Új Szó, 1980. november (33. évfolyam, 259-283. szám)
1980-11-18 / 273. szám, kedd
Kárpáti Kalendárium *80 Az ungvári Kárpáti Könyvkiadó már több mint húsz éve rendszeresen megjelenteti a Szovjet—Ukrajnában élő magyarok kalendáriumát. Az 1980-as naptárt, melyet Najpá- ver Kamii és Fejes János állított össze, 15 000 példányban adták ki. A tartalmas kalendárium naptári részében több megemlékezést olvashatunk a Szovjetunió jeles állami és társadalmi ünnepeiről, de találhatunk itt néhány olyan írást is, mely a magyarság múltjára emlékeztet. Az évfordulós részben is bőven közölnek anyagot kiváló magyar költőkről, írókról, politikusokról és tudósítókról. Cortvay Erzsébet, az Ungvári Állami Egyetem docense például József Attiláról készített figyelemkeltő méltatást; Vaszó- esik Vera egyetemi tanár Kaffka Margit munkásságát és pályafutását ismerteti, Gönczy Pál orvos pedig a rozsnyói születésű Czabán Samura, a kiváló néptanítóra emlékezik: írásában többek közt hangsúlyozza, hogy a nagy pedagógus már a századforduló idején „felhívta feletteseinek figyelmét arra, hogy csak akkor lesz az iskolalátogatás teljes, a tanulás színvonalas, ha a kisebbségben élő nemzetek gyermekeit anyanyelvükön tanítják Váradi—Stenberg János Sas Andorról, a Munkácsi Kereskedelmi Iskola egykori tanáráról, a város nagy kutatójáról közöl alapos ismertetést. Dolgozatában a szerző érinti a tudóstanár csehszlovákiai tevékenységét, s említést tesz Párkány Antal nálunk kiadott Sas Andor- monográfiájáról is. (Párkány Antal nevét a kalendáriumban tévesen Pázmánynak írják). Rotman Miklós terjedelmes írásában az ungvári magyar Munkás Újsággal foglalkozik. Az újság, mely a kárpátaljai dolgozók osztályharcos lapja volt, 1920-tól 1945-ig jelent meg. Rotman az ottani forradalmi mozgalmak „felbecsülhetetlen ereklyéjének“ nevezi az ungvári lapot. A Petőfi-tolmácsolás úttörői című írásában Medve Zoltán dooens az ukrán—magyar kapcsolatok irodalomtörténeti vonatkozásait kutatja. Többek közt ismerteti Jurij Skro- binec és Ivan Szilvay ukrán nyelvű Pelőfi-fordításait. A naptárban több írás foglalkozik a kárpátaljai magyarok kulturális-népművészeti életével. Vaszil Poljak például a pallói (Pavlovo) citerások- ról, a Kerek Ferenc vezette országos hírű együttesről tudósít, Erdélyi Gábor pedig a kígyósi (Zmijivka) Derceni Ibolyát, a népművészet érdemes mesterét mutatja be. Antonyin Uglainnk a Beregszász környéki műemlékekkel foglalkozó munkájában bőven olvashatunk magyar vonatkozású emlékekről is. A szerző ismerteti egyebek között a bodolói (Bodolov) Petőfi-em- lék történetét. Költőnk 1847-ben utazott át ezen a falun egy parasztszekéren menyasszonyához, Szendrey Júliához. (Kár, hogy az említett írások szerzői nem közliik az egyes községek magyar nevét. Minderre a jobb eligazodás végett feltétlenük szükség lett volna.) Mindenképp érdemes odafigyelnünk azokra az írásokra is, melyekben a kárpátaljai magyar sajtóról van szó. Balla László szerkesztő Egy újság szenvedélye című dolgozatában az ukrajnai magyarok napilapját, a Kárpáti Igaz Szót mutatja be. A százbatvanhét- ezer ukrajnai magyar nemzetiségű állampolgár lapja 37 000 példányban jelenik meg remittenda néikiil. Balla László írásában hangsúlyozza, hogy az újság az „eleven kapcsolatok kiépítésére, személyes ismeretségre törekszik az olvasóval”. Az idei Kárpáti Kalendárium a József Attila Irodalmi Stúdió (a Kárpáti Igaz Sző keretében működik), az Ungvári Állami Egyetem Jurij Hojda Stúdiójának és a Vörös Zászló című megyei lap stúdiójának fiatal tagjaitól — Fürjes Magdától, Balla D. Károlytól, Balog Miklóstól, Nagy Zoltántól — közöl verset, novellát. Az egyes szekciók munkájával egyébként Gortvay Erzsébet és Balogh Irén ismerteti meg az olvasót. A kalendárium naptári részét kárpátaljai magyar festők reprodukciói teszik színesebbé, értékesebbé. CSÄKY karoly MINT A FOLYÓ Találkozás Leonyid Leonovval A szovjet kultúra napjai alkalmából hazánkban vendégszere- pel a népszerű Litván Szuvar- tukasz népművészeti együttes is. Felvételünkön az együttes műsorának egyik jelenete, (APN-felvétele) Leonyid Leonov a XX. századi szovjet irodalom élő klasz- szikusa. Regényeit nálunk is sokan ismerik. A tolvaj, Az üstökös, Az út az Ócenán felé, és az Orosz erdő több kiadásban is megjelent. Leonov 1899-ben született Moszkvában. Apja parasztköltő volt, akit Vörös zászló alatt című kötetéért ti 904- ben bebörtönöztek. Leonov gimnáziumot végzett, aztán kitört a polgárháború, és a Vörös Hadsereg haditudósítója lett. Leszerelése után már hivatásos író. Az akkori „nagyok“, Gorkij, és Lunacsarszkij támogatták, buzdították. Drámáit a moszkvai Művészi Színház mutatta be. Utolsó nagy regénye, az Orosz erdő 1953-ban jelent meg, azóta csak kisebb elbeszéléseket és egy kisregényt írt. Leonov most újra regényen dolgozik, amelynek két részlete ez év áprilisában a Moszkva című folyóiratban jelent meg, és nagy visszhangot váltott ki. Jurij Bondarev, a fiatalabb írótárs Is tollat fogott, hogy lelkesedésének nyilvánosan Is helyet adjon. „Egyetlen sikerületlen, elhibázott részt sem tudott megnevezni. A gondolatok és érzések legvégső határáig visz el, teljes emberi sorsokkal vezet ez a hatalmas művész.* A Lityeraturnaja Gazeta auPályázati felhívás A Csehszlovák Rádió Magyar Főszenke szt őségé pályázati felhívást hirdet rádiójátékok írására a (következő feltételeikkel: 1. A beküldött rádiójáték nem tehet 25 oldalnál kevesebb, nem haladhatja meg az 50 gépelt oldalt. A kéziratot három példányban küldjék be szerkesztőségünk címére a szerző nevének és címének feltüntetésével. 2. A pályázaton részt vehet minden csehszlovák állampolgár. A pályaművek nyelve — magyar. 3. Előnyben részesítjük az olyan pályaműveket, amelyek szocialista életünkből, mozgalmas jelenünkből merítik mondanivalójukat, s amelyeknek megfelelő eszmei irányzatuk van. 4. A pályaművek beküldési határideje 1981. május 1. A határidő után beküldött kéziratokat nem fogadjuk el. 5. A pályaműveket 5 tagú bizottság bírálja el, s az eredményt 1981. június 15-ig közzétesszük lapjainkban és a rádió magyar adásában. 6. A pályaművek díjazása: I. díj 10 000,— korona II. díj 8 000,— korona III. díj 5 000,— korona 7. A Csehszlovák Rádió Magyar Főszerkesztősége a díjaikat a szerzőknek ünnepélyes keretek közölt nyújtja át. Ha a rádiójáték nem nyert díjat, de közlésre alkalmas, a szerkesztőség a darab bemutatása után a szerzőt az előírt honoráriumban részesíti, 8. A pályázat kéziratát a következő címre küldjék: Csehszlovák Rádió Magyar Főszerkesztősége Zochova 1. 897 11 Bratislava A borítékra írják ró: „Pályázat". Csehszlovák Rádió Magyar Főszerkesztősége gusztus végi száma terjedelmes beszélgetést közöl a most 81 éves íróval, akit a riporter Moszkva környéki, peregyelki- nói nyaralójában keresett fel. A beszélgetésből azt a rövid részletet közöljük, amelyben az író regénye alapgondolatáról, a gondolkodó emberek, az alkotók feladatáról, felelősségéről beszél. — Az eszméknek ugyanúgy megvan a maguk fejlődéstörténete, mint az embereknek. Azoknak az eszméknek a gyökerei, amelyek ma nálunk és a világban élnek, azt hiszem, nagyon régiek. Mindig úgy tartottam, hogy az irodalom felelős, társadalmi szempontból hasznos neme a gondolkodásnak. Néha, még a mi szakmánkban is, gyakran úgy tekintik az írót, mint tolmácsot, az ismeretlen jelenségek, események közérthető, művészi nyelvre fordítóját. Én «gyakran hasonlítom az életet a türelmetlen szobrászhoz, aki szüntelenül készíti megismételhetetlen műveit, és utána összetöri őket, valamiféle egyetlen, a legtökéletesebb üldözése közben. • — Már ezért Is világra kellett jönnie a művésznek, aki márványban, vásznon, ólombetűs lapokon megörökíti, feltárja a titkokat, a létezés csodáit. De van ennél fontosabb feladata, ami napjainkban a leg- hiányzóbb: az emberiség sorsának követése, elemzése . — és ez a lehető legmegtisztelőbb munka a tollal dolgozó ember számára. — Hogy napjaink eseményeit felfogjuk, az átjutást a tegnap- előttből a liolnaputánba, az a legnagyobb feladat a kortársak számára, és ebben köteles sokkal nagyobb szerepet játszani az irodalom. Röviden: az irodalomnak nagyobb részt kellene vállalnia, a jövő kutatásából. Még a legrosszabb változatok és azok ténybeli cáfolata — amelyet az irodalmi és más kritika elvégezhet —, ez is hozzátartozna a társadalom hétköznapi tevékenységéhez. Nincs rosszabb annál, mint figyelmen kívül hagyni azokat a végzetes farkasverme- ket, szakadékokat, amelyek létrejöhetnek, és amelyeket a tervezők a papíron nem álmodnak meg. Nem kell félni a pesszimista képektől, hiszen az Ének Igor hadáról sem költői dicshimnusz volt a nagy győzelemről. És minél tágabb az időtartam, amelyből a gondolkodó leszűri tapasztalatait, annál mélyebbek következtetései. Éppúgy, mint a folyó, amelynek minél nagyobb a gyűjtőterülete, minél több vizet gyűjt össze, annál hatalmasabb, annál nagyobb a sodrása, i SZOVJET FILMEK FESZTIUAIJA VIVA MEXIKÓ Ügy tudta a világ, ez a film örökre elveszett. így tudta csaknem ötven évig, mert az alkotás eredeti felvételei még a harmincas évek elején készültek, s több mint negyven éven át egy New York-i múzeum raktárában hevertek. De pergessük vissza a történetet, vázoljuk fel azt az utat, melyet ez a kalandos sorsú mű megtett. Szergej Eizenstein, az egyetemes filmművészet egyik legnagyobb klasszikusa 1929 ben két társával — Grigorij Alek- szandrov asszisztenssel és Eduard Tissze operatőrrel — amerikai meghívásra Hollywoodba érkezett, hogy filmet készítsen. A vendéglátók — az amerikai szellemi élet sok ki-* válósága — között volt Upton Sinclair, a világhírű író is. A szovjet rendező sok huzavona szellemében kellett újjáteremteni. A film világpremierje tavaly, a moszkvai nemzetközi filmfesztiválon volt. Torzó maradt a mű, de a Viva Mexikó befejezetlenségé- ben és hányódásaival is az alkotó egyedülálló inspirációs erejéről tanúskodik. Az eredetileg tervezett öt novellából három volt utólag rekonstruálható. E három tétel dokumentarista hűséggel térképezi föl a harmincas évek elejének mexikói valóságát, bemutatja az évezredes kultúra és a huszadik századi társadalmi igazságtalanságok meghökkentő és felkavaró ellentmondásait. Eizenstein a reá jellemző drámai erejű montázsokkal élve, nagyszerű asszociativitással beszél a latin-amerikai ország gazdag kulturális és történelmi hagyományairól, emlékeiről, a A Viva Mexikó egyik szuggesztín Jelenete után az ő anyagi támogatásával kezdett forgatni. A Patyom- kin páncélos, az Október, a Sztrájk rendezőjét megragadta Mexikó színes folklórja, az emberek egyszerűsége és őszintesége, az ország több ezer éves történelme. Beutazta a középamerikai országot. Látta az ókori azték kultúra romjait, megdöbbentő hatású piramisait, járt bikaviadalon, zajos városokban. Csodálja a nép szabad- ságszeretét, harcos szellemét, korok, kultúrák, szokások tarka keveredését. Elhatározza: filmeposzt készít a mexikói nép történetéről. Páratlan, Eizensteinhez méltó volt a vállalkozás. A leforgatott film hossza már elérte a 85 ezer métert, amikor Upton Sinclair váratlanul megvonta az anyagi támogatást (feltehetően megrémült a formálódó film szellemétől), s Eizensteintől máig tisztázatlan körülmények között elvették az elkészült anyagot. A felvétel az Egyesült Államokba került. A szovjet filmeseknek csak 1974-ben sikerült visszaszerezniük a 200 filmtekercset (40 órányi felvétel) s ezután kezdhettek hozzá a Viva Mexikó összeállításához — a rendező egykori munkatársa, Gri- gorij Alekszandrov vezetésével. Ez is páratlan, kockázatos vállalkozás volt, hiszen az alkotást Eizenstein nélkül, az ő nép töretlen szabadságvágyá« ról. A film egyik, a maga idején forradalminak tartott újítása volt a nem hivatásos színészek szerepeltetése. A Viva Mexikó nem öregedett meg. Ennyi év után is megőrizte stiláris eredetiségét, úttörő jelentőségét; még ma is szuggesztíven hatnak ránk költői erejű képei. A rekonstruált film sejteti: talán a Patyom- kin páncélossal egyenértékű, klasszikus remekmű került volna ki a rendező műhelyéből, ha elkészül az alkotás befejező tétele, a Szoldadera is, amely az 1909-es felkelés katonanőit s harcukat mutatta volna be, A Mexikóról szóló filmeposznak ez méltó zárőrésze lett volna. A mű azonban így is páratlan élmény, bemutatása páratlan kulturális esemény. Részese a sikernek az alkotó kollektíva hiteles rekonstrukciója is, mely tökéletesen visszaadja Eizenstein eredeti elgondolását. Szinte hihetetlen, hogy a mű csaknem ötven év elteltével is frissnek hat, s a némafilmnek készült nyersanyag Grigorij Alekszandroo kommentálásával, Szergej Bon- darcsuk által elmondott kísérőszöveggel és a mexikói folklórra építő, azték és spanyol kultúra hagyományaiból táplálkozó zenével világszerte nagy közönségsikert arat. —yrn— A szovjet kultúra napjai során holnap a bratislavai Tatra moziban díszelőadáson mutatják be n MOSZKVA NEM HISZ A KÖNNYEKNEK című filmet. A rendezvényen szovjet filmművész-küldöttség is részt vesz. A képen: jelenet VLAGYIMIR MF.NSOV érdekesnek ígérkező fimjéből 1980. XI. 18.
