Új Szó, 1980. november (33. évfolyam, 259-283. szám)

1980-11-18 / 273. szám, kedd

VIL X 6 PROLETÁRJA». E G Y E S ö l JE T E K I SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA 1980. november 18. KEDD BRATISLAVA • 273. szám XXXIII. ÉVFOLYAM Ára 50 fillér SOK MEG A TEENDŐ Ismerős szöveg, gyakran olvashatjuk a napilapok hirdeté­seiben vagy a legtöbb tizem, ipari vállalat bejáratánál kifüg­gesztett táblán: Felvételre keresünk: hegesztőt, lakatost, ma­róst, öntőt, kőművest, ácsot, mázolót... Kevés a szakmunkás, jóllehet az elmúlt harminc évben Szlovákiában másfel milliónál is többen szereztek szakmun­kás-bizonyítványt és az utóbbi években az alapiskolát vég­zetteknek több mint a fele szaktanintézetbe jelentkezett. Pe­dig ahhoz, hogy gazdaságpolitikai céljainkat valóra tudjuk váltani, elsősorban munkaerő gondjainkon kell enyhíteni. Oj munkaerőket viszont csak az iskolákat frissen végzettek tá­borából nyerhetünk. Országos feladat tehát, hogy a szakmunkások iránt egyre növekvő keresletet ki tudjuk elégíteni, x a népgazdaság min­den tekintetben jól képzett szakembereket kapjon, hiszen a korszerű termelésnek ez is egyik elengedhetetlen feltétele, E feladat teljesítése érdekében — a párt oktatáspolitikai ha­tározatai nyomán — módosították a szakmunkásképzés rend­szerét. A korszerűsítés legfontosabb eredménye a középfokú szakmunkásképző iskolák létesítése; ebben a tanévben Szlo­vákiában már 241 ilyen új típusú intézmény működik (a ny« gat szlovákiai kerületben 69, a közép-szlovákiaiban 77, a ke­let-szlovákiaiban 69, Bratislavában pedig 26). S bár a képzés korszerűsítésének eredményei számottevők, hiszen az utóbbi időben sok tanterem, tanműhely épült, je­lentősen növekedett a nevelők és szakoktatók száma, emel­kedett képzettségi szintjük, ennek ellenére még mindig sok a teendő. Támogatásban nincs hiány, az állam ugyanis nagy összegeket fordít a képzés fejlesztésére, egyre jobb az inté­zetek felszereltsége, mind több az iskola, mégis jelentősek az eltérések az anyagi-műszaki feltételek és az iskolák pe­dagógusainak szakképzettsége között. A vállalatok egy része elismerést érdemlően gondoskodik a szakmunkástanulókról, gyakorlati képzésük fejlesztéséről s az oktatási követelményeknek megfelelő munkát biztosit szá­mukra. Vannak azonban vállalatok, amelyek még nem látják el kellőképpen ilyen irányú feladataikat. Tanműhelyeik fel­szereltsége csak részben felel meg az igényeknek, helyen­ként a gépek, a berendezések műszaki állapota, a munkahe­lyek, szerszámok elégtelen száma hátráltatja a tantervi kö­vetelmények teljesítését. Egyes vállalatok tehát még nem is­merték fel: ahol a szakmunkásfiatalok tanulását támogat­ják, ott a rájuk fordított összeg előbb-utóbb megtérül. Szlovákiában az 1934—85 ős tanévben fejeződik be a szak­munkásképzés rendszerének módosítása. Addigra valameny- nyi iparitanuló-iskola középfokú szakmunkásképzővé alakul át; számuk 308 lesz. A korszerűsítés természetesen nem azt jelenti, hogy csupán az iskola elnevezése változik meg; el­sősorban tartalmi módosításokat feltételez, hiszen az átszer­vezés részben összefügg azokkal a változásokkal, amelyek egyes szakmákban együtt járnak a gyors technikai fejlődés­sel. A szakmunkásképzés rendszerének átalakítása megköve­teli persze e tanintézetek anyagi műszaki feltételeinek a ja­vítását is; 1984-ig újabb 2075 tantermet, számos tanműhelyt (24 ezer férőhely) és diákotthont (50 ezernyi férőhely) kell építeni. És szükséges növelni ezen iskolák növendékeinek számát is, jóllehet az utóbbi években fokozott érdeklődés nyilvánul meg a szakmunkásképzők, különösen az érettségit nyújtó in­tézetek iránt. Ennek ellenére még mindig gondot okoz egy- egy iskola tantermeinek benépesítése. A nehézségek a fiata lok aránytalan megos iásából adódnak; egy-egy jól fizető mes­terségre vagy felkapott szakmunkásképzőbe a kelleténél ugyanis jóval többen jelentkeznek, mint amennyi a férőhely, más, kevésbé vonzó szakmákban viszont betöltetlen helyek maradnak. Sok fiatal autószerelő, rádió- és tévéjavító szeret­ne lenni, ugyanakkor csekély az érdeklődés a bánya- és épí­tőipari, a közlekedési szakmák iránt. Űj munkaerőket igé­nyelnek a gépi forgácsoló, hegesztő, hengerész, forrasztár, kovács, sütő, ács, kőműves, vasbetonkészítő, cipész, szövő, fo­nó szakmák is. Az ország szakmunkás-utánpótlásának biztosítása érdeké­ben tehát arra kell törekednünk, hogy az alapiskolák végző­seinek mintegy 60 százaléka szakmát tanuljon, s főleg: ne vonakodjanak a fiatalok kevésbé „divatos“ mesterségektől sem. Fontos az is, hogy a következő években az eddiginél több magyar nemzetiségű tanuló jelentkezzen érettségit nyúj­tó szakmunkásképzőbe, hiszen arányuk alig 4,5 százalékos (holott a kedvező arány a 10 százalék). E feladatok megoldásának útjában azonban igen gyakran különféle nehézségek, hagyományos és téves beidegződések állnak. A hagyomány súlya nemegyszer megnehezíti az új, a korszerűbb jelentőségének felismerését. A tudatformálásban, a kívánatos propaganda szélesítésében, a szülők felvilágosítá­sában és kellő tájékoztatásában még sok a tennivaló. Ezért fokozni kell a szakmunkásképző és az alapiskola együttmű­ködését, el kell érni, hogy az alapiskolák tanulói (és pedagó­gusai is) jobban megismerjék a szakmunkásképzés célját és követelményeit, a tanulókra váró feladatokat. Mert sokan még ma is úgy gondolják — és ezt a tévhitet az alapiskolá­ban sem igenj oszlatják el —, hogy a kézügyesség, a munka helyi szorgalom elegendő a szakmunkás-képesítés megszer­zéséhez. Csak az a fiatal válhat jó szakmunkássá, aki akar és tud tanulni, mert csak alaposan felkészült szakemberek képesek gazd»«?*«''» feladataink megoldására. Ennek tudatosításáért fo kosai k«’1 a nevelőmunka hatékonyságát, s nagyobb gondot kell foruitanl az iskolai és családi nevelés összehangolására. TÖLGVESSY MÁRIA KAMBODZSAI KÜLDÖTTSÉG HIVATALOS BARÄTI LÄTOGATÄSA Sikeresen fejlődnek sokoldalú kapcsolataink GUSTÄV HUSÄKFOGADTA HENG SAMRINT (ČSTK) — A CSKP KIi és a csehszlovák kor­mány meghívására tegnap hivatalos baráti láto­gatásra hazánkba érkezett a Kambodzsai Nemze­ti Egységfrontnak és a Kambodzsai Népköztár­saság Népi Forradalmi Tanácsának küldöttsége HENG SAMRINNAK, a Kambodzsai Nemzeti Egy­ségfront elnökének, a Népi Forradalmi Tanács elnökének vezetésével. A delegáció további tagjai: HUN SEN. a Kam­bodzsai Nemzeti Egységfront KB tagja, külügy­miniszter, HAN VEN, a Kambodzsai Nemzeti Egységfront KB tagja, oktatási miniszter, MEN HAN, a Kambodzsai Nemzeti Egységfront KB tagja, mezőgazdasági miniszter, HE A SOTH, a tervezés és a külgazdasági együttműködés mi­Röviddel délután két óra után a vendégeket szállító kü- lönrepülőgép leszállt a prágai repülőtéren. A küldöttséget a prágaiak százai köszöntötték. A repülőtér épületének homlok­zatán ez a cseh és khmer nyelvű felirat volt olvasható: „Köszöntjük a kambodzsai nép képviselőit“, s felvonták a cseh­szlovák és a kambodzsai zász­lót. Prágai pionírok vörös virág­csokrokat adtak át a vendé­geknek, majd tüzérségi díszlö­vések kíséretében elhangzott a két ország himnusza. A repü­lőtéren felsorakozott díszegy­ség parancsnoka jelentést tett Heng Samrinnak, majd Heng Samrin Ľubomír Štrougal társa­ságában ellépett a díszegység előtt. Ezt követően Heng Sam- rlnt köszöntötte a többi cseh­szlovák vezető, valamint a prá­gai dolgozók és fiatalok. A ka­tonai egység díszmenetelése le­nisztere, valamint más kambodzsai kormánytiszt­viselők. Prágában csatlakozott a küldöttség­hez PHANG SARET, a Kambodzsai Népköztár­saság csehszlovákiai nagykövete. A Ruzynéi repülőtéren a küldöttség fogadásán megjelentek: ĽUBOMÍR ŠTROUGAL, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök, VASIL BIĽAK, ANTONÍN KAPEK és JOSEF KOR­ÚAK, a CSKP KB Elnökségének tagjai, továbbá a szövetségi kormány miniszterelnök-helyettesei és miniszterei, a Szövetségi Gyűlés, a Csehszlo­vák Nemzeti Front KB és a cseh kormány kép­viselői, a csehszlovák néphadsereg tábornoki ka­rának tagjai, valamim más politikai és közéleti személyiségek Heng Samrin és Ľubomír štrougal a prágai repülőtéren (). KruliS felvétele — CSTKJ zárta a repülőtéri fogadást, majd a kambodzsai küldöttség prágai szálláshelyére ment. A kambodzsai küldöttség tag jal tegnap délután a prágai Zižkov-hegyen az Elesett for radalmárok indulójának kísére tében megkoszorúzták az Isme retlen katona sírját. A koszorú­zásra a vendégeket elkísérte Bohuslav Chfioupek külügymi­niszter és a csehszlovák kor« rnáuy több más tisztségviselője. Ott volt Zi kmund Tobláš, ha­zánk kambodzsai és Phang Sa« ! Folytatás a 2. oldalon 1 SZOVJET KULTÚRA NAPJAI HAZÁNKBAN A kulturális értékek cseréje hozzájárul a csehszlovák—szovjet barátság elmélyítéséhez Fogadós a miniszterelnöknél Sajtóértekezlet a szov* jet küldöttség tagjaival % Megnyitó ünnepség a Smetana Színházban (CSTK) — Ľubomír Štrougal, a CSKP KB Elnökségének tag ja, szövetségi miniszterelnök tegnap a prágai Hrzán-palotá* ban fogadta Pjort Gyemicsovot, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának póttagját, a Szovjetunió kulturális miniszterét, a ha zánkban megrendezett szovjet kulturális napok megnyitó ün ALOIS INDRÁT FOGADTA SRI LANKA ÁLLAMFŐJE Parlamenti küldöttségünk ma Colombóbó! Indiába érkezik népségén részt vevő szovjet küldöttség vezetőjét. A találkozón Ľubomír Štrou­gal és Pjotr Gyemicsov nagyra értékelte- a csehszlovák—szov­jet együttműködés sikeres fej­lődését. A felek azokról a fő feladatokról is szóltak, ame­lyek a pártkongresszusok és az 1981—1985. évi népgazdaság- fejlesztési tervek előkészületei- I Folytatás a 2. oldalon/ (ČSTK) — Az Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke ve­zette csehszlovák parlamenti küldöttséget colombói látogatá­sának utolsó napján fogadta Junius Richard Dzsajavardene Sri Lanka-i elnök. Alois Indra tolmácsolta Gustáv Husák csehszlovák államfő szívélyes üdvözletét azzal a kívánsággal együtt, 'hogy hazánk kapcsola­tai Sri Lankával sokoldalúan fognak fejlődni és elmélyülni. Alois Indra emlékeztetett a két ország közötti kapcsolatok jó hagyományaira, s főleg a kül­ügyminiszterek kölcsönös láto­gatásait hangsúlyozta. A találkozón, melyen részt vett Szahul Hantid, Sri Lanka külügyminisztere, Jaroslav Cl sár csehszlovák nagykövet és más személyiségek, a két fél a gazdasági kapcsolatok bővi tésének lehetőségeiről Is tár gyalt. Alois Indra tegnap találko zott a Sri Lanka i kommunis ták küldöttségével is, melyet Szugiszvar Adejvarden Vikre maszingh, Sri Lanka Kommu nista Pártja KB elnöke veze tett. A küldöttségek vélemény cserét folytattak a mindkét fe let érdeklő kérdésekről, és tá jékoztatták egymást a pártjaik legutóbbi kongresszusain elfo­gadott határozatok teljesítésé ről. A csehszlovák parlamenti küldöttség m.a kezdi hivatalos látogatását Indiában. Bolgár pártmunkásküldöttség Prágában (CSTK] — Prágába érkezett tegnap a Bolgár Kommunista Párt pártmunkásküldöttsége Mihail Kolevnek, a Bolgár KP KB politikai szervezési osztálya vezető helyettesének vezetésé­vel. Látogatása során a delegáció megismerkedik azokkal a ta­pasztalatokkal, amelyeket a CSKP a XV. pártkongresszus programjának teljesítése köz­ben a politikai-szervező és el­lenőrző munkájában szerzett. A Ruzynéi repülőtéren a kül­döttség fogadásán megjelent Karéi Kővár, a CSKP KB poli­tikai szervezési osztályának ve­zető helyettese. Martin Dzúr Belgrádion (CSTK) — Nikola Ljubicsics hadseregtábornoknak, a JSZSZK honvédelmi miniszterének meg­hívására Martin Dzúr hadsereg- tábornok, honvédelmi minisz­ter vezetésével tegnap hivata­los jugoszláviai látogatásra utazott a csehszlovák néphad­sereg küldöttsége. A Ruzynéi repülőtéren Dúsan Spáčil kül- ügyrniniszter-helyettes és a csehszlovák néphadsereg kép­viselői búcsúztak a küldöttség­től. Megjelent Miodrag Vlaho- vics, a JSZSZK csehsíľíovákiai nagykövete is. A jugoszláv honvédelmi mi­nisztérium épületében tegnap megkezdődtek a 'hivatalos tár­gyalások, melyeken a két mi­niszter megtárgyalja a JSZSZK és a CSSZSZK hadseregei kö­zötti együttműködés jelenlegi helyzetének valamennyi aspek­tusát és távlatait.

Next

/
Thumbnails
Contents