Új Szó, 1980. december (33. évfolyam, 284-308. szám)

1980-12-06 / 289. szám, szombat

Elhunyt Zdenék Otava nemzeti művész (CSTK) — A Cseh Kulturális Minisztérium, a Csehországi Színművészek Szövetsége a prágai Nemzeti Színház és a Zeneművészeti Akadémia (közli, hogy Zdenék Otava nemzeti művész csütörtökön 78 éves korában elhunyt. Személyében a cseh zenei élet kiváló énekest és mű­vészt veszített el, aki sajátos stílusával és művészeti tevé­kenységével jelentős mértékben hozzájárult a kultúra fejlesz­téséhez. Zdenék Otava pedagóguscsa­ládból származott, és gyermek­korától kezdve foglalkozott ze­nével. 1911 óta Brnóban élt, ahol tehetségének kibontakozá­sát jelentősen előmozdította Leoš Janáček. Miközben a po- ličkai tanítóképzőt végezte, zongora- és hegedűtanára Bo­huslav Martinfl volt. Rövid ide­ig a bratislavai Szlovák Nem­zeti Színház társulatában tevé­kenykedett, majd a brnói Opera színpadán aratott nagy sikere­ket. 1929-ben lett a prágai Nemzeti Színház operaegyütte­sének tagja, s ottani tevékeny­ségének egész ideje alatt a ki­emelkedő szólisták közé tarto­zott. Zdenök Otava rendkívül te­hetséges énekes és zenész volt. A Nemzeti Színház előadásain hazai és nemzetközi repertoár­ból csaknem 140 alakítása volt az operákban. Rendkívüli érde­meket szerzett a modern cseh zenei dráma interpretálásában. Hangversenytevékenysége is je­lentős volt. A zenei életet a Csehszlovák Rádióban való sze­replésével is gazdagította. Aktív művészeti tevékenysé­gével jelentősen hozzájárult a szocialista kultúra fejlesztésé­hez. Kiváló énekesi teljesítmé­nyeiért 1953-ban az érdemes művész címmel, 1958-ban pedig a nemzeti művész címmel tün- tetlék ki. A bolgár parlamenti küldöttség prágai látogatásai (CSTK) — A Bolgár Népköz- társaság Népi Gyűléséneik hiva­talos küldöttsége, amelyet Vla­dimir Bonev, a Bolgár KP KB Titkárságának tagja, a Népi Gyűlés elnöke vezet, a tegnapi napot Prágában töltötte. A vendégek ellátogattak a Cseh Nemzeti Tanács szék házá­ba. Elkísérte őket Václav Da­vid, a Szövetségi Gyűlés alel­nöke és Zsivko Popov, a Bol­gár Népköztársaság csehszlová­kiai nagyikövete. A bolgár par­lamenti küldöttséget a CSNT alelnökelnek jelenlétében Ev- žen Erban, a Cseh Nemzeti Ta­nács elnöke fogadta. A szívé­lyes és elvtársi légkörben le­zajlott találkozón felelevenítet­te a két népnek a szabadsá­gért, a függetlenségért és a társadalmi haladásért vívott közös harcát. Hangsúlyozta, hogy a két ország barátsága és együttműködése sikeresen fej­lődik, Válaszában Vladimir Bonev elvtárs méltatta Csehszlovák ia és Bulgária népének hagyomá­nyos barátságát. Leszögezte, Többet termelnek a tervezettnél (ČSTK) — Josef Gon« mér­nök, a Gép- és Traktorállomá­sok és Mezőgazdasági Gépjavító Üzemek trösztjének vezérigaz­gatója tegnap Prágában jelen­tést tett Miroslav Petrík cseh mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszternek arról, hogy a gép- és traktorállomások, vala­mint a mezőgazdasági gépjavító üzemek dolgozói teljesítették a 6. ötéves terv feladatait. Jelentésében Josef Gono meg­állapította, hogy a 6. ötéves terv mutatóit már november 15-ig sikerült teljesíteni, s adottak a feltételek ahhoz, hogy az év végéig a gépjavító munkáik tervét 6,9 százalékkal, az állattenyésztés gépesítésének tervét 10,3 százalékkal a mező- gazdasági termelőmunka tervét 0,2 százalékkal, a teljesítmé­nyek tervét pedig 5,3 százalék­kal túlteljesítsék. „A mezőgazdasági építészet és a mezőgazdasági táj" (ČSTK) — Bratislavában teg­nap „Mezőgazdasági építészet és mezőgazdasági táj“ címmel kiállítás nyílt, amely szemlélte­ti a mezőgazdaság szövetkeze­tesítése óta elért eredményeket. A bemutatót a Szlovákiai Építő­művészek Szövetsége és a Szlo­vák Fejlesztési és Műszaki Mi­nisztérium szervezte. A kiállítás célja, hogy bemu­tassa legalább egy részét azok­nak a hatalmas változásoknak, amelyek az elmúlt harminc esz­tendőben a mezőgazdaság szö­vetkezetesítése következtében mentek végbe. A látogatók a mezőgazdaságban alkalmazott építészeti és területrendezési megoldásokat, terveket és épü­letek fényképeit tekinthetik meg. A kiállítás december 18-ig tekinthető meg. hogy kapcsolataink fejlődésé­nek ösztönzést adnak Gustáv Husák és Todor Zsivkov talál­kozói, valamint a parlamenti kapcsolatok. Evžen Erban díszebédet ren­dezett a bolgár parlamenti kül­döttség tiszteletére. A prágai Óvárosháza Brozíik- termében tegnap délután a bol­gár parlamenti küldöttség tag­jai találkoztak a főváros kép­viselőivel: Zdenék Zuskávaí, Prága fő polgárai este révei és Vladislav Hotelekkel, a város) pártbizottság titkárával. A feladatokhoz méltó munkával (Folytatás az 1. oldalról) dítaniuk társadalmunk további dinamikus fejlesztését, a terme­lés hatékonyságának növelését, a munka minőségének javítását, az irányítás tökéletesítését és h dolgozók kezdeményezésének ösztönzését. Ezt követően a je­lentés ismertette a szövetség szervezeteire' a gazdaságfejlesz­tés és a nők öntudatosságának növelése terén háruló feladato­kat. Végezetül az ülés résztvevői üdvözlő levelet küldtek a Nem­zetközi Demokratikus Nőszövet­ségnek a szövetség megalapítá­sának 35. évfordulója alkalmá­ból. Bohuslav Chňoupek fogadta Jati Mitregát 1ČSTK) — Bohuslav Chüon­pek csehszlovák külügyminisz­ter tegnap fogadta Prágában, a Černín-palotában Jan Mitregát, a Lengyel Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagyikövetét. Kiállítás az olasz népi aranymüvesség termékeiből IČSTK) — A prágai Nemzeti Múzeumban tegnap figyelemre­méltó kiállítás nyílt az olasz aranymüvesség termékeiből. A bemutató anyagát a római Nép- művészeti Nemzeti Múzeum gyűjteményéből válogatták ösz- sze. A megnyitóünnepségen részt vettek a Külügyminisztérium és a Cseh Kulturális Minisztérium képviselői, valamint más ven­dégek. Ott volt Carlo Alberta- rio, az Olasz Köztársaság cseh­szlovákiai nagykövete. A kiállításon csaknem 600 különféle értékes aranytárgyat, fülbevalókat, karkötőket, gyű­rűket, hajtűket, más haj- és fejdíszeket s egyéb aranytár­gyakat lehet megtekinteni. Ér­dekes a kiállításnak az a része, amely etruszk, görög és római ékszerek mintájára készült tár­gyakat mutat be. A kiállítást, amely december 20-ig tekinthető meg, a Cseh Kulturális Minisztérium, az olasz nagykövetség és a prágai Nemzeti Múzeum rendezte. Munka az űrben (ČSTK) — Leonyid Kizim, Oleg Makarov és Gennagyij Sztrekalov kozmonauták az elő­re meghatározott program sze­rint folytatják a Szaljut—6 űr­állomás elhasználódott műsze­reinek javítását. Az orvosi megfigyelési prog­ramnak megfelelően Leonyid Kizim, az űrhajó parancsnoka a szív és a keringési rendszer ellenőrzésének veti alá magát a szobakerékpáron végzett test- gyakorlat folyamán. Makarov fedélzeti mérnök és Sztrekalov kutató űrhajós számára ezeket a kísérleteket a következő na­pokra tervezik. Az űrhajósok közérzete jó, si­keresen teljesítik a repülési programot. Elfogatóparancs a géprabló ellen (ČSTK) — Nyugat-Berlinben tegnap elfogató parancsot ad­tak ki a LOT lengyel légitár­saság egyik belföldi járatának az elrablója ellen, aki csütör­tök ön a repülőgép személyze­tét arra kényszerítette, hogy Nyugat-Berlin amerikai zónájá­ban szálljon le. A repülőgép még aznap utasaival együtt visszatért Varsóba. A géprab­lót Nyugat-Berlinben a szemé­lyi szabadság korlátozásáért és a légiforgalom elleni támadá­sért vonják felelősségre. Amint azt a tegnapi lengyel sajtó az elrabolt gép utasainak elbeszélésére hivatkozva közöl­te, Nyugat-Berlinben az utaso­kat a bűnügyi rendőrség asra akarta rávenni, hogy ne térje­nek vissza Lengyelországba. LENGYELORSZÁG Sa jtótá jékozt ató a LEMP KB 7. plén urnára! (ČSTK) — A LEMP KB 7. ülé­sének eredményeiről beszélt Varsóban a szocialista országok újságíróival Walery Namiotkie- wicz, a LEMP KB ideológiai osz­tályának vezetője és Józef Kla- sa, a KB sajtóosztályának veze­tője. Walery Namiotkiewicz elmon­dotta, hogy a KB 7. ülése pon­tosította a párt tevékenységé­nek fő irányvonalait és meg­erősítette, hogy intenzívebben fog törekedni a reformok beve­zetésére, valamint a hibák és a fogyatékosságok felszámolásá­ra. Hangsúlyozta a Szovjetunió­val és a többi szocialista or­szággal való együttműködés je­lentőségét, és nagyra értékelte a Lengyelország problémáinak megoldásához nyújtott segítsé­güket. Józef Klasa elmondotta, hogy a KB 7. ülésén egyebek között a lengyel tájékoztatási eszközö­ket is szigorúan bírálták azért, hogy túlságosan egyoldalúan és „sötéten“ állítják be a helyze­tet az ország gazdaságában, po­litikájában és kultúrájában. A Szolidaritás új szakszerve­zeti központról a sajtóosztály vezetője kijelentette, hogy en­nek tevékenysége olyan irány­ba tolódik el, amely túllépi alapszabályzatának kereteit. A Szolidaritásba ellenséges ele­mek furakodnak be. akik szé­les körű szocialistaellenes kam­pányt folytatnak. Az a benyo­más kezd kialakulni, mintha valaki a Szolidaritásból ellen­zéki pártot akarna csinálni. Pártunknak azonban nincs szán­dékában feladni a hatalmat, s minden eszközzel harcolni fog a szocializmusért Lengyelor­szágban — hangsúlyozta Józef Klasa. A központi bizottság 7. ülésének határozata Varsóban közzétették a LEMP KB 7. ülésének határozatát, amely a bevezetőben hangoz­tatja: a LEMP továbbra is a 6. plénumon elfogadott irányvonal következetes folytatása mellett, az ország politikai élete meg­újulásáért, a megegyezésért és valamennyi hazafias erővel való együttműködésért száll síkra. A párt és a szocialista állam rendszerének alapjai ellen tevé­kenykedő különböző ellenséges csoportok mindent elkövetnek azért, hogy káoszba és politikai kalandorságba taszítsák az or­szágot, és ezzel letérítsék a megújulási folyamat szocialista útjáról. E csoportok megkísér­lik az új szakszervezeteket a politikai ellenzék zsákutcájába vinni. A párt kötelessége hatá­rozottan szembeszállni az élet dezorganizálására, anarchizálá­ENSZ A második leszerelési ülésszak előkészítése Folytatódik a vita a BT bővítéséről (ČSTK) — Az ENSZ-központ- han megtartotta első szervezési összejövetelét az ENSZ-közgyű­lés 2. rendkívüli leszerelési ülésszakát előkészítő bizottság. Mint ismeretes, a rendkívüli ülésszakra 1982-ben kerül sor, s az előkészítő bizottságnak 78 ország a tagja, köztük hazánk is. A bizottság elnöke Oluyemi Adeniji nigériai delegátus. Kurt Waldheim ENSZ-főtit­kár az ülés megnyitásakor hangsúlyozta, hogy az első rendkívüli leszerelési ülésszak záródokumentumának elfogadá­sa óta e téren nem történt semmilyen előrelépés, sőt a lá­zas fegyverkezés tovább foly­tatódott. Kurt Waldheim vége­zetül hozzáfűzte, hogy a fegy­verkezésre épülő biztonság na­gyon kjétes értékű. Az ENSZ-közgyűlés tegnap folytatta annak a határozatter­vezetnek a vitáját, amelyet 13 ország nevében India terjesz­tett a közgyűlés elé. A tervezet szorgalmazza, hogy a Biztonsá­gi Tanács tagjainak létszámát a jelenlegi 15-ről 21-re emeljék. A határozat társszerzői vitafel­szólalásaikban azzal érveltek, hogy az utóbbi években jelen­tősen megnövekedett az ENSZ- tagországok létszáma, és a BT­tagok létszámának emelésével a Biztonsági Tanács „kiegyen­súlyozottabb és reprezentatí­vabb“ lenne. Oleg TrojanovszkiJ szovjet ENSZ-delegátus ellenvetését úgy foglalta össze, hogy a BT kibővítése felesleges nehézsé­geket okozna. A javaslat elfo­gadása ártana az ENSZ haté­konyságának és tekintélyének. Szovjet vélemény szerint a Biz­tonsági Tanaács jelenlegi össze­tételében teljesen kiegyensú­lyozott, és kibővítése nyomán nem fokozódna hatékonysága. Štefan Kalina csehszlovák delegátus rámutatott arra, hogy az előreterjesztett javaslat nemcsak a BT kibővítését, ha­nem az ENSZ Alapokmányának felülvizsgálását is szorgalmaz­za. Csehszlovákia mint az ENSZ egyik alapító tagja úgy véli, hogy az Alapokmány jól szol­gálja az ENSZ fő feladatának a teljesítését, a béke és a nem­zetközi biztonság megőrzését és megszilárdítását. Ha valaminek változnia kellene, akkor az el­sősorban bizonyos országok politikai jóakarata, amely nem mindig az ENSZ Alapokmánvá- ból indul ki. A BT kibővítése ellen foglalt állást a Biztonsági Tanács há­rom állandó tagja az USA, Franciaország és Nagy-Britan­nia is. SALVADOR Százezres sztrájk (ČSTK) — Csütörtökön közel százezer salvadori munkás lé­pett sztrájkba tiltakozásul a Forradalmi Demokratikus Front (FDR) hat vezetőjének meg­gyilkolása ellen. A salvadori fővárosban megbénult a tö­megközlekedés és a kereskede­lem. Ezzel egyidőben a kormány­csapatok és a fasiszta bandák folytatják a terrort. Csütörtö­kön csak az ország északi ré­szén 40 polgári személy holt­testére bukkantak, melyek ke­gyetlen kínzások nyomait vi­selték. San Salvador központjá­ban a katonák nyolc fiatalt lőttek le. A rendőrség közölte, hogy megtalálták négy amerikai apáca holttestét, akik misszio­nárius tevékenységet folytattak Salvadorban, s akiket néhány sára törekvő ellenséges erőkkel, tudatosítani a társadalommal a létező veszélyt. A központi bi­zottság kötelezi a hatalmi szer­veket, hogy szavatolják a belső rendet és a biztonságot. Különösen sürgős a normális ritmusú munkához való vissza­térés és a gazdasági stabilizá­ció. A központi bizottság köte­lezi a kormányt, dolgozza ki az ötéves terv keretében az ország közgazdasági egyensúlyának és gazdasági stabilizációjának há­roméves tervét. A párt feladatairól szóló rész alapvető gondolata a párt veze­tő szerepének erősítése. A pár­ton belüli demokráciát a szer­vezeti szabályzatban rögzített normákkal összhangban kell fejleszteni, az nem vezethet a pártegység meggyengítésére és nem nyithat utat a frakclós te­vékenységhez. A párt a népi állam társa­dalmi bázisának további kiszé­lesítésére törekszik, mindenek­előtt a munkás—paraszt szövet­ség megszilárdításával, a szö­vetséges pártokkal való partne­ri együttműködéssel, a párton- kívülieknek a társadalmi élet­ben és a közös feleilősségben vállalt szerepe növelésével. A központi bizottság a szakszer­vezeti mozgalom politikai egy­sége mellett foglal állást. A szakszervezetek és az igazgatá­si szervek közötti partneri együttműködés kialakítását kell elősegíteni, s ezzel egyidejűleg kell harcolni a sztrájkjoggal va­ló visszaélés, a realitást nélkü­löző újabb követelések ellen, a termékeny munkáért, a társa­dalmi fegyelemért, a szakszer­vezetekben a szocializmussal szemben fellépő nézetek és ve­szélyek elszigetelése érdekében. Ľudovít Pezlár befejezte látogatását az NDK-ban A CSKP Központi Bizottságá­nak Ľudovít Pezlár vezette kül­döttsége tegnap befejezte tanul- mányútját a Német Demokra­tikus Köztársaságban, ahol öt napon át ismerkedett a Német Szocialista Egységpártnak a tu­domány és a felsőoktatás poli­tikai irányítása terén szerzett tapasztalataival. nappal ezelőtt ismeretlen egyé­nek elraboltak. A salvadori forradalmi szer­vezetek fegyveres alakulatai is fokozzák harci tevékenységüket. A Farabundo Marti Nemzeti Fel- sziabadítási Front (FMLN) tagjai a főváros közelében elfoglalták Ayutuxtepeque, Santa Anita, Mejicanos és Cuscatancingo vá­roskákat. Az elfoglalt városok­ban népgyűléseket rendeztek, majd visszavonultak a he­gyekbe. A Prensa Latina hírügynökség közölte, hogy Adolfo Majano ez­redes, a salvadori katonai-pol­gári junta tagja titkos látogatá­son tartózkodik az Egyesült Ál­lamokban és már tárgyalt az amerikai katonai és pénzügyi körökkel a salvadori kormány­nak nyújtandó további ameri­kai segítségről. Befejeződött a japán—kínai miniszteri tanácskozás (ČSTK) — A japán sajtó csa­lódott a kölcsönös együttműkö­dés fejlesztéséről tegnap Pe­kingben befejeződött japán—kí­nai miniszteri szintű tárgyalá­sok eredményeivel. A lapok rámutatnak arra, a japán küldöttség meggyőző- döttt arról, hogy nem lehet szá­molni olyan típusú gazdasági szerződések megkötésével, ame­lyeknek nemrég a pekingi veze­tők olyan hatalmas reklámot csaptak és amelyeknek megva­lósítását közvetlenül a konfe­rencia előtt elutasították. A tárgyalások befejeztével közös közleményt hoztak nyil­vánosságra, amelyben a kínai fél ígéretet tesz, hogy „a lehe tőségekhez képest“ kielégíti Ja pán energia-hordozó-igényeit. 1980. XII.

Next

/
Thumbnails
Contents