Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-04-20 / 16. szám
ÚJ szó Fa tra... Itt a hatos... A parancsot értettem! Az esti szürkület észrevétlenül belopja magát a házak közé, az utcákon azonban pezseg az élet. Egyesek munkából, bevásárlásról hazafelé igyekeznek, mások a szórakozóhelyek felé tartanak. A bratislavai rendőrkapitányság épületében az éjszakai szolgálatra készülnek. Hosszú asztal mellett ülve hallgatják Milan Mackoviö zászlós, szakaszparancsnok eligazítását. A járművezetőik a gépkocsikat ellenőrzik. — A 6-os járőrrel tarthat — fordul felém Macko- vlő zászlós. — A városközpontban teljesítenek szolgá latot, ott a legnagyobb a forgalom nemcsak nappal, hanem éjszaka is. A járőr két tagjával Alojz Kupka rangidős tiszthelyettessel és FrantiSek Krupka tisztihelyettessel az utcán találkozom. Rám várnak. Alighogy becsukom az autó ajtaját, Kupka tiszthelyettes hangját hallom. — Fatra ... Fatra ... A hatos járőr elindult szolgálati körletébe. — Hatos, itt Fatra. Jelentését értettem. Halk surranással elindul a járőrkocsl. FrantiSek Krupka óvatosan vezet. Először azt gondoltam, hogy elővigyázatosságból teszi. Egy óra elteltével azonban megváltozott a véleményem. Rájöttem, azért hajt lassan, hogy szemmel tarthassa a szűk utcákat. Közben beszélgetünk, s alig várom, hogy az éter hullámain megkapjuk az első utasítást. — Hatos, itt Fatra. A Klemensová utcában családi veszekedés. Menjenek a helyszínre. A negyedik emeleten rátalálunk a civakodókra. Az elvált férj kidobta az anyósát a lakásból. Kupka tiszthelyettes türelmesen csillapítja a hangoskodókat. Beletelik tíz percbe, amíg meggyőzi a férfit arról, hogy anyósának joga van lányát meglátogatni. Dolgunk végeztével tovább megyünk. Nem figyelem már az utcákat, hiszen annyi kört írtunk le, hogy hirtelenében azt sem tudnám megmondani, hol járunk. Inkább a rangidős tiszthelyettes szavaira figyelek. — Maholnap húsz éve lesz, hogy magamra öltöttem az egyenruhát. Először Kysucén szolgáltam, onnan kerültem Bratislavába. Meg sem tudnám mondani, hogy hányszor teljesítettem szolgálatot. A legkritikusabb helyzetekben is igyekszem nyugodt maradni. Az autó reflektorának fénycsóvája az egyik parkban fiatalok csoportjára vetődik. Megállunk. Amikor meggyőződünk arról, hogy színházi élményeiket vitatják meg, tovább indulunk. A megkezdett beszélgetés folytatására azonban már nem kerülhetett sor. — Hatos ... Hatos ... Itt Fatra. A Mytník borozóban garázdálkodnak. — Értettem! A motor magasabb fordulatszámmal dolgozik. Néhány perc múlva már a helyszínen vagyunk. H. 1. régi ismerőse a járőr tagjainak, még inkább a borozó személyzetének. Tudják, ha megjelenik náluk, azt botrány követi. Ezért nem akarták beengedni, de H. I. nem hallgatott a szép szóra. A durva, erőszakos vendéget, aki egyébként már régebben rendőrségi felügyelet alatt áll, az őrszobára kísérjük. Amíg Alojz Kupka az őrszobáin időzik, a járőr másik tagjától érdeklődöm, rendőri pályafutása felől. — Kilenc évvel ezelőtt végeztem el a rendőrség kétéves iskoláját. Nem szívesen maradtam a főváros ban, de megszoktam, megszerettem és ma már semmi pénzért sem hagynám itt. Nem egész három éve, hogy lakást kaptunk — mondja — addig naponta utaztam Topolőanyból. Ahogy visszatér a járőr parancsnoka, az ügyeletes a Leningrádi utcába irányít bennünket. Két összevert, borgőzös, véresarcú embert találunk ott. Azt állítják, hogy megtámadták Őket, de az is lehetséges, hogy egymással verekedtek. A járőr hívja a mentőket, közben megállapítja személyazonosságukat. Az adott helyzetben az a legfontosabb, hogy mielőbb elsősegélyben részesüljenek, a körülmények tisztázása később is ráér. Miután a mentők megérkeztek a járőr- kocsi tovább gördül. A Devín szálloda melletti parkolóhelyen megállunk. Arra gondoltam, hogy egyenruhás utitársaím cigarettára akarnak gyújtani, de ezúttal Is tévedtem. Az ott parkoló kocsikat ellenőrzik, hogy tulajdonosai, nem felejtették-e el az ajtókat bezárni. Minden a legnagyobb rendben van. — Fáira, itt a hatos... Állomáshelyünk felé tartunk. — hallom Alojz Kupka hangját, aki a jelentés után felémfordulva mondja: — Egyórás kötelező pi henő következik. Milan Mackoviö zászlóst szorgos munka közben ta lálom. — A szocialista munkaversenyben tavaly a mi sza kaszunk szerezte meg az első helyet. Most készítem beosztottjaim munkájának értékelését. Az elsőségünket az idén is szeretnénk megtartani, jóllehet jelenleg a második helyen vagyunk. Iratait rendezgeti, majd újra megszólal. — Hogyan tetszik a szolgálat? — Csendes, nyugodt éjszakájuk van. — Ma nincs fizetési nap, sem nőnap. A Józsefek is megünnepelték már névnapjukat. Ha olyankor jönne közénk, bizonyára nem unatkozna. Előfordult már olyan eset is, hogy a kijózanító állomás túlzsúfoltság miatt nem fogadott. Ott van például a hatos járőr parancsnoka, aki a pártcsoportunk vezetője. A közelmúltban egy veszélyes betörőt fogott el. Tudom, a fiúk nem dicsekszenek. Miért is tennék, hiszen csak a kötelességüket teljesítik. Én azonban büszke vagyok rájuk. Letelt a pihenési idő. Az ügyeletesnek jelentjük, hogy, a járőrkocsi ismét a szolgálati körzetébe tart. Mivel elmúlt éjfél, megkérdezem: — Reggelig még várható valamilyen rendbontás? — Ki tudja. Egyébként, ne fesse az ördögöt a falra, — válaszolják szinte egyszerre. — Nekünk az a jó, ha nem történik bűncselekmény, ha a szórakozóhelyeken az emberek valóban szórakoznak és nem verekednek. Gyors iramban felbukkan előttünk egy vállalati kocsi. Az útkanyarban nyikorognak a kerekei. Utánahajtunk. Megállítjuk. A járművezető ezúttal néhány dorgáló szóval megússza a sietségét, papírjai rendben, a szonda sem színeződött el. — Hatos ... Hatos ... Itt Fatra. A Mytníkben verekedés van. A vétel igazolása után, pár perc múlva újra a borozóban vagyunk. H. I. — őt néhány órával ezelőtt vittük be az őrszobára — asztaltársai verték véresre egymást. Segítségünkre érkezik egy másik járőr is. ök viszik el a duhajkodókat, akik véres arcukat tö- rölgetve vasvillaszemmel néznek egymásra. A legszívesebben egymásnak esnének, de az egyenruhás emberek láttán, meghunyászkodnak. Bezár a borozó és a többi éjszakai mulató. Az utcán itt-ott még imbolygó léptekkel hazafelé tartó emberekkel találkozunk, de beavatkozásra már nincs szükség. — Mi lesz a szolgálat utáni programjuk? — teszem fel a kérdést. — Egy két órát alszunk, aztán a gyerekeket kísérjük el az iskolába, az óvodába — válaszolja a rangidős Kupka tiszthelyettes. — A feleségem is dolgozik. Még az a szerencse, hogy a nagyobbik gyerek már tizennégy éves. Nem egyszer előfordul, hogy éjszakára magukra maradnak. — Az én feleségem otthon dolgozik, a Detva ipari szövetkezetnek gyermekruhákat varr — veszi át a szót FrantiSek Krupka. — Moziba is csak akkor me hetünk, amikor a két gyerek óvodában van. Véget ér a szolgálat. A járőrparancsnok megírja a jelentést. Társa rendbe teszi a gépkocsit. Aztán mindketten haza indulnak, hogy a legközelebbi szolgálatig kipihenjék magukat. NÉMETH jAnos A szolgálatot átvettem (Feró Spáöil felv.) 1980. IV. 20. .KEREK A HORDÓCSKA“ T orna (Túrfia nad Bodvou) környékén a kádármestereket bodnárnak nevezik. A borászathoz szükséges eszközöket készítő egyik kádárdinasztia utolsó sarja. Hegedűs László. Válláraikor nagyon tisztelt és jól fizetett mesterség volt a kádár- ság. A várhegy oldalán termő, zamatos szőlő jóízű tüzes bort adott. Szükség volt a jó hordókra, kádakra. A századak folyamán a filoxéra három szór is elpusztította a szőlőtőkéket, a kádárok is elszegényedtek, sok kö zülük cselédsorba került. A század forduló után ismét felvirágzott a szőlőtermesztés, így az ősi mesterség is. Hegedűs László a harmincas évek de rekán kezdte el a szakmát tanulni édesapja mellett. — Szigorú tanító volt édesapám — emlékszik vissza. — Nem tűrte a lazaságot, de végtelen türelemmel oktatta tanítványait. Nemcsak a szakma fogásaira, a szerszámok helyes használatára és kezelésére tanítót l meg bennünket, hanem a szakma, az alkotás szeretetére és örömére is. Nagyon fáj, ha arra gondolok, hogy ez a nehéz, de nagyon szép szakma kiveszőben van. Tudom, hogy a kézműipar nem veheti fel ta versenyt a gyári termeléssel, mégis fáj ha végignézek szerszámaimon, melyek any nyi nemzedéknek adtak kenyeret, és nemsokára múzeumi tárgyak lesznek. Készül a hordócska (P. Kováé felvétele) szakképzett emberek fogják magyarázni az új nemzedéknek, hogy mi mire használtuk ezeket a furcsaságokat. Lehet, hogy majd el sem hiszik, hogy ezekkel praktikus és gyö nyörü tárgyakat készítettünk. Hegedűs László sem sokáig űzhette kitanult és szeretett mesterségét. Kitört a második világháború. Nyári ruhában, papírtalpú bakancsban hónapokon keresztül a téli frontokon harcolt, majd hosszú, évekig tartó fog ság következett. Itt is a tenniakarás, az életbe vetett hite őrizte meg lelki frisseségét. Színdarabokat rendezett, szerepelt, zenekart vezetett, maga 1s elég jói hegedült. Néha ma is előkerül a hangszer, s felsírnak rajta a régen tanult dallamok. Hazatérése után nemsokára ismét egyenruhát öltött, a felszabadult Csehszlovákia hadseregének lett tagja. A hosszú frontszolgálat és fogság legyengítette szervező tét, súlyosan megbetegedett. Kórházak, operációk, szanatóriumok, következtek, majd munkaképtelenné nyilvánították. Éveken keresztül üzemi őr volt. Alig volt ötven éves, amikor lehetőség kínálkozott, hogy levelező ta gozaton elvégezhesse a gépipari szak középiskolát. Ha egészsége nem is, de akaratereje megmaradt. Az üzem vezetősége azonban nem járult hozzá továbbtanulásához, mondván: érettségizett bak terra mines szükségünk! A kis nyugdíj mellett szüksége volt a keresetre, hiszen akkor még két gyermeke neveléséről kellett gondoskodnia s egyedüli „kereső“ volt a családban. Így egy újabb álma foszlott szerte. A kis műhelyben ma is van élet. A szerszámok katonásan sorakoznak helyükön. Egy karnyújtással elérhetők. A dongának előkészített tölgyfa hézagosán „csittbe“ rakva, hogy száradhasson, ne görbüljön. Ma is készülnek hordók. Nem nagyok, két-öt literesek, szépen kidolgozva, szőlő- fürtökkel díszítve, az abroncsuk fényesen ragyog. Díszhordók ezek, de olyanok, mint a nagyok. Akkor érnek meg igazán, ha a mustot benne for raiják, benne forr a bor. Most olyan hordó készül, melynek két csapja lesz, az egyiken vörös a másikon fehér bor folyik majd. Készülnek a díszes, kis hordócskák, s a mester közben óriási hordókról álmodik. FECSÓ PÄL 9
