Új Szó, 1980. október (33. évfolyam, 232-258. szám)

1980-10-03 / 234. szám, péntek

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESOl JETEKI SZLOVÁKIA KOMMUNI STA PÁRTJA KÖZPONTI BfZOTTSÁGÁNAK NAPI LAPJA 1980. októberi PÉNTEK BRATISLAVA # XXXIII ÉVFOLYAM 234. szám Ára 50 fillér CSELEKEDJÜNK Bratislavában Petrialkán az új lakónegyedeket 1973ban kezdték építeni. Ma már 12 ezer lakásegység van ezen a lakótelepen. A Háj lakónegyedben 40 ezer ember lakik. Felvételünk a Lúky lakónegyed építéséről készült, amelynek nyolc körzetében több mint 12 400 lakás lesz (P. Šimoncík felvétele - ČSTK) Őszi örömök és gondok Egy földmíívtísszövetkezetben tett látogatás tapasztalatai ESZMECSEBE AZ EGYOTTMŰKfllES ELMflYlíESENEK lEHEIÖStGEWŰl Gustáv Husák fogadta Harilaosz Florakiszt (ČSTK) — Gustáv Husák« a CSKP KB főtitkára tegnap Prá­gában Vasil Bifaknak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának jelenlétében fogadta Harilaosz Florakiszt, a Görög Kommunista Párt Központi Bi zottságának főtitkárát, aki a napokban hivatalos baráti 'láto­gatáson tartózkodik hazánkban, A szívélyes és elvtársi lég­körben lezajlott találkozón a két testvérpárt vezetői tájékoz tatták egymást tevékenységük­ről, és megvitatták Csehszlová­kia Kommunista Pártja és a Görög Kommunista Párt barát*! sága és testvéri együttműködés se további megszilárdításának és elmélyítésének lehetőségeit. Ezenkívül eszmecserét foly­tattak a nemzetközi helyzet, valamint a nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalom Idő­szerű kérdéseiről, s rámutat­tak e mozgalom egysége és összetartása megszilárdításának fontosságára a tartós világbé- kéért, a nemzetközi feszültség einyhítéséért, a leszerelésért és a nemzetközi haladásért vívott harc szempontjából. Győzelmes Február Érdemrend Ignác Janóknak A KITÜNTETÉST GUSTÄV HUSAK ADTA AT Megkezdődött az amatőr mű­vészeti évad. Ez persze nem Jelenti azt, hogy már minde­nütt teljes lendülettel folyik a munka, sok helyütt még csak ezekben a napokban, hetekben szerveződnek a csoportok, sze­replők, rendezők, művészeti vezetők, szakemberek keres­tetnek, sőt, vannak helységek, ahol még a bemutatandó da­rabról, szövegkönyvről sem döntöttek. Munka mind ez is természetesen, méghozzá a leg­fontosabbak közé tartozik, hi­szen nem kis mértékben ezen áll vagy bukik, milyen lesz a majdani eredmény, viszontlát­juk-e tettben azt a nemes szándékot, amellyel általában minden csoport, minden ama- tőr művész indul önmagát megvalósítani, kifejezni, a kö­zösséget szórakoztatni, mű vél­ni, nevelni. Az elmúlt évadban számos csoport éppen a kezdőlépés közben bukott el, és hogy en­nek következtében siklott ki a műsor vagy nem ért el maga­sabb szintre, az, sajnos, csak később derült ki, amikor a kö­zönség elé vitték. Következés­képpen versenyképesnek sem bizonyult. Pedig hosszá hóna­pokon keresztül rengeteg erőt, időt, még pénzt is áldoztak rá. Éppen ezért kell már most okosan, megfontoltan, a tapasz­talatokat, tanulságokat figye- tembe véve dönteni ezekben a lényeges kérdésekben, most még van idő, később már „csak“ a szorítását fogjuk érezni. Hogy milyen lesz ez az évad, mi újat hoz, mivel gazdagítja a csehszlovákiai és ezen belül a nemzetiségi amatőr művé­szeti mozgalmat, szocialista kulturális és közművelődési életünket, az nem kevésbé függ a munkafeltételektől is. Ezek megteremtése, biztosítása nem az amatőrművész felada­ta, hanem a népművelési köz­pontoké, művelődési házaké, más kulturális intézményeké, szervezeteké, felelős kulturális dolgozóké. Tavaly is, korábban is tapasztalhattuk, ami egyéb­ként nyilvánvaló, hogy csak ott végezhetnek kitűnő mun­kát, ahol a körülmények meg­felelnek a korszerű követelmé­nyeknek. A kivétel, amely kü­lönben nagyon ritka, csak erő­síti a szabályt. Örömmel állapíthatjuk meg ma is, hogy van tömegbázisa amatőr művészeti mozgalmunk­nak, van mire építeni, van ki­vel dolgozni — fiatalok, diá­kok, munkások, gyerekek, mér­nökök, pedagógusuk egyaránt szívesen kapcsolódnak be a kulturális tevékenységbe. Ha­talmas erőt képviselnek, mely- lyel ugyancsak jól kell gazdál­kodni, t^ret, lehetőséget adva a kifutásra. Mert, — és ez köztudott, — az amatőr művé­szeti munka által nem csupán az egyén élete válik teljeseb­bé, tartalmasabbá, hanem a ki­sebb és nagyobb közösségeké, az egész társadalomé is. Megkezdődött tehát az ama­tőr művészeti évad, a mozgás egyre élénkül, erről tanúskod- nak a hozzánk érkezett jelzé­sek, személyes találkozásaink. Meg nem egy arról, hogy egyé­nek és csoportok jobban akar­nak dolgozni, mint az elmúlt évadban. Fölösleges különöseb­ben hangsúlyoznunk: közös ügyünk, hogv célba érjenek. Nem lehet senki számára kö­zömbös. akinek egy kicsi köze is van a mozgalomhoz, akár vezető dolgozóként, akár be­osztottként, hogy az amatőr művészek mit tesznek a közös asztalra. Vagyis nemcsak sza­vakra, hanem ösztönző segít­ségre is szüks^H van. BODNAR GYULA (Tudósítónktól I — A lénárt- falvai (Lenartovce j) Vörös Csil­lag Efsz-ben a jó eredmé­nyekkel zárult aratás után szin­te átmenet nélkül láttak hozzá az őszi teendők végzéséhez. Madarász Sándor elnök el­mondta, hogy a CSKP KB felhí­vása nyomán több környékbeli üzem sietett a földművesszö- vetkezet megsegítésére, így már régebben két műszakban folyik a szántás. A traktorokon egy mást váltó lénártfalvai vasuta­soknak, a tornaijai (Šafáriko­vo) Kovohron, valamint a rima­szombati (Rimavská Sobota j GTÄ dolgozóinak nem kis ré­szük van abban, hogy már fel­szántották s előkészítették az őszi vetés alá a tervezett te­rületnek háromnegyed részét, így — ha az időjárás nem szól közbe — a hét végéig földbe kerülhet a 850 hektárnyi búza több mint fele. Hamarosan be­kapcsolódik a munkálatokba a magyarországi kooperációs partner, a kiskörei gazdaság is, mely nagyteljesítményű Rá­ba traktorral és kukoricakom­bájnnal viszonozza a lénárt- falviak aratásban nyújtott se­gítségét. A folyamatos munkát akadá­lyozza, hogy az egyes fertile­A Nyugat kitér a pozitív válasz elé! (ČSTKj — Bécsben a kö­zép-európai fegyveres erők es fegyverzetek csökkenteséről fo­lyó tárgyalássorozat. 247. ple­náris ülésén, amely a bécsi Hüfburgban Emil Keblúšek csehszlovák küldött elnökle­tével ült össze, felszólalt Ta- deusz Strulak, a lengyel kül­döttség vezetője. A lengyel küldöttség vezető je kijelentette: hogy a szocia­lista országok július 10 i javas­latai az ezt megelőző, 1978 jú­niusában és 197.9-ben előter­jesztett javaslatokkal együtt reális alapot nyújtanak, ame­lyen ki lehet dolgozni az első konkrét megállapodást. Strulak nagykövet figyelmez­tetett arra, a szocialista oszá- goknak első rendű érdeke fű­(Folytatás a 2. oldalon] tek lassan szabadulnak fel, mi­vel a szemes kukorica érése megkésett, s a cukorrépa be­gyűjtése is csak néhány nap­pal ezelőtt kezdődött. Ez utób­bi növénynél sajnos nem érik el a tervezett hozamot, annak ellenére, hogy a járás többi üzeméhez hasonlóan —- az ossz terület 15—20 százalékáról ké (Folytatás a 2. oldalonI ÜDVÖZLŐ TÁVIRATOK (ČSTKj — Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök táv­iratban fejezte ki jókívánságait Bülent Üluszunak, a Török Köztársaság miniszterelnöké­nek kinevezése alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Bohuslav Chňoupek külügymi­niszter üdvözlő táviratot kül­dött liter Türkmennek. Török- o r szág kü 1 üg y m i niszterén e>k. (ČSTK) — Az ENSZ közgyű­lés 35. ülésszakán folytatódik az általános vita, amely során az egyes küldöttségek vezetői kifejtik kormányaik álláspont­ját korunk időszerű kérdései­ről. Phouoe Sipraseuth laoszi kül ügyminiszter részletesen elemez­te a délkelet-ázsiai helyzetet. Elítélte Peking politikájút, amely három, a szocializmust építő indokínai országot (Laoszt, Vietnamot és Kambod zsát) akar uralni, veszélyeztet­ve ezzel a térség békéjét és biz tonságát. Laosz minden vitás kérdés békés rendezésére és arra tö­rekszik, hogy Délkelet-Ázsia a béke és a stabilitás térségévé váljon. Az említett javaslatokra az imperialista és reakciós erők elutasítólag reagálnak, s azon mesterkednek, hogy az ENSZ-közgyűlés programján tartsák az úgynevezett kam­bodzsai helyzetet. Ez a vita eltereli a világ köz­véleményének figyelmét Kam­bodzsa tényleges helyzetéről, (ČSTKj — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársa­sági elnök tegnap Prágában Jozef Lénáéinak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, az SZLKP KB első titkárának jelenlété­ben átadta Ignác faiiáknak, a CSKP KB tagjának, a nyugat­szlovákiai kerületi pártbizott­ság vezető titkárának a Győ­zelmes Február Érdemrendet 50. születésnapja alkalmából, (ČSTK) — fozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB titkára tegnap Bratislavában Vladimír Hajko akadémikusnak, a Szlovák. Tu­dományos Akadémia elnökének, a Csehszlovák Tudományos Akadémia alelnökének kerek születésnapja alkalmából átad ta a CSKP KB és az SZLKP KB üdvözlő levelét. Jelen volt Josef Havlin, a CSKP KB titkára, Ľudovít Pez lár, az SZLKP KB Elnökségé nek tagja, a KB titkára, és Ivan Litvaj, az SZLKP KB osztályve­zetője. Legfelsőbb pártszerveink tt beavatkozik belügyeibe. A vi lág közvéleményének megsérlé sét jelenti az egész világ ál tál elítélt Pol Pót rezsimet élet­ben tartását célzó kísérlet. Az ENSZ-ben ez a hely a Kambod­zsai Népi Forradalmi Tanács képviselőjét illeti. A vitában felszólalt leng 8a- ry, a megdöntött és nem létező kambodzsai rendszer képviselő­je, mely az imperialista és he gemonista erők támogatásával még mindig tartja helyét az ENSZ-ben. A Pol Pót klikk kép viselője, aki „Kambodzsa kút ügy miniszterének“ szerepében tetszeleg, és aki személyesen felelős több mint 3 millió kam bodzsai meggyilkolásáért, be­szédében csaknem kizárólag a Vietnam és a Szovjetunió elle ni támadásokra szórílkozcít. Ugyanilyen felháborító volt René Rojas Galdámes chilei külügyminiszter beszéde is, aki védelmébe vette a Pinochet-fé le katonai juntát és azt áifítot ta, hogy ezzel a hatalomátvé tellel „űj korszak kezdődött Chile történetében“. párttisztségekben, a szocializ­mus építése terén kifejtett sokéves aktív és áldozatkész munkájáért, Gustáv Husák elvtárs nagy­ra értéikelte a jubiláns érdem dús politikai és közéleti tévé kenységét, jó egészséget és sok erőt ikívánt a szocialista társadalom javára végzendő további munkájához. Vladimír Hajko akadémikusnak GO. születésnapja alkalmából küldött üdvözlő leveleikben el­ismerésüket fejezik ki a jubi­lánsnak szocialista társadal­munk javára végzett eddigi sokoldalú, érdemdús és áldó zatkész munkájáért. Nagyra értékelik párt- és közéleti tiszt­ségekben végzett sok éves mun­káját, kommunista elvhűségét, a munkásosztály, a marxizmus —leninizmus és a proletár in­ternacionalizmus eszméi iránti odaadását, valamint alkotó tu­dományos tevékenységét a fi­zika területén, a fizikai kuta­tással foglalkozó munkahelyek létrehozásához ós nemzetközi együttműködésük, főként a szovjet tudósokkal való kap­csolataik fejlesztéséhez történő hozzájárulását. Mindkét levél külön kiemeli Vladimír Hajkonak a Szlovák Tudományos Akadémia elnöke­ként és a Csehszlovák Tudomá­nyos Akadémia alelnökeként kifejtett fáradhatatlan tudomá­nyos-szervező tevékenységét, tu­dományos életünk intenzív fej­lesztéséért, . s a tudományos vívmányok társadalmi felhasz­nálásáért folytatott küzdelmét. A tíO születésnapját ünneplő Vladimír Hajko akadémikust Peter Colotka. a CSKP KB El­nökségének tagja, szlovák mi­niszterelnök fogad ta. Pozitívan értékelte a jubiláns hozzájárulását a tudományos gondolkodás fejlődéséhez, azt, hogy a tudományos kutatási potenciált modern szocialista társadalmunk továbbfejleszté­sének kulcsfontosságú kérdé­seire Irányítja, és jelentős ér­demeket szerzett a fiatal tudós- nemzedék nevelésében. A jubilánst az SZNT alelnö- kelnek jelenlétében Viliam Šal- goviC, az SZLKP KB Elnöksé­gének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke is fogadta, Az ENSZ-ben folytatódik az általános vita PELLENGÉREN KÍNA BÉLKELET—ÁZSIAI POLITIKÁJA írcMűs és áldozatkész munkáért A CSKP KB és az SZLKP KB üdvözlő levele Vladimír Hajko akadémikusnak $ Az üdvözleteket Jozef Lenárt adta át £ A jubilánst fogadta Peter Colotka és Viliam Šalgovič

Next

/
Thumbnails
Contents