Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-03-09 / 10. szám
ÚJ szú L el kesítő példákat is hallottunk, például a komáromi járásban leoő Bogyarétröl..., ahol már szinte természetes, hogy a lányok, asszonyok, különösen télidőben hetente találkoznak s megbeszélik, miért szép ez a regény vagy verseskötet“ — írtuk nemrégiben, a nőszövetség központi bizottsága által meghirdetett magyar nyelvű olvasómozgalommal, illetve az egyik, vele foglalkozó szeminárium mai kapcsolatban. E sorok írója mindjárt a jó példa nyomába eredt, elment Bogyarétre I Bodza-Lúkyf, ahol nem kis meglepetésére kiderült, hogy tévedtünk, pontosabban: téves tájékoztatás alapján írtuk le a fönt idézett sorokat. Ugyanis a bogyaréti asszonyok még csak nem is hallottak erről az olvasómozgalomról. Ennek ellenére... De ne siessem el. Tanyának nam nevezhetem, falunak sem. — Bogyán van a helyi nemzeti bizottság és a pos ta, Lakszakállason a szövetkezet központja, Nemes ócsán a körzeti orvos, és az ötödikes gyerekek már Gútára járnak iskolába — mondta később Kucsera Imréné. Hát akkor mégis, minek nevezzem? Maradok annál, hogy település, modern, de békés, zajtalan, tiszta levegőjű település a csallóközi síkságon, a járáshatár közelében. Ügy érzem, ide még a napsugarak is szívesen látogatnak el, ás ugyancsak örömmel fogadja őket az út szélén heverésző két puli. Egyébként csend, a mini lakónegyed előtt két zöld személy- kocsi, az egyiken éppen emberkéz munkálkodik. A nőszövetség helyi szervezetének elnökét. Klór Károlyné tanítónőt sók asszony között találom egy klubhelyiségben. Kézimunka-tanfolyamra gyűltek egybe. Mindenre gondoltam idefelé, csak arra nem, hogy szerdán délután két órakor itt ilyen tanfolyam zajlik. Mindjárt meg is tekinthetem a könyvtárat; új szekrényekben Ihétszázötven kötet sorakozik példás rendben. Néhány lépés csak az iskola, melynek emeletes épülete, annyi más házzal együtt a hatvanötös árvíz után készült, az alsó szinten óvoda van, most éppen alvó gyerekekkel, a Iflölső szinten egy osztályban húsz gyerek tanul, szeptembertől huszonnyolc fog, köztük tizenhárom elsős, ami örvendetesen magas szám. Bogyarétre nem jellemző az elvándorlás, sőt, mint hallottam, többen szeretnének itt építkezni, itt lakni, de engedélyt csak azok kapnak, akiket a településihez köt munkájuk. — Én bodaki vagyok, tíz éve lakunk és tanítunk itt a férjemmel, de mondhatom, összetartanak a bogyaréti emberek, úgy élünk, mint egy család. Három- százötven tagú család — vallja ilyeténképpen a tanítónő. — A szülői értekezleteken például száz százalékos a jelenlét, és másfél évvel ezelőtt nem okozott különösebb gondot a nőszervezet megalakítása sem. A nyolcvan tag köziül legalább hatvan mindig jelen van a gyűléseken, és mines olyan megmozdulás, amelyet ne támogatnának, ne fogadnának boldogan. Igaz, a SZISZ-en kívül, amely objektív okok miatt nem működhet úgy, ahogyan kellene, ml vagyunk az egyetlen tömegszervezet, és nincs is szükségünk többre ilyen kis helyen, úgyis ugyanazok lennének mindegyikben. Mi a férfiakat sem zárjuk ki, éneklő csoportunkban öt férfi van, van három citerásunk, köcsögdudásunk. Nagy Géza bácsi hetvenhét éves, de még citerázik, és énekel velünk. És sorolja tovább Klór Károlyné, mi mindent tettek rövid másfél esztendő alatt. Voltak kirándulni, negyvenhárom személy volt a Győri Kisfaludy Színházban, megemlékeznek az ünnepekről, évfordulókról, az éneklő csoport már tavaly szerepelt a nőnapon, a 'közönség nagy-nagy szeretettel fogadta fellépésüket. Amikor az élelmiszerüzlet nemrégiben új épületet •kapott és kiköltözhetett a barakkszerű „kultúrtiáz- ból“, az asszonyok hozzáláttak egy klubhelyiség létrehozásához, ami sikerült is, a szövetkezet segítő közreműködésével. A berendezésre a járási népművelési központtól kaptak pénzt, a mindössze két hónapja működő könyvtár megalapításában a járási könyvtár segített, hatszázötven könyvvel és 2500 koronával, amiért újabb száz könyvet vásárolhattak. A könyvtár vezetője Kucsera Imréné, ő itt született, nem is menne el innen sehová. A nőszervezet alel- nöke. — Elég jó az érdeklődés, negyven tagunk van eddig. Hetenként egyszer, egytől ötig van nyitva könyvtárunk. Azelőtt is volt itt könyvtár, de magánháznál, és ez nem volt a legjobb megoldás. Soikan mondták, milyen jó, hogy van ez az új, nem kell már Öcsáról meg Gutáról hordani a könyveket, mert oda is jártak kölcsönözni. Most a himzőtanifolyamon is biztos ki'kölcéönzök néhányat. — Sok könyv vaui Bogyaréten, a családokban is — veszi át a szót (Klór Károlyné. — A komáromi könyvesbolt évenként háromszor-négyszer küld egy- egy csomag könyvet eladásra, ide az iskolába. A gyerekek hazavitték, aztán, ha megtetszett a szülőknek, másnap hozták a pénzt. Tíz év alatt annyi könyvet hazaihordtak a gyerekek! Aztán ismét a szervezetre terelődik a szó, elnöke lelkesen beszél. — Mondták nekem másutt, könnyű nektek, kevesen vagytok. Igen, könnyű otthon maradni, könnyű semmit sem csinálni. Mii dolgozunk. És érdemes kilincselni, utazni ezért vagy azért. Érezzük az emberek háláját, mosoly vesz bennünket körül. Micsoda örömöt szerzünk a bálokkal is! Ilyen öröm elé néznek most a gyerekek. Karneválra készülnek, készítik a maszkokat, melyeknek a mintáját az igazgató bácsi. Klór Károly öntötte gipszből. Vele is szót váltottam, amíg felesége átszaladt a klubhelyiségbe, hogy kérésemre, olvasni szerető asszonyokkal térjen vissza. Fekete Rozália se tudna innen elmenni, megfelelőnek tartja itt az életet, amelyről városban élő fia azt mondta, különb, mint a városi. — Tizennégy éves koromban olvastam az első könyvet, még emlékszem a címére, az volt, hogy: Dóra szerelme. — Éé mosolyog hozzá a kedves asz- szony, majd így folytatja: — Az író nevét már elfelejtettem, elfelejtem az írók nevét. Hirtelen csak Dumas jut eszembe, sokszor elolvastam a Monte Christót. Meg Jókai Aranyemberét. Olvasok, amikor ráérek. A hímzőtainfolyamon hol a varrást kapom fel, hol « 'könyvet. Otthon is van így. Én azt nem tudom úgy kifejezni, miért szeretek olvasni. Olyan, mintha filmet néznék. Szórakoztat. — Honnan tetszik beszerezni a könyveket? — Hol az egyik házból, hol a másikból. Aztán kölcsönzők is meg veszek is. Csak tudnám eltalálni, melyik könyvet vegyem meg. Mert mindnek olyan jó formája van. Németh Mária olvasó családban anya és feleség. Az ő házukban volt azelőtt a könyvtár. A járási könyvtár vissza vette tőle a könyveket, de könyv így is bőven van Némethéknél, ezer körül mozog a számuk. — A családban még én olvasok a legkevesebbet, mert nekem van a legkevesebb időm. A mai könyveket nem nagyon szeretem, csak némelyiket. Mikszáth, Jókai, Gárdonyi a kedves íróm. Azokat a könyveket szeretem, amelyekben kiderül, vagy győz az igazság. A hamisságot nem szeretem. Mi ugye, nem tudunk úgy felelni, mint egy tanult ember, ezért én is csak így mondom. A jó könyvet ötször is elolvasom. Én gyerekkoromban is olvastam. Az a lényeg, hogy az ember még gyerekkorában hozzászokjon a könyvhöz, az olvasáshoz, akkor felnőttkorában is olvasni fog. A férjem traktoros, jobban ki tudná magát fejezni, ő úgy tud beszélni. Kár, hogy amikor ő volt fiatal, nem lehetett ügy tanulni, mint most... De az jó, hogy ő is, a lányomék is, fiam ék is szeretik a könyvet. Náluk szintén sok van. Mi ajándékba is legtöbbször könyvet veszünk egymásnak, az a legjobb ajándék. Azt hiszem, olvasómozgalom ez is, méghozzá a javából. De arról a másikról, a nőszövetség központi bizottsága által meghirdetettről sem feledkeztünk meg. Klór Károlyné azt mondta, szívesen bekapcsolódnának. A szívesent talán nem is kellett volna leírni, ugyanis benne van mindabban, amit a bogya- réti emberek kulturális életéért, még bensőségesebb közösségi életéért tett a nőszervezet, a könyvtár létrehozásával és mással. Süt a nap. Még akkor is, amikor hazaérek. BODNAR gyula IBM. III. 9. s. Halhatatlan testőreink Gyermekek, olvasni kell ám, sokat, jót, szépet’ — hangzik az örökös figyelmeztetés. Persze, hogyne, legyint a tanulással is megterhelt gyermek, és magában hozzáteszi: köszönj szépen a bácsinak, vedd ki a kezed a zsebedből, pedig az épp azért kerül oda, mivel bizonyos korban az ember nem tudja, mát kezdjen a kezével, mi több: önmagával. Most mégis makacsul azt mon dóm: olvasni kell! Mi végett vajon, mikor a barátok, osztálytársak focizni, kerékpározni vagy egyszerűen bódorogni hívnak. Mi végett vajon, mikor az életnek oly rengeteg csábos hangja szólít másfelé, be- lekötésig, nyakig a mindennapok színes forgatagába? Hát csupán csak azért, amit későbben fog föl a játékából kinöppenő elme; amikor az elhalasztott olvasmányt már nehezen lehet pótolni. Mit is fog föl — néha keserves tapasztalatok árán — az elkomolyult elme? Hogy akármilyen tökéletes az embert nevelő közösség: jsikola, pionír- tábor, akármilyen gondos, dédelgetve alakító kezű a szülői otthon: ki-ki önmagát faragja ki végső fokon. Az em bér önmagának kovácsa. A nevelés édestestvére: az önnevelés. Legfőképpen pedig a könyvek úttalan útján, elődeink és nagy íróink emlékvilágában. Légy jó mindhalálig! — mondja a tanító néni; nem bizonyos, hogy a figyelmeztetés a gyereknek épp a füle ügyébe esik. Talán épp egy színes dón góra figyel az ablak üvegén. Móricz Zsigmond regénye, amely Nyilas Misi tragikusan és felemelően szépséges történetével sugallja ugyanazt, életünk végéig elkísér. Nem csupán az emlékezetünkbe, mozdulatainkba lopja be magát. Nem hiszem, hogy aki Móricz, Mik szátih, Móra Ferenc, Creanga, Sado- veanu könyveit — vagy azoknak egy részét — olvasta: képes lenne például az orvtámadásra; vagy arra, hogy későbben, amikor az iskola padjából a „felnőtt élet“ sűrűjébe kerül: másoknak, munkatársainak, barátainak vagy ismeretlen sorstársainak hátán próbálna magának lépcsőt vágni az előmenetelhez. Érdekes tanulmány tárgya lehetne: fölmérni, mit olvastak gyermekkorukban, ifjúságuk esztendeiben a zsebtolvajok, a síik kasztok, az apagyilkosok. Bizonyos, hogy — talán önhibájukon kívül — már zsenge korukban magányosokká lettek, inem fogta kézen őket a Pál utcai fiúk halhatatlan, keser-édes hangulata: az emberségnek az a meg- tartóbb ereje, amely klasszikus — vagy legjobb mai — könyveinkben rejlik. Néha szemben ülök egy-egy kisdiákkal; első néhány szavából is megsejtem már: ott ül láthatatlanul a háta mögött a mi irodalmunk örökéletű hőseinek védelmező testörsége. Szokványos kérdés manapság irodalmi találkozókon: mit tanácsol ön a gyermeknek? Mit is mondhatnék ilyenkor? Talán csak ennyit: legyen testőrötök Toldi Miklós, Nyilasi Misi, a kis sápadt arcú Nemocsek s a moldvai Fehérló Fia. Ök a legerősebbek minden testőrök kö zött, mert a vigyázkodásért cserébe semmit sem kérnek, mert örökéle- tűek __ Gy ökere* György felvétele 11 BOCVARETI ASSZONYOK-KÖNYVVEL *
