi helyes feleletet ad­ni mindazon alapvető kérdésre, mely a világ forradalmi mozgalma összes egységei előtt áll. A leninizmus általános érvényessé­gének tagadása alapjában véve a ke­letkezésétől létezik, és az Októberi Forradalom után még jobban felerősö­dött. A kapitalizmus védelmezői, a re­vizionista és opportunista ideológu­sok már évtizedek óta tagadni pró­bálják a marxizmus fejlődését, lenini időszakát. Ogy magyarázzák a leni- nizmust, mint kimondott specifikus körülményekhez idomított elméletet és programot. Nem létezik azonban semmilyen „keleti", illetve „nyugati" marxizmus. Lenin sohasem tagadta az Októberi Forradalom némely sajátos vonását. Ellenkezőleg, figyelmeztetett erre épp úgy, mint a jövőben más or­szágokban végbemenő forradalmak különlegességeire, amikor egyes or­szágok kommunista pártjainak politi­káját és annak alapelvelt magyarázta. A Szovjetunió munkásosztályának az új szocialista társadalmat közgaz­daságilag viszonylag elmaradt ország­ban kellett építenie, sőt, mi több, egyedül és a kapitalista világ által körülzárva. Az ilyen feltételek sok irányban egyediek és alapjában nem ismétlődnek. A GYŐZELEM FELTÉTELE Lenin eszméi ezért győzhettek és győzedelmeskednek, mivel a kommu­nisták nem sablonszerűén érvényesí­tik, hanem az adott konkrét korszak­nak és a reális feltételeknek megfe­lelően alkalmazzák. A marxizmus megköveteli tőlünk — írta Lenin — az osztályok kölcsönös viszonya és a konkrét történelmi helyzet minden kü­lönlegességének objektíve igazolható mérlegelését. Mi, bolsevikok mindig törekedtünk eleget tenni e követel­ménynek, amely minden tudományo­san indokolt politika szempontjából elengedhetetlenül szükséges. A világon nincs egyetlen ország sem, ahol azonos feltételek volnának a szocializmushoz való átmenethez. A kommunista pártoknak a politikai irányvonal meghatározásakor, megvá­lasztásakor tekintettel kell lenniük a külső és a belső feltételekre, a nem­zetközi viszonyokra és kapcsolatokra. A szocializmushoz való átmenet nem lehet azonos, ott, ahol túlsúly­ban van a kis és középparasztság, az­zal, ahol nagylétszámú munkásosztály van. Lenin 1921-ben ezzel kapcsolat­ban a következőket írta: „Semmi két­ség nem fér ahhoz, hogy a kapitaliz­musból a szocializmusba való átmenet lehetséges aszerint, hogy az illető or­szágban már túlsúlyban vannak a ka­pitalista viszonyok vagy a felaprózott gazdálkodás van túlsúlyban." A kommunista- és munkásmozgalom tapasztalata mutatja, hogy milyen ká­ros volna az adott különlegességet felnagyítani és túlzásba vinni. Az ilyenféle hozzáállás jellemző a jelen­kori revizionizmusra, amely a „nem­zeti szocializmus", vagy a szocializ­mus „nemzeti modelljének" eszméjét igyekszik átültetni, megvalósítani. A szocializmusnak a nemzeti kü­lönlegesség leple alatt való építése káros az adott ország munkásosztá­lyának és a nemzetközi szocializmus­nak is. A revizionizmus állítása abban csúcsosodik ki, hogy a szocializmus­nak sokféle modelljének kellene len­nie, melyek minőségileg eltérnének egymástól, vagyis annyi modellnek, ahány egymástól kölcsönösen eltérő ország létezik. A revizionista elméle­tek elutasítják a Szovjetunió és a töb­bi szocialista ország általánosan érvé­nyes tapasztalatát és annak interna­cionalista jellegét. Céljuk annak iga­zolása, hogy az az óriási tapasztalat, melyet az SZKP gyűjtött össze a szo­cialista építés folyamán, nem bír in­ternacionalista jelentőséggel. A TAPASZTALATOK GAZDAG FORRÁSA Az általánosan érvényes és a sajá­tosan különleges kérdésnek nagy fi­gyelmet szenteltek a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozá­sai is. E kérdésre az 1957-ben Moszk­vában megtartott nemzetközi tanács­kozás arra a következtetésre jutott, hogy a kapitalizmusból a szocializ­musba való átmeneti időszak szociá­lis, közgazdasági feltételei fő vonalak­ban az összes országban azonosak. A szocializmus építését objektiv folya­matok jellemzik, amelyek a társadalmi élet minden területén a közgazdaság­ban, a politikában, az ideológiában és a kultúrában egyaránt jelentkeznek. A szocialista rend megteremtése csak azok következetes tiszteletben tartása mellett lehetséges. A szocializmus építése a Szovjetunióban először a történelem folyamán igazolta, melyek a fő utak a szocialista társadalmi rend megteremtéséhez. Ezt az utat járták be a többi országok kommu­nista pártjai Is, melyek a szocializ­mus építésének útjára léptek a máso­dik világháború után. Ezen az úton haladnak majd a többi országok is, amelyek a jelenben vagy a jövőben lépnek az új társadalmi rend megva­lósításának útjára. A munkásosztály hatalma megte­remtésével Szovjetoroszországban fel­merült a kérdés, hogy milyen legyen a szovjethatalom, a szovjet állam kapcsolata, viszonya a forradalmi munkásmozgalom és a gyarmati or­szágokban működő nemzeti felszaba­dító mozgalmakhoz. Alapvető volt olyan kapcsolatok megteremtése a munkásosztály és a nemzeti felsza­badító mozgalom nemzeti egységei­vel, mely megszilárdítja az egyes nemzeti egységek forradalmi mozgal­mát és erőt ad a tőke nemzetközi szervezettségével szembeni harchoz. Így a Szovjetunió Kommunista Pártja a megalakulásától kezdve szilárdan a proletár internacionalizmus talaján áll, és ez átszövi az SZKP több mint hetvenéves történelmét. Az imperializmus megjelenésével nem csökkent a tőke nemzetközi szö­vetsége, sőt ellenkezőleg, megerősö­dött, kiszélesedett. Ezért a marxis­ták—leninisták arra törekedtek, hogy még következetesebben betartsák a munkásmozgalomban a proletár inter­nacionalizmus alapelveit. Az orosz bolsevikok pártja Lenin vezetésével élesen bírálta az egyre szélesedő kis­polgári nacionalista és soviniszta irányzatokat, melyek fokozatosan el­árasztották a II. Internacionálét és fékezték a forradalmi munkásmozga­lom ütőképességét. A Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom a szovjet kommunisták inter­nacionalista politikájának a győzelme volt. Október a proletár internaciona­lizmus fejlődése új korszakát nyitotta meg, mely azon alapul, hogy a nem­zetközi munkásmozgalom ettől kezd­ve harcában támaszt kapott a világ első államilag szervezett munkásha- talmátóll. A munkáshatalom megte­remtése, a szocialista átalakulás és a békés építés összhangban volt azzal a lenini tézissel, hogy a munkásosztály, és annak politikai pártja minden or­szágban, ahol győzelmet arat a bur­zsoázia fölött, segítsen a szocializmus építésében. A szovjethatalom megteremtése után a proletár internacionalizmus az első szocialista állam politikájának egyik fő meghatározója, irányadója lett. Az SZKP mind kül-, mind belpo­litikájában egyre aktívabban lépett fel a forradalmi munkásmozgalom és a nemzeti felszabadító mozgalom vé­delme érdekében. A proletár interna­cionalizmus lenini alapelvei, melyek a NOFSZ-ban öltöttek testet a világ je­lenkori forradalmi mozgalmában ki­szélesedtek, elmélyültek. A szocializ­mus kiszélesedése, a szocialista társa­dalmi rend világméretű győzelme a pro­letár Internacionalizmus új fejlődési fokát hozta létre. Ez a szocialista or­szágok közti kapcsolatok alapelve, amit szocialista internacionalizmus­nak nevezünk. Oj típusú kapcsolatok A történelem folyamán először új típusú viszony jött létre az államok közötti kapcsolatokban, amely nem­csak az egyenlőség, önállóság és a belső ügyekbe való be nem avatkozás elvén alapul, hanem a kölcsönös se­gítségnyújtás alapelvén is. A kölcsö­nös segítségnyújtás kérdése a szocia­lista internacionalizmus megértésének alapvető kérdése, és nem véletlen, és nem csoda, hogy a szocializmus ellen­zői, a burzsoá és opportunista politi­kusok arra törekszenek, hogy alapjai­ban kiforgassák a szocialista inter­nacionalista kapcsolatok ezen aiapel- vét. Elutasítják a munkásosztály egyes osztagai és a szocialista országok kö­zötti kapcsolatokban a kölcsönös se­gítségnyújtás elvét. Csupán az egyen­jogúság, egyenlőség és a beilső ügyek­be való be nem avatkozás elvét hir­detik. A kölcsönös segítségnyújtás eszmé­je és a tényleges együttműködés el­választhatatlan az internacionalista politika marxista—leninista értelme­zésétől. „A kispolgári nacionalizmus — hangsúlyozta V. I. Lenin — a nem­zetek egyenjogúságának elismerését hirdeti internacionalizmusnak, de semmi többet." Nem véletlen tehát, hogy a kom­munista és munkáspártok dokumentu­mai hangsúlyozzák, hogy az interna­cionalista álláspont nem merül ki a kölcsönös kapcsolatok, az egyenjogú­ság, a szuverenitás és a belső ügyek­be való be nem avatkozásban. A kom­munista és munkáspártok 1957-ben ki­adott nyilatkozata hangsúlyozza: „Ezek fontos alapelvek, de nem me­rítik ki a szocialista országok közötti kapcsolatok lényegét. A kölcsönös kapcsolatok elválaszthatatlan része a kölcsönös segélynyújtás. Ebben a köl­csönös segítségben fejeződik ki a pro­letár nemzetköziség alapelve.“ A KÖLCSÖNÖS SEGÍTSÉG A szocialista országok internaciona­lizmusa a forradalmi munkásmozga­lom és a nemzeti felszabadító mozga­lom egyes nemzeti egységeinek nyúj­tott gyakorlati és reális támogatásban is megnyilvánul. A szocialista orszá­gok részéről a világ haladó erőinek nyújtott segítség magában foglalja nemcsak a nekik nyújtott anyagi, er­kölcsi segíséget, hanem a nemzetközi imperializmus népellenes politikája leleplezését stb. Az elmúlt évtizedek bizonyítják, hogy a Szovjetunió Kommunista Párt­ja következetesen teljesíti a proletár és szocialista internacionalizmus alap­elveit. A proletár internacionalizmus jelentősége állandóan nő. Ez segítsé­get nyújt a reakciós és nacionalista nézetek leküzdésében. Az a nemzetek közötti új típusú kapcsolat, melyet a reális szocializ­mus valósít meg, egyre szélesebb mé­reteket ölt a világon a nemzetközi és a nemzetek közötti kapcsolatokban. A politikai hatalom megteremtése után a munkásosztály belső internaciona­lista lényegével érdekelt a proletár internacionalizmus érvényesítésében a nemzetközi kapcsolatok területén. Az egész világ munkásosztálya és a dolgozók Internacionalista szolida­ritása és annak reális politikai befo­lyása a világ összes reakciós és revi­zionista erői incselikedése ellenére egyre befolyásosabb és hatékonyabb érő. A szocialista országok buzdító példája, ahol a mindennapi politiká­ban hajtják végre Lenin tanításait, hogy a „proletariátus harca minden egyes országban legyen alárendelve a proletariátus világméretű harcának" a világ forradalmi átalakulásának esz­méjévé és a huszadik század történel­mi erejévé változtatják át a világ for­radalmi haladásáért küzdő harcosok proletár szolidaritásának gondolatát. PÉK VENDEL, a CSKP KB munkatársa MUNKA K 9 Z B E N Vysoké Mytóban, a Karosa autóbuszgyárban 1981-ben új típusú autóbuszo­kat fognak gyártani. A mintapéldányokat hosszú ideig ellenőrizték és pró­bálták a prágai Közlekedési Vállalatban, ugyanakkor a moszkvai NAMI kutatóintézetben is elvégezték az igényes próbákat. Az új autóbuszok mo­torját a jármű hátsó terében helyezik el, ezáltal csökkentik a zajt és növe­lik az utasok kényelmét. Felvételünkön balról jaroslav Mend, a fejlesztési műhely dolgozója Oldfich Sykora munkatársával együtt a 734 típusú autó­buszba szereli a motort (J. Tachezy felvétele — CSTK)

Next

/
Thumbnails
Contents