Új Szó, 1980. augusztus (33. évfolyam, 180-205. szám)
1980-08-13 / 190. szám, szerda
Az állványokon megtesznek mindent Az úszómedence mellett felállványozott, féligkész épület. A medencében félmeztelen emberek lubickolnak, az állványokon rövidnadrágos embereik dolgoznak ing nélkül. A iképet nem én találtam ki, az életből lestem el. Júliusban és augusztusban , minden évben ilyen a „munkamegosztás“ az építőipari dolgozók és a más szakmabeliek között. A nyár ideális feltételeket teremt az építkezésekhez, ezért míg a többi szakma képviselői gondtalanul nyaralnak, az építők alaposan megfogják a dolog végét. Főleg az idén, mert a 6. ötéves tervidőszakban 230 50Ü lakást 'kell átadniuk és ebből 49 200-at az kién. Sürgeti őket az idő, hiszen már fél év sincs bálra az idei évből. A 0. ötéves tervidőszak utolsó évének első öt hónapjában az építők a családi házak átadásában értek el jó eredményeket. A lakásépítés többi tormájában elmaradtak a követelményektől. Nem a munkások hibájából. Ök az állványokon megteszik a magukét, o feletteseik azonban nem (minden esetben biztosítják számukra a szükséges műszaki berendezéseket, nem ellenőrzik kel1 lő következetességgel az ütemterv teljesítését, az építőanyagok zavartalan szállítását. Pedig ezeket a fogyatékosságokat körültekintőbb szervezéssel a Zlobin-módszer széles íkörűbb alkalmazásával már felszámolhatták volna az építőipari vállalatok. Mivel azonban több építkezésen maradt minden a régiben, így az idén — a korábbi évekhez hasonlóan — nyilván ismét az év utolsó Imiéiben, napjaiban gyorsul fel a munka üteme. Ez azonban a minőség rosszabbodását vonhatja maga után, nem Is szólva arról, hogy a novemberi, decemberi időjárás és a kapkodás balesetek forrása is lehet. Évvégi hajrára csaknem minden évben sor kerül, főleg azonban sok volt belőle 1976- tól napjainkig. A miértre több tényezővel is válaszolhatunk., Főleg azonban az építkezések megkezdésének gondatlanul megválasztott Időpontja következtében. Nehéz megmagyarázni, miért hem az építkezés szempontjából legoptimálisabb időszakban teszik meg az „első kapavágást” az egyes építkezéseiken? Késnek a befejezési munkák is, annak ellenére, liogy a szakipari munkákat már a kívánalmaknak megfelelően gépesítették. Mivel az új lakásra várók száma évről évre nő, ezért haladéktalanul meg kell gyorsítani az építőanyagok gyártásával loglalkozó vállalatok és üzemek építését, illetve a meglévőik kapacitásának jobb kihasználását. Csúszás tapasztalható a kassai (Košioe), a hlinlkyi és a Banská Bysirlra-i panelgyárak átadásánál, ugyanakkor a bratislavai, a Nové Mesto nad Váhom-i és különösen a michalovcei üzemek nem érik el a tervezett paramétereiket. A '„miértre“ az illetékes minisztérium vezető dolgozói azzal válaszoltak, hogy kevés a szakmunkás. Lehet, azonban az üzem beindításának gondosabb megszervezésével ezt elkerülhették volna. Több példát találunk az országban arra, hogy a létesítendő vállalatnak és üzemnek még csak az alapjait rakják le, de már iskoláztatják a leendő dolgozókat. A panelgyárak esetében is ezt a hasznos gyakorlatot kellett volna meghonosítani. Gondot okoz a lakások energetikai berendezéseinek szere- le.se is. Főleg a technológiai berendezések leszállításában mutatkoznak gyakran késések. Mivel a fűtőművek sok esetben nem készülnek el idejében, rögtönözni kell. A provizorikus megoldás költséges, mert ha üzembe helyezik a tervezett fűtőművei, később szét kell szedni. Nem is szólva arról, hogy télen sok helj/en a lakó kénytelen villanyárammal, vagy gázzal fűteni. Ez növeli a lakásfenntartás költségeit és sok kicsi* sokra megy-alapon, értékes energiát emészt fel az államháztartás készleteiből. Késleltetik a lakások átadási határidejének megtartását a felvonók is. A 6. ötéves tervidőszak utolsó évében mintegy 5000 lakás vár felvonóra. Amíg valaki az első, második, harmadik emeleten lakik — és főleg fiatal — különösebb fáradtság nélkül feljut a lakásába, de egy tizenkétemeletes lakóházban magasabbra Is kell mennil Nyilvánvaló, hogy az elmondottak — munkaszervezés, panel, fűtőmű, felvonó — szervezetlenségre utalnak. Ha a beruházók és kivitelezők az építkezés megkezdése előtt körültekintőbben járnának el, ha akkor kezdenék meg az építkezést, amikor a szükséges anyagokat és berendezéseket sikerült biztosítaniuk elkerülhetnék ezeket a problémákat. A 8. ötéves tervidőszakban — az előzőhöz viszonyítva — megközelítőleg 20 000 lakással több készül el. Az építők arra törekednek, hogy minél több lakást határidőre adhassanak át. Azért dolgoznak az augusztusi forróságban, bogy — amennyire ez lehetséges — elkerüljék a kapkodást decemberben. Ismert tény, hogy az év végén megállapított kollau- dációs hibák eltávolításával kapcsolatos munkák átnyúlnak a következő évre és munkaerőt, gépeket kötnek le. Pedig 1981 januárjától — amikor megkezdjük a 7. ötéves tervidőszak igényes feladatainak a teljesítését — nagy szükség lesz ezekre. A népgazdaság tervszerű irányítási módszerét tökéletesítő intézkedések minden munkaterületen történő bevezetése sokat enyhít majd az említett és a munka folyamatosságát akadályozó többi gondon. Szükséges azonban, hogy a gazdasági vezetők ne csak beszéljenek bevezetésük fontosságáról, hanem tegyék meg a kívánt gyakorlati lépéseket. Indokolják ezt a munka minőségével kapcsolatos elvárások is, melyek évről évre nőnek. Főleg az építőiparban, ahol a dolgozók igyekezete ellenére a lakások nem érik el a kívánt minő ségi szintet! KOMLÚSl LAJOS Ami megtermett ne vesszen kárba A baráti összefogás, a kölcsönös kisegítés eredményeként országszerte meggyorsult az aratás üteme. Jú minőségű gabonával telnek a mezőgazdasági üzemek és a felvásárló üzemek raktárai. A bő termésből földműveseink jóval többet adnak el az államnak a tervezettnél. A knmá romi (Komárna), a dunaszerdahelyi (Dnn. Streda) és az érsekújvári (Nové Zámky) járás mezőgazdasági üzemei már a múlt héten túlteljesítették az állami felvásárlási tervet és emellett elegendő gabonái tartalékoltak a takar- mányalapra is. Bőven termett a föld. - Elégedetten fonhatják tehát az aratási koszorúkat a földművesek azokban a mezőgazda- sági üzemekben, amelyekben már befejezték az aratást. Megköszönhetik a munkacsoportok tagjainak azt a sok fáradságos munkát, amelyet esőben, sárban, rekkenő hőségben végeztek azért, hogy a gabona a lehető leggynr sabban és a lehető legkisebb veszteséggel kerüljön a raktárakba. A közös felelősségérzet, az összefogás soha nem látott nagy példája valósult meg az idei betakarításkor. A testvéri együvétartoaás, a segíteniakarás megmutatkozik « gabona felvásárlásakor és tárolásakor is. A patronáló üzemek gyorsan kiürítik hangárszerű raktáraikat, hogy a szabad ég alatt tárolt gabonát a szövetkezetekből, állami gazdaságokból és a felvásárló üzemek raktárainak udvaraiból is odaszállítsák. Ily módon elejét veszik annak, hogy a gabona beázzon, befülledjen és később megpenészesedjen. A Mezőgazdasági Felvásárló és Ellátó Vállalat Igazgatósága felhívást intézett üzemeihez és dolgozóihoz, hogy minden lehetőséget használjanak fel a gabona szakszerű gondozására, A felhívás máris nagy visszhangra talált. A dunaszerdahelyi felvásárló üzem raktáraiban a napokban megkezdték az árpa keverését, szellőztetését. Állandóan figyelik a tárolt búza hőmérsékletét. A vezetőség javaslata szerint egy-két héten belül megkezdik a búza szárítását is. Más felvásárló üzemekben is jóval többet törődnek a gabona aratás utáni kezelésével, mint a múlt évben. Meg akarják előzni, hogy a megtermett gabona egy része tönkremenjen. Ügyszintén intézkedések történtek arra vonatkozólag is, hogy a gabonát a lehető legrövidebb idő alatt vásárolják tel a mezőgazdasági üzemektől. Ahol szükséges éjjeli mű szakokban is átveszik a gabonát. A Mezőgazdasági Felvásárló és Ellátó Vállalat lévai (Levice) üzemében szintén megállás nélkül dolgoznak az átvevők. Habár pár napja még bosszú sorok kígyóztak a raktár kapuja előtt, az éjjeli átvevéssel elérték, hogy csökkent a várakozási idő. Más felvásárló üzemekben szintén éjjeli műszakokkal igyekez nek meggyorsítani a felvásárlás ütemét. Ennek eredményeképpen jóval kevesebb gabona van kitéve az időjárás viszontagságainak. A betonozott rakterekről átmeneti raktárakba kerül a gabona, és megkezdték már a búza malmokba való szállítását is. Az előző évhez viszonyítva nem bővült számottevően st felvásárló üzemek raktárainak befogadóképessége. A termés viszont jóval több. Ezért van szükség a nagyobb ösz- szefogásra a baráti segítség számos formájára. További intézkedésekkel lényegesen javult a helyzet és elérhető, hogy a gabona minősége a későbbi időszakban se csökkenjen helytelen tárolás miatt. BALLA JÓZSEF Bárki közülünk, aki automate mosógép vásárlására határozza el magát, általában önnek feltételezett előnyeire gondol. Arra például, hogy sz uta~ sításoknak megfelelően beprogramozza, beindítja a gépét, és míg az mos, ő egyéb elfoglaltságaival törődik. Arról, hogy milyen számottevő, bonyolult szerkezetből tevődik össze egy automata mosógép, a beavatatlan keveset tud. De ez nem is a vásárló, Illetve a tulajdonos dolga. Mégis előfordul, hogy sokan „kényszermesterként“, illetve a segítségül hívott szakember munkáját szemlélve ismerkednek meg az automata mosógép belső szerkezetével. Igen eltalálták. Adott esetben a múltban gyakran meghibásodott TATRAMAT automata mosógépekre gondolok. Valóban bonyolult egy ilyen mosógép szerkezete, s legalább olyan arányú tájékoztatást igényelne annak megismertetés«, mint azé, hogy milyen körülmények között kezdték és folytatták gyártását a közigazgatásilag Poprádhoz tartozó Ma- tejovcében. Tegyük rögtön hozzá: a hagyományok és megfelelő szakemeberek nélkül. Jobban megértjük a TATRAMAT vállalat problémáit, ha tudatosítjuk, hogy még nem is oly régen az alkatrészek túlnyomó részét tőkés piacról az NSZK-ból, Franciaországból, Olaszországból, illetve Jugoszláviából szerezték be. összesen harmincöt különböző vállalat, üzem szállította a szükséges alkatrészeket, s elég volt egyetlen szállító vállalat mulasztása ahhoz, hogy a gyártás akadozzon. Mindez kedvezőtlenül hatott a vállalat termelési feladatainak teljesítésére. Jozef Urban sorrendben a kilencedik igazgató ebben a gyárban. A korábbi években ugyanis az alapvető problémák gyökeres rendezése helyett az igazgatók váltogatásától várták a felmerült problémák megMEGOLDÓDIK A PROBLÉMA? KEDVEZŐ FORDULAT UTÁN oklását. Az idő, a gyakorlat azonban más megoldások mellett szól. Ezzel kapcsolatban idézzük Jozef Urban igazgató véleményét: — Sajnálatos, de az a valóság, hogy a TATRAMAT vállalat nagyon gyakran ott szerepelt az állami terv feladatait nem teljesítő, rossz minőségű termékeket gyártó vállalatok, üzemek névsorában. A sikertelenség okát a kezdettől fogva tartósan jelentkező, egyik napról a másikra el nem hárítható problémákban kell látni. Az igazság kedvéért el kell mondani, hogy a gyár felkészületlenül kezdte meg annak idején a termelést. Nem rendelkezett sem megfelelő számú szaktképzelt munkással, sem a szükséges műszaki berendezésekkel, sem kellő tapasztalatokkal. Ehhez járult még a hiányos alkatrészellátás, de az alacsony szintű politikai tömegmunka is. Mindezek ellenére az ötödik ötéves tervidőszakban a feladatokat több mint 330 millió korona értékben túlteljesítette a gyár. Ez viszont nem azt jelentette, hogy a TATRAMAT mosógépek minőségileg kifogástalanok voltak. Éppen ezért a hatodik ötéves tervidőszakban sokasodlak a gondjaink. Tavaly például az egész évben átlagosan ötven szakember hiányzott a termelésből, akik a kereskedelem által a raktárakban visszatartott hibás mosógépek kijavításán dolgoztak. Ezzel növekedtek költségeink is. Megtudtuk, hogy tavaly közel 18 ezer T 353-as mosógép Javítását kellett elvégezni ily módon. Ezenkívül több mint 6400 hibás mosógépei küldtek vissza a gyárba, ezek közel 80 százaléka esetében a programozó berendezés volt a hibás. Több ezer reklamált mosógépnél pedig a víztartály meghibásodására derült fény rögtön az első használat után. Ebből következik, hogy sem a belépő, sem a végső ellenőrzés nem volt tökéletes a gyárban. Sajnos, jóformán nem is létezett ilyen ellenőrzés. A partnervállalatoktól kapott alkatrészeket ellenőrzés nélkül szerelték be a mosógépekbe. Ez volt az egyik legalapvetőbb hiba. Mindezek ismeretében már érthető, hogy miért keletkezett 345,6 millió korona értérkű hiány a gyár gazdasági mérlegén és 227 millió koronás veszteség a minőségileg kifogásolt termékek miatt. A gyárban tavaly májusban következett be kedvezőnek mondható fordulat, az Illetékes pártszervek hathatós beavatkozásait követően. Bár korábban érkezett volna a Szövetségi Népi Ellenőrző Bizottság a gyárbal Akkor korábban bizonyítást nyert volna, hogy az addigi gyakorlat mennyire helytelen. A mélyreható ellenőrzés rengeteg hibáról rántotta le a leplet. Többek között a belépő és a végső ellenőrzés hiányáról, s rámutatott a szállítóimegrendelői kapcsolatokban mutatkozó hibákra is. A TATRAMAT-ban okultak az ellenőrzésből, és számos konkrét és nagyon hasznos intézkedést hoztak a korábbi hibák felszámolására, illetve azokhoz hasonlók megelőzésére. Az egyik nagyon fontos intézkedés eredményeként sikerült leszűkíteni az importált alkatrészek mennyiségét, melyeik jelentős hányadát hazaival pótolják. Az idén tervezik megoldani a „kis mosógépek“ eddig behozatalból vásárolt alkatrészeinek gyártását is. A T 353-as mosógép gyártásúhoz szükséges közel 290 alkatrészből már csak 13 esetben szorulnak behozatalra. További eredmény a belépő és a végső ellenőrzés megbízható rendszeréneik bevezetése. Ennek segítségével sikerült megállapítani, hogy a reklamált mosógépek 60 százaléka esetében a pohorelai Strojs- maltból vásárolt programozó berendezések okozták a meghibásodást. Megfelelő intézkedések segítségével e téren lényeges javulást értek el. A kapott tájékoztatások és dokumentumok alapján örömmel számolhatunk be arról, hogy az eddigi helyes intézkedések után megmutatkoznak a kedvező fordulat jelei a gyárban. Elég talán az alábbi példát felhozni. Az idei év első felében — hosszú idő után — sikerült teljesíteni a tervezett feladatokat. Az árutermelési tervet hat hónap alatt 1,5 millió korona értékkel túlteljesítették, így az évi feladatok 51,3 százalékát megvalósították. És ami szintén nagyon fontos, lényeges javulás állt be a minőségben is. Míg tavaly a/ év első öt hónapjában az árutermelés 12,6 százalékát képez* te a minőségileg kifogásolt termékekből eredő veszteség, az idén ez 8,6 százalékra csőikként, ,ami megengedett arány* szám. Tavaly a kiskereskedelmi hálózatból hat hónap alatt 5650 kifogásolt mosógépet küldtek vissza, az idén 64,4 százalékkal kevesebbet. Persze, mindezzel nem azt akartuk mondani, hogy a pop- rádi TATRAMAT vállalatban minden problémát megoldottak. Talán egy hasonlattal élve azt mondhatnánk: a gyár túl van egy hosszú betegségen. Most az a fontos, hogy a teljes felgyógyulás is bekövetkezzen. Ha így lesz, megoldódik a TATRAMAT mosógépek körüli sok probléma jelentős hányada. KULIK GELLÉRt Szakavatott kezek szerelik a mosógépeket (Felvétel; Robert Berenhaut) Kommentáljuk