Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1980-04-13 / 15. szám

1980. IV. 13. Az antikommunizmus és az ideológiai diverzió (A cikk második részét az előző va­sárnapi számunkban közöltük) Nem akarjuk nézeteinket olvasóinkra „kényszeríteni“. Inkább idézzük Cyril Ruttkay reagálását, aki ugyan szintén elhagyta Csehszlovákiát és az Egye­sült Államokban él, de a helyzetet reálisabban ítéli meg, mint dr. Bra- xator. A tényeket feltáró levél 1979. október 31-én Cyril Ruttkay a következőket Irta dr. Braxatornak cí­mezve: „ ... nem szeretném eltéríteni önt meggyőződésétől, vagy a demok­ráciáról alkotott véleményétől, ön is beismerte, hogy nem ismeri az egye­sült államokbeli viszonyokat, s ennek még örülhet is. Néhány dolgot na­gyon nehéz tömören leírni és vála­szolni levelének egyes részeire. Véle­ményem szerint azt a renszert, amely­ben az embernek annyi értéke sincs, mint a földre köpésnek, nem lehet demokratikusnak vagy kereszténynek minősíteni. Bocsásson meg az illetlen kifejezésért, de ez felel meg a való­ságnak. Nem az a demokrácia fokmé­rője, hogy írhat képviselőjének vagy bárkit bírálhat. Az a fontos, milyen sors vár a választók levelére, s hogy a bírálat ott megengedett-e, ahol je­lentősége van és hatást válthat ki. Ott, ahol az emberi jogok védelméről van szó, például az Egyesült Államok igazságszolgáltatásában, ott nem szó­lalhat meg és tilos a védekezés is. Az éhes, a beteg, a terrorizált, megkáro­sított, a kirabolt kiabálhat annyit, amennyit akar, senki sem hallgatja meg, senki sem segít neki. A képvi­selők szociális vívmányokat, a bűnö­zés és az igazságtalanságok elleni harcot ígérnek. Ezek az ígéretek azonban közönséges hazugságok. Te­hát ez az a demokrácia. Az emberek milliói nem mehetnek orvoshoz, csu­pán azért, mert nem vásárolhatják meg ezt az alapvető jogot, nem pa­naszkodhatnak a bíróságon, mert az ehhez szükséges jog a dollártól függ, s itt mindennek vége. Az itteni de­mokrácia igazi arca a bűnözés, a diszkrimináció, a csalás és az igaz­ságtalanság. Az embertelen, beteg de­mokrácia azt mutatja, hogy hihetetlen méreteket ölt a bűnözés. Csupán egyetlen városban, Clevelandiban 22 százalékkal emelkedett a meggyilkol­tak száma. Ebben nincsenek a betö­rések, a különféle erőszakos támadá­sok, mert ezeket nem tartják nyilván, hisz úgysem büntetik. Az ember vé­delme szinte nem létezik, s ha igen, akkor csak papíron. Az Egyesült Álla­mok utcáinak terrorja a szabad vál­lalkozás része, amit közvetve vagy közvetlenül támogatnak, mert hihetet- lenül nhgy nyereségeket hoz. Pár em­ber boldogsága itt milliók tragédiájától függ. Tetszik ez önnek? Ilyen szabad­ságért harcolnák a papok és a Charta 77 aláírói? így fest isten tízparan­csolatának teljesítése abban az or­szágban, ahol vallásszabadság van. Az egyik kézben biblia, a másikban kés és fegyver. A vietnami háború tíz éve alatt kö­rülbelül 50 000 amerikai esett el, de az háború volt. Most, a békében, ugyanannyi idő alatt, három városban — Cleveland'ben, Detroitban és Chica­góban — körülbelül tízezer embert gyilkoltak meg. Nem szörnyű, hogy egy országban nem él biztonságban az ember, s nem tudja, hogy gyermeke vagy felesége hazatér-e? Itt még so­hasem robbant neutronbomba, de az utcák este hót után kihaltak, ön le­velében valamilyen politikai szabadsá­got említ. Nem tudom, hogy van ez Svájcban. Tény, hogy Olaszországban valamivel nagyobb a demokrácia és a politikai szabadság, mint az Egyesült Államokban. A politikai szabadság ki­fejezés az Egyesült Államokra vonat­koztatva magyarázatot igényel. Tu­dom, hogy számos szervezet létezett, amelyek célja az életkörülmények megjavítása volt, de ezek szigorú el­lenőrzés alatt állnak, üldözik, vagy már fel Is számolták őket, ügyelve arra, nehogy politikai színezetű üggyé váljanak. Említsünk néhány példát: Martin Luther King, Kennedy — miért palástolták el meggyilkolá­sukat? A olevelandi egyetem egyik diákját a rendőrség parancsolta ki a helyiségből, mert egy ártalmatlan kérdést tett fel az angol hercegnek. A mai napig börtönben van Wilming­ton — bűntelenül és hamis vádak alapján. Carter elnök bátyját a sajtó naponta üldözi és fenyegeti csupán azért, mert ellátogatott néhány arab országba és ott barátokat szerzett. Hogyan lehetséges az, hogy egy sza-' bad országban meghatározzák, hogy az Egyesült Államok polgára kivel ba­rátkozhat vagy kivel beszélhet? Az Egyesült Államok ENSZ-képviiselője magánemberként tárgyalt egy palesztin vezetővel éppúgy, mint az amerikai nagykövet Bécsben. Az egyiket de­mokratikus módszerrel azonnal eltá­volították a másiknak ugyanezért a tet­téért semmi bántódása nem történt. Mint ön is látja, beteg rendszer ez, amely a szólásszabadságot töbh fok­mérővel móri... Én nem foglalkoz­tam politikával és nem vagyok egyik szervezet tagja sem. Az az egy bű­nöm, hogy nem hagyom hazámat sér­tegetni. Csak kenyeret, orvosi ellátást és segítséget kértem családomnak és kiskorú gyermekeimnek. Ezért a sza­bad földön megfosztottak a legalap­vetőbb emberi jogaimtól. Beteg vol­tam, és nem volt szabad értenem a bírósági tárgyaláson a bírók szavait, a tolmácsot megtagadták tőlem. Nem voltak tanúim és nem volt védőm. A bírósági végzést jelenlétemben írták, de nem védekezhettem. Csak hallgat­hattam. Nümbergben a nád hábo­rús bűnösöknek több joguk volt, mint nekem. Ne gondolja, hogy én voltam az első és az utolsó. Higgye el, hogy ez engem egyáltalán nem tört meg, ellenkezőleg, büszke vagyok, hogy egy civilizált ország — Csehszlovákia — állampolgára vagyok.“ (Ruttkay a mellékletben közli annak a bírósági eljárásnak a részleteit, ahol megfosz­tották őt amerikai állampolgárságá­tól.) Majd így folytatja: „A mellék­letből láthatja: kenyéradóimnak nem volt elég, hogy beteg vagyok. Elgá­zolt egy autó, amely ott hagyott a helyszínen. Elveszítettem hallásom, meggyengült a látásom, koponyartö- ^■ést szenvedtem. A kórházból vérző füllel engeditek el, hogy az esetleges halál normális baleset következmé­nyéként tűnjön fel. A tárgyalásra ez­úttal sem hívhattam tanúkat. A ter­rornak azonban még mindig nincs vé­ge, mert még élek. A kommunista Csehszlovákiában nem gyilkolják meg a disszidenseket. A rendszernek nem kell ilyen brutalitással védekeznie^ ez tény. Senkitől sincs megvonva az orvosi kezelésihez való jog. Baleset után senkinek sem kell hét évig vár­nia a segítségre, és egyik betegnek sem kell anyagilag tönkremenníe. A törvények érthetőek, senkitől sem ta­gadják meg a tanúkat, a tolmácsot, ha külföldiről van szó. Ez természe­tes, Csehszlovákia sokkal szegényebb ország, mint az Egyesült Államok, mégsem kereskednek a gyermekek- * kel és a betegekkel. A szegények előtt ott nem zárkóznak el, mint itt. Ott a törvény nevében senkitől sem veszik el házát csupán azért, mert beteg, szegény, nem tud és nem tudhat vé­dekezni. A közelmúltban így bántak el a Kenőn osaláddal, mert elfelejtett három és fél dollárt megfizetni. Ez a család hét gyermeket nevelt fel az országnak, a férj beteg. (Ezt tudtára adom az Önök emberi jogok bizottsá- igának.) így tiszteli a demokratikus rendszer az öregeket és betegeket. Ebben a rendszerben az ember értéke három és fél dollárt sem ér. Egyik milliomos vagy dúsgazdag sem veszí­tette el házát, bármilyen kihágást kö­vetett el, de még csak meg sem bün­tették. A Charta 77 disszidensei így képzelik el a demokráciát és a ke­resztény szeretetet? Van-e olyan bi­zottság, amely ezt a brutalitást nem­zetközi fórum elé terjesztené? El tud­ná küldeni a bizottság címét? Nézzük meg közelebbről a hamis jótevőket. Az Egyesült Államok kormánya a mai napig nem ratifikálta az ENSZ em­beri jogok deklarációját. Erről az 1979. augusztus 7-én keltezett ENSZ- levélből szereztem tudomást. Hogy lehetséges az, hogy erről „-gy bi­zottság sem szól, egy lap sem ír? Nem arrogancia megparancsolni az emberi jogok tiszteletben tartását va­lakinek s közben otthon nem is létez­nek azok vagy pénztől függenek? Nem sérti az önt, hogy a szeretetről oktatja ki egy aljas bűnöző, szadista vagy júdás? Még Szolzsenyicinnek sem sikerült megállítani az emberte­len rendszer fejlődését, amely a sze­retet és a kereszténység helyett kést, pisztolyt és neutronbombát kínál Eu­rópának. Ne engedjék ezt meg. Euró­pa már vérzett. Amíg egészségem en­gedi és nem leszek »véletlen« halál áldozata, együttműködésemet kínálom fel e célból...“ A dogma rabja Ruttkay szavai világosak és nem igényelnek kommentárt. De hogyan reagál erre dr. Braxator: „Tisztelt Ruttkay úr... nem ismeren annyira az egyesült államokbeli viszonyokat, hogy meg tudjam ítélni, milyen mér­tékben fedik az ön által említett té­nyek a valóságot, ami az emberi jogok megsértését illeti, s mennyiben fedik a valóságot azok a tények, amelyek az agresszivitás és a bűnözés számá­nak növekedéséről vallanak. Minde­nütt a világon, így tehát az Egyesült Államokban is, van mit tenni az em­beri jogok tiszteletben tartása terén, mindenekelőtt szociális téren. Egyet azonban biztosan tudok: a demokra­tikus rendszerű és politikai szabad­sága országokban legalább megszólal­ni lehet, lehet bírálni, a hibákat ki­pellengérezni, azokra rámutatni. Nem tudom, mennyire ismeri Csehszlová­kia és a kommunisták vezette töb­bi kelet-európai ország jelenlegi vi­szonyait. Mi ezeket a viszonyokat sa­ját bőrünkön tapasztaltuk, és azok elbeszéléseiből, akiknek sikerült egy­két hétre eljutniuk valamelyik nyu­gati országba. Nem disszidensekről, hanem olyan normális állampolgárok­ról van szó, akik nyugodtan akarnak élni és hazatérnek. Biztosan tudjuk tőlük: mindent megadnának azért, hogy az olyan szabadságot, amely ná­lunk van, náluk is bevezetnék. Sem itt, sem ott nem minden arany, ami fénylik, de mégiscsak van lényeges különbség a totális rendszerek és a demokratikus rendszerek között...“ Sajnos, dr. Braxator, nem fejtette ki, hogy milyen igényeket támaszt a nyugati „demokratikus rendszer“ tag­jaival szemben, hogy milyen adót fizetett kenyéradóinak társadalmi helyzetéért, hogy honnan vette a Po- lana társaság részvényeire a pénzt, és milyen nótát fúj. Hogy ezt nem tette, mindenki előtt világos: eladta saját szülőhazáját, hozzátartozóit dü­hödt tantikommunizmusáért. Bár dr. Braxator csal, amikor azt a látszatot akarja kelteni, hogy polgáraink több­sége a nyugati demokrácia után vá­gyódik, sajnos, mégis vannak egyé­nek, akik politikai szűklátókörű sé- gükből, hamis nemzeti érzésükből és idealista ideológiájukból adódó tevé­kenységükkel az antikommunizmus malmára hajtják a vizet azzal, hogy a külföldön működő különféle ideo- diverziós központoknak hamis ténye­ket szolgáltatnak ki rólunk, az úgy­nevezett nemzetiségi elnyomásról, a szabadságjogok korlátozásáról. Ezzel, ha hamisakat is, de mégis tényeket szolgáltatnak az említett központok­nak a szocialista rendszer elleni tá­madásokhoz. Jogvédők? Felháborító, hagy ezek a „hősök“ a nemzet, a nemzetiség és a társadalmi csoportok szószólóinak- szerepében tetszelegnek, s hogy saját beteges né­zeteiket egész népcsoportok nézetei­ként igyekeznek feltüntetni. Klasszi­kus példaként említhetjük azokat a pamfletekBt, amelyeket ,a Csehszlo­vákiában élő magyar nemzetiségű ki­sebbség jogvédő bizottsága“ adott ki, s amelyeket külföldre juttattak, hogy ott a megfelelő kommentárok kísére­tében használják fel őket a rágalma­zó rádióállomások, az antikommunis- ta és az emigráns sajtó. A Szovjetunió és a többi szocialista ország békepolitlkájának újabb, jelen­tős sikere volt a stratégiai támadó­fegyverek korlátozásáról szóló máso­dik szovjet—amerikai szerződés (SALT—II.) aláírása. Bizonyára em­lékszünk még arra, hogy a szerződés aláírásakor milyen pompásan visel­kedett Carter elnök, hogy a közvéle­mény körében a leszerelés és a békés egymás mellett élés védelmezőjének látszatát keltse. Rövid időn belül azonban ismét bebizonyosodott, hogy megjátszotta magát. Viselkedése a „kelet-nyugati hídépítés" doktrínájá­ban rögzített szándékok elérése tak­tikájának részét alkotta, mert saját maga ellenségévé vált a szerződésnek és propagálójává annak, hogy az ame­rikai parlament ne ratifikálja a szer­ződést. A maoisták szövetségese Az antikommunizmus híveinek a maoisták felé való fordulása az el­múlt tíz évben sikert ért el. A kínai hegemonisták egyre jobban eltávo­lodtak a szocializmus és a kommu­nizmus eszméitől és az imperializmus, az antikommunizmus platformjára ke­rültek. Ezt a tényt bizonyítják a Kí­nában alkalmazott módszerek, a leg- reakciósabb erőkkel való paktálás, a Vietnami Szocialista Köztársaság el­leni katonai agresszió és háborús gócpontok létrehozása a környező or­szágokban. Mindez lehetővé tette szá­munkra, hogy sokoldalú együttműkö­dést építsenek ki a volt legnagyobb ellenséggel, az amerikai imperializ­mussal. Azonban már most levonhat­juk a következtetést: ez az együttmű­ködés ugyan hatalmas károkat okoz­hat az emberiségnek, de nem lehet tartós. Ez a két „partner“ hegemo- nista lényegéből fakad. Az egyiknek törvényszerűen veszítenie kell. Mivel ismerjük az emberi társadalom fejlő­désének törvényszerűségeit, amelyek­nek mielőbbi gyakorlati alkalmazá­sáért aktívan harcolunk, tudjuk, hogy sem az amerikai, sem a kínai impe­rializmus nem lehet a világot irányító erő. Az elmúlt években a világ forra­dalmi mozgalmának viharos fejlődése, az imperializmus és az antikommu­nizmus hatásterének fokozatos szű­külése azt eredményezte, hogy az im­perializmus képviselői pánikszerűen félnek a további fejlődéstől. Hogy ezt leplezzék, állandóan bővítik fegyver- készletüket. Megmutatkozott azonban, hogy, akár a múltban néhányszor, ez a taktika most is csődöt vall. Bi­zonyára nem tudják vagy nem akar­ják tudni, hogy a legutóbbi, általuk kiváltott hidegháború óta 30 év telt el. E három évtized alatt a világban erőátcsoportosulás ment végbe, s je­lenleg az antiímiperiallsta világ föl­dünk nagyobbik részét képezi. Ez a világ, amint az Nyugat-Európában, Közép- és Közel-keleten is megmutat­kozik, egyre határozottabban száll szembe az imperializmus háborús szándékaival. Ha az imperializmus képviselői elismerik a Kelet és a Nyugat közötti erőegyensúlyt, akkor ez félelemről, tehát egyenlő félelem­ről tanúskodik. Ezt az erőegyensúlyt m'ég fegyvercsörtetéssel sem lehet le­becsülni. De ha a pánikszerű félelem mégis elfogta őket, akkor ez azért van, mert a béke és a haladás erői fölénybe kerülnek az imperialista erőkkel szemben. Sikertelen törekvés Végül tömören összegezhetjük az eddig elmondottakat: az antikommu­nizmus az elmúlt évszázad negyvenes éveiben keletkezett, válaszként az új­kori kommunista tanítás keletkezésé­re. Fokozatosan az imperializmus po­litikájának és ideológiájának alapjá­vá vált. Kezdettől fogva a kommuniz­mus és híveinek felszámolására irá­nyult. E harcban felhasználta az ideológiai befolyásolást, a gazdasági és politikai blokádot, a terrort, a vé­res és vértelen ellenforradalmakat, a háborúval való fenyegetőzést is. Mind­ennek ellenére sem sikerült azonban a kommunizmus eszméit megsemmisí­teni, ellenkezőleg, a kommunista esz­mék keletkezésük óta hatalmas fej­lődésen mentek keresztül és halad­nak a győzelem felé. Az ideológiai diverzió a XX. század ötvenes éveinek végén és hatvanas éveinek elején keletkezett mint az antikommunizmus legaljasabb és leg­rafináltabb formájának egyike. Veszé­lyességét senkinek sem szabadna le­becsülnie. Idejében le kell leplezni és ártalmatlanná tenni híveit. DANIEL KALÁS (Vége)

Next

/
Thumbnails
Contents