Új Szó, 1980. október (33. évfolyam, 232-258. szám)
1980-10-15 / 244. szám, szerda
A CSKP KB 18. ÜLÉSÉNEK VITÁJA (Folytatás az 5. oldalról/ és felkészítésére. Elsősorban tőlük függ a pártmunka színvonala. A káderprog ram teljesítésével sikerül javítanunk a pártapparátus összetételét. A CSKP KB Elnökségének beszámolója pontosan meghatározta, milyen vezetőkre van szükségünk. A kádermim kában arra törekszünk, hogv éppen az ilyen elvtársakat bízzuk meg a vezető funkciókkal. Ez teszi lehetővé majd, hogy jobban teljesítsük a gazdasági és az állami feladatokat, hogy kedvező legyen az üzemekben és a községben a politikai helyzet. Csakis ők döntenek arról, hogyan valósítjuk meg a komp lex intézkedéseket. Kevesebb lesz a bürokratizmus, az egészségtelen reszortszellem, a felelőtlenség és fogyel mezetlenség. A kerületi bizottság külön kiemeli a mesterek 6* a technikusok szerepét, akik közvetlenül befolyásai ják a munka szervezését, a munkakezdeményezés fejlődését, a dolgozók ne- velését, a munkakollektívákban ural kodó légkört. jelenleg a kerületben a vezető kádereknek csak 46 százaléka rendelkezik megfelelő szak- és politikai képzettség gél, politikai felkészítésük azonban ja vul. A felmérések azonban azt mutatják, hogy a vezetők és tisztségviselők egy része még mindig a rutinban és a már elavult eljárásokban bízik. Ehhez hozzájárulnak a gazdasági szervek is. amelyek még ma is különböző kivétele két adnak a megkövetelt végzettséget illetően. A gazdasági vezetők fogyatékosságainak jogos bírálata mellett értékelni kell nehéz és felelősségteljes munkájukat is. A párt sok olyan elvtársat bízott meg az irányítással, akik példát mutatnak. Ezeket a dolgozókat a munkakollektívák megbecsülik és elismerik. De nincs ez így mindenütt. Ezért a pártszervek nem akadályozhatják meg a fogyatékosságokat az irányításban, a párt és az állami fegyelem, valamint a szocialista erkölcs megsértését. A kerületi bizottság megköveteli, hogy az ilyen eseteket mindig sokoldalúan megvitassák és a vétkese két felelősségre vonják. Az idén a párt kezdeményezésére számos jelentős vállalatban leváltották az igazgatókat, ugyanígy a mezőgazdaságban is, elsősorban efsz-ek vezetőit. A kerületben a mezőgazdasági vállalatok egy része lemarad és ez kedvezőtlenül befolyásolja az általános eredményeket. Egyes mezőgazdasági vezetők már nem tudnak megbirkózni az új gazdasági egységek irányításával. A járási mezőgazdasági igazgatóságok gyakran lassan oldják meg ezeket a gondokat, mivel gyakran olyan elvtársakról van szó, akik hosszú években keresztül a szocialista mezőgazdaságért dolgoztak. Ugyanakkor nincs mindig megtelelő, jól felkészült vezető. A leváltás tulajdonképpen könnyű dolog, sokkal nehezebb az új dolgozó kiválasztása és felkészítése. Ezen a téren pozitív pél dát mutat a neratoviceí Spolana. Ezeket a tapasztalatokat a párt Központi Bi zottságának Titkársága is értékelte. A kerület pártszervei sokoldalúan támogatják a nők és a fiatalok jobb érv« nyesülését. Nlem hagvják figyelmen ki vül a jő képességű, a szocializmushoz hű pártonkívülieket sem. Az előttünk álló időszak igényessége, elsősorban a szocialista demokratizmus fejlesztése, a szolgáltatások, a ke reskedelem, az egészségügy, az oktatásügy. a kultúra irányítása nagy igényeket támaszt a nemzeti bizottságok tiszt ségviselőivel szemben. Jobban fel akarunk készülni az előttünk álló választásokra, mint a múltban. Lényegesen nagyobbak a nemzeti bizottságok i'unk cionáriusaival, képviselőivel és dolgo zóival szemben támasztott igények. Ar ra fogunk törekedni, hogy főiskolát vég zett, megfelelő politikai ismeretekkel rendelkező, szilárd, szocialista meggvö ződést tanúsító tapasztalt elvtársak töltsék be elsősorban a járási nemzett bizottságok és a nagyvárosuk elnökei nek és elnökhelyetteseinek tisztségét, A XIV. pártkongresszus óta megváló sított komplex értékelés teljes mértékben bevált, jelentősen hozzájárult a kádermunka javításához. A vezetők többsége esetében segített a fogyatékosságok kiküszöbölésében. Ennek ellenére a gazdasági vezetők idei értékelése nem felel meg az előttünk álló időszak igényességének. Több értékelés forrná lis volt, nem vették figyelembe megfelelő mértékben az értékeli munkahelyen elért eredményeket. Csupán az ad digi érdemeket emelték ki, de nem adtak világos választ arra, hogy az értékelt személy képes-e a továbbiakban is az irányításra az előttünk álló feladatok figyelembevételével. Az erkölcsi tulajdonságok értékelését is többnyire elfelejtik. Az értékelés alacsony szín vonala annak a következménye, hogy a gazdasági és az állami szervek és egyes pártbizottságok nem tudatosítják kellő mértékben az eloltunk álló idő szak igényességét. A kerületben a kádermunkában szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy milyen nagy erőfeszítést kell ten niink javítása érdekében. A munkás- osztályban, a szövetkezeti parasztság és az értelmiség körében sok tehetséges, szocializmushoz hű, megfelelő képességekkel bíró, áldozatkész, művelt ember nőtt fel. Ök szavatolják, hogy a párt és Központi Bizottsága vezetésével kerületünk dolgozói hozzá járulta - nak a Központi Bizottság 18. ülése határozatainak megvalósításához FRANTIŠEK SAMEC ELVTÁRSIM AK, A CSKP KB TAGJÁNAK, A DÉL-CSEHORSZÁGI KNB ELNÖKÉNEK FELSZÓLALÁSA A dél-csehorszá- fi kerület nemzeti bizottságai felkészültek a jelenlegi ötéves tervidőszak hátralevő feladatainak teljesítésére, megteremtik a feltételeket, hogy jól kezdjék a XVI. kongresszus előkészületeinek igényes időszakát, és a 7. ötéves tervidőszakot. Az elmúlt időszak mérlege kedvező. Ezt bizonyítják a helyi építőipar, a helyi ipar, az exportfeladatok eredményei. Túlteljesítik a befejezett lakások előirányzott tervét. Az óvodáskorú gyerekek 91 százalékát tudják elhelyezni az óvodákban, teljesítjük az iskolaépítés tervét, jó eredményekről adhatunk számot a Z-akció teljesítése terén is. Tovább bővítettük az idős emberekről való gondoskodást. E pozitív értékelés ellenére is tudatosítjuk hiányosságainkat, tartalékainkat. Sokéves problémáink közé tartoznak a beruházásos építkezések. A kerület jelenlegi helyzete mutatja, hogy a 6. ötéves tervidőszak 140 építkezése közül csupán nyolcnál nem lépték túl az építési határidőt, csak 34 építkezést kezdtek meg és fejeznek be ebben az ötéves tervidőszakban. A 7. ötéves tervidőszak megkezdése megköveteli a beruházási tervek és az építőipari kapacitásak kiegyensúlyozását. Nincs más kiút, mint hogy a központi szervek döntsék el az ágazat döntő beruházásainak sürgősségi sorrendjét, habár tudjuk, hogy ez olyan beavatkozás lesz, amely sok esetben nem felel majd meg az elképzeléseknek Reméljük, hogy ezeket az Intézkedéseket a kerületek részvételével hajtják végre. A hatodik ötéves terv tapasztalatai alapján, ezeket az intézkedéseket a következő ötéves tervidőszak megkezdése előtt kellene foganatosítani, mert a későbbi változtatások kedvezőtlen láncreakciót válthatnak ki, csökkenthetik az állami terv autoritását. A nemzeti bizottságok szakaszán már tettünk néhány intézkedést. Az ötmillió korona értéket meghaladó építkezések besorolásához a járási építőipari vállalatok termelési tervébe, a kerület beleegyezése szükséges. A Z-akció keretében csak a nem energiaigényes, egyszerű, műszakilag kivitelezhető akciókat fogjuk támogatni, rövidebb határidővel és a helyi anyagi források nagyobb igénybevételével. Intézkedünk a Z-akcióban megkezdett építkezések számának csökkentését illetően is. A területi fejlesztésben nagy szerepet játszik az állami célprogramok biztosítása. E téren különösen fontos a központ szerepe és az ágazat részesedési aránya, mert a távlati fejlesztés megvitatása szorosan összefügg a munkaerő-, az iparitanuló-utánpőtlás, a lakásépítés, a szociális programok kérdésének megoldásával. Ezeket a feladatokat közösen kell megoldanunk. Ugyancsak nagy fontosságot kell tulajdonítani az élelmiszeriparnak, mely hazai nyersanyagokat dolgoz fel és összefügg a lakosság mindennapi szükségleteinek kielégítésével. Az állami célprogramok fejlesztésének támogatására kerületünkben dokumentumot fogadtunk el, amely az elör^edett, nem hatékony üzemek felszámolására tett javaslatot tartalmazza, és ezt az érintett ágazatok rendelkezésére bocsátottuk. Sajnos ezt ez idáig alig veszik figyelembe, éppen a 7. ötéves terv képzésénél. A képviseleti szervekbe való általános választások előkészítése kapcsán igényesen értékeljük saját munkánk színvonalát és hatékonyságát, keressük a tartalékok feltárásának módjait. Tudatosítjuk a nemzeti bizottságok munkájának két fő célkitűzését: fokozni az emberek körében végzett minden* napi politikai munkát, növelni a nemzeti bizottságok gazdasági teljesítőképességét és tökéletesíteni a szolgálta* tásokat. Mindkét szakaszon a párt Központi Bizottsága Elnökségének határozataiból indulunk ki. A munka súlypontját a nemzeti bizottságok alapfokára helyezzük, főieg a káderalap javítására, az adott terület komplex fejlesztéséért való felelősségük fokozására. Hatékonyabb segítséget kell nyújtanunk elsősorban a helyi nemzeti bizottságoknak, javítani kell a polgári bizottságok munkáját, fokozni kezdeményezőkészsége ke! és részvételüket az Irányításban. Ezt tekintjük munkánk fő Irány vonalának. A nemzeti bizottságok gazdasági szervezetei — a szolgáltató üzemek föladataikat elsősorban »mennyiségileg, nem pedig szerkezeti és minőségi szempontból teljesítik. Ezért a komplex intéz-* kedések elveinek alkalmazásával akarjuk elérni, hogy esetükben ne a fel-1 használt anyagmennyiség legyen n döntő, hanem a munkások, javítók, a lakossági szolgáltatások dolgozóinak valóságban elvégzett munkája. A jövő évi tervek előkészítése során megvitatjuk a dolgozókkal kezdeményezőkészségük fejlesztésének lehetőségeit! a termékek és a szolgáltatások minősége javításának módjait, pontosítjuk a szakmunkások és technikusok, valamint a vezető káderek anyagi érdekeltségének feltételeit. Tudatosítjuk, milyen igényes időszakba lép pártunk és egész társadalmunk. Teljesíteni akarjuk az idei feladatainkat, jól felkészülni a következő évre, és a munkakezdeményezés további fejlesztésével biztosítjuk a Központi Rn zoftság IK. ülésén elfogadott határozatok megvalósítását. ZDENÉK ZUSKA ELVTÁRSNAK. A CSKP KB TAGJÁNAK, PRÁGA FŐVÁROS FŐPOLGÁRMESTERÉNEK FELSZÓLALÁSA Elsősorban an nak az igyekezetnek néhány eredményéről szeretnék szólni, amely nek célja a lehető legnagyobb fokú hatékonyság elére se, annak az irányvonalnak megváló sítása, amelyet Csehszlovákia Kommunista Pártjának XV. kongresszusa hagyott jóvá. A magas fokú gazdaságosságra való törekvés az energia minden fajtájának megtakarításához vezet. A városi közlekedésben például a villamosokon a tirisztorok alkalmazása jelentős mértékben, egészen 24 százalékig terjedően csökkentette a villamos energia fogyasztását. A villamosok 10 százalékát szerelték fel egyelőre tirisztorokkal, s ezáltal évente annyi villamos áramot takarítunk meg, amennyit 8000 prágai háztartás fogyaszt. A Cseh Szocialista Köztársaság kormányának javaslatára megkezdte működését a Prágai Közlekedési Központ diszpécser szolgálata, amely naponta átlag 280 üzemi tehergépkocsit irányít. Ezáltal naponta 2900 tonnával többet szállí tanak ezek a gépkocsik, amivel egy^ idejüleg csökkenthették a kiszolgáló személyzetet, a gépkocsit számát, megtakarítást értek el a béralapokon, s főleg évente 2 millió liter üzemanyagot takarítanak meg. Üzemanyag megtakarítást érünk el az új beruházásoknál is. Míg korábban az esetek 30 százalékában az új prágai lakótelepeken feleslegessé vált földet távol fekvő he lyekre szállították, addig most a lakó telepek peremén zajvédelmi sáncokat emelünk belőle. Prága egy nagy építkezés, de ház- bontásokra is sor Ikerül. Már a hetvenes évek elején tudatosítottuk, hogy a házbontások csökkentése meggyorsítja a prágai lakáshelyzet megoldását. Míg országos viszonylatban két új lakásra egy lebontott lakás esett, addig Prágában az 5. és 6. ötéves tervidőszakban öt új lakásra esett egy lebontott lakás. A gazdaságosság szigorú szempont jainak érvényesítése meghozta az első eredményeket az irányító és a közigazgatási apparátus dolgozói számának csökkenésében is. Az elképzelések szerint a prágai nemzeti bizottságok által irányított szervezetek 156 ezer ilyen dolgozójának számát 8,2 százalékkal kell csökkentenünk, de valójában csak 7,8 százalékkal csökkentettük. Mégis ezt az eredményt, amelynek velejárója az adminisztratív eljárások leegyszerűsítése és az apparátus tevékenységének általános tökéletesítése a munka hatékonysága növelésére irányuló szüntelen törekvésünk szerves részének tekintjük. A párt-, a kormány- és a képviseleti szervek elmúlt évtizedben tanúsított, a főváros fejlesztési problémái megoldására összpontosuló figyelme kifejezésre jutott az építőipari munkálatok jelentős növekedésében. Tíz esztendő alatt 97 000 lakás, 36 űj alapiskola épült fel, az egészségügyben pedig néhány. országos jelentőségű létesítmény. Minőségi fordulat állt be a városi tömegközlekedés fejlesztését szolgáló beruházásokban is. Az elmúlt évtizedben a beruházások viszonylatában nehézségek és kudarcok Is előfordultak. Legbonyolultabb a komplex lakásépítés helyzete. Hiszen az elmúlt esztendőben felépült lakások közül 3500 beköltözhetetlen, s ebben az esztendőben ez a veszély fenyeget további 2500 lakást, valamint a főiskolai internátusokban 1700 ágyat, mivel nem fejezték be a kazánházak, a trafók és a járulékos beruházások építését. Megkésve építik az iskolák«! és # bölcsődéket is. A távlati tervezés bonyolultsága és egyben politikai jelentősége két példa alapján érzékeltethető a legjobban. Prágában az utóbbi idő örvendetes té< nyeinek egyike, hogy a párt- és kormányszervek céltudatos intézkedéseinek köszönhetően javult az anyáról és a gyerekről való gondoskodás. Az ötödik ötéves tervidőszak derekától és a 6. ötéves tervidőszak kezdetétől évente hozzávetőleg 19 000 gyerek születik a városban. A tavalyi statisztika szerint több mint kétszer annyi gyerek született, mint I960 ban. A népesedés gyarapodásának vannnak törvényei, és ezeket tiszteletben kell tartani. Először, természetesen szükségessé vált növelni a férőhelyek számát a szülészeteken, majd a bölcsődékben. A prágai bölcső*, dék kapacitása 1978—1980 ban 110011 hellyel bővült. A 6. ötéves tervidőszak második fe-. lében kerültek az alapiskolák padjaiba a népesedés első nagyobb létszámú évfolyamai. Eltekintve az osztályok’ túlzsúfoltságától, azt mondhatjuk, hogy; a városban a tizenötéven aluli gyere* kék iskoláztatásának kérdését megoldjuk A 8. ötéves tervidőszak kezdetén azonban ezek a gyerekek a második ciklusú iskolákba, a középfokú szak* tanintézetekbe, a gimnáziumokba és a szakközépiskolákba kerülnek. Évente 7500 tizennégyéves fiú és lány számára nem rendelkezünk az iskolai elhelyezés lehetőségeivel. A gimnáziumok és a szakközépiskolák osztályai Prágád ban már most országos viszonylatban a legzsúfoltabbak. Ezen túlmenően az iskolaépületek 65 százaléka 1918 előtt épült és műszaki állapotuk már az új iskolarendszerről szóló döntés előtt nem felelt meg a követelményeknek. Ezért legkésőbben a 7. ötéves tervidőszak derekán hozzá kell fogni iskolák és szaktanintézetek építéséhez. Nem kevésbé fontos a víz kérdése. Az elmúlt ötéves tervidőszakokban sokat tettünk a főváros ivóvízzel való ellátása érdekében, s jelenleg Prágának e tekintetben nincsenek nagyobb problémái. Az elemzések azonban kimutatják, hogy már a közeljövőben nehézségeket okoz a csúcsfogyasztás fedezése és 1984-ben az átlagos ivóvízszükséglet kielégítése is az első nehéz-- ségekbe ütközik. Már 1976 óta arra törekszünk, hogy bővítsük az Ivóvizet szolgáltató létesítmények kapacitását. Csak az elmúlt év vége felé született döntés a želivkai új vízmű létesítéséről. Most tehát erőinket összpontosítanunk kell az építőmunkálatok lebe-1 tő legnagyobb mérvű meggyorsítására. Az említett problémák megoldásának alapvető politikai jelentősége van. A zavartalan víz-, meleg-, áram- és gázszolgáltatás, a városi közlekedés működése, a szennyvízzel, a hulladék ösz- szegyűjtésével és felszámolásával ösz- szefüggő kérdések megoldása — mindez nagymértékben kihat a főváros politikai légkörére. Az emberek többsége magától értetőnek tekinti, hogy mindez zavartalanul működjön. Minden nagyobb üzemzavar azonban törvényszerűen a következmények láncolatát idézi elő, elégedetlenséget vált ki. amely kedvezőtlenül hathat a főváros szükséges kedvező légkörére. Prága tapasztalatai szerint a távlatokat szem előtt tartó tevékenység feltétele nemcsak a szocializmus törvényeinek tüzetes ismerete és a tudományos megalapozottságú tervezés. Döntő fontosságú a cselekvő hozzáállás. Arról van szó, hogy nem szabad szemet hunynunk a növekvő problémák fölött, bármennyire is távoliaknak tűn nek azok szemében, akik felületesen kezelik őket, hanem alapvető fontosságú ezeket a problémákat idejében és hatásosan megoldani. űj szó 1980 X. 15.