Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1980-03-02 / 9. szám

1980. III. 2.

r*9 év április 22-én lesz Lenin születésének a 110. évfordulója. A ju- tt bileumot a Lenin életérfil és a leninizmus jelentőségéről szóló cikkek, valamint a Lenin müveiből vett részletek közlésével szándék- szunk ünnepelni. A politikai napilap lehetőségeivel bizonyítani szeretnénk, hogy Lenin Marz és Engels ügyének nagy folytatója. Egész tanítása a marzizmus elméletén alapul és közvetlenül belőle ered. Marx és Engels méltó tanítványaként Lenin sokoldalúan és alkotó szellemben továbbfejlesztette az általak megteremtett tndományt: a dialektikus materializmust, a politikai gazdaságtant, a szocialista forradalomnak és a kommunista társadalom építésének az elméletét. Orökbecsüek Lenin megállapításai a marxizmusról, a marxizmus történelmi érdemeiről és fő vonásairól, a munkásosztály tndományos világnézete leküzdhetetlen erejének forrásairól. Alább Leninnek A marxizus három forrása és három alkotóeleme clmfi írását közöljük. Az elvi fontosságú cikket Lenin Marx halálának a 30. évfordulója alkalmából Irta. A tanulmány először a Prosz- vescsenyije (Felvilágosodás) című bolsevik elméleti folyóirat 1913 márciusi számában jelent meg.

M

arx tanítását a civilizált világon mindenütt a legnagyobb ellenségeskedéssel és gyűlölettel fogadja az egész polgári (mind hivatalos, mind liberális) tudomány, amely afféle „ártalmas szektát“ lát a marxizmusban. Más nem is várható, mert „elfogulatlan“ társadalomtudomány osztályharcra épülő társadalomban nem lehetséges. Vagy igy vagy amúgy az egész hivatalos és liberális tudomány védelmezi a bérrabszolgaságot, a marxizmus viszont könyörtelenül hadat üzent neki. A bérrabszolgaság társadalmában elfogulatlan tudományt várni éppolyan ostoba naivitás volna, mint elfogulatlanságot várni a gyárosoktól abban a kérdésben, vajon nem kellene-e felemelni a munkások bérét a tőke profitjának rovására.

De ez még nem minden. A filozófia története és a társadalomtudomány története egészen világosan mutatja, hogy a marxizmusban nyoma sincs holmi „szektásságnak“ mint begubózott, megcsontosodott tanításnak, amely az egyetemes civilizáció fejlődésének országijától távol jött létre. Ellenkezőleg, Marx zsenialitása éppen abban rejlik, hogy választ adott azokra a kérdésekre, amelyeket az emberiség haladó gondolata már felvetett. Tanítása a filozófia, a politikai gazdaságtan és a szocializmus legnagyobb képviselői tanításának egyenes és közvetlen folytatása ként jött létre.

Marx tanítása mindenható erejű, mert igaz. Teljes és következetes tanítás ez, mert az embereknek olyan egységes világnézetet ad, amely nem fér össze semmiféle babonával, semmiféle reakcióval, a burzsoá elnyomás semmiféle védelmezésével. Jogos örököse a legnagyobb értékeknek, amelyeket az emberiség a XIX. században a német filozófia, az angol politikai gazdaságtan, a francia szocializmus formájában alkotott.

A marxizmusnak ezzel a három forrásával és egyben három alkotórészével kívánunk most röviden foglalkozni.

I

A marxizmus filozófiája a materializmus. Európa egész legújabb kori története folyamán és különösen a XVIII. százsad végén Franciaországban, ahol döntő harc indult -minden középkori limlom ellen, az intézményekben és az eszmékben uralkodó feudalizmus ellen, a materializmus bizonyult az egyetlen olyan következetes filozófiának, amely összhangban van minden természettudományi tanítással és ellenségesen szemben áll a babonáikkal, az álszenteskedéssel stb. A demokrácia ellenségei ezért minden erejükkel igyekeztek „megcáfolni“ aláásni, megrágalmazni a materializmust, és védelmükbe vették a filozófiai idealizmus különböző formáit, amely valamiképpen mindig a vallást védelmezi vagy támogatja.

Marx és Engels a leghatározottabban síkraszálltak a filozófiai materializmus mellett és újra meg újra Igyekeztek megmagyarázni az ettől az alaptól való minden eltérés hibás voltát. Nézeteiket a legvilágosabban és legrészletesebben Engels fejtette ki „Ludwig Feuerbach“ és „Anti Dűhring“ című műveiben, amelyeket — a „Kommunista Kiáltványához hasonlóan — kézikönyvként forgat minden öntudatos munkás.

De Marx nem állt meg a XVIII. századi materializmusnál, hanem előbbre vitte a filozófiát. Gazdagította a német klasszikus filozófia eredményeivel, különösen a hegeli rendszeréivel, amely azután Feuerbach materializmusához vezetett. Ezek közül az eredmények közül a legfontosabb a dialektika, vagyis a fejlődésről szóló tanítás legteljesebb, legmélyebb és minden egyoldalúságtól mentes formája, az örökké fejlődő anyagot tükröző emberi tudás viszonylagosságáról szóló tanítás. A természettudomány -legújabb felfedezései — a rádium, az elektronok, az elemek átalakulása — fényesen igazolták Marx dialektikus materializmusát, szemben a polgári filozófusok tanaival, akik „újra“ visszatérnek a régi, rothadt idealizmushoz.

Marx a filozófiai materializmust — elmélyítve és továbbfejlesztve — következetesen végigvitte, kiterjesztette a természet megismeréséről az emberi társadalom megismerésére. A tudományos gondolat legnagyobb vívmánya Marx történelmi materializmusa volt. A történelemre és a politikára vonatkozó nézetekben eddig uralkodó káoszt és önkényt bámulatosan egységes és következetes tudományos elmélet váltotta fel, amely megmutatja, hogyan bontakozik ki a társadalmi élet egyik alakulatából, a termelőerők fejlődése folytán, egy másik, magasabb rendű

alakulat — például a feudalizmusból a kapitalizmus.

Mint ahogy az emberi megismerés a tőle függetlenül létező természetet, vagyis a fejlődő anyagot tükrözi, éppúgy az ember társadalmi megismerése (vagyis a különböző filozófiai, vallási, politikai stb. nézetek és tanítások) a társadalom gazdasági rendszerét tükrözi. A politikai intézmények a gazdasági alapon emelkedő felépítmények. Látjuk például, hogy a modem európai államok különböző politikai formái arra szolgálnak, hogy megszilárdítsák a burzsoáziának a proletariátus feletti uralmát.

Marx filozófiája következetes filozófiai materializmus, amely a megismerés nagyszerű fegyverét adta az emberiség, különösen pedig a munkás- osztály kezébe.

II

Marx, miután felismerte, hogy a gazdasági rendszer az az alap, amelyen

a politikai felépítmény emelkedik, a legnagyobb figyelmet e gazdasági rendszer tanulmányozására fordította. Fő művében a „Tőké“-ben, Marx a modem, vagyis tőkés társadalom gazdasági rendszerét vizsgálja.

A klasszikus politikai gazdaságtan Marx előtt alakult ki Angliában, a legfejlettebb tökésországban. Adam Smith és David Ricardo, a gazdasági rendszert tanulmányozva, lerakták a munkaértékelmélet alapját. Marx folytatta művüket. Szabatosan megindokolta és következetesen továbbfejlesztette ezt az elméletet. Kimutatta, hogy minden áru értékét az ám termelésére fordított társadalmilag szükséges munkaidő mennyisége határozza meg.

Ott, ahol a -polgári közgazdászok tárgyak közötti viszonyt iláttak (áru cseréje árura), Marx emberek közötti viszonyt tárt fel. Az árucsere az egyes termelők között a piac közvetítésével létrejövő kapcsolatot fejezi ki. A pénz azt jelenti, hogy ez a kapcsolat egyre szarosabbá válik, megbonthatatlan egységbe fűzve az egyes termelők egész gazdasági életét. A tőke ennek a kapcsolatnak további fejlődését jelenti: az ember munkaereje válik áruvá. A bérmunkás eladja munkaerejét a föld, a gyár, a munkaeszközök tulajdonosának. A munkás munkanapjának egy részét arra használja fel, hogy fedezze önmaga és családja fenntartásának költségeit (munkabér), a munkanap másik részében pedig Ingyen dolgozik, létrehozva a tőkésnek az értéktöbbletet, a profit forrását, a tőkésosztály gazdagságának forrását.

Az értéktöbbletről szóló tanítás Marx közgazdasági elméletének sarkköve.

A munkás munkájával létrehozott tőke elnyomja a munkást, tönkreteszi a kistulajdonosokat és létrehozza a munkanélküliek seregét. Az iparban a nagyüzem diadala azonnal szembeöt- liik, de a mezőgazdaságban is ugyanez a jelenség figyelhető meg: a nagyüzemi tőkés mezőgazdaság fölénye egyre nő, egyre nagyobb mértékben alkalmaznak gépeket, a parasztgazdaság a. pénztőke hálójába 'kerül, hanyatlik és tönkremegy az elmaradott technika nyomása alatt. A mezőgazdaságban mások a kisüzem hanyatlásának formái, de maga a hanyatlás vitathatatlan tény.

A .kisüzem kiszorítása után a tőke emeli a munka termelékenységét és

monopolhelyzetet teremt a legnagyobb tőkések egyesülései számára. A termelés maga egyre inkább társadalmivá válik, a munkások százezreit és millióit tömöríti a tervszerűen működő gazdasági szervezet, de a közös munka termékét maroknyi tőkés sajátítja el. Fokozódik a termelés anarchiája, egymást érik a válságok, egyre veszettebb hajsza folyik a piacokért, egyre bizonytalanabb a lakosság tömegeinek a megélhetése.

A tőkés rendszer, fokozva a munkásoknak a tőkétől való függését, létrehozza az egyesített munka óriási hatalmát.

Marx végigkísérte a kapitalizmus fejlődését az árugazdaság első csíráitól, az egyszerű cserétől, legmagasabb formájáig, a nagyüzemi termelésig.

S valamennyi tőkésország tapasztalatai, a régieké és az újaké egyaránt, évről évre több és több munkásnak mutatják meg szemléletesen Marx e tanításának helyességét. A kapitalizmus győzött az egész világon, de ez a győzelem csak bevezeti a munkásnak a tőke fölötti győzelmét.

A jobbágyrendszer megdöntése és a „szabad“ tőkés társadalom megszületése után nyomban kitűnt, hogy ez a szabadság nem más, mint a dolgozók elnyomásának és kizsákmányolásának új rendszere. Eggylkettőre különféle szocialista tanok keletkeztek mint ennek az elnyomásnak a tükröződései és mint tiltakozás ellene. Csakhogy a szocializmus eredetileg utópikus szocializmus volt. Bírálta, elítélte, átkozta a tőkés társadalmat, álmodozott megsemmisüléséről, ábrándokat szőtt egy jobb rendszerről, igyekezett meggyőzni a gazdagokat a kizsákmányolás erkölcstelenségéről.

Am az utópikus szocializmus képtelen volt megmutatni az igazi kivezető utat. Nem tudta sem a tőkés bérrabszolgaság lényegét megmagyarázni, sem a kapitalizmus fejlődéstörvényeit feltárni, sem azt a társadalmi erőt megtalálni, amely képes arra, hogy egy új társadalom alkotójává váljon.

Közben azok a viharos forradalmak, amelyek Európában mindenütt és főleg Franciaországban a hűbériség, a jobbágyrendszer bukását kísérték, mind világosabban feltárták az egész fejlődés alapját és mozgatóerejét: az osztályok harcát.

A politikai szabadság a hűbérurak osztálya felett egyetlen győzelmet sem aratott anélkül, hogy kétségbeesett ellenállásba ne ütközött volna. Egyetlen tőkésország sem alakult ki tőbbé-ke- vésbé szabad, demokratikus alapon anélkül, hogy a tőkés társadalom különböző osztályai élethalálharcot ne vívtak volna egymással. '

Marx zsenialitása abban rejlik, hogy mindenki másnál előbb tudta ebből levonni és hajthatatlanul érvényesíteni azt a következtetést, amelyre a világtörténelem tanít. Ez a következtetés az osztályharcról szóló tanítás.

A politikában az emberek mindig az ámítás és az ömámítás együgyű áldozatai voltak és azok is maradnak, amíg meg nem tanulják, hogy bármely erkölcsi, vallási, politikai, szociális frázis, nyilatkozat, ígéret mögött fel kell fedezniük egyik vagy másik osztály érdekeit. A réginek a védelmezői mindig rá fogják szedni a reformok és javítgatások híveit, amíg ezek meg nem értik, hogy minden régi intézmény, bármily használhatatlan és rothadt Is, egyik vagy másik uralkodó osztály erejére támaszkodik. Arra pedig, hogy ezeknek az osztályoknak az ellenállását megtörjük, csak egy mód van: magában a környező társadalomban meg kell találnunk, fel kell világosítanunk és harcra kell szerveznünk azokat az erőket, amelyek képesek lehetnek — és társadalmi helyzetüknél fogva képeseknek is kell nékik lenniük — a,rra, hogy félresöpörjék a régit és megteremtsék az újat.

Csakis Marx filozófiai materializmusa mutatta meg a proletariátusnak a kivezető utat abból a szellemi rabságból, amelyben eddig valamennyi elnyomott osztály sínylődött. Csakis Marx közgazdasági elmélete magyarázta meg a proletariátus tényleges helyzetét a kapitalizmus általános rendszerében.

Szerte a világon — Amerikától Japánig és Svédországtól Dél-Afrikáig — sokasodnak a proletariátus önálló szervezetei. A proletariátus, osztályharca során, művelődik és nevelődik, megszabadul a polgári társadalom előítéleteitől, egyre szorosabbra tömörül és megtanulja helyesen felmérni sikereit, megedződik és feltartóztathatatlanul növekszik.

V. I. Lenin az illegalitásban (1917 júliosa) — J. Kibrik grafikája