Új Szó, 1980. november (33. évfolyam, 259-283. szám)
1980-11-24 / 278. szám, hétfő
A maoisták megleckéztetése úr szó 1980 XI. 24. A szovjet fővárosban 1960. november 24-én fejeződött be a kommunista ás munkáspártok nemzetközi tanácsákozása, amely kétségtelenül rendkívül fontos eseményként vonul be a nemzet' közi kommunista mozgalom történetébe. Nemcsak azért, mert az addig megtartott tanácskozások közül a legreprezentatívabb volt (B1 kommunista és munkáspárt részvételével |, hanem mindenekelőtt azért volt megkülönböztetett jelentőségű, mert fontos szerepet játszott a mozgalom egységének megszilárdításában, továbbá azért, mert a felmerült akadályok ellenére a hatvanas években kitűzte a marxista—leninista tanításon alapuló helyes stratégiát a békéért, a demokráciáért és a szocializmusért vívott harcban. A moszkvai tanácskozásnak a nemzetközi forradalmi mozgalomban betöltött szerepéről számos tanulmány, elemzés íródott, melyek többsége a két dokumentum — a világ népeihez intézett felhívás, illetve nyilatkozat — jelentőségét méltatja. Fontosságút és az elfogadott do-, kumentumok jelentőségét valójában csak akkor tudjuk felmérni, ha választ adunk a kérdésre: miért került sor a moszkvai tanácskozásra alig három évvel a korábbi, hasonló találkozót követően. Hogy megértsük a moszkvai tanácskozás összehívásának szükségességét, vissza kell térnünk az 1957-es tanácskozáshoz és a mozgalmon belül az idő tájt lejátszódó néhány eseményhez. Az 1957-es moszkvai összejövetel a kommunista és munkáspártok egységének megszilárdításá- sát célzó törekvések kicsúcsoso- dását jelentette. Ezen erősítették meg 68 testvérpárt képviselői a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus eszméi iránti hűségüket, hangsúlyozták a szocialista forradalom alapvető törvényszerűségeinek és azok alkotó gyakorlati érvényre juttatásának fontosságát, tekintettel az illető országok viszonyaira. Rámutattak a szocializmusba való átmenet különböző módozataira egyes országokban, s ugyancsak leszögezték: a kommunista pártok a békéért vívott harcot elsőrendű feladatuknak tartják. A részvevők a világban kialakult politikai erőviszonyok mélyreható elemzésével arra a megállapodásra jutottak, hogy a békeerők megerősödése reális lehetőséget teremt a világháború elhárításához. Ez a megállapítás azért elvi jelentőségű, mert magában foglalta azt a meggyőződést, hogy a kapitalista rend teljes felszámolása előtt lehetséges a béke megőrzése. Az 1957-es moszkvai tanácskozáson részt vevő marxista— leninista pártok megegyező álláspontjától merően különböztek Mao Ce-tungnak, a Kínai Kommunista Párt akkori elnökének tézisei. Mao nézetei a résztvevők körében általános megdöbbenést és elítélést váltottak ki. Ö ugyanis azt hangoztatta, hogy szükségtelen a háborű és a háborús előkészületek ellen harcolni, hiszen „a legrosszabb esetben elpusztul ugyan az emberiség fele, de a másik fele túléli, viszont az imperializmust teljesen felszámolják, s a világon mindenütt győz a szocializmus“. Az amerikai imperializmust felszólalásában „papírtigrisnek“ minősítette. A kommunista mozgalmon belüli vezető szerep kérdésében is enyhén szólva furcsa álláspontra helyez- kezdett. Kezdetben elismerte az SZKP szerepét, de később a KKP kívánta ezt a szerepet átvenni. Mao fellépéséből nyilvánvaló volt. hogy ő és hívei a békés egymás mellett élés lenini elvének megtorpedózására készülnek, s a forradalmi erőkre kalandorstratégiát akarnak rákényszeríteni. A testvérpártok ezért szükségesnek tartották a záródokumentumban leszögezni: „Hiszünk eszméink győzelmében, békét akarunk és harcolunk érte. A háború a mi ellenségünk!“ Mao taktikai megfontolásból szintén aláírta a záródokumentumot, de csak azért, hogy a tanácskozás eredményeivel formálisan egyetértve még jobban leplezze egységbontó törekvéseit. A maóisták egyre szembe- ötlőbben jelentkeztek a moszkvai tanácskozáson meghatározott stratégiával ellenkező •irányvonalukkal, amelynek alapját a világháborúra való készülődésük jelentette. Pekingben a békeharcot eleve reménytelennek, a háborút pedig elkerülhetetlennek minősítették. Nemzetközi fórumokon elítélték az SZKP XX. kongresszusának irányvonalát. Mindenáron a mozgalom egységének megbontására törekedtek. A helyzetet az is bonyolította, hogy a kommunista mozgalom erőteljesen kiszélesedett, új, kevés tapasztalattal rendelkező pártok és vezetők jelentkeztek, akiknél fennállt a veszély, hogy engednek a pekingi nyomásnak. Habár a mozgalom sikeres harcot folytatott a az opportunisták és a különböző frakciók ellen, mégis fennállt a maóista eszmék esetleges térhódításának a veszélye. Nem véletlen, hogy 1957 és 1960 között a marxista—leninista pártok képviselői többször is találkoztak (Rómában, Bukarestben), s felhívták a figyelmet a maóisták egységbontó terveire. A testvérpártok a veszélyes helyzetet mérlegelve úgy döntöttek, hogy I960 novemberében Moszkvában találkoznak, s ismételten megvitatják azokat a kérdéseket, amelyekben a kínai kommunisták életesen bírálják a mozgalom álláspontját. Annak ellenére, hogy a maóisták számos akadályt gördítettek az előkészületek útjába, a moszkvai találkozó a tervek szerint november 10-én megkezdődött. A testvérpártok küldöttei elítélték a maóisták káros tevékenységét, Teng Hsziao-ping, a kínai küldöttség vezetője a helyzet súlyosságát próbálta enyhíteni azzal az állításával, hogy nincs szó elvi viszályról, hanem csupán a kínai és a szovjet fél közötti ellentétről. A többi párt éberségét azzal a manőverrel próbálta elaltatni, hogy méltatta az 1957-es dokumentumok „történelmi jelentőségét“. Támadta a Szovjetuniót amiatt, hogy szerinte eltúlozza az amerikai imperializmus erejét. Ogy vélekedett, hogy a világ munkásosztálya két lehetőség közül választhat: az egyik alternatíva „az imperializmus eltemetése“, a másik pedig az áldozatoktól való félelem miatt a kapituláció. Megismételte Mao korábbi tézisét, miszerint a háborút túlélő emberiség fele előtt álló perspektíva kedvező lesz. Követelte, hogy hagyjanak fel a háborúellenes propagandával, s ne essék több említés arról, hogy kis szikrából egy világháború tüze pattanhat ki. „Nem érthetünk egyet azzal az állítással, mondotta, hogy a békés egymás mellett élés a szocializmushoz vezető utat jelenti.“ A párt- közi kapcsolatokról szólva védelmébe vette a maóisták megosztásra irányuló törekvéseit. Ogy vélekedett, hogy a frakciók elleni harc felszámolta a pártok közötti egyenlőséget. Teng hétórás beszéde hemzsegett a durva támadásoktól és fenyegetésektől, az opportunista és intri- kus megállapításoktól. A tanácskozás befejeztével Teng is elismerte, hogy a többi párt elhatárolta magát a kínai nézetektől. Ö ezt sajátosan „az elvi kérdésekben fennálló alapvető ellentétek“ megnyilvánulásaként magyarázta. A küldöttek véleménye megegyezett abban, hogy nem egyszerűen a KKP és az SZKP között felmerült nézet- eltérésekről van szó, hanem sokkal többről, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom fő irányvonaláról. Dolores Ibárruri, a Spanyol Kommunista Párt elnöke szerint Kína ugyan szavakban támogatja az 1957-es tanácskozás eredményeit, valójában tettei épp az ellenkezőjéről vallanak. A testvérpártok képviselői rámutattak, a kínai küldöttség nem arra törekszik, hogy megvilágítsa és tisztázza a vitás kérdéseket, hanem azokat még inkább elhomályosítja. Maóista nézeteiket a többi pártra akarják kényszeríteni. A testvérpár- tok leginkább azt kifogásolták a kínai magatartásban, hogy ezt nem kölcsönös konzultációk útján, hanem kulisszák mögötti alkudozásokkal és a szakítással való fenyegetéssel teszik. A kommunista pártok közötti kapcsolatokat illetően több felszólaló rámutatott arra, hogy ha valame lyik párt más álláspontra helyezkedik, amely eltér a jóváhagyott közös irányvonaltól, ilyen esetben a különvéleményt valló pártnak konstruktív formában tájékoztatnia kellene a testvérpártokat, s véleménycserét kellene folytatni a kérdés lényegéről. A kéthetes moszkvai tanácskozás résztvevői záródokumentumot fogadtak el, amely a bevezetőben leszögezi: „A kommunista és munkáspártok megerősítik az 1957-es nyilatkozat és kiáltvány elvei iránti feltétlen hűségüket“. Ezek a dokumentu mok meghatározták a nemzetközi kommunista és munkás- mozgalomnak a legfontossabb nemzetközi kérdésekben elfoglalt elvi álláspontját, s nagy mértékben hozzájárultak a kommunista és munkáspártok egysége merősítéséhez a közös célokért vívott harcban. A résztvevők hangsúlyozták, hogy feltétlen meg kell őrizni a mozgalom egységét a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján. A tanácskozás hangsúlyozta a pártok internacionalista szolidaritásának fontosságát. „A kommu- munista mozgalom érdekei megkövetelik, hogy minden párt te vékenységében szolidárisán viszonyuljon az imperializmus ellen, a békéért, a demokráciáért, a szocializmusért vívott harcban a közös feladatokhoz.“ Tekintettel a KKP arra irányuló kísérleteire, hogy a maóiz- mus ideológiáját tegyék a kommunista mozgalom vezető ideológiájává, a tanácskozás hangsúlyozta, hogy a világ kommunista pártjait a marxista—leninista tanítás és annak gyakorlati megvalósításáért vívott harc egyesíti. A moskvai tanácskozáson kiemelték, hogy a pártok a jövőben szükség szerint tanácskozásokat tartsanak, melyeken megvitatják az időszerű kérdéseket, megismerkednek egymás álláspontjaival, s a konzultációk eredményeként a közös célok elérésére közös stratégiát dolgoznak ki. A testvérpártok visszautasították a Kínai Kommunista Párt önállósága ellen irányuló támadásokra vonatkozó kínai rágalmakat. Hatástalan maradt a maóistáknak az a fenyegetése, hogy amennyiben a kínai tézisek kimaradnak a záródokumentumból, úgy a mozgalom egysége komoly válságba kerül. Leszögezhető, hogy az 1960-as moszkvai tanácskozás eredményesen fejeződött be. Legfontosabb eredménye, hogy kudarcot vallottak a kommunista mozgalom stratégiájának felülvizsgá lására irányuló maóista kísérletek. A bonyolult helyzetben sikerült felszámolni az egységbontó törekvéseket. A kommunista mozgalom alaposan megleckéztette a maóis- tákat. Nem állítható, hogy a lécéből Peking egyáltalán nem okult. Azóta nem próbálkoznak, hogy nézeteikkel előhozakodjanak a kommunisták nemzetközi tanácskozásain, sőt távol ma radnak minden multilaterális találkozótól. De a fegyvert nem tették le. Ojabban az imperialista és reakciós körökkel — élükön az USA-val — nyíltan együttműködve folytatják a harcot a nemzetközi kommunista mozgalom ellen. Tevékenységük kel ily módon a világforrada lom árulóinak útjára léptek, s a tapasztalatok bizonysága szerint ez opportunizmusuk és szovjetellenességük törvényszerű kicsúcsosodása. IVAN HLIVKA „Van itt tennivaló bőven ..(Gűdor Gabriella felvétele) „Rákapcsolunk... “ Egy gépkezelő portréja Hosszú gépsorok, magas kartonpapír-rakások között búj kálunk, amíg végre rátalálunk. Már negyedszer szólítom a ne vén, de ő csak dolgozik to vább, mintha nem is akarna tudomást venni rólam. Aztán váratlanul rámnéz, mondom, miért is keresem, már éppen le akarok hajolni hozzá, msrt hol rám, hol a gépre figyel, amikor feláll és közelebb lép hozzám. Nem teszi le az olajos alkatrészeket, tele a keze, s határozott ha rigón ennyit mond: — Most nem érek rá. A gép ugye, fontosabb. Az nem vár hat. Meg kell javítanom. Hogy mikorra lesz kész? Talán fél óra múlva. De az is lehet, hogy csak később. Kerek háromnegyed órát várok a párkányi (Štúrovo) Délszlovákiai Papír- és Cellulózgyár portáján, most már egyedül is megtalálom Gonda Tibor gépkezelőt. Amikor észreveszi, hogy ismét a közelében vagyok, széttárt karokkal jelzá: nem megy az olyan gyorsan, várjak még néhány percet. Ojabb fél óra telik el, közben távolról figyelem átszellemült arcát. A nők, akik kör- beállják, mondják a magukét; áll a gép, áll a munka, s csak a nevetésük hangosabb, mint a távoli gépek zaja. Ahogy végez, a határozottság is eltűnik az arcáról. — Kész. Befejeztem Láthatja, most már egyforma gyorsasággal húznak a gépszíjak ... Helyet keresünk, ahol nyugodtan beszélgethetünk, s mivel a kartondobozokat gyártó részlegen nincs ilyen, egy zsúfolt irodába hív. — Tizennégy éve dolgozom a gyárban, szeretem a munkámat, a gépeket, a munkatársaimat, és ezt nem azért hangsúlyozom, mert idén megkaptam A szocialista munka úttörője címet. En nem azért dolgozom jól, hogy kitüntetésben részesítsenek; akkor örülök igazán, ha minden rendjén megy, ha jó alapanyagot ka* punk. Ilyenkor aztán egy műszak alatt húszezer dobozt is elkészítünk. Lassan, megfontolva beszél, mintha legmélyebb titkairól faggatnám. — A párkányi gyár üzembe helyezése előtt Harmanecben dolgoztam, ott sajátítottam el a szakma csínját bínját, megismertem az egész gyártási folyamatot, s bár elég régi gépeken dolgoztunk, a munka ott is lekötött, hiszen korábban sehol sem láttam papírgyártó gépsorokat. Amikor Angliát hozom szóba, élénkebb hangon kezd beszélni, s talán észre som veszi, hogy félig szívott cigarettát nyom el. — Nem voltam én ott elveszett ember, dehogy is. Reggel nyolctól délután ötig a birminghami gyárban dolgoztam, nagyjából össze is szereltük a gépeket, amelyek aztán ide kerültek, este pedig a várost jártuk. Angolul jóformán semmit sem tudtunk, de mutogatásból azt hiszem, jelesre vizsgáztunk, így volt ez Brüsszelben is, ahol a holland gépek gyártási technológiáját tanulmányoztuk. — De van ám érdekesebb téma is a házunk táján — mondja büszkén, aztán elhallgat egy percre, arcomon lesi a hatást. — Tizenegy tagú szocialista brigádunk két évvel ezelőtt elnyerte a bronz fokozatot. És azóta még jobban megy a munka. Ha a hat nő közül valaki kiesik, valamennyien rákapcsolunk. Anélkül, hogy bárkit figyelmeztetni kellene. Mert van itt tennivaló bőven. Főleg, ha rosszabb minőségű a kartonpapír. Ilyenkor lassabban, vigyázva kell engedni a gépsort, mert a dobozon nem lehet hiba. Ojra a gépek között járunk, a feleségéről beszél, aki nem akarta elhinni, hogy kitüntették őt, lányáról, akiből pincér lesz, fiáról, akivel az ábécé elején tartanak. Aztán elszólítják tőlem, mert baj van a csapágyakkal. Várjon csak, megnézem, mi történt. És én csak várok, várok, s látom az arcán, a gép fontosabb neki, mint én. n. SZABÓ LÁSZLÓ Csökken a cukortermelés Franciaországban Cukorrépatermelők Szövetségének értékelése szerint ez évben az ország cukortermelése az előző évi 3,75 millió tonnáról 3,2 millió tonnára csökken. A hektáronkénti cukorrépatermelést 43—45 tonnára becsülik. 1979-ben 514 000 hektáron termelnek cukorrépát Franciaországban és ez 11000 hektárral kevesebb az előző éviméi. A júliusi száraz időjárás késleltette a termés beérését és az augusztus elsejei adatok szerint a répa súlya az átlagosnál kisebb volt, viszont a cukortartalom rendkívül nagy. Növekvő acéltermelés Romániában Románia acéltermelése az Idén eléri a 15,6 millió tonnát, ami 1,7 millió tonnával több mint tavaly. Az ágazat gyors fejlődéséről tanúskodik az a tény, hogy 1970 ben az ország évi acéltermelése még csupá<n 6,5 millió tonna volt. Ahhoz, hogy ezt a nagyarányú fejlődést elérhessék, a meglevő kapacitás korszerűsítésére és lényeges bővítésére volt szükség. Számos új kohó építésének az utolsó fázisa zajlik ebben az Időszakban. A tervek szerint az elkövetkezendő ötéves tervidőszakban több mint 83 milliárd leit költenek az acélipar fejlesztésére Románia hosszú lejáratú terveinek értelmében 1985 ben az ország acéltermelése megközelíti az évi 21 millió tonnát. Elsősorban az elektrotechnikai célokra gyártott acéllemezek termelése és a csőgyártás növekszik. Különösen nagv figyelmet szentelnek a termelés energiaigényességének csökkentésére (S H) Húsz éve fejeződött be a kommunista- és munkáspártok moszkvai tanácskozása
