Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-03-16 / 11. szám
S ajószenfkirályon (Král) szerény, szorgalmas embernek ismerik Ligárt Gézát, a helyi Együttműködés Egységes Földművesszövet- kezet kiváló dolgozóját. A társult szövetkezetihez tartozó községekben is sóik jót mondanak róla a munkatársak. — Megbecsült, példamutató traktorosaink egyike — véleményezi Aleva László, a rimaszombati (Romavská Sebőba) járás élvonalbeli mezőgazdasági vállalata személyzeti osztályának vezetője. — Bármilyen munkával bízzuk meg, biztosra vehetjük, hogy mindig felelősségteljesen, becsülettel teljesíti a feladatokat. Szorgalmával és áldozatkészségével hamar kiérdemelte a többiek elismerését és tiszteletét. — Tizenkét éve dolgozik nálunk — fűzi mindehhez Cifrus Lajos elvtárs, az efsz üzemi pártszervezetének elnöke. — Jó tulajdonságaira már az első hónapban felfigyeltünk. Rövidesen arra is elérkezettnek láttuk az időt, hogy alapszervezetünkben párttagjelöltnek javasoljuk. Nem csalódtunk benne, kiállta a próbát. Hat évvel ezelőtt megérdemelten és büszkén vehette ál a CSKP tagsági igazolványát. A szövetkezetben Ligárt Gézával kapcsolatban többben is jól emlékeznek egy régebbi érdekes epizódra. A hetvenes évek elején egy már-már kiselejtezésre került takanmánybegyűj- tő-gépet bíztak a fiatal traktorosra. Az üzemképtelen gépre mutatva akkor valaki — úgy mondják, csak tréfából — kijelentette, hogy azt pedig rendbe kell hozni, ki kell javítani a zöldaratás kezdetére. A még újoncnak számító fiatalember igen komolyan vette az „utasítást“ és nyomban töb- bedmagával bütykölni kezdte a gépet. Ma már nehéz lenne utánaszámolni annak, hogy mennyi időt töltött ezzel a szabad óráiból is, de az eredmény nem sokáig váratott magára. A takarmánybegyűjtés idejére elindult a szinte ócskavasnak számító masina. Később a szövetkezeti műhely szakemberei tökéletesítették az első javítgatásokat, újakra cserélték ki a leginkább elhasználódott alkatrészeket, így ma is üzemel a gép. Méghozzá olyan kifogástalanul, hogy a legutóbbi takanmánykaszáláskor majdhéz fizikai munka nem okozott számára különösebb megterhelést. Ezért a katonaévek után is a téglagyár dolgozója maradt. — Később ott tudtam meg, hogy traktorosképző tanfolyamot szerveznek a városban — folytatja. — A gépek, a motoros járművek mindig különösen érdekeltek. Jelentkeztem o tanfolyamra. Amikor megkaptam a jogosítványt, érdeklődtek utánam a szövetkezetből. Levelet is írtak ügyemben a téglagyárba. Azt kérvényezték, hogy visszajöhessek a falumba, mert kevés traktoros volt a szövetkezetben. Másnap aztán felültem a Zetorra. Jól emlékszem, műtrágya-fuvarozás volt az első munkám. — Jól választott, amikor visszajött a szövetkezetbe? — Minden tekintetben megtaláltam itt a számításaimat. Szeretem ezt a munkát, elégedett, boldog embernek érzem magam. A feladataimat a lehető legjobban igyekszem elvégezni. Természetesen az eredménye sem hiányzik ennek. Megbecsülnek a szövetkezet vezetői és a közvetlen munkatársak. Valóban jó kollektívába kerültem. A többiek annyira megbíznak bennem, hogy az egységes földművesszövetkezetek legutóbbi járási konferenciáján én képviselhettem a tagságunkat. Ezt követően pedig Prágába is küldöttként mentem az efsz-ek IX. kongresszusára. Nagyon örültem ennek. A magamfajta egyszerű embernek sokat jelent az ilyen komoly megbízatás. Időközben tagja lettem az egyik szocialista munkabrigádnak is. A bronzjelvényt már kiérdemeltük. Most az ezüstjelvény megszerzéséért versenyzőnk, Bari Ernő kommunista vezetésével. — Mennyi a keresete? — Most kétezer korona a havi átlag. A csúcsmunkák idején azonban többet viszek haza, mert olyankor való munkát maga végezte el az építkezésen. Sajószentkirályon, a faluközpont közelében alig három év alatt készült el Ligárt Géza háza. Délután nem titkolt büszkeséggel vezet végig a tágas, tiszta, szépen berendezett, otthonos lakásban. — Több, mint 200 ezer koronába került az építkezés — számolja össze közben a nagyobb kiadásokat a házigazda. — Természetesen a magunk végezte munka értéke nélkül. Azt ugyan nem mondhatom, hogy valami palotaszerű lenne a házunk, de négyünknek, merthogy már két kislányunk van, nagyon megfelel. Ráadásul szép nagy kert is van az udvar mögött. Az ebédlőben éppen együtt a család. A szomszédból néhány percre átjött a 69 éves nagyapa, idősebb Ligárt Géza is a vendégvárás hírére. Amikor beköszönünk, a legkisebb unoka, a januárban született Hajnalka riogatásával van elfoglalva. — Ez most a nekem való időtöltés — mondja felcsillanó szemmel az apróságra mutatva. — Nyaranként ugyan még el-eljárok dolgozni a szövetkezetbe, de amint ösziesre-téliesre fordul az idő, egyre nehezebben szolgál a lábam. Ugyanis már kétszer operálták. — Eleget dolgozott már, édesapám, megérdemli a 'pihenést — veti közbe a fia. — Bizony a huszonnégy év nem voll kevés a gyárban. Fülek 56 kilométerre van tőlünk. Személyvonaton naponta kétszer kellett megtenni ezt az utat, hogy a gyárba, majd hazajussak. Rengeteg éjszakai műszakot vállaltam csak azért, hogy napközben otthon is elvégezhessem a ház körüli tennivalókat. Ezért örülök most igazán a mai világnak. Mert bizony az én fiatalkoromban senkinek sem volt ilyen háza, jő sorsa, biztos megélhetése ebben a faluban, mint mostanában, a fiamhoz hasonló, szövetkezeti dolgozóknak. Pedig még csak harmincöt év telt el a felszabadulás óta! Később témát váltva folytatjuk a beszélgetést. Szabad idejéről, a pihenésre jutó órák, napok eltöltési módjáról kérdezem a kiváló traktorost. — Amíg picik a gyerekek, a nagyobbik kislányunk is csak két és féléves, közösen nem igen mozdulhatunk ki otthonról — magyarázza. — Szombat-vasárnaponként így leggyakrabban ugyancsak a mezőt, erdői járom. Öt évvel ezelőtt a helyi vadásztársulat tagja lettem. Az ezzel járó gondok, örömök jelentik számomra a legnagyobb szenvedélyt. Az előszobánkban már szép trófeák díszítik a falat. Több vaddisznót, özet és a közelmúltban szarvast is sikerült lőnöm. — Költséges szenvedély a vadászait ... — Van miből erre is költeni, hiszen mindenünk megvan, ami a gondtalan élethez szükséges. Így mondja, így is gondolja ezt Ligárt Géza, aki szövetkezeti traktorosként találta meg magának a hétköznapok örömét és elégedettségét. LALO KAROLY (A szerző felvételei) hogynem csúcsteljesítményhez segítette kezelőjét, Ligárt Gézát. A munka közben meglepett halk szavú traktoros szerénykedve, pironkodva 'hallgatja a dicséreteket. — Nem is olyan nagy dolgok ezek, hiszen egy kis akarattal, ügyességgel sok minden megoldható — zárja le aztán a témát. Később, amikor saját magáról, életéről, otthoni körülményedről faggatom, az elégedett és kiegyensúlyozott ember hangján válaszol a kérdésekre. — 1945. június 25-én születtem Sajószentkirályon. Munkáscsaládból származók, a szüleim egyszerű emberek. Édesapám huszonnégy évig a Fülaki Kovosmalt vállalat munkása volt. Most már édesanyámmal együtt ö is nyugdíjas. Négy fiatalabb testvérem van. Hozzám hasonlóan családos emberek mindannnyian. — 'Milyen volt a gyermekkora? Egy régi vályogházban laktunk. Szerényen éltünk. Édesanyánkat nagyon lekötötte ötünk nevelése, ezért máshol nem vállalhatott munkát. Az édesapám keresetét bizony gondosan be kellett osztani a családban. Mivel közben házépítésbe kezdtünk, úgy adódott, hogy az alapiskola befejezése után mindjárt dolgozni mentem. Mezei munkásnak jelentkeztem a helyi földművesszövetkezetbe. Nem mondom, elég nehéz volt, de kellett a pénz. Sajnos akkor az efsz még meglehetősen gyengén gazdálkodott, leggyakrabban csak néhány száz korona volt a fizetésem egy-egy hónap végén. Ezért nemsokára elhatároztam, hogy átmegyek a tornaijai téglagyárba. Ott persze jóval keményebben kellett dolgozni, viszont megvastagodott a fizetésnapi boríték is. Ligáit Géza ‘tizennyolc évesen már erős alkatú legényember volt. A neminden évben takarmánybegyűjtő-gép- re cserélem ki a traktort. Mindehhez jön még a zárszámadáskor járó tizenharmadik fizetés, ami legutóbb 4000 korona volt. A feleségem is dolgozik. Varrónő a tornai fai ruhagyárban. Az ő fizetése ugyancsak eléri a kétezer koronát. — Mire költik a pénzt? — Huszonnégy éves koromban magam is házépítésbe fogtam. Jó ideig erre kellett szinte minden fillér. Az építkezéshez sok segítséget is kaptam. A szövetkezettől például harmincezer korona térítésmentes kölcsönt és ugyancsak sokat érő fuvar- kedvezményeket. Sokat köszönhetek az otthoniaknak is. Az öcsém például igen ügyes kezű asztalos a szövetkezetben. A tapasztalt mesterembernek Együtt a család SZERETNI KELL, AMIT CSINÁL AZ EMBER IMI. in. iá. ÚJ SZÓ A közelmúltban vásárolt új traktor jelentősen megkönnyítette a kiválú fiatal dolgozó munká ját
