Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1980-02-24 / 8. szám

Századunkban, a termonukleáris bomba, as elektronika, az ökológia századában, amikor a tudomány és a technika óriási lehetőségei és veszélyei tárainak Irt, a háborít elhárítása a világpolitika fő céliává vált. WB

A XX. század büszkeség;; a tudomány. Ám korunk tudományát sajnos nagymértékben a háborúk szolgálatába állították. Nagyszerű tudósok egy csoportja — köztük olyan meggyözdéses humanisták, mint Enrico Fermi, elsőként hozták létre az atombombát.

A Hirosimára és N agaszakira ledobott két bomba százezer ember életét oltotta ki, a sebesültek száma pedig több mint kétszázezer volt.

A hinosimai és nagaszakí atomrobbanások híre megrendítette az embereket. Az embert elme tevékenysége azonban mégsem állt meg.

Winston Churchill, az akkori nyugati politikai gondolkodás legmarlkánsabb képviselője fogalmazta meg azt a gondolatot, hogy a termonukleáris fegyver biztosítékot nyújt a világháború veszélyével szemben, mivel értelmetlenné teszi. Foultoni beszédében ellenezte a nukleáris fegyver betiltását, és felhívta a nyugati hatalmakat, hogy gyorsítsák meg gyártását.

Az Amerikai Egyesült Államok elsőnek lépett erre az útra, óriási anyagi eszközöket s emberi erő feszítést vetett be, a legkiválóbb intellektuális erőket mozgósította erre a célra. Nem volt tehát több esély arra, hogy csírájában megállítsák a végzetes folyamatot. „Atompajzs“, „atomemyő“, „a félelem egyensúlya“, „nukleáris fölény“ — Nyugaton jó néhány jelszót találtak ki, ám a lényege mindnek ugyanaz: nem kell félni a fegyverkezéstől, hiszen ez biztosíték a világháborúval szemben.

Cj lenne ez a gondolat? Egyáltalán nem. Alfred Nobel a XIX. század második felében feltalálta a dinaimltot, s ezzel kapcsolatban kijelentette: „Azon a napon, amikor két nagy hadsereg pillanatok alatt megsemmisítheti egymást, minden civilizált nemzet elborzad, és feloszlatja hadseregét.“ Nem sokkal ezután kitört a francia—porosz háború, negyvenhárom óv múlva pedig az első világháború. Az emberiség ma naponta több mint egymiiliárd dollárt áldoz a fegyverkezés molochjának.

Az Egyesült Államok által gyártott közepes tér monukleáns bomba 20 megatonnás. Tom Stonner, a Manhattan Egyetem biológiaiprofesszora így ír erről: ,fisak egyetlen 20 megatonnás bombái kell ledobni New Yorkra, s ennek tízszer annyi halálos áldozata lesz, mint ahány amerikai összesen meghalt az Egyesült Államok egész történelme so ran

__*

És mi következik ezután? H. Khan és A. Weiner amerikai szociológusok kijelentették: meg lehet al kötni az „ítélet napjának“ gépezetét, amely minden élőlényt elpusztíthat, és egyetlen tűzgolyóvá változtathatja a Földet.

Ivan Getting amerikai tudós összevetette a hátoo rúk és az elesettek számát, különböző történelmi időszakokra kivetítve. Számításai szerint a háborúban elesetteknek a Föld összlakosságához viszo nyitott aránya félévszázadonként 4,5-szeresre nő. Eszerint (ha hihetünk Gettingnek 80—130 év múlva az esetleges háborúban annyian halnak meg, mini a Föld mai egész lakossága.

Mi tehát a teendő: várjunk ölbe tett kézzel, vagy megtesszük végre a nehéz, de szükséges lépést a népek közti kapcsolatok új rendszere felé? Azl a fordulatot, amelyért lankadatlan szívóssággal har col a szovjet nép, jól ismerve a háború szörnyű ségeít.

Mint ismeretes, Leonyid Brezsnyev a múlt év októberében tartott berlini beszédében új szovjet javaslatokat terjesztett élő a nemzetközi feszültség enyhítésére. A többi között kijelentette, hogy a Szovjetunió szövetségeseivel egyetértésben elhatározta: egyoldalúan 20 ezer fővel csökkenti az NDK- ban állomásozó szovjet csapatok létszámát, ezer harckocsit és meghatározott mennyiségű más hadi technikát von ki az NDK területéről. A Szovjetunió kész a jelenlegi szinthez képest csökkenteni az országunk nyugati körzeteiben telepített közepes hatótávolságú nukleáris eszközök számát, azzal a feltétellel, hogy Ny ugat-Európában nem helyeznek el olyan újabb amerikai, közepes hatótávolságú nukleáris eszközöket, amelyek az európai straté gia) helyzet megváltoztatására irányulnak.

A jövő modellje, amelyért a Szovjetunió harcol, a megtervezett világbéke. Olyan nemzetközi állapot, amikor céltudatos intézkedéseket hoznak nem csupán a feszültség enyhítése és az általános együttműködés érdekében, hanem a fegyverkezés megszüntetése, a szakaszos leszerelés céljából is; végső fokon pedig a világháborúk teljes kizárása, a tartós világbéke irányába.

Hogyan tervezzük meg a békét? Az emberek, pontosabban az uralkodó osztályok harminc évszázadon át fejlesztették a hadviselés művészetét. A béke tervezéséről viszont nem olvashatunk sem Hérodotosznál, sem a későbbi történetíróknál.

Az emberiség az utóbbi időben bizonyítékot sze rezbet arról, hogy lehet és kell is tervezni a békét és a nemzetközi együttműködést. Cáfolhatatlan

tény, hogy ezen a téren hazánk kezdeményező szerepet játszik. Az SZKP XXIV. kongresszusán (1971- ben) történelmi jelentőségű akció indult el: a kongresszus elfogadta a bókeprogramot. A XXV. pártkongresszus (1976-ban) megerősítette és tovább fejlesztette ezt a dokumentumot. Az Intézkedéseknek ez az egységes, gondosan mérlegelt, realista és jövőbe tekintő rendszere már eddig is lehetővé tette a nemzetközi légkör bizonyos fokú javulását.

A viiágbéke tervezése nem lehat egyetlen ország, de még egyetlen társadalmi rendszer műve sem. Ma a világon több mint 150 állam létezik, és ha a háborút egyikük is elkezdi, ez végzetessé válhat. A világbéke valamennyi államtól vagy legalábbis az államok többségétől függ, és elsősorban azoktól a hatalmaktól, amelyek a legnagyobb termonukleáris potenciállal rendelkeznek.

Nyilvánvaló az is, hogy a viiágbéke megtervezése, vagyis a nemzetközi kapcsolatok olyan új rendszerének kialakítása, amely nem a hidrogénbomba erején, hanem az egyetemes biztonságon alapul, új, rendkívül bonyolult és sajátos feladat.

A megtervezett béke azon a reális prognózison alapul, hogy folytatódik az ideológiai és politikai küzdelem a két fő társadalmi világrendszer 'között. A megtervezett béke csupán azt jelenti, hogy jogilag tilossá, gyakorlatilag megvalósíthatatlanná válnak a termonukleáris világháborúhoz vezető cselekmények. Ilyen cselekmény mindenekelőtt a termonukleáris fegyver, továbbá minden más tömeg- pusztító fegyvtrfajta alkalmazása, ilyen fegyverfajták gyártása és kipróbálása, agresszív és regionális háborúk indítása stb.

Reális alternatíva lehet a világbéke olyan terve (vagy tervek és programok sokasága), amelyet tudósok és politikusak dolgoznak ki, s amelyre legalább a vezető hatalmak és nemzetközi szervezetek alapozzák tevékenységűket. Az ilyen terv (vagy tervek) kiinduló pont lehet abhoz, hogy fordulat, végső fokon pedig radikális változás menjen végbe a nemzetközi kapcsolatok rendszerében, a béke megóvása érdekében.

E terv prototípusa a már említet szovjet békeprogram. Amikor a Szovjetunió meghirdeti a termonukleáris háború elhárításának feladatát, nem csupán saját népei nek, hanem az egész emberiségnek az érdekeit védelmezi. A Szovjetunió külpolitikai erőfeszítései összhangban vannak a béke megtervezésének azzal a másik fontos céljával is, hogy megvalósuljon az ésszerű együttműködés az összes nép és állam között.

A világbéke tervének és terveinek megvalósításában fontos láncszem a fegyverkezés mérséklése és megszüntetése, a fokozatos termonukleáris leszerelés, végeredményben pedig a teljes lemondás a termonukleáris fegyverek gyártásáról és alkal mázasáról. A tapasztalatok már megmutatták, hogy az ilyen intézkedések végrehajtása rendkívül bonyolult feladat. Az emberiségnek azonban nincs más választása.

A politikát néha kötélhúzáshoz hasonlítják. A viszonyításnak van racionális magva, hiszen a politikában is fölöttébb fontos a küzdelem, fontosak az akciók. Minél aktívabbak a békéért küzdő erók, annál több a biztosíték arra, hogy a termonukleáris világkatasztrófát sikerül elkerülni. Annál több a remény, hogy a megtervezett béke valósággá válik.

FJODOR BURLACKIJ professzor

(LITYERATURNAjA GAZETA) (Rövidítve)

A nyugati sajtó az utóbbi időben arról cikkezik, hogy a Szovjetunióban egy olyan kísérlet előkészületei folynak, amely során a világűrben vezetnek le majd egy szülést. E lú- rek szerint „az űrhajóspár kilenc hónapon keresztül, egészen a gyermek megszületéséig tartózkodik majd a világűrben".

Valóban tanulmányozzuk az élőlények világűrben való fejlődését. Az „Inkubátor" elnevezésű kísérletről van szó, amelyre egy, a közeljövőben felbocsátott mesterséges holdon kerülne sor. A szputnyíkon egy japán fürj tojásait helyezzük el, a fiókákat kiköltő anya szerepét pedig automata fogja betölteni, akárcsak a baromfikeltető telepeken. A repülési időt úgy időzítjük, hogy a fiókák, melyek embrionális fejlődése a súlytalanság állapotában zajlik le, közvetlenül a szput- nyik földet érése után keljenek ki. Ezzel lehetővé válik, hogy a súlytalanság állapotában nyomon kövessük az első élőlény fejlődésének valamennyi, vagy csaknem valamennyi szakaszát.

Valószínűleg a japán fürj foglalja majd el az egyik helyet a jövő űrhajóinak bonyolult, zárt ökológiai rendszerében is. Hiszen napjainkban csak úgy lehet hosszabb űrrepüléseket végrehajtani, ha az űrkabin belsejében olyan „mikrofóidét" alakítanak ki amely biztosítja a megfelelő légkört, a hidtadéfcan yagok hasznosítását és a legénység élelmtszerkész- letének megújítását.

Ami a világűrben születendő gyermekről szóló híreszteléseket illeti, ezek még nagyon messze vannak a valóságtól. Hogy mondanivalóm érthetőbb legyen, felsorolom azokat a feladatokat, amelyeket meg kell oldani ahhoz, hogy a kilenc-tíz hónapig tartó űrutazás, a súlytalanság körülményei közötti szülésről már nem is beszélve, reálissá váljon.

Azzal kezdem, hogy ma még korántsem ismerjük tökéletesen az emSzületési helye:

béri szervezetnek a hosszan tartó súlytalansághoz való alkalmazkodásával kapcsolatos folyamatát. Bár a szív- és érrendszer változásait már többé-kevésbé feltártuk, sok más fontos jelenségről egyáltalán nem mondhatjuk ugyanezt. Nem tudjuk például, hogy a hosszan tartó űrrepülés során megszűnik-e a kalcium „elszivárgása“ a csontokból?

Még csak most keressük a választ arra a kérdésre is, hogy milyen az a minimális erőkifejtés, amellyel egy hosszan tartó űrrepülés során is megőrizhető az űrhajósok egészsége. A. Ivancsenkov és V. Kovaljonok szovjet űrhajósok hosszan tartó űrrepülésének egyébként éppen az volt az egyik célja, hogy bizonyos mértékben választ adjon erre a kérdésre.

A hosszabb űrrepülésekhez mindemellett létre kell hozni a mesterséges nehézségi erőt is. Az előzetes kutatásokra már sor került; biológiai mesterséges holdakon olyan centrifugát helyeztek el, amely mesterséges nehézségi erői is létrehozott. Kiderült, hogy a földi nehézségi erőnek az egy harmada is elegendő a normális fiziológiai folyamatokhoz. Ezt a problémát azonban még nem tekinthetjük megoldottnak. Még nincsenek tapasztalataink, hogy miként viselkedik az emberi szervezet az ilyen mesterséges nehézségi erő körülményei

A KOZMOSZ

között végrehajtott hosszan tartó űrutazás idején.

A hosszan tartó űrrepülések sikeres végrehajtásához pontosan kell ismerni a súlytalanságnak az ember egyensúlyi szervére gyakorolt hatását is. Az űrhajósok reakciói ebből a szempontból egyénenként nagyon eltérőek. Érdekes, hogy a repülés kezdeti szakaszában ugyanaz az űrhajós is eltérően reagálhat a súlytalanságra.

Vagy nézzünk egy másik tényezőt, a kozmikus sugárzást. A naptevékenység szempontjából nyugodtabb években a Nap nem háhorog, nincse nek különösebben erős napkitörések. Az űrrepülések a sugárzás szempontjából biztonságosnak tekinthetőik. Ám ha hirtelen bekövetkezik egy erős napkitörés, vagy mágneses vihar támad a Föld sugárzási övezetében, akkor megnő az a dózis, amit az űrhajósok a kozmikus sugárzásból kapnak. A hosszú ideig tartó űrrepülések során pedig még a jelentéktede nül kicsi sugáradagok hatása is felgyülemlik. A hosszú ideig tartó kozmikus sugárzás hatása tehát olyan kérdés, amelyet még alaposan tanulmányoznunk kell.

Ismeretes, az is, miilyen nagy problémát jelent a hosszú űrutazásról való visszatérést követően a földi körülményekhez való újraalkalmazkodás.

Azt hiszem, az előbbiekben említett problémák még a laikusok számára is érthetőek. Vannak azonban bonyolultabb, csak a szakemberek előtt ismert kérdések is. Vegyük például az immunitást. Megállapítást nyert, hogy a hosszú ideig tartó űrrepülések során, pontosabban a zárt helyen való hosz szú tartózkodás esetén megváltoznak az ember immun reakciói. Egyes betegségekkel szemben fogékonyabbá válhat, míg ellenállóképessége más betegségekkel szemben nem változik. A hosszú ideig tartó űrrepülés után a Földre visszakérő űrhajósnak nagyon íkell ügyelnie arra, hogy elkerülje azokat a fertőzéseket, amelyek Iránt az egyszerű „földi“ ember egyáltalán nem fogékony.

Azt hiszem, hogy a hosszan tartó űrrepülések problémájával foglalkozó kutatók előtt álló kérdéseknek ebből a gyors áttekintéséből is világossá válik, milyen távol vagyunk még a világűrben levezetett szüléstől.

Figyelembe véve az űrtudományok fejlődésének rendkívül gyors ütemét, egyáltalán nem zárom ki annak lehetőségét, hogy eljön az a nap, amikor majd egy gyermek születési anyakönyvi ki vonattá ban ez szerepel: születési helye — a világűr.

NYIKOLAJ GUROVSZKIJ professzor, az orvostudományok doktora (Lityeraturnaja Gazeta)

UTÓPIA-E