Új Szó, 1980. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1980-09-29 / 230. szám, hétfő
CONECO '80 1980 IX, 29. Amikor a kétévenként Bratislavában megrendezésre kerülő építőipari kiállítás előkészületei megtörténtek, hivatalosan nem hirdettek meg semmilyen építőipari ágazatot, amely a (kiállítás központi témája lett volna. Az elmúlt években kialakult energetikai helyzet azonban már eleve meghatározó tényezője lett az egyes iparágak fejlesztési irányának, s ugyanez mondható el az építőanyagiparról is. A fő cél elsősorban az, hogy a meglevő, pontosabban az ezidáig feltétlenül megtermelt energiameny- nyiséggel fedezzük a növekvő energiaigényeket. Ez pedig csakis a takarékossági elvek elmélyítésével, újabbak, hatékonyabbak kidolgozásával érhető el. Természetesen ez az állítás elsősorban nem közvetlenül a termelésben felhasznált energia fogyasztására értendő, bár a legtöbb itt takarítható meg, és az újonnan kidolgozott gyártási technológiák egyik legfontosabb alapkövetelménye szintén a takarékos energiafelhasználás. Mérésekkel számtalanszor bizonyított, hogy az épületek nem megfelelő hőszigetelő tulajdonságai következtében, továbbá a hőenergiafelhasználás megfelelő szabályozása és mérése nélkül a megtermelt energia mintegy 15—20 százaléka kárba vész. Ez olyanformán történik, hogy például a lakásokban és az f:gyéb középületekben nem mérik az elfogyasztott hő és melegvíz meny- nyiségét, s így tulajdonképpen mindenki Rgyformán az illető hőköz- pont teljesítményét arányosan elosztva fizet. Az is annyit, aki ésszerű szellőztetés helyett az utcát fűti, s ugyancsak hasonló díjszabással fizet aki kevesebbet fogyaszt, vagy önhibáján kívül esetleg nem kap elegendő hőt vagy melegvizet. A hazai kiállítók közül a žilinai Fa* és Bútoripari tér* melési-gazdasági egység élenjáró termékei szintén az észszerű energiagazdálkodás jegyében (készültek. A kiállított termékek zömének gyártása az elkövetkezendő 7. ötéves tervidőszakban válik esedékessé. Az említett termelési-gazdasági egység irányítása alá tartozó vállalatok közül a turanyi Drevina nemzeti vállalat képviseli magát a Coneco idei kiállításán a legtöbb termékkel. A fából készült új típusú dupla- iivegíí ablakok éppúgy a takarékos energiafelhasználást szolgálják, mint a fa-alumínium kombinációval készült hármas- üvegű ablakok. Készülnek hasonló elv alapján ajtók is, lakásokra és középületekre egyaránt. Az építőiparban egyre inkább tért hódít a könnyűelemes homlokzati épületelemek felfelhasználása, s ennek alapanyaga az alumínium. A Žiar nad Hronom-i Alumíniumgyár nemcsak nyersalumíniumot termel, hanem e megtermelt fém mintegy 42 százalékából végtermékeket, jelentős mértékben a már említett építőipari elemeket, ablakokat, térelválasztókat gyárt. A bemutatott termékei között található az az új beépített zsaluval ellátott ablak is, amely már a két évvel ezelőtti nemzetközi építőipari kiállításon is elnyerte az egyik nagydíjat, a Kristályvázát. Ez a termék volt az első olyan alumíniumvázú, hazánkban gyártott ablak, amely megfelelt a legkényesebb igényeknek is és az első minőségű kategóriába sorolták. Végigjárva nemcsak a hazai, hanem a külföldi kiállítók pavilonjait is, nagyon sok azonos elvvel készült terméket találunk, amelyek a gazdaságos energiafelhasználást szolgálják. A lengyel kiállítási pavilonban látható egy nagyon eredeti, bár látszólag nem túl nagy megtakarítást eredményező termék is, méghozzá kétféle kivitelben. Egyszerű hálózati kapcsoló, amely a lakások és középületek világításához bárhol beszerelhető. Ami újdonság az az, hogy egy bizonyos lámpába beszerelhető névleges, teljesítményét tekintve a legerősebb égőt csavarjuk be, és ezzel a — például 100 wattos égővel — akár 15 watt fényerővel is világíthatunk. A kapcsoló egyik típusa a ikéz érintésére kapcsol, a következő érintésre pedig kikapcsolja a világítást. Ezen a kapcsolón egy gomb van, amelynek csavarásával szabályozzuk a villanyégő fényerősségét. A másik típus mechanikus kapcsoló, ezen a szabályozó egy tológombbal állítható, s általa a kívánt fényerősség is. Ez a termék azonban csak másodlagosan építőipari cikk, ezeknél jóval több a közvetlenül építőipari felhasználású gyártmány. Ezeket a termékeket az jellemzi, hogy két — legtöbbször alumínium — lemez közé szigetelőanyagot préselnek. Hivatalos elnevezésük kissé hosszú: alumíniumtrapézlemezzel vértezett behabosított poliuretáalkalmas, falszigetelés esetén dekorlemezzel borítják, s így általuk a hasznosság mellett az esztétikumnak sem kell háttérbe szorulnia. Nagyon fontos építőipari termék a perlit, amely többféle felhasználási módot tesz lehetővé. Alkalmas habarcsba külső- és belső vakolatok készítésére, s nemcsak hő, hanem kiváló hangszigetelő is. Nagyon eredeti például a magyar Könnyűbeton- és Szigetelő- anyagipari Vállalat úgynevezett perlitpaplan készítménye, amely födémek hőszigetelésére kiválóan alkalmas úgy, hogy kis térfogat mellett is nagyon hatásos. A perlitet polietilén fóliába hegesztve borítják a betonfödémre, s így az eddiginél jóval hatásosabb hővédelmet biztosít az épületekben. Hasonlóan jó tulajdonságú a bitumoperlit nevű termék, amely perlit és bitumen keveréke. Belőle különböző vastagságú lapok sajtolhatok, amelyek egymás mellé rakva kiváló födémszigetelést biztosítanak. A felsorolt termékek további jó tulajdonsága, hogy könnyűek. Például a könnyű térfogatsűrűségű kőzetgyapot egy köbmétere mindössze annyit nyom, mint egy zsák cement, azaz 50 kilogramm. Amikor a Coneco ’80 tíz nagydíjas termékét hivatalosan is nyilvánosságra hozták, elsőként szólították a budapesti „FÜTÖBER“ vállalat képviselőit a Kristályváza átvételéhez. Az épületgépészeti termékeket gyártó magyarországi vállalat ÓKR típusú örvénykamrás indukciós anemosztátját találta a kiállítás zsűrije a nagydíjra érvényesnek. A szóban forgó termék az úgynevezett VAV klímarendszereknél alkalmazható, a lényege, hogy az igényeknek megfelelően szabályozott légmennyiség bevezetésével fűtési, illetve hűtési energiát takarít meg az eddigieknél nagyobb hatásfokkal. A változó térfogatáramú klimati- zálás gazdasági előnyei már eddig is közismertek voltak. Ezzel a termékkel elsősorban középületek klimatizálása oldható meg, hiszen a termék által az épületek zárt terébe befújható légmennyiség óránként maximálisan ezer köbméter lehet, attól függően, hogy éppen mennyire van szükség. A változó térfogatáramok bevezetését a helyiség-hőmérséklet vezérli. Ellentétben sok más klímaberendezéssel, ez a levegő huzatmentes bevezetését biztosítja. A gyártó vállalat e kli- matizációs berendezés előnyei között említi, hogy általa beA szövjet kiállítási részlegen látható szebbnél szebb csempékben sok száz látogató elgyönyörködött (CSTK-felvételek) nos, hőszigetelt panelelem. Előfordul azonban, hogy a po- liuretánt kőzetgyapot vagy tömörített üvegvatta helyettesíti. Előnyük a már említett előnyös hőszigetelő tulajdonságuk mellett, hogy a vékony lemezfal ellenére önhordozók, hiszen súlyuk kicsi. A kőzetgyapot, amely bazaltkőből szá- lazott szigetelőanyag, többféle változatban tábla, vagy lemez formában az épületek falának utólagos hőszigetelésére is alkalmas. Készülhet ömlesztett gyapotként, vagy fenolgyantával kötötten, például alufóliával kasírozva. Vízszintes—függőleges szigetelésre egyaránt ruházási- és üzemköltségek takaríthatok meg, fűtő- és hűtőteljesítményt szintén megtakarítunk, továbbá a szabályozási rendszer segédenergia nélkül üzemel, s az sem mellékes, hogy egyszerű és üzembiztos. A felsorolt és röviden leírt termékeket csupán csak ízelítőnek szántuk az építőipari kiállításon látható többezer termékből. Hogy éppen az energiatakarékos termékekkel foglalkoztunk, azt a kiállítás jellegén túlmenően az indokolta, hogy az elkövetkezendő évtizedek követelménye az energiatakarékosság. MÉSZÁROS JÁNOS Enerptakoékosság - közszemlén ÍGY TERMÉSZETES Mind népesebb a határ, országszerte folynak az őszi mezőgazdasági munkák. Szedik a cukorrépát, vetésre készítik elő a talajt. A takarmánynövények közül a silókukorica betakarítása adja most a legtöbb munkát. A gyümölcsösökben, szőlőskertekben szüretelnek, a zöldségtermesztő területeken folyik a paradicsom, a paprika, a vöröshagyma szedése. Rövidesen búzavetéssel, mélyszántással gyarapodnak a teendők. A megsokasodott munka végzését egyszer köd, másszor eső akadályozta. Ilyenkor fedél alá húzódik ember és gép. Azt azonban csak a kívülállók gondolják, hogy csakis a szép a jó idő kedvez a földműveseknek. Egy szövetkezeti elnök így bölcselkedett az őszi időjárásról: „Akármilyen is ősszel az Idő, sohasem olyan, hogy egyúttal a betakarításnak és a talajmuu- káknak is kedvezzen. Ha csapadékos, a betakarítás késik, ha viszont száraz, hátráltatja, nehezíti a talajművelést. Ezért aztán miközben örülünk a jó időnek, várjuk az esőt.“ A kényszerpihenő alatt azután újra minden erejüket összeszedik az emberek, és az azt követő jó időt alaposan kihasználva dolgoznak. Szinte mindenütt így tesznek. Országjáró útjainkon hányszor tapasztaltuk, hogy amikor jó idő van, még alkonyaikor is nagyüzem van a földeken. Pedig sokfelé a cukorrépa betakarítógépek mögött elmaradt fejeket asszonyok szedik ösz- sze. Nekik pedig estefelé már otthon is sok lenne a munkájuk. Mégsem nézik az órát. Csak ha már sötétedni kezd, akkor szállnak ki a „nyeregből“ a gépkezelők, szedelőz- ködnek a többiek. Nyújtott műszakban végezni a betakarítást, a talajművelést, éjszakai műszakban szántani, szombat-vasárnap is dolgozni ha lehet, természetes dolog a me-1 zőgazdasági dolgozók számára. Nem utolsósorban erre ösztönzi őket a csúcsmunkák nyújr totta kereseti lehetőség és prémiumrendszer is! —kv— Lemondott or olasz kormány Pertini nem utazik Jordániába (ČSTK) — Azt követően, hogy szombaton a parlamentben leszavazták gazdasági programját, lemondott az olasz kormány. A bizalmi szavazáson egy szavazat döntött: 298 képviselő a kormány ellen, 297 mellette szavazott. Cossiga kormányfő a kormány lemondásáról Amintore Fanfarát, a szenátus elnökét, az ügyvivő államfőt tájékoztatta, aki minden döntést Pertini köztársasági elnökre hagyott. Pertini, aki Kínában tartózkodott hivatalos látogatáson, a kormányválság miatt lemondta jordániai útját és sietve hazaérkezett. Hírügynökségi jelentések szerint tegnap már meg is kezdte konzul:- tációit a politikai pártok kép^ viselőivel az újabb kormány- válság megoldásának lehetőségéről. A második világháború utáni 39. kormány Cossiga vezetésével az államfő további döntéséig hivatalban marad. A Cossiga-kabinet lemondásának első belpolitikai következménye, hogy a torinói Fiatművek visszavonta döntését, miszerint október 7-én 14 000 alkalmazottját bocsátja el. Az olasz szakszervezetek, amelyek csütörtökre az elbocsájtások elleni tiltakozásul ’ általános sztrájkot hirdettek, visszavonták döntésüket. Bombamerénylet Münchenben (ČSTK) — Szombatra virradó éjszaka Münchenben a hagyományos „sörfesztiválon“ (Októberfest) hatalmas erejű bomba robbant. A merénylet következtében 14-en vesztették életüket, köztük három gyermek, több NSZK-beli, egy svájci, egy brit és két osztrák állampolgár. A bajor főváros kórházában mintegy 140 sebesültet ápolnak. A nagy erejű bomba épp akkor robbant, amikor a több tízezres közönség a kijárat felé vonult. A merényletet követően két müncheni lap szerkesztőségébe egy ismeretlen nő telefonált és németül, francia kiejtéssel közölte, hogy az akciót a „bolognai jobboldal“ követte el. A nyugatnémet hatóságok 100 ezer márka jutalmat helyeztek kilátásba annak, aki a terrorcselekmény elkövetőinek a nyomára vezet. A BABONAEMBARGÓ FELOLDÁSA MELLETT (ČSTK) — Az amerikai szenátus pénteken a Szovjetunió elleni amerikai gabonaembargó feloldása mellett szavazott. A gabonaembargót a Carter-kormányzat januárban rendelte el azért, mert a Szovjetunió katonai segítséget nyújtott Afganisztánnak. A szenátusi szavazás is azt bizonyította, hogy a gabonaembargó nem a Szovjetuniót, hanem az amerikai farmereket sújtotta. A szenátus döntését jóvá kell hagynia a parlament két háza közös bizottságának. Eszak-Szlovákia legnagyobb zöldségtermesztője, a Kutešovái Efsz Svederník kertészete az idén 62,5 hektárnyi területen termeszt zöldséget. E napokban kezdték meg a Glória hibridkáposzta korai fajtájának betakarítását, amelyet 11 hektáron ültettek. A žilinai járásban ez a káposztafajta rendkívül jól bevált, az idén több mint 50 tonnás a hektárhozam. Felvételünkön Magdaléna Kozlíková, a Žilinai Járási Nemzeti Bizottság dolgozója brigádmunkában segít a káposzta betakarításában ' (V. Gabčo felvétele — ČSTK) Magyarország kiállítási részlege