Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1980-01-13 / 2. szám

"*A kutya már kimúlt. Nyitott szeme a semmibe meredt. Jozef fölötte állt egy ideig, majd hirtelen feljajdult:

— Fenyői

Egy arra haladó suhanó megjegyezte:

— Jó gulyás lesz belőle, bácsi. AlZbetát elhagyta a türelme. Kikecmergett a kocsiból és közelebb ment a férjéhez.

— Miért csinálsz cirkuszt? Hagyd a fenébe azt a dögöt, és gyerünk!

— Ö az... Igazán olyan, mint ő.

— Mint kicsoda?

— A Fenyő.

— Azt hiszem megbolondultál... Gyere, ne játssz itt ingyen színházatl

Jozef ügyet sem vetett az asszonyra. Tekintetét az élettelen kutyára szegezte. Aztán megfordult, mintha valakinél segítséget keresne. A rozoga kapuban egy szakállas apóka pöfékelt. Hozzálépett és megkérdezte:

— Mondja kérem, kié ez a kutya?

Az öreg kivette szájából a pipát, és

a kutya felé bökött vele.

— Az ott?

— Az — mondta türelmetlenül Jozef.

Az öreg megcsóválta a fejét.

— Nem idevalósi... Ismerem valamennyit... Már tegnap óta itt kódo rog.

— Nem hagyhatom itt. Az nem való.

— He — mondta az öreg.

— El kellene ásnom.

— Persze — bólintott az apóka.

— Gyere már — sürgette mérgesen Alíbeta. Gyűltek a kíváncsiskodók.

Jozef nem válaszolt, ölbe vette a kutyát és az öreghez fordult:

— Itt valahol

__'el lehetne?

Az öreg nem felelt. A pipaszárral háta mögé bökött, csodálatra méltó fürgeséggel sarkonfordult, és tipegett befelé az udvarba. Jozef követte.

Elföldelte a kutyát és az ásót visz- szaadta az öregnek. Alzbeta morcosán toporzékolt az autónál.

— Bátyus, jöjjön egy pohárkára — invitálta az öreget Jozef. Az öreg az eresz alá támasztotta az ásót, cinko san kacsintott, s boldog mosolyra húzódó szájából majdhogy ki nem esett a pipa.

— Hát itt még ilyesmi nem volt — mormolta az öreg.

— Mi nem volt?

— Sokminden kinyekkent már itt a kerekek alatt. Mindenki eliszkolt és maga ... Még el is ássa.

A csapos kitöltött két féldecit, de nyomban meghökkent:

— ön gépkocsivezető.

Az öreg dühbe gurult:

— Mi közöd hozzál Ha az úr rendelt, tölts ... Más ő, mint amazok.

A csapos nem hagyta magát.

— Tudja, az előírás... A felesége tud vezetni?

— Ö mindent tud.

— Az már más.

Az asztalnál ülve az öreg megjegyezte:

— Maga nagyon jó ember lehet.

— Ez egy emlék — válaszolta Jozef. — A Felkelés idején egy ilyen ku tya mentette meg az életemet. A németek a falunkra támadtak, és a férfiakat agyonlőtték. Néhányunknak sikerült kereket oldani. Kerestük a partizánokat, és én nagy fáradtan elaludtam egy szénapajtában. Hajnaltájt. kutyaugatásra ébredtem. Az erdőtől egy fekete kutya rohant a pajta felé, s akkor pillantottam meg egy csoport német katonát. Elmenekültem és a kutya is velem tartott. Nem tudtam, honnan volt és elneveztem Fenyőnek, mert a fenyvesből futott ki. Később, amikor már a partizánoknál voltam, egyszeriben valahol eltűnt és többé nem láttam ... És most... Mintha csak ő lett volna. Ugyanaz a fajta. Szlovák kopó.

— Okos állat a kutya — állapította meg az öreg, majd, hozzátette: — Szomszédom, Janó ... Filipovié. Maga, ugye nem ismeri?

— Nem.

— Hát persze, hogy nem. Honnan is ismerhetné ... Neki is van egv ilyen okos kutyája. Tudja, ő amolyan ezermester ... Ért a rádióhoz, a tévéhez, és az oszlopra is felmászik, ha nincs villanyunk ... Neki van ilyen kutyája. A kapura olyan készüléket szerelt, amely a kutya óljában búg-csörög.

— Minek?

— Várjon már egy cseppet! Miért

olyan türelmetlen? Iszunk még egy fe let? ^

— Iszunk.

— Ha idegen nyitja ki a kaput, az a micsoda a kutyaólban elkezd csörögni, Dunöo meg — így hívják a kutyát — kiugrik az ólból és szinte megvadul.

— Elmés egy készülék lehet.

— Bizony az. Ha valaki beteszi a lábát a kapun, csörögni kezd.

— És ha házbeli nyit kaput?

— Akkor semmi... Az ördög se érti, de Filipoviő azt állítja, hogy az ö kutyája azt megismeri.

Alzbeta mintegy fúria rontott be a kocsmába.

— Kint várlak! Várlak, mint... Te meg itt vedelsz! Először azzal a rühös sei foglalkozol, most meg! Hogyan fogsz vezetni?

Jozef feltekintett, nézte az asszonyt, majd csendesen így szólt:

— Egyszer egy ilyen kutya megmentette az életemet, te meg örökösen csak apasztod ... Ott az autód... Én már nem ülök bele.

GEDE PÄL fordítása

Hemingway

SZOVJET KÖLTŐK VERSEI

ANDREJ VOZNYESZENSZKIJ:

A jelen nosztalgiája

Nem tudom, más miként van vele,

Magány nem vigasztal meg a kertben,

másokat mily nosztalgia bánt,

zárt kapu, álldogálok sután.

nálam a vágy nem a múlt jele Fuldokolok mesterséges rendben,

vágyat érzek a jelen iránt.

meghalok az igazi után.

Mint novícius, törne az istenhez,

Minden műanyagból, még a rőten

s főnöke tovább nem engedé vilió rongy is, meg az utca mocska.

könyörgök, s hozzám a jelen kegyes lesz,

Mi már nem élünk majdan-jövőben,

beenged teljes színe elé.

nyomunkban tán csak egy

templomocska ...

Éltem talán idegenre várva,

mintha lennék nem magammal Köröttünk ha felröhög a dudva,

mással.

s idióta maffia kereng,

Hanyatlóm az erdei tisztásra mondom: ,,Idióták - hess a múltból

telítődöm föld-nosztalgiával.

Értelmünk díszítse o jelent!"

Téged tőlem senki el nem választ,

Fekete víz csordogál a csapból,

de amikor végre megölellek piszkos magát rőten tárja ki,

úgy telepszik szívemre a bánat,

rozsdoszín víz csordogál a csapból.

mintha tudnám: egyszer elveszítlek.

kivárom, - míg jön az igazi.

Amikor a szó hozzám csapódik,

Elmúlt, mi múlt. Csüngök ím a mán.

volt barátom tirádát zuhog,

így kóstolgatom, titokra verten

nem őt keresem, nem a valódit,

vágyamat a jobb jelen után.

az igazi híján búsulok.

Közelít. De még nem értem tetten.

JEVGENYIJ JEVTUSENKO:

H u

mór

Cárok,

Tépett, kurta kabátban

királyok,

nyögve

imperátorok,

a terhek alatt,

parancsoltak nagy seregeknek,

mint aki bűneit bánja

de sosem - a humornak.

pallos előtt sírt,

Nézzétek fényes paloták

könnyre faladt.

termeiben a nagykutyákat,

S úgy tűnt.

mikor Ezópusz arra járt,

készül az égbeli létre,

mint koldusok,

halkszavúvá szelídül. lilára váltak.

,Cö-cöcö"

S a házakban,

vágta az égre,

hol a hazugok

ajkára gúny kerekült!

cingár nyoma, unalma ásít,

Cellák

fellökte

mélyébe

Naszreddin Hodzsa ott

bezárván,

a bárgyúság sakkfiguráit!- nyugton a dúlt hatalom. Megvenni

De áttört rácsai árnyán,

is

át a kőfalakon.

akarták Vonult fázva,

megkötve lenne jobb!

köhögve a ködben,

Megölni'

a harc lobogóját kibontva,

is

felkapta dalát az őrszem,

akarták hallgatta a hős Auróra.

de v

A bánat gyönge ereszték.

fügét

A zordság ellene vád is.

mutatott!

A humor

Harcolni vele tudja a leckét:

kimerülne

tréfásan nézi magát is.

hóhéros, alja sereg.

Fürge *

Feje levágva, kihűlve,

és mindenen áttör,

dárdákról a szélbe meredt.

éveit elfeledő.

De hogyha dalra emelve

Hát éljen a humor,

szóltak a tréfa-dudák,

a bátor.

„Kukucs"

Férfiak férfia ő.- kacagott, és verte

táncfiguróit a láb.

HAVAS ERVIN forditásai

^ ^ & l V t >

záztizenkilenc- ítazott Olasz- y darab via- amelyre a llásán tintace- :, hogy itt van ki sokat szenek alatt Buda- k az elvtársa- : neki minden- lálta jegy he- félénk és fiavasutasoknál mélyzet a máit. Nem volt ti restikben a ették.

körűsége telt i. Csodaszép i. Az emberek t. Sok város- t, sokat jár- t látott. Giot- és Piero della ik reproduk- és az Avanti

egyik példányába csomagolva hordozta őket. Manteg- nát nem szerette.

Jelentkezett Bolognában, s én felvittem magammal a Romagnára, ahol találkoznom kellett valakivel. Jól sikerült a kirándulásunk, a vidék kellemes volt, kora szeptemberre járt. Magyar volt, nagyon helyes és nagyon félénk fiú. Horthy emberei mindenféle komíszsá- got csináltak vele. Valami keveset mesélt róla. A magyar eset ellenére rendületlenül hitt a világforradalomban.

— De hogy áll a mozgalom Olaszországban? — kérdezte.

— Nagyon rosszul — mondtam.

— Majd megy jobban is — mondta. — Megvan hozzá mindenük. Ezt az országot mindenki biztosra veszi. Ez lesz a kiindulási pontja mindennek.

Nem szóltam semmit.

Bolognában elbúcsúzott tőlünk, ment tovább a vonattal Milánóba, onnan Aos- tába, hogy átgyalogoljon a hágón Svájcba. Megemlítettem neki a milánói Manteg- na-képeket. Nem — mondta, nagyon félénken, nem szereti Mantegnát. Felírtam neki, hol egyen Milánóban, és néhány elvtárs címét. Nagyon megköszönte, de a lelke már ott járt előre a hágón. Nagyon-nagyon szeretett volna átmenni a hágón, amíg kitart a jó idő. Szerette a hegyeket ősszel. Utoljára azt hallottam róla, hogy a svájciak börtönbe zárták Sión közelében.

SZÁSZ IMRE fordítása

■>

LÓRINCZ GYULA: CSALÁD