Új Szó, 1980. november (33. évfolyam, 259-283. szám)
1980-11-22 / 277. szám, szombat
MUNKÁNK ALUM FORRASANYAGI ANNA SEK NWÍANER ÚJ SZÓ HAZÁNK, a fejlett szocialista társadalom építése során jelentős eredményeket ért el az elmúlt évtizedben. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy pártunk — az SZKP tapasztalatai alapján — történelmi jelentőségű IX. kongresszusán kitűzte a szocializmus építésének irányvonalát és következetesen meg is valósította azt. Másodsorban pedig annak, hogy az 1968—69-es válságot követő bonyolult Időszakban, amikor a Szovjetunió és a testvéri szocialista országok internacionalista segítségével elhárítottuk az ellenforradalom veszélyét, felújítottuk a szocialista fejlődés erőszakosan megszakított folyamatát, s új szakaszt nyitottunk, a fejlett szocialista társadalom építésének szakaszát. A Tanulságok a történelem igazolta tapasztalatok alapján leszögezi, hogy „Az irányvonal a szocializmus építésének általánosan érvényes törvényszerűségeiből, a lenini eszmékből és az SZKP tapasztalataiból indult ki és ezeket alkotó módon juttatta érvényre hazánk konkrét körülményei közt. Ez az új irányvonal megfelelt a társadalmunkban elért fejlődés színvonalának, társadalmi szükségleteinknek és feltételeink■> nek, a munkásosztály forradalmi harca céljainak, a dolgozók széles tömegei érdekeinek. Hatalmas forradalmi lelkesedést váltott ki, fejlesztette a tömegek széles rétegeinek politikai és munkakezdeményezését“. A szocializmus építéséinek folyamatával egyidőben a nemzetközi imperializmus arra törekedett, hogy röviddel a második világháború befejezése után hidegháborús hangulatot keltsen a szocialista országok ellen, s még annak kockázatától sem riadt vissza, ha az világméretű fegyveres konfliktussá fajul. Ezt bizonyította a Korea ellen 1950-ben folytatott háború, az 1956-ban Egyiptom ellen irányuló izraeli—francia- brit agresszió, a magyarországi ellenforradalom, az 1961-es berlini, az 1962-es kubai. válság. Az imperializmus nem tudott és ma sem tud megbékélni megrendült pozícióinak elvesztésével. Amint azt a Tanulságok anyaga hangsúlyozza, „Csehszlovákia 1948. februárja óta céltáblája volt az imperializmus széles körű politikai és ideológiai diverziós tevékenységének, de ez nem hozta meg ű kellő hatást, mert pártunk szilárdan tartotta a fejlődés irányát“ A világreakció kezdettől fogva igyekezett megkaparintani Csehszlovákiát. A február utáni ellenforradalmi emigráció számára tipikusak voltak Tigrid és társainak törekvései, akik a revizionisták révén igyekeztek megbontani a politikai rendszer, főként élcsapatának, a kommunista pártnak az egységét. A külső imperialista reakció erőteljes támadásba lendülhetett, amikor a jobboldali opportunista és szocialistaellenes erők országunkban nyíltan felléptek a párt és a szocializmus alapelvei ellen. 1968 JAUN ÁRJA kezdete volt annak a szakasznak, amelyet a szocializmus építésének új korszaka kiváltott. Pártunk duböeki vezetősége viszont súlyos hibákat követett el e bonyolult, gyakran túlérett prob- íémák megoldásában, s ezzel kitárta a kapukat a szocialistaellenes és opportunista erők ténykedése előtt. „Anti-Feb- ruár“ jelszó jegyében igyekeztek szétbomlasztani a szocializmus egységét, eltiporni annak vívmányait, s nyílt támadásba lendültek a szocializmus alapelvei, főként a kommunista párt vezető szerepének alapelve, a Szovejtunióval és a többi szocialista országgal való szövetségünk ellen. „Tiszta kezek" jelszava alatt olyan hangok is felmerültek, (Svi- ták, Liehm) hogy a kommunista párt tevékenységét be kell tiltani. Aknamunkájuk bizonyította, hogy az ellenforradalom nem kezdődik mindig lövöldözéssel, a kommunisták likvidálásával, hanem széles körű 1980 eszmei előkészítéssel, amelynek megvalósítását már korábban elkezdték az ún. alkotó marxisták, akik azt hangoztatták, hogy az ún. dogmatikus marxizmus elavult, és sürgősein ki kell dolgozni a szocializmus új modelljét. Ezt szolgálta a párt kettészakadása, az ún. konzervatívokra és haladókra, az ún. haladó járások létrehozását szorgalmazó, az itt élő nemzetek és nemzetiségek internacionalista egységének megbontására irányuló igyekezet. Természetesen, törekvésükben azokra a hibákra támaszkodtak, amelyet pártvezetésünk Novotnyval az élen elkövetett, főleg a Szlovákiát és a szlovák nemzetet érintő kérdésekben. Nagyón kedvezőtlen helyzet «lakúit ki főként a tömegkommunikációs eszközök birtoklása terén, ezek hangos szószólóivá váltak a szovjetéi!enes és antiszocialista erőknek, sokszor szinte felülmúlták a burzsoá újságírók „szabad sajtóról“ alkotott felfogását is. E fejlődéssel kapcsolatban Marx dédunokája, R. f. Lonquet a nálunk is megjelent Európa szívében című publikációjában rámutat az 1968 utáni negatív fejlődés gyökereire és összefüggéseire és kifejti, hogy a „gyors demokratizáció" követelménye jegyében, amelynek a CSKP gyors ütemben előkészített 14. rendkívüli kongresz- szusában kellett volna kicsúcsosodnia, egyre erőteljesebben közelgett az ellenforradalom 10. fejezete — a testvérgyilkos polgárháború. A dubceki vezetés és a baráti kommunista és munkáspártok képviselőinek számos megbeszélése, a drezdai, az ágcser- nyői (Čierna nad Tisou), a bratislavai tárgyalásai közül kiemelkedik az öt testvérpárt 1968 júliusában sorra került varsói megbeszélése, amelyen a CSKP akkori vezetése (formális kibúvókra hivatkozva) elutasította a részvételt. A varsói találkozó zárójelentésében jogosan leszögezte: „Nem érthetünk egyet azzal, hogy az ellenséges erők letérítsék Csehszlovákiát a szocializmus útjáról. Ez már nemcsak a ti ügyetek. Ez valamennyi kommunista és munkáspárt, szövetséges és baráti együttműködést folytató ország közös ügye. Ez azon országok közös ügye, amelyek a Varsói Szerződésben tömörültek, hogy így biztosítsák függetlenségüket, Európa békéjét, és biztonságát, hogy áthághatatlan akadályt állítsanak az imperialista erők agressziója és a revanstzmus elé. Meggyőződésünk szerint olyan helyzet alakult ki, amely nemcsak Csehszlovákiában veszélyezteti a szocializmus alapjait, hanem a többi szocialista ország közös és létérdekeit is". Paradoxul hatott volna, ha az. akkori pártvezetés aláírja a bratislavai megbeszélések befejeztével 1968. VIII. 4-én kiadott Szocialista országok kommunista és munkáspártjainak nyilatkozatát, amelyben a következő áll: „A testvérpártok szilárdan és határozottan kiemelik a töretlen szolidaritás, az éberség szükségét, az imperializmus és az antikom- munista erők olyan törekvéseivel szemben, hogy meggyöngítsék a munkásosztály és a kommunista pártok vezető szerepét. Nem engedik meg senkinek, hogy éket verjen a szocialista országok közé, aláássa a szocialista társadalmi rend alapjait. A testvéri szövetség és egység nemzeteink érdekeit szolgálja, s reményteljes alapot teremt azon szociális-gazdasági és politikai feladatok megoldására, amelyekkel országaink kommunista pártjai foglalkoznak.“ VALAMENNYI LEHETŐSÉG kimerítése után a Varsói Szerződés országainak internacionalista segítsége volt az egyetlen reális megoldás arra nézve, hogy megállítsuk a szörnyű következményekkel járó ellenforradalmi fejlődést és megteremtsük a feltételeit annak, hogy Csehszlovákia visszatérjen a szocialista fejlődés útjára. Amint azt Gustáv Husák is mondta a CSKP KB 16. ülésén, „A Szovjetunió és a többi baráti ország segítsége Csehszlovákia kommunistái számára szilárd talajt teremtett a szocialistaellenes és jobboldali opportunista erők legyőzéséért folytatott fokozott politikai küzdelemben.“ A pártvezetés forradalmi erői, élükön Husák elvtárssal, az elkövetkező időszakra — egészen a XIV. pártkongresszusig — programul tűzték ki a társadalompolitikai konszolidációt, a pártban és a társadalmunkban előidézett válság következményeinek a felszámolását. E bonyolult folyamat kezdetét az SZLKP 1968 augusztusában összehívott rendkívüli kongresszusa jelentette. A jobboldali erők viszont 1968 augusztusa után sem tették le a fegyvert, továbbra is azon igyekeztek, hogy zűrzavart idézzenek elő, elégedetlenséget szítsanak, kétségbe vonják a konszolidáció folyamatát. Ebben a törekvésükben a szép számú (néha túlsúlyban levő), a pártszervekben, szervezetekben és további kulcsfontosságú helyeken tevékenykedő jobboldali erőkre támaszkodtak. E bonyolult és ellentmondásos folyamatban, amely a CSKP KB 1969 áprilisi üléséig tartott, jelentős szerepe volt a csehek és szlovákok kölcsönös viszonya föderatív alapokon történő államjogi rendezésének. Ez nagymértékben szilárdította a csehszlovák államiság gondolatát, elvágta a nacionaliz-, mus és szeparatizmus gyökereit. A legidőszerűbb pártfeladat az volt, hogy felújítsuk a párt vezető szerepét társadalmunkban, következetesen érvényesítsük a lenini munkastílust és -módszereket. Amint Husák elvtárs mondotta: „A konszolidációs folyamatban a fő szerep pártunké. Ha a pártban rend lesz, rend lesz mindenütt.“ A CSKP KB májusi ülése Husák elvtárs vezetésével, akit az áprilisi ülésen a párt főtitkárává választottak, programként tűzte ki az öt pontból álló megvalósítási irányelvet, amely a párt és a társadalom fő figyelmét a szocialista hatalom megszilárdítására irányította. Amint Hu- sák eivtárs mondta, a Győzelmes Február 30. évfordulóján: „A párt marxi—lenini vezetősége leleplezte a jobboldali renegátok igazi arculatát, s fokozatosan elszigetelte őket. Elvhű, határozott fellépésével megvédte Február örökségét, a szocializmus vívmányait, hazánkat visszatérítette a szocialista építés lenini útjára és új, reményteljes perspektívákat nyitott“. AZOK A FELTÉTELEK, amelyek közepette pártunk és társadalmunk megvalósítja a fejlett szocializmus építésének a XIV. és XV. pártkongresszuson kitűzött programját, még bonyolultabbak. A XIV. kongresszus minőségi változást hozott a pártmunkában is, pártunk döntő győzelmeit aratott a jobboldali opportunisták felett, lezárhatta a társadalmi-politikai konszolidáció rövid, jelentős folyamatát. A CSKP XV. és az SZLKP 1976 os kongresszusa a fejlett szocializmus építésének megvalósított irányvonalára építhetett, s főként a munka minőségének javítására, hatékonyságának fokozására helyezte a hangsúlyt. Helyesnek bizonyult, hogy a Tanulságok logikai következtetéseire támaszkodott, mert azok ma is időszerűek. Ezért állapíthatta meg ezen a kongresszuson Gustáv Husák, hogy a Tanulságok anyaga rendkívüli szerepet töltött be a konszolidációs folyamatban, valamint a XIV. kongresszus utáni időszakban a válságot kiváltó okok és a következmények megértésében. Megmutatta az utat, hogyan kell e válságot leküzdenünk, megszilárdítanunk a párt sorait, elmélyíteni vezető szerepét, a párt és a nép egységét. E dokumentum továbbra is forrásanyagként szolgál tevékenységünk számára. Dr. OTAKAR MOŠNER, az SZLKP KB előadója Ezekben a na'pokban ünnepli 80. születésnapját Anna Seghers, az NDK kétszeres nemzeti díjas írónője, a Nemzetközi Lenin Békedíj kitüntetettje. A haladás mellett elkötelezett magatartásával és művészetével megbecsülést vívott ki magának a világ minden részén, műveit számos nyelvre fordították le. Személyében a politikai öntudat művészi tehetséggel párosul, elkötelezett társadalmi mondanivalója megrázó képekben ölt testet, művészetét a politikum és a líra összefonódása jellemzi. A szocialista irodalomnak e kiváló képviselője a Rajna menti Mainzban, polgári családban született. Érdeklődése azonban már fiatal korában a proletariátus felé irányul, bekapcsolódik a munkásmozgalomba, 1928-tól pedig a kommunista párt tagja. Első jelentős írásában — A Sankt Barbara-i halászok felkelése (1928) — az egyszerű emberek, a kizsákmányolóik ellen lázadó halászok felé fordul, hogy aztán egy életen át az elnyomottak, az üldözöttek szószólója legyen. Realista jellemábrázolás és atmoszféra-teremtő erő jellemzi Üt az éjszakából (1932) című politikai regényét. Az első világháború után fellángolt, majd elfojtott proletárforradalmakban részt vevő különböző nemzetiségű kommunista emigránsok életrajztöredékei egy feszültségektől terhes kQrszak társadalmi légkörét idézik meg. Haladó, antifasiszta magatartása miatt Anna Seghers azok közé tartozott, akiknek a nácik hatalomra jutásakor el kellett hagyniuk Németországot. Franciaországban, annak megszállása után pedig Mexikóban keres menedéket. Különböző antifasiszta folyóiratok számára dolgozik, a Freies Deutschland egyik alapítója. Nagy szerepe volt az antifasiszta erők egyesítésében, kulturális programjuk kidolgozásában. Emigrációban írta legismertebb műveit, A hetedik keresztet (1942), amelyet a világ csaknem valamennyi nyelvére lefordítottak. A kiváló alkotás hét, koncentrációs táborból menekülő fogoly sorsát jeleníti meg. Hatot közülük elfognak és keresztre feszítenek, a hetedik fogolynak azonban a legsötétebb korban is élő humánum és szolidaritás révén sikerül megmenekülnie. Seghers világos, pátoszmentes prózája ragyogóan ábrázolja a fasiszta Németország hétköznapjait, az egyes társadalmi rétegek gondolkodásmódját, magatartását, az emberségbe vetett hitét, melyet a legnagyobb terror sem képes elpusztítani. 1947-ben száműzetéséből visz- szatérve a Német Demokratikus Köztársaságot választja hazájául és sokat tesz a német kultúra és irodalom szocialista megújításáért. A felszabadulás utáni német szocialista irodalom egyik alappillére a német társadalmi fejlődés fél évszázadát felölelő trilógiója. Világtörténelmi perspektívába helyezve, az első világháborútól — a novemberi forradalom bukásán, a weimari köztársaságon, a fasizmus uralomra jutásőn, a fölötte aratott győzelmen át —- a fel- szabadulásig eltelt időszak társadalmi-politikai eseményei elevenednek meg A holtak nem vénülnek (1949) című regényében. Az eseményeket a hősök sorsán keresztül érzékelteti, feltárva a tőrsadalmi és gazdasági okokat is. A különböző tőrsadalmi rétegek, csoportok ragyogóan megformált alakjainak sorsa egy kor történelmeként áll ösz- sze. A felszabadulás utáni fejlődést, az 1945—1951-es éveket idézi a Döntés című (1959) regénye, amelyben élesen kirajzolódnak a haladás és a reakció irányába ható erők. A trilógia harmadik része, a Bizalom (1968), egészen az ötvenes évek közepéig követi a német társadalom fejlődését. A jubiláló Anna Seghers a kortárs német próza egyik legnagyobb mestere. Alkotásai nemcsak művészi élményt nyújtanak, hanem tanítanak és nevelnek, gondolkodásra késztetnek. Hosszú éveken át az NDK írószövetségének elnöke volt, ma a szövetség tiszteletbeli el* nöke. MOLNÁR ANGÉLA Emlékszoba Ľuhochnán Ľubochňán a volt Kollár-házban, ahol 1921. január ló án és 17-én tartották Szlovákia .és Kárpát-Ukrajna marxista baloldalának kongresszusát, immár tíz éve emlékszobát rendeztek be. Megtekinthető itt a kongresszus előkészületeiről, lezajlásáról és eredményeiről szóló valamennyi dokumentum. Képünkön a látogatók szemlélik a kiállított dokumentumokat (V. Gabčo felvétele — CSTK)
