Új Szó, 1980. november (33. évfolyam, 259-283. szám)

1980-11-26 / 280. szám, szerda

APRÓHIRDETÉS összegezés, tervezgetés JAVÍTANI AKARJÁK A POLITIKAI-NEVELŐ MUNKÁT A felszabadulás előtt ok egész falu két utcából állt. Mojzesovo lakosainak többsége summás- ként kereste meg a mindennapi kenyérét. Szűkös körülmények között laktak, egy házban több család élt. Akinek volt pénze telekvásárlásra, az ismerősei, rokonai segítségével vályogfalat készített, de a tető és a többi tartozék megvásárlására már kölcsönt kellett felvennie. Éle­tükben változást 1945 hozott. A nemzeti bizottság szervezésével, irányításával megváltozott a fa­lu arculata. S hogy az itt élők jól érzik magukat, arról az is tanúskodik, hogy lakosainak száma ha mérsékelten is, de évről-évre növekszik, s ma már több mint 1700-at tesz ki. — Minden megbízatási idő­szakban gazdagabbak lettünk — mondja Dominik Porubský, a hnb elnöke. — A választási programot úgy állítottuk össze, hogy az anyagi lehetőségek mel­lett figyelembe vettük a lakosok észrevételeit, kívánságait is. 570 000 korona ráfordítással ta­taroztuk a művelődési otthont és a fiatalok klubját. Mindket­tőben bevezettük a központi fű­tést és felújítottuk a berende­zést. A község felében átépítet­tük a villanyvezeték és a han­gosanbeszélő hálózatát, több mint 600 000 koronát fordítot­tunk az utak, 235 ezret a járdák építésére. Rendbe tettük az or­vosi rendelőt. Itt említeném meg, hogy gyermekorvos csak Komjátiban rendel, s ez a közle­kedés szempontjából nem felel meg nekünk. Célszerű, lönne, ha a gyermekorvos kijárna a köz­ségünkbe, vagy esetleg Surany- ba tartoznánk. A felsoroltakon kívül jelentő­sebb akció nem szerepelt a vá­lasztási programjukban. Az üz­lethálózat megfelelő, az óvodá­ban minden gyermeket el tud­nak helyezni. Az egyik hnb ülé­sen felmerült, hogy erejükből többre is tellene. Meghányták vetették a dolgokat és a járási szervek hozzájárulásával, Z-ak- ció keretében megkezdték egy új központi épület építését. A tervek szerint 1983-ban kellene átadni rendeltetésének, de a fa- lji lakosai és vezetői szeretnék közelebb hozni az átadási ha­táridőt. Ebben nagy érdeme lesz Marta Lorencuvának, a hnb tit­kárának, aki betegsége ellené­re is mindig kész az anyagbe szerzésre, az építkezéssel Járó ügyek intézésére. A társadalmi munkából a la­kosok többsége is aktívan kive­szi részét. A képviselők szerve­zik a munkákban való részvé­telt. A munkaszüneti napokon 15—20-an is dolgoznak az em­lített építkezésen. Oliver Kraj- čovič, Milan Komáromi, Jozef Žigrai és Peter Vašek azok közé tartoznak, akik szabad idejük nagy részét nem sajnálják tár­sadalmi munkára fordítani. A falu apraja-nagyja arra törek­szik, hogy az épület, amelyben helyet kap majd a hnb irodája, a szertartásterem, a könyvtár és a posta, mielőbb elkészüljön. A lakosok féltő gonddal ügyelnek arra, hogy az utcát szegélyező virágsávok mindig szépek és rendezettek legyenek. Ha az új épület elkészül, előtte és mögöt­te is parkot létesítenek. — Jóleső érzés az eredmé­nyek összegezése. Ebben a vá­lasztási időszakban községünk­ben 35 korszerű összkomfortos családi ház épült fel, a Z-akció nem beruházási részében lakó saink 77 260 órát dolgoztak tár­sadalmi munkában, s ezzel egy millió 775 000 korona értéket hoztak léire — folytatja az el­nök. — A számvetés mellett azonban gyakran szóba kerül, hogy a következő megbízatási Társadalmi összefogással Egyre többen válnak aktív szereplővé Szádalmást (Jablonov nad Turňou) már a tizenharmadik ■— tizennegyedik század króni­kái Is említik. Történelmi' múlt­jánál azonban sokkal jelentő­sebb az a fejlődés, melyen az utóbbi évtizedekben ment át. Az elért és a jövőben elérendő eredményekről beszélgetünk Szanyi Lászlóval a község párt- alapszervezetének, a Nemzeti Front helyi bizottságának elnö­kével. — A Nemzeti Front választási programja — mondja Szanyi László — és a pártunk XV. kongresszusa által kitűzött fela­datok komoly munkát, aktivitást követelnek a pártszervezet, a nemzeti bizottság tisztségvise­lőitől, a képviselőktől, a tömeg­szervezetek tagjaitól és közsé­günk minden polgárától. Párt- szervezetünk irányította a kom­munistákat a nemzeti bizottság­ban és a tömegszervezetekben a párthatározatok és a választási program gazdasági, politikai és kulturális feladatainak teljesí­tésében. Megállapíthatjuk, hogy az elmúlt választási időszakban, — képletesen szólva — egyre többen váltak nézőből aktív sze­replővé, pártunk politikájának megvalósítójává. Az eredménye­ket jó érzés látni és tudomásul venni, de mögöttük sok munka, nehézség, átmeneti csüggedés, majd újrakezdés áll. A választá­si programot teljesítettük, sőt olyan célokat is elértünk, me­lyek távlati terveinkben szere­peltek. Ezt csakis az irányító szervek és a lakosság szoros együttműködésével érhettük el. A vezetés és az állampolgárok közötti egyetértés a helyes ideológiai munka eredménye. — A legutóbbi választási idő­szakban elért eredmények kö­zül talán az alapiskola mellett épített tornateremre vagyunk a legbüszkébbek. Z-akcióban épült, és nagyon régi hiányos­ságot pótol. Nagy gondot fordí­tottunk a község szépítésére is. Az utak nagy részét portalaní- tothik, növeltük a parkosított területet. Bővült az üzletháló­zat; s fokozatosan bevezetjük azokat a szolgáltatásokat, ame­lyekre községünk lakossága Igényt tart, tg? például a ház­időszakban mi kerüljön a vá­lasztási programba. Többek kö­zött szeretnénk folytatni a vil­lanyvezeték és a hangosanbe­szélő hálózatának átépítését, bővíteni a művelődési otthont, úgy, hogy az hivatásos színtár­sulatok fellépésére is alkalmas legyen. Szükségünk van négy kilométernyi útszakasz megépí­tésére is. Számolunk egy rava­talozó építésével. Sokat fejlődött ez a falu. La­kosainak látóköre is bővült. Meg kell azonban mondani, hogy a hnb a politikai-nevelő munka terén nem éri el mindig a kívánt eredményeket. Amint mondják, a következő megbíza­tási időszakban ezen változtat­ni akarnak. Erre kötelezi őket a lakosok, a választók bizalma, és csakis így léphetnek előbbre a fejlődés útján. N. J. ÁLLÁS ■ A Bratislava! Építőipari To­vábbképző Intézet felvess; — fészakácsot (-nőtI — konyhai kisegítőket — szakácsnőt (gyern»ekgomlo7.ásl szabadság Idejére) Kellemes munkakörnyezet; jó fi­zetési feltételek és előnyös kül­földi üdülést biztosítunk. Érdek­lődni lelint a következő címen: llstav vzdelávania v stavebníctve. Bárdošuva 33, 1199 43 Bratislava, telefon: 42149 ÜF 130 KÖSZÖNTŐ ■ A drága jó feleségnek, édes­anyának és nagymamának. Kovács Jó/.seínómtk, Bély (Biel), 60. születésnapja alkalmából szívbőt gratulálnak, jó egészsé­get és még hosszú életet kíván­nak: férje, leánya, fia, menye, veje, unokát, Évike, Józsika, Adrienn és Petronella köszöni inamlka sok fáradozását. 0-1347 ADÁSVÉTEL ■ Eladó Bratislavától 15 kilomé­terre Csallóközben kertes, 4-szo- bás családi liáz (egész alatt pin­ce) — egy garzonlakás szüksé­ges. Jelige: Tavasz. 0-1344 VEGYES ■ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága testvér, rokon és Ismerős, Schmidt Arpád életének 80. esztendejében örök- r« elhagyott bennünket. Drága halottunktól 1980. november 12-én a košicei köztemetőben búcsúz­tunk el. Gyászoló testvére és a rokonok. 0-1338 tartási gépek javítását, a mo­sást. A vízvezetékhálózat és a csatornahálózat bővítésével Is számolunk. Javítottuk az idő­sekről való gondoskodást, köz­ségünkben 167 nyugdíjas él. A szociális gondoskodás javításá­ban nagy segítséget nyújtottak a tömegszervezetek is. Segítsé­gükre a jövőben is igényt tar­tunk. Hangsúlyoznom kell, hogy a kitűzött célokat csakis széles társadalmi összefogással valósít­hatjuk meg, ezért az új válasz­tási programot is úgy állítjuk össze, hogy nagy súlyt fekte­tünk az ideológiai és a propa­ganda munkára. — Tekintettel arra — folytat­ja a pártelnök —, hogy jelentős időszak előtt állunk, nagy gon­dot fordítunk az előkészítő* és szervező munkára. Elsődleges feladatunk az évzáró pártgyűlés jó előkészítése. A sikeres évzáró pártgyűlés képezi majd az alap­ját az előttünk álló időszak pártmunkájának, a választások helyes előkészítésének. A követ­kező választási időszakban a legnagyobb beruházás az egész­ségügyi központ építése lesz. Az építkezés megkezdését 1981- re tervezzük, átadását 1983-ra. A tervek szerint ez a létesít­mény 2 millió 600 ezer koroná­ba kerül. Z-akcióban tervezzük építeni, de segítséget kapunk a Nemzeti Fronttól, a szövetkezet­től, a járási egészségügyi köz­ponttól, a szolgáltatóüzemektől is. Terveink közt szerepel az út­hálózat bővítése és korszerűsí­tése, ravatalozó felépítése, a művelődési ház felújítása, az autóbusz megállónál váróterem építése. Figyelembe véve, hogy alig ezer lelket számláló kisközség­ről van szó, szép eredményeket értek el, és igényes feladatok megvalósítását tűzték ki maguk elé a hetedik ötéves tervidő­szakra is. A pártalapszervezet és a helyi nemzeti bizottság ve­zetősége tisztában van azzal, hogy megvalósítani a papírra vetett terveket, csak jó ideoló­giai munkával, a lakosság szé­les tömegeinek aktivizálásával, a tömegszervezetek munkájának javításával lehet. FECSÖ PÄL Meglepetés a NO és a BARÁTNŐ olvasóinak! Százhatvan oldalon: Virágkalendárium, versek, névmutató. Nők nemzedékei a haladásért. Vallomások a családról. Képes szerkesztőségi krónika. Négyszemközt Katalinnal. Meddig él az ember? Hányán leszünk kétezerben? Vidám irodalom. Színes divalelörejelzés 1981-re. Népi motívumok, korszerű lakáskiegé- szítök, kézimunka. Szépségápolás — gyümölccsel, zöldség- gei. Ételnaptár idényreceptekkel, tájételek. A természet patikája — képes gyógynövénymutató. Kuckó, kvízek, keresztrejtvények, abszolút kérdések. A NÖ ÉVKÖNYVE 1980. IV. negyedévében jelenik meg. Minden kioszkban megvásárolható. ÜF-140 A SZLOVÁK KÖNYVTERJESZTŐ VÁLLALAT közönségszolgálata — Rajecká 9, 010 91 Žilina — gondozásában megjelent az 1981-es NAPTÁR A népszerű magyar nyelvű könyvnaptár egész éven át biztosítja a csa­lád minden tagjának az érdekesnél érdekesebb olvasmányt. A kiadvány a naptári részen kívül hazai és külföldi írók alkotásaiból tartalmaz gazdag választékot, továbbá tudományos, műszaki, népszerű egészségügyi, valamint humoros cikkeket, írásokat. Érdékességeket közöl a sport világából, tanácsokat, ételrecepteket a háziásszonyoknak, vala­mint tájékoztat a helyes és egészséges táplálkozásról. A naptárnak gazdag a képanyaga. Felhívjuk rá a figyelmét, és reméljük, hogy az 1981-es NAPTÁR az ön családjában is megtalálja a helyét. A kiadvány ára 25.— korona. Megrendelhető utánvéttel. A szocialista szervezeteknek számlára is küldünk. A kitöltött megrendelést a következő címre küldje: Slovenská kniha, n. p., Služba čitateľom. Rajecká 9, 010 91 Žilina. IVIegrendelés: Utánvéttel (számlára) rendelek Önöknél db. NAPTÄR 1981 című kiadványt darabonként 25.— koronáért. Utó- és vezetéknév (a megrendelő szervezet): .......................................................... Po ntos cím: ............................................................................... ­Ke lt: ........................................................................................... Al áírás: (a szervezet pecsétje) ÚF-144 1980 XI.

Next

/
Thumbnails
Contents