Új Szó, 1980. november (33. évfolyam, 259-283. szám)
1980-11-25 / 279. szám, kedd
Nevelni — irodalmunk nélkül? A csehszlovákiai magyar irodalom alapiskolai tanításáról ,..s néhány önfeledt, meghitt órát töltenek együtt (a képen Jurif Nyikulin és Ljudmila Gurcsenko) SZOUiET FILMEK FESZTIVÁLJA Különböző fórumokon gyakran éri kritika a tankönyvek, nyelvi, illetve tartalmi szíhvo- nalát; tegyük hozzá, néhány esetben teljes joggal. Többször felvetődik a hazai magyar irodalom oktatásának kérdése is. A közelmúltban az Oj Szóban Szilvássy József tollából olvashattunk a csehszlovákiai magyar irodalom tanításának megoldatlanságáról. „Még mindig felületesen és nem egy esetben ösztönösen tanítjuk azt, ami elsősorban a miénk ...“ — állapítja meg a cikkíró, majd így folytatja: „A jelenlegi helyzet következménye, hogy snk lelkesítő példa mellett akadnak olyan magyar szakos pedagógusok, akik legyintenek a hazai magyar könyvek és írók hallatán. S lehet-e csodálkozni azon, hogy sok érettségiző leginkább attól retteg, nehogy a vizsgán a csehszlovákiai magyar irodalom című tételt húzza. Ok azok, akiket senki sem nevelt több mint tíz éven át arra, hogy hazai magyar kiadványt is olvassanak.“ Elgodolkoztató ez a megjegyzés, még akkor is, ha pedagógusaink tisztában vannak a tantervi követelmények és társadalmi igények megtartásának jelentőségével, még akkor is, ha tudják, hogy a nemzetiségi iskolák irodalomoktatásának túl kell lépnie a szűkén értelmezett irodalomtanítás keretein; a művészi értékek, összefüggések, párhuzamok szintézisévé, a magyar >—szlovák kulturális kapcsolatok dialektikus tudatosítójává kell válnia. Többletként azonban azt is el kell érnie, amit a nemzeti körülmények között élő tanulók az egységes kulturális közélet révén a mindennapok gyakorlatából kapnak meg. A csehszlovákiai magyar irodalom az egyetemes magyar irodalom szerves része, abból nőtt ki, s színvonalának mércéje ma is az egyetemes magyar nyelvű irodalom. Az irodalmi nevelés tananyagában szereplő nemzetiségi magyar irodalom a híd funkcióját tölti be. A híd-jelleg azonban nemcsak az egyetemes magyar irodalomhoz való kapcsolataiban tükröződik, hanem a szlovák és cseh irodalomhoz fűződő viszonyában is kifejezésre jut. Ez a kettős híd szerep a nemzetiségi irodalom lényegéből adódik, és ha az irodalmi alkotások művészi színvonala több esetben nem is üti meg a nemzeti irodalom műveinek szintjét, nemzetiségi szempontból társadalmi és tudatformáló jelentőségük vitathatatlan. A csehszlovákiai magyar iroda-* lomban több a félbeszakadt írói pálya, a befejezetlen életmű, a részleges értékeket tartalmazó alkotás, mint a nemzeti irodalmak átlagában. Mégis, mindazokat a társadalmi, kulturális, erkölcsi és szociológiái sajátosságokat, amelyeket a kisebbségben élő népcsoportokra jellemzők, nem a nemzeti, hanem a nemzetiségi irodalom alkotásai tükrözik. Sajnos magyar szakos pedagógusaink között is vannak akik nemzetiségi irodalmunk termését lekicsinylőén hason- lítgatják a nemzeti irodalmak alkotásaihoz, s a valódi művészi értékeket is kétkedéssel fogadják. Nincs szándékunkban sem túl-, sem lebecsülni a csehszlovákiai magyar irodalom tanításának jelentőségét. Ennek az irodalomnak egyéni sajátosságai szükségessé teszik, hogy oktatásának nagyobb figyelmet szenteljünk, hogy a tanulók nemzeti büszkeségre, a hazai magyar kultúra megbecsülésére és a csehszlovák hazafiságra nevelését maximálisan kitelje- síthessük. . Magyar tanítási nyelvű alapiskoláinkban két nyelvhez kötődő nemzeti irodalom alapjaival ismerkednek meg a tanulók; ez a világirodalom néhány jelentős képviselőjével és alkotásával bővül ki. A csehszlovákiai magyar irodalom sajátos helyet foglal el az alapiskolai tananyagrendszerben. Egységes egészként való tanítására csak a 8. osztály második félévében, az 1945 utáni irodalom tematikai egységének keretében kerül sor. Az alsóbb osztályokban csak szórványosan egy-egy rövidebb alkotás vagy részlet ere* jéig van jelen, aszerint, hogy a tankönyvek tematikai egységei alkalmazni tudják-e. Az ötödik osztály tananyagába öt, a hatodikéba két, a nyolcadikéba (amelyben egész nemzetiségi irodalmunk külön össze van foglalva) kilenc szerző verse vagy prózai művének része került be. A 7. osztályos tananyagban nincs képviselve nemzetiségi irodalmunk. Alapiskoláink felső tagozatának utolsó osztályában külön tanítják a csehszlovákiai magyar irodalmat, mert a padegógusoknak a tanterv szerint itt 10 óra áll rendelkezésére, hogy átvegye a ki-» jelölt anyagot. A 8. osztály Irodalmi nevelés című kísérleti tankönyvének anyagába besorolt hazai magyar írók és költők kiválasztása, méltatása nem mindig egységes értékkritériumok alapján történik, ezért esetenként nem felelhet meg az objektivitásnak. Példaként említhetjük Fábry Zoltánnak, az európai jelentőségű írónak, haladó kirtikusnak és esszéistának, a csehszlovákiai magyar irodalom klasszikusának bemutatását, akinek életművét a tankönyvben mindössze egyetlen rövid írás jelzi. Fábry több helyet és főleg több figyelmet érdemelne, annál is inkább, mert nála kisebb jelentőségű írók jóval részletesebben, lírai, prózai művekkel is jelen vannak a tankönyvben. Míg más szerzőknél, ha hiányosan is, de fel vannak sorolva műveik címei, addig Fábry és Forbáth esetében egyetlen mű sincs feltüntetve. Bábi Tibor, az első csehszlovákiai magyar költő, akinek nevét a tanulók már az 5. osztályban megismerik, egyszerűen kimaradt a 8. osztály tananyagából. Költésze tének eredetisége a-bátor eszmei mondanivaló, a szocialista hazafiság és proletár internacionalizmus eszméjének művészi megfogalmazásában rejlik; ő fejezte ki a legigényesebben a csehszlovákiai magyarság haza fogalmát. A tankönyvben több nevelő erejű verse is helyet kaphatott volna. A régi tankönyv csehszlovákiai írók sorát Csanda Sándor irodalomtörténész és kritikus egyik tanulmányának részletével zárja. Mint a csehszlovákiai magyar irodalom egyik legjobb ismerő je, irodalmi hagyományaink, valamint a csehszlovák—magyar kulturális-irodalmi kapcsolatok kutatója joggal kaphatott volna helyet az új tankönyvben is. Nem szándékozom külön elemezni, hogy a tankönyv szerzőit milyen szempontok vezették a szemelvények kiválasztásakor. A műfaji szempontok szerinti tananyagelosztást is csak annyiban érintem, hogy megjegyzem: bár Egri Viktor írói pályájának bemutatásakor cím szerint szóba kerülnek drámai művei is, célszerű lett volna azonban egy rövid rész bemutatása is. * A magyar szakos pedagógus munkáját megnehezíti az a körülmény, hogy kisebbségi irodalmunk története nincs feldolgozva. Igaz, kellő számú kritika, értekezés, tanulmány jelent meg a csehszlovákiai magyar irodalomról, de ezek korántsem pótolnak egy tárgyilagosan összefoglaló irodalomtörténeti művet. Az aránylag gazdag hazai irodalomkritikára a tankönyvnek legalább utalnia kellene, éppúgy, mint a műfordítói tevékenységre, mely nemzetiségünk kultúraközvetítő feladatának fontos része. Észrevételeimmel utalni kívántam az előforduló hiányosságokra, melyek az elemzett kérdés vizsgálatakor kerültek felszínre. Nem érthetünk egyet annak a tankönyvszerzőnek, -fordítónak a Nö hetilapban nemrég megjelent véleményével, aki munkájának bírálatára válaszolva egy „olyan káros folyamatot“ próbál „megállapítani, mely — sajnos — az utóbbi időben terjedőben van a csehszlovákiai magyar sajtóban“. Meggyőződésem, hogy jobbító szándékkal történik, ha lapjaink problémafelvető cikkeket közölnek, vagy a tankönyvek színvonalának kérdésével foglalkoznak, mert ezzel is ifjúságunk oktatásának-nevelésének ügyét, szocialista pedagógiánk érdekeit szolgálják. Dr. ALABÄN FERENC, a Nyitrai Pedagógiai Kar adjunktusa Húsz nap háború nélkül A háborús filmeknek ahhoz a vonulatához tartozik ez a szovjet alkotás, melyek nem a csatatérre vezetik el a nézőt, hogy a történelemkönyvekből ismert eseményeket rekonstruálva felidézzék a vérzivataros napokat, hanem az embert állítják érdeklődésük fókuszába, hogy helytállását vagy esendőségét bemutatva érzékeltessék, milyen mély sebeket ejtett a háború az emberek lel- kületén. Érzelmi síkon mozog tehát a film cselekménye, bár hagyományos értelemben nem is beszélhetünk szüzséről, hiszen amit látunk, az a szereplők bensőjében játszódik le, érzéseiknek a megjelenítése. Konsztatyin Szimonov műve szolgált e film alapjául. Története a második világháború idején Taskentban, a hátországban zajlik. Ide érkezik az alkotás hőse, egy haditudósító, hogy megpihenjen, rendszerezze gondolatait, megírja tervezett filmjének forgatókönyvét és részt vegyen a készülő alkotás műtermi felvételein. S bár a harcok ekkor még a várostól távol dúlnak, a háború szele már megérintette az embereket. a halállal ugyan még nem néztek farkasszemet, de ki-ki már megjárta a maga kálváriáját. Egyesek levelet várnak férjüktől, vagy fiuktól, mások megfeszített erővel dolgoznak a gyárakban, hogy a frontot kellő élelemmel és fegyverrel láthassák el, vannak, akik hiába várnak arra, hogy szeretteik akár csak puszta életjelt adjanak magukról. Csalódott és megcsalatott emberekkel találkozik a húsz napra érkező haditudósító. De nem csak szenvedést lát maga körül. Szeretetben, szívet melengető, szép érzésekben is részesül. Néhány önfeledt, boldog órát él át egy asszonnyal, együttlétüket azonban beárnyékolja a háború kegyetlen valósága, az a tudat, hogy el kell válniuk, mert a férfit visszavárják a frontra, s kérdés, látják-e még egymást valaha. A filmnek talán ezek a képsorai a leghatásosabbak és legbeszédesebbek. Kettőjük kapcsolatát, szerelmi idilljét hamis romantikától, szentimentalizmustól mentesen, tisztán, elmélyülte» sikerült a rendezőnek ábrázolnia. Az alkotók — kiváltképp rAlekszej German rendező — javára írandó, hogy megmutatták az ember lelki nagyságát. S tették mindezt visszafogottan, mértéktartóan, a kifejező eszközökkel takarékosan gazdálkodva, mégis szuggesztíven és meggyőzően, Nagy érdeme van ebben a két főszereplőnek is: Jurij Nyikulinnak és Ljudmila Gurcsenkónak. Jurij Nyikulin a haditudósító szerepében új oldaláról mutatkozik be, a remek színészt eddig ugyanis kizárólag vígjátékokban láthattuk. Rendkívül természetesen, belső átéléssel játssza a hadak útját megjárt embert. Partnere, Ljudmila Gurcsenko korábban szintén vígjátékokban játszott, az utóbbi években azonban drámai szerepekben is egyre gyakrabban láthatjuk őt (emlékezetes alakítást nyújtott az Öt este és a Szibériáda című filmekben), ezzel is igazolva színészi kifejező eszközeinek széles skáláját. Árnyalt, plasztikus játékával, pikáns bájával magával ragadja a nézőt. Nem új e szovjet film témája, újszerű azonban az ábrázolásmódja, az, ahogy a két ember történetén, találkozásáéi és elválásán át láttatja a háborús eseményeket. S ez az egyjk nagy pozitívuma. Múlandó boldogság Tragikomikus elemekkel átszőtt vígjáték a Múlandó bol* dogság. Hősei rendezett családi körülmények között élnek, nyugodtan, békésen telnek napjaik mindaddig, míg kettőjük közé éket nem ver az a bizonyos harmadik. A férj maga a megtestesült jóság, lágy szívű, szeretetre méltó, őszinle ember. Csaknem húsz évig volt együtt a feleségével. Most azonban csomagol, szedi a kofferjeit és elmegy. Szerelmes. Fülig az, mint egy kamasz, nem lát. nem hall. Felesége természetes, közvetlen teremtés, igazában nem is tud haragudni férjére ezért a hirtelen szerelmi fellángolásáért. Nem akar senkivel sem vetekedni, de emészti öt a férfi hűtlensége. Váratlanul komoly lépésre szánja el magát... Gondosan kimunkált Álla Szurikova filmjének cselekménye. S bár a rendező hagyományosan építkezik és formailag sem hoz újat, annál jobban ügyel azonban a történet kidolgozására, az ötletes párbeszédekre és a fordulatos megoldásokra. A főbb szerepeket Galina Polszkih, Frunze Mkrtesjan, Leonyid Kuravlev játsszák a film hangvételének megfelelően. Nyikolaj Fjodorovics Pogogyin, a kiváló szovjet drámaíró munkássága, életpályája szorosan összefüggött a szovjet állam születésével, fejlődésével. Egy Don menti kis faluban, parasztcsaládban született. Újságíróként kezdte, tíz évig a Pravda tudósítója volt, s ezalatt széltében-hosszában bejárta a Szovjetunió roppant tájait. Tanúja volt a polgárháború ádáz csatáinak, átélte az utána következő korszak konszolidációját, jelen lehetett az első óriási építkezések bölcsőjénél. Érdeklődése a húszas évek végén fordult a dráma felé. Gazdag élményanyagot halmozott fel, s korai rövid írásainak, karcolatainak hősei színműveiben teljesedtek ki. Több mint negyven művet alkotott — közölük jó néhányat még be sem mutattak. A kollektív hős —a munkástömeg — ábrázolásáról fokozatosan áttért az egyéni jellemfestésre, az első darabok riportszerűségéről az éles konfliktust hordozó cselekményre. Első öt darabját, amelyet 1929 és 1934 között írt — Sebesség, Poéma a fejszéről, Az én barátom, Bál után, Arisztokraták — „az ötéves terv hőskölteményének“ szokták nevezni. Ezek a külön-külön önálló művek tematikailag szorosan összefüggnek, s mind az új világ építésének embernemesítő erejét, a nehézségekkel dacoló kommunista helytállását ábrázolják. Míg Pogogyin első alkotásai kissé darabosak, addig az Arisztokraták már érett alkotás, melyben az írói elgondolás és a megvalósítás teljes egységbe olvad. Az első ötéves terv Időszakáról szóló színművei fontos szerepet játszottak abban, hogy a szocialista színházat POGOGYIN közelebb hozták a kor valóságához, művészileg feldolgozták a kortárs alakját. Pogogyinnál fordul elő első ízben, hogy a drámai cselekmény színhelye: gyári csarnok, építkezési munkahely kolhozmező. A forradalom világot átformáló eseményei és Lenin alakja Pogogyint később ismét három összefüggő mű megírására ihlette. Ez a trilógia: A puskás ember, A Kreml toronyórája és a Harmadik patetikus szimfónia. Egyes láncszemeit időben ugyan mintegy húsz év választotta el (1937—1958), de az egységes írói elgondolás most is összekapcsolja e három művet. Pogogyin trilógiájának központi alakja Lenin; a forradalom vezére azonban nála elsősorban nem politikusként, államférfiként szerepel, hanem melegszívű emberként, aki érdeklődik embertársai ügyes-bajos dolgai iránt, és éppen ez a közvetlensége, az élet mindennapos ügyeiben való részvétele, szenvedélyes embersze- retete magasztosítja fel alakját. Az ötvenes években Pogogyin élénk érdeklődést tanúsított a szocialista ifjúság jellemének alakulása, erkölcsi alkatának formálódása iránt. A kis diáklány és a Kék rapszódia című színműveiben a kor ifjúságának problémáit dolgozta fel. Néhány regényt is írt, s ő készítette az ötvenes évek emlékezetes filmjének, A vidám vásárnak a forgatókönyvét, amely Dunajevszkij zenéjével nagy sikert aratott. Pogogyin munkássága korszalkotó a szovjet drámairodalomban. Az úgynevezett „monumentális realisták“ vagy „romantikus realisták“ csoportjának egyik vezéregyénisége volt: drámáiban nagy tömegeket vonultatott fel, a statisztahad jelképezte a forradalmi tömegek mozgását. Maradandó érdeme Lenin alakjának művészi megjelenítése, emberközelbe hozása, a hús-vér Lenin megalkotása. Az első között ábrázolta művészi erővel az új szocialista ember jellemének formálódását, erkölcsi problémáit az épülő új világban. A századunkkal egyidős Pogogyin 1962-ben hunyt el. Műveit nemcsak a Szovjetunióban játszották nagy sikerrel — két ízben tüntették ki Lenin-díj- jal —, hanem a szocialista országokban és több más európai államban is. GELLÉRT GYÖRGY (tölgyessyj
