Új Szó, 1980. október (33. évfolyam, 232-258. szám)
1980-10-31 / 258. szám, péntek
S}Niéri nem égszaka álmodtál?11 A budapesti Nemzeti Színház vendégjátékáról í. Hogy Csongor miért nem éjszaka álmodott? Mert az éjféltől éjfélig, egy kozmikussá növesztett napon játszódik le n reformkorban született legnagyobb magyar romantikus dráma, Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéje, amelynek fordulata éppen délidőben zajlik le. Ekkor merül mély álomba az álomportól Csongor, s Tünde hiába költögeti szerelmetes szavakkal, hiszen a Tündérhonban Üdlakot kereső ifjú bíínös cselszövés áldozataként szunyózik. Persze, ha az álnokság nem altatja el délben Csongort, ki tudja, nem jut-e el kedveséhez, az éjfélen arany gyümölcsöket termő tündérfa ültetőjéhez, Tündéhez, minekutána nekünk, a közönségnek bizony nem állt volna módunkban végignézni Csongor déltől éjfélig megtett visszaút ját a varázskút udvarán, az éj birodalmán — amelyben elhangzik a magyar drámairodalom egyik legszebb mély távlatú monológja —, na és a hármas úton át az éjféli kertig. Kiábrándulva minden földi valóból, Csongor az éjféli kertben úgy érzi, Mirigy és a világ rosszai győzedelmeskedtek fölötte, de szerencséjére, elkeserítő szomorúságában megpillantja az ugyancsak becsapott, földi szerelemre gyúlt Tündét, aki boldogan vállalja a számkivettetést a Tündérházából, hogy Csongornál találja meg a „rövid gyönyörnek kurta éveit...“ Az 1829—1830-ban írt darab első előadását 1879-ben tartotta meg a Nemzeti Színház, amely először 1916-ban, majd 1921-ben újította föl. Azóta szinte szüntelenül a repertoárban szerepel ez a magyar Szentivánéji álom, amely a romantika legszélesebb skáláján szólaltatja meg a reformkor nemesi és nemzeti, valamint mesélő szellemét. Nem tudom milyen formába öntettek a darab eddig bemutatott változatai, tény azonban, hogy Csányi Árpád díszlettervező újszerűen oldotta meg a feladatát. Elsősorban azért merek újszerűt mondani, mert ilyen ötletes és korszerű, jól funkcionáló, jelzés- rendszerében könnyeden követhető, illetve leolvasható díszletet magyar színpadon elvétve láttam, másodsorban azért, mert Schaffer Judit jelmezei, a magyar mesetudat színvilágát sajátos színdramaturgiává egyé- niesítve, jól informáltak a szereplők hovatartozásáról. A szereplők? Hadd ne említsek neveket, hiszen az előadás éppen általuk vesztett erejéből. Kur- rabon és Balgán kívül szinte valamennyien szavaltak, ami érzelemközömbösítő, amolyan el- idegenítési effektusként hatott Sík Ferenc új gondolatai értelmezést nem tükröző rendezése miatt. Az előadás közönsége sem jutott el addig a tudatmódosító katarzisig, amiért valójában színházat játszanak, csupán azt érezte meg, hogy a huszonhárom esztendő után ismét Szlovákia fővárosában vendégszereplő Nemzeti Színház immáron száznál is több előadást megért Csongor és Tündé je a díszletével vált, illetve válhat e társulatban szcenográfiai fordulóponttá. Édesanyja ’magyar, édesapja orosz a kurtárs angol drámaírónak, Arnold WesArernek, akinek A konyha című világhíres darabja megérdemelten aratott nagyobb sikert, mint a Csongor és Tünde. A díszlet és a jelmez itt is a fönt említett két művész találó munkáját dicséri, a rendezés Zsámbéki Gáboréi. „Ez a színdarab egy Tivoli nevű étterem hatalmas konyhájáról szól. Minden konyha — különösen étkezési Időben — tébolydává válik. Rohanás, kicsinyes veszekedések, zúgolódások, hamis büszkeségek, sznobizmus. A konyhai személyzet ösztönösen gyűlöli a felszolgálókat, s mind gyűlölik a vendéget, ö a személyes ellenség. Lehet, hogy Shakespeare számára színház volt a világ, számomra azonban a konyha, ahol az emberek jönnek, mennek, s nem maradnak elég soká ahhoz, hogy megértsék egymást. A barátságok, a szerelmek, az ellenségeskedések épp olyan gyorsan elfelejtődnek, mint ahogy létrejönnek“ — írja darabja kapcsán Wesker. Szakácsok, pincérek, a nagyfőnök és a kisfőnökök világa ez a színpad, ahol szinte mindenki álmodozik. Ki erről, ki amarról. Legtöbbjük lelkében a meddő csehovi elvágyódás munkál, ezért nem marad más menedék, csak az álmodozás. „Miért nem éjszaka álmodtál?“ — kérdezhetnénk József Attila verssorával a Cserhalmi György alakította Pétért is, aki kitörni vágyik e bűzös, aljas, lealacsonyító munkahelyi közegből, s aki színrelépése pillanatától megdöbbentő visszafogottsággal érezteti, hogy a változtatás itt és most emberséges úton lehetetlen, megvalósíthatatlan, amit Magi, Max, Bertha, Paul, Raymond, Dimitri és a kedvesen vad Monique életvitele is igazol. A kitöréshez más kell: lázadás. Nyílt lázadás, amolyan magánforradalom. Angol munkáskörnyezet? A kizsákmányolt és a kizsákmányoló álmokat gyilkoló antagonisztikus ellentétei? Wesker szerint A konyha, munkásdarab, amely társada- Lomrajzával nem csupán az ábrázolt közeg szociális hátországát, de azt is bemutatja, hogy az emberek meglevő értékrendjének is aláás a hajsza, a közömbösség, a felszínes érzések és érzelmek elsődlegesítése embertársi kapcsolatainkban. A konyha szakácsai és pincérei csak felszínesen tartoznak egymáshoz, lényegesen közömbösek egymással. Mindegyikük külön álmodik — és nappali Itt még a szerelem is keserű. Peter a darab végkifejletében lázító jelet hagy: fölborít asztalt, kályhát, tör-zúz, hogy aztán elrohanjon, elmeneküljön új helyet keresve, olyat, ahol egy két hónap vagy esztendő után ugyanezt a jelet hagyhatja figyelmeztetőnek: , ezt kell csinálnunk, törnünk, zúznunk, hogy végre éjszaka álmodhassunk. A rendezés azt is sugallja, hogy a munkásosztály sem Angliában, sem másutt a világon nem jut egykönnyen a paradicsomba. Pedig oda akar jutni. Nagyon akar, hiszen még nappal is erről álmodozik. Amit Zsámbéki Gábor csinál a szereplőivel, az elismerésre méltó. A feszültségekkel telített zsongás, amely a vadméhek kaptárává teszi a konyhát, hiteles és lenyűgöző, s a délidői csúcsforgalom színpadi megfogalmazása végképp elhiteti velünk, hogy ez a fajta játékmód képezi, ez a fajta színjátszás adja a társulat lényegét, azon jó társulatét, amelyben a már említett Cserhalmi György, valamint Máté Erzsi, Horváth Józsej, Koltai Róbert, Bodnár Erika, Csurka László és a többiek is, kivétel nélkül prímet játszanak. Ma gyárán: jó csapatmunka volt. 3. A megérdemelt vastaps még éjszaka féltizenegykor is visz- szacsengett, miután a Hviezdoslav Színházból átsétáltunk az Új színpad szárazvámi stúdiószínházába, ahol egy közép-európai kis nemzet: a magyar álmodo zásaiból, lidérc- és egyéb álmaiból készített kabaré műsort három fiatal színművész. Császár Angéla, Benedek Miklós és Szacsvay László, levetkezve a Wesker-darab proligúnyáit, estélyibe, frakkba öltözve várták a kabaré kedvelőit. A néhai budapesti kabarék műsoraiból ösz- szeállított Budapesti Orfeum című előadásukkal 1907-ig kalauzolták vissza a nézőt, majd a tizes, a húszas, a harmincas esztendőkbe hívtak nevettető kirándulásra, egészen 1945-ig. A bárom színművész nem csupán ragyogó karakterizáló képessé gekról tett tanúbizonyságot, de — a nemzettörténelmi lecke haladóknak alcímet is viselhető estjükkel — arról is, hogy a nagy álmokat^kergető k»s nemzet fiainak nem éppen történelmi szerencséje a nappali ál- modás. Nappal végre dolgozni kellene, és éjszaka álmodni. Nappal tenni azt, amit nappal kell tenni, különben könnyen a nevetség tárgyává válhatunk — még önmagunk előtt is. Persze, az öngúny, önmagunk áinemze- tieskedésének kipellengérezése már nagykorúsodást jelent. Nagykorú kabaré? Igen. A kabaréban a nagykorúsodás bátorságot is jelent. Nevettető, de elgondolkoztató szókimondást. A nevetés című filozófiai értekezés szerzője, Henri Bergson írja: „ha egy bizonyos komikus hatás egy bizonyos okból származik, annál komikusabbnak érezzük a hatást, minél természetesebbnek véljük az okot.“ A Budapesti Orfeumban fölvetett emberi és történelmi okok számunkra a nézők számára természetesek voltak, és csak ritka esetben asszociáltak másképp, mint ahogy azt az összeállítók szerették volna. Persze, a nem csupán történelmileg, de politikailag is ihletett kabaréban az előadók és a közönség között azonos történelmi félmúltnak és történelmi jelenidőségnek kell vibrálnia, különben hézagos marad a hatás. Ezen a téren egyben s másban azért kipattantak aprócska másként-értelmezések, de a lényeg érthető volt és marad, mert az magának a kabarénak a lényege volt: azokról az eszményeket hajszolokról szólt, akik megbotlottak a valóságban. Nem véletlenül, persze, hiszen a valóság mindig megleckézteti az álmot. Vagy mégsem mindig? SZIGETI LÁSZLÓ A feszültségekkel telített zsongás vadméhek kaptárává teszi a konyhát (Foto: archív) Míuskéiii VINCENT ŠIKULA REGÉNYE A magyar olvasónak, aki Vincent Sikula életművét valamelyest ismeri, legelébb az tűnik fel, hogy a nyelvünkön nemrég megjelent regénye, a Muskátli, szervesen összefügg elő ző regényével, a Mesterekkel. Ugyanaz a valahol Nagyszombat és Modor közötti falusi környezet, és nagyjából ugyanazoknak a családoknak, a Guldánoknak és Karčimarčikok- nak tagjai népesítik be a regény sokfelé szálazó történetét. Mint a legtöbb szlovák írónak, Síkúiénak is meg kellett birkóznia a Szlovák Nemzeti Felkelés tematikájával, amely kimeríthetetlen forrása a korszerű szlovák irodalomnak. Sikula talán öt-hat esztendős lehetett a Felkelés idején, s ez a tény adja a magyarázatát, hogy mondandója javát nem saját emlékeiből és élményeiből, hanem szükebb környezete embereinek életéből meríti. Bizonyos hátrányt jelent ez, személyes tapasztalatok híján a társadalmi háttér elmosódik, az események leírásának nincsen teljes hitele, megingathatatlan talaja. A regény nyilvánvaló eszmei hibái ebből erednek. Sikula kitűnő elbeszélő, alakjai vérbő életet élnek, de valahogy eszmeihüg nem kapcsolódnak elég szervesen a Felkelés ..eseményeihez. Sikula alakábrázolása reális, mindennemű forradalmi realizmus azonban távol áll tőle. Ugyanúgy a forradalmi román- licizmus is. Regényének Imrich vagy Im- ro nevű főhőse egy nap eltűnik a faluból, a Felkelés színhelyére siet társaival, és velük együtt keményen helytáll a harcokban. Ez a bátor és hősiesnek mondható helytállás azonban hitelesebb lenne, ha Sikula jobban elmélyült volna témájába, felfedné és elemezné, mi ösztönözte Imrót és társait az ellenállásra. Guldán mester hosszú, túlságosan hosz- szú mor f ondí rozásá ban kurtán- furcsán ott a jelzés: „Tudod, a német az németi A némettől félek!" Édeskevés ea ahhoz, hogy tiszta és átfogó képet kapjunk arról, hogyan hatott a fasizmus a falura. Olybá tűnik, mintha a legtöbben beletörődve elfogadnák a Tiso-rezsim németbarátságát; a nácizmussal szembeni ellenszenv sem kap kritikai hangot. Sikula ugyan egy belső monológban felteszi a kérdést: „Ki a bűnös? Kinek a lelkén szárad majd az egész disznó ság, ez a sok kioltott és tönkretett élet? HCtlerén? Németországén?“ Ilyen és hasonló megállapítások és kérdések sűrűn akadnak a regényben, de sajnálatosan nem mindig szerves összefüggésben a cselekménnyel, hanem valahogy inkább széljegyzetként. Mintha eg/btlen gondolatának nem szabad elsikkadnia, ami a Felkeléssel kapcsolatban a fejében megfordul, s ez széttöredezetté teszi mondandója vonalát. Alighanem az elsietés, az eléggé át nem gondolt gyors munka az oka, hogy szerkezetileg nem éri ol az igazi próza nagyságát. Idősebb kortársainál, akik a Felkelés tematikájával foglalkoztak, nem adódnak ezek a szerkesztési hiányosságok. Nalvul — de rokonszenves naivsággal — írja: ,,A farkas báránynak mutatkozik. Ha nem is bárányok, legalább jóságos, derék bácsinak.“ Majd utána teljes egészében idézi Höffle SS-Obergruppen- fühernek és rendőrtábornoknak. Szlovákia német főparancsnokának röpiratát, amelyben az ellenállás céltalanságáról beszél és farizeusként kijelenti, hogy az ellenállás céltalan.“ „Hiába ömlik a drága szlovák vér, hasztalan pusztul a gyönyörű szlovák föld." Itt jó úton jár Sikula és alakjainak belső monológjain érződik, hogy szíve minden dobbanásával félti a náci farkasok-* tói megszállt hazáját és meg- próbáltatott népét. Ugyanakkor azonban fel kell tennünk a kérdést: hol vannak a semlegesek,' a közönyösek, de még inkább: hol vannak azok, akik szívvel lélekkel behódoltak a papi köztársaságnak? A szélesebbre tárt történelmi panorám mában az árulás tényeinek okait is fel kellett volna fednie. Ugyanakkor a fajikig üldözöttek, az elhurcoltak tragédiáját. Talán mentségül szol-« gál, hogy ez a tárgykör külön regényt érdemelne, de any- nyi a felesleges, túlságosan elaprózott részlet, hogy erős háinyérzést kelt a német és szlovák fasizmus fajirtó tényeinek teljes elhallgatása. Szót kell ejtenem még Sikula nyelvezetéről, amely pályája kezdetén lírai beütésével, szi- várványoző színeivel prózája* nak legnagyobb erősége volt. Ezt a vonzó szivárványozást felváltotta némi szarkazmus és a tény közlésnek szikár szárazsága. A regény tematikája megkövetelte ugyan a visszafogottabb hangot, mégis rokon* szenvesebb volt az eseményeket átjáró lírai színskála. Cse* rél>e szerencsére többet kapunk a nép sajátos bölcsességéből, amely Sikula mondanivalóját átszövi, az egész regényt hibáival együtt is rokonszenvessé teszi, és íróját megérde^ melten a mai szlovák regényírás élvonalába állítja. Tóth Elemér fordítása gördülékeny, az eredetivel egyenértékűen árnyalatos és poaitos. I Madách, 1980) EGRI VIKTOR Madách Napfér 1981 Megszoktuk már, hogy minden ősszel ilyen tájban a könyvesboltokban, újságosbódekban megjelenik a Madách-naptár. Megjelent és megvásárolható már az 1981-es is. F. Kováts Piroska és Kulcsár Ferenc összeállításában, majd háromszáz oldalon legalább olyan bő választékot kínál olvasójának, mint az előző naptárak, és ugyanolyan szép, színes felvételeket is — a természetről, történelmi épületekről, népviseletekről. A 39 500 példányból reméljük jut mindenhova — nem úgy mint tavaly — aiiol van érdeklődés, ez iránt a népszerű kiadvány iránt, mely többé-kevésbé ma is őrzi évszázadokkal korábban kialakult jellegét, formáját. Ami a tartalmat illeti, azt már a ma határozza meg, a mához igazított, beleértve a múltat faggató- -idéző szemelvényeket-, munkákat is. Ha már itt tartunk, említsük meg mindjárt a naptári részből, amelyben megtaláljuk a fontosabb központi hivatalok, közületek és szervek címjegyzékét, Keszeli Ferenc „Szerelmes földrajz“ című írását, valamint Méryné T. Margitét a szlovákiai magyar népviseletekről. A CSKP megalakulásának 60. évfordulója alkalmából született Fónod Zoltán dolgozata, Hat évtized a népért címmel. Ez már a Napjaink fejezetben jelent meg, melyben riportokat, portrékat olvashatunk hazai és külföldi tájakról, emberekről, a sósszigeti magnemesítőkről, Tóth Erzsébetről, a MATESZ Thália Színpadának művésznőjéről, nyelvrokonaink földjéről. Ezúttal is évfordulók jegyében készült a Szép szó-összeállítás, többek között Stefan Zweig, Né- Tneth László, Babits Mihály, Alekszandr Biok, Szilágyi Domokos, Tömörkény István, L. Gály Olga, Jack London, Pilinszky János nevét és egy-egy művét talaljuk ebben a fejezetben. Néhány cím a Tudomány és technika-fejezetből: Együtt az űrkutatásban, Génsebészet — utópiák nélkül, Riadó az élet vizéért. Két írás emlékezik Bartók Bélára, akinek jövőre ünnepeljük születése 100. évfordulóját. A Beszélő múlt fejezetben szerepel ezenkívül egy-egy írás a következő címmel: „Fűhcn-fá- ban az orvosság“, „A kisvécsi gulyásnál jól érzem maga- mot. ..“, Komárom története, A radványi molnármester. Nyelvről, anyanyelvről szól az Erős várunk a nyelv című fejezet. A Színes szőttesben egyebek között arról olvashatunk, hogyan mostak az ókorban, továbbá a nadrág történetéből, a toll történetéről. Sok érdekes anyagot, tudnivalót közöl a Családi kör, a Csináld magad és a Gyermek- világ. A legújabb Madách-nap- tárban bizonyára mindenki talál nem egy kedvére való olvasmányt. —bor 198D X. 31. 2.
