Új Szó, 1980. augusztus (33. évfolyam, 180-205. szám)

1980-08-12 / 189. szám, kedd

EMBEREK és BÁBUK „A színhál nem tükör, liá­nom nagyit óüoe gr — mondta valamikor a költő. A színház azonban gyakran egyesíti ön­magában a tükröt és a lencsét. A tükröt — hogy egyszerre mintegy kívülállókként vegyük szemügyre önmagunkat. A len­csét — hogy hirtelen meglás­suk azt, amihez már régen hozzászoktunk és már régóta nem is figyelünk fel rá „az élet tengerének hullámai közepet le", ahogyan a XIX. században a szürke hétköznapokat ne­vezték. □ □ □ Bábu. Ez a szó kétféle asszociáciöt kelt: valami gyermeki, jatek- szerű dolog — és valam: lélek­telen, élettelen. Az első vonz, a másik taszít. A „Három kövér­ben örömmel látjuk, amint a bábu a bátor Szuok kislánnyá változik át, és szomorúsággal tölt el a „Hókirálynő“-ben Kay hideg bábuvá dermedése. Még­ha a mese hazugság is, de cél­zás van benne, csak észre kell venni... „Tágra nyílt szemmel“: ez a címe a kis — csupán tizenegy színésze van — Emberek és Bábuk Színház rövid (alig 50 percig tartó) előadásának. Ez a színház szokatlan. A szoká­sos színházban a színészek — emberek, a bábszínházban pe­dig — bábuk. Itt viszont min­dig együtt vannak. A bábjáté­kosok nem rejtőznek holmi pa­raván mögé, hanem nyíltan és igen ügyesen, a nézők szeme láttára mozgatják a bábukat és emellett még saját szerepüket is játsszák. A színészek felnőt­tek, a bábuk gyerekek. Látszólag egyszerű kis jele­neteket adnak elő: izgatott apák toporognak a szülőotthon ablaka tövében, az óvodában pedagógusok küszködnek a kis kópékkal. Vagy a következő, igen jellegzetes história. A kis­fiúnak születésnapja van. A szülök és barátaik számára ez azonban csak alkalom az ivá- szatra. Felvillanyozott párok jelennek meg, örömteli kiáltá­sok hallatszanak; mindegyik átad valamit a szülőknek —ki virágcsokrot és egy palackot, ki pedig tortát és szintén egy üveget; a gyereket is észreve­szik és mégcibálják a fülét (a gyermek-bábu ilyenkor önkénte­lenül hátrahőköl), majd eltűn­nek a színfalak mögött a sza­lonban. Onnan pohárcsenges hallatszik, ott nagy ricsaj van, itt, az előszobában pedig elfe­ledve ül az asztalnál a kis ember, akivel senki sem törő­dik. Unalmában elalszik, és azt álmondja, hogy születése nap­ján eljönnek a barátai. Az álomjelenet csodálatosan költői, remekül előadott, halvány vi­lágoskék fény lengi körül — ez az előadás egyik legjobb je­lenete. De hirtelen betoppan­nak a kapatos felnőttek, a „Születésnap «ajnos csak egy­szer van egy évben“ kezdetű dalt harsogják — és a gyer­mekbábuk eltűnnek. Az álom véget ért... A kisfiú-bábu ko­moran figyeli, amint szülei el­búcsúznak felnőtt barátaiktól. ... Furcsa dolog történt: a bábuk élő, mulatságos, megin­dító kis embereknek látszottak, az emberek pedig — hideg bábuknak. Ez a színház fiatal, és színé­szei is fiatalok s erőtől duz­zadnak. Másfél évvel ezelőtt végezték el valamennyien a moszkvai Gnyeszin Színiiskolá­ban az első bábjátékos-tanfo- lyamot. Hátukat az Obrazcov Színház hívta meg — de ők sehogy sem akartak elválni egymástól. És akkor rájuk mo­solygott a szerencseI Diploma- előadásukat bemutatták a Kuz- nyeck-medencében, és a kame- rovói filharmónia felkérte őket, hogy maradjanak a városban. „Mind együtt?I“ Hát perszel Ők természetesen elfogadták. Velük maradt Leonyid Hait, szeretett pedagógusuk is, aki most a színház művészi vezető­je.' Másfél esztendő alatt ez a társulat, amelynek valamennyi tagja komszomolista, az egész Kuznyeck-medencét bejárta, vendégszerepeit Leningrádban, Tyumenyben, Omszkban, Szverd- lovszkban, Szahalin szigetén, Komszomolszk-na-Amurban ... Nem tudom, van-e még olyan színház, ahol mindenki boldog. Ezek a fiatal művészek pedig mind boldogok! ANDREJ MINKIN Népi főkötők a Csallóközi Múzeumban Ä szlovákiai magyarság nép­rajzi kutatásának elméleti és gyakorlati problémáival foglal­kozó országos szeminárium tiszteletére készült a dunaszer­dahelyi (Dun. Streda) Csalló­közi Múzeumban az a kiállítás, melynek tárgya az asszonyi fej- viselet. Ez a néprajzi kiállítás már eddig is sok látogató tet­szését nyerte el, s a tárgyak tulajdonosainak jóvoltából — a kiállított tárgyak összegyűjtése lelkes amatőr néprajzgyűjtők közreműködésével történt — késő őszig megtekinthető. A főkötő a népi öltözet egyik központi darabja volt, s egy ben a női viseletdarnbok leg- konzervatívabb elemei közé tar­tozott. A hagyományos lako­dalmi szokások egyik jelentős mozzanata volt az, amikor az esküvő után a menyasszonynak „bekötötték a fejét“, s ezután már nem mutatkozhatott fedet­len fővel. A főkötő elsődleges funkciója mellett —• viselése a férjes asszonyokat illette meg — időjáráshoz és alkalomhoz illően színben és formában rendkívül változatosan jelké­pezte viselőjének korát és ál­lapotát, tájanként! hovatarto­zását. Az alsó főkötő, mely o hajat szorította le, rendszerint meghatározta a fejviselet for­máját. Az alsó főkötőre került a felsőkendő. A korábbi felső- kendök nagyobb méretű vá- szonkedők voltak, az újabbak kisebbek, különböző anyagból, kasmírból, selyemből atlaszból, kartonból stb. készültek. Külön­bözőségük a megkötésükben is megnyilvánult. Az időszaki kiállítás anyaga 21 falut képvisel. Kelet-Szlová- kia magyarlakta vidékeiről két faluból tartalmaz anyagot: a gyürkéi (Üurkov) selyem kontykendoben, egy hímzett bársonykendőben és a torna- újfalui (Turnianska Nová Ves) fekete, illetve fehér „neccek- ben“, szép slingelt fejkendők- ben gyönyörködhetünk. Az Ipoly mentet több magyar köz­ség képviseli. A ourbói (Vrbov- ka) asszonyi főkötőket három (egy fiatalabb, egy középkorú és egy idősebb asszony fejvise­letét bemutató) jellegzetesen megkötött rojtos kendő szem­lélteti. A menyecskék Bussán (Bušice) háromféle f főkötőt vi­seltek, nevezetesen a „slingelt“, a „pirpi“ és a „rezesfőkötőt“. Szokás volt a menyecskéknél — általában az első gyermek megszületéséig — a díszes ün­nepi főkötőkre hosszanti vagy AVAR KORI TEMETŐK Nyáron is folytatta, illetve folytatja ásatási tevékenységét a komáromi (Komárno) Duna­menti Múzeum. Ezekben a na­pokban még tart az elmúlt év­ben előkerült avar kori teme­tő hitelesítő ásatása. Amint már arról tavaly beszámoltunk, a Steiner Gábor Hajógyár kollé­giumának építése során sí­rok kerültek elő igen gazdag anyaggal. A legszebb leletek közé tartozik az a bronzból ön­több aranyozott nagyszíjvég, amelyen egy figurális kompo­zíció, ember és oroszlán küz­delme látható. Ez a páratlan szépségű lelet híven tükrözi a kor fejlett ötvösművészetét, műhelyhugyományait. A tavalyi leletmentő és az idei hitelesítő ásatás során eddig 53 sírt tártak fel, ezek részét képezik egy nagyobb késő avar kori temetőnek. A sírok tájolása nagy részt észak- nyugati—délkeleti, fejjel észak­nyugatnak. Férfiak, nők, gyer­mekek és lovas harcosok sír­jai kerültek elő. Az asszonyok leggyakoribb kellékei közé tartoznak a tűtartók. Ezek az általában szépen díszített üre­ges csontrudacskák a vastűket védték a külső károsodástól. A gazdag harcosokat lovaikkal együtt temették el, valószínű­leg azért, hogy a lovak a más­világi életben is szolgálhassák gazdájukat. A harcosok öveit bronzból készült veretek díszí­tették, a lovakat díszes lószer­számmal ékesítették. Az egyik harcos mellé kardot tettek, és előkerült fekvő lovának ken­gyele és zablája is. A kisgyer­mekek sírjai általában szegé­nyesek, csak ritkán temették őket fülbevalóval, díszes nyak­lánccal. Például az egyik kis­lányt ún. ,. dinnyemag alakú“ gyöngyszemekből összeállított nyaklánccal temették el. Na­gyon sok sírba helyeztek feke­tére égetett agyagedényt, (ta­valy egy kiöntőcsöves sárga kerámia is előkerült), amelyet a legtöbbször hullámvonalkö- teggel díszítettek. Sok sírba háziállatok — juh, szarvasmar­ha, szárnyasok — húsos része­it tették, eledelül. A sírok nagy részében korabeli bolyga­tások nyomai voltak megfi­gyelhetők. A Komáromban előkerült újabb avar kori temető már a H. temető a város területén és közvetlen környékén, jelezve, e terület kereskedelmi, kato­nai-stratégiai fontosságát a 8 —9. században. Egyben rámu­tat arra is, hogy a Csallóköz keleti csücske (a hiedelmek ellenére), már ebben az időben aránylag sűrűn lakott volt. TRUGLY SÁNDOR négyszögletes fehér tüllkendőt kötni. Ilyeneket láthatunk Ipolynyékről (Vinica), Szálká­ról ISalka) és a Zoboralja né­hány falujából is. Bényben (Bí- ňa) ezt tilánglinak nevezték és készítették. Érdekesek a százdi (Sazdice) fökötők is. A szé­pén hímzett „hátrakötő kendő­re“ itt az asszonyok mindig felsőkendőt kötöttek. A falu ér­tékes népviseleti darabjai közé tartozik az ezüstlánc és a ki­varrott zsebkendő. Palást ról (Plášťovce) színes szalagokkal, csipkékkel és pillangókkal gaz­dagon díszített „tarajos főkötő- vel“ és a századunk 20-as évei­ben elterjedt „háromcsücskű menyecskekendő“ háromféle változatával ismerkedhetünk meg. A Zoborvidék falui asszonyi fejviseletének nagy többségére jellemző, hogy szarv alakúak, a főkötőkbe húzott dróttal ala­kították ki a szarvakat. Ilyen például a lédeci (Ladice) és a gerencséri (Nitrianske Hrnčia­rovce) főkötő. Erről az archai­kus elemekben gazdag népraj­zi tájegységről a ghymesi (Je- lenec), a pogrányi (Pohranice), a f elsőkirály fai (Horná Kráío- vá), a nagykéri (Milanovce), a bodoki (Dolné Obdokovce), az egerszegi (Jelšovce) és az ahai (Horný Óhaj) stb. főkö­tőket és felsőkendőket tekint­hetjük meg. Talán egyhangúnak tűnik a kiállított emlékek táji hovatar­tozásának részletes ismerteté­se, de ilyen módon próbáljuk hangsúlyozni azt, hogy a bemu­tatott darabok egyenként is milyen értéket képviselnek, s a szlovákiai magyar etnikum néprajzának gazdagságát bizo­nyítják. —dti—■ Ifjú koncertlátogatók A Német Demokratikus Köz­társaságban évente mintegy 6700 hangversenyt rendeznek. Közülük 1300 az ifjúsági kon­cert. Ezeket az elmúlt évad­ban kereken hatszázezren lá­togatták. Az ifjúsági zenei rendezvé­nyeket különösen vonzóvá te­szi, hogy rendszerint a társmű­vészetek- tánc-, képzőművésze­ti vagy irodalmi kiegészítés — segítségével hozzák még köze lebb az itt előadott műveket az ifjú közönségnek. Enné) a 600 ezer lánynál és fiúnál azonban a zene szere- tele nem csupán a hangver­seny-látogatásban nyilvánul meg. Az iskolában 700 ének-, zenei szakkör működik, hat­ezer kórusban, kétezer dalos csoportban és 2800 diák-zene­karban hódolhatnak nemes szenvedélyüknek. t BUDAPRESS — ADN) Oj filmek BRONTOSAURUS (cseh) Kezdjük a cím értelmezésé­vel: a brontosaurus óriási tes­tű, kihalt őshüllőt jelent; de napjainkban ezen a néven is­mert az életkőrnyezet tiszta­ságáért meghirdetett akció is. S az utóbbi tudatában máris közelebb kerülnek a film lé­nyegéhez. A Brontosaurus című alkotás ugyanis valóban a kör­nyezetvédelemről, korunk egyik legidőszerűbb kérdéséről szól — a gyermekeknek, az ifjúságnak. Nem csoda ezért, ha a mon­danivaló nem áttételesen, ha­nem már a film első rétegé­ben kifejezésre jut; eszerint a környezetvédelemről sokat szó­lunk, de a természet, a környe­zet tisztaságát következetesen csak a gyermekek védik. Mert a felnőttek ugyan ékesszólóan hangoztatják" ennek fontossá­gát, szavaik gyakran azonban csak szólamok, hiszen a való módján. Míg az egyik valóban óvja, a másik csak azért rója az erdőt, hogy madarakat ejt­sen el baglya számára. A két fiú ellenségeskedése a történet kiindulópontja, de belőle több szál is szétfut, a cselekmény­be fokozatosan „belép“ még né­hány gyermek, számuk gyarap­szik, s a két fiú konfliktusát háttérbe szorítva egy osztály­közösség nyomul előtérbe. Ez a csoport játékos formában győz a szigorú felnőttek, a rideg te­kintélyek fölött, bebizonyítja igazát és munkájának hasznos­ságát. Az alkotásban a felnőttek (különösen a merev tekintélyt képviselő egyének) világa éle­sen elkülönül a gyermekekétől; az alkotók, Véra Plivová Sim- ková rendezővel az élen a fel­nőtteket szinte groteszk helye zetben, karikírozva ábrázolják. (Alena Červená felvétele) hogy ezzel Is éles határvona­lat húzzanak a felnőttek és a gyermekek világa, magatartása, jelleme között. A film mozgó­sítja a kicsiket (de nem csu­pán őket) a természet védel­mére, harcra szólítja fel a ter­mészetet kíméletlenül puszi ítö és rongáló vandálok ellen. S teszi ezt igényesen, zenés-hu­moros formában, üde tempó­ban. AKCIÓ A FEGYVERTÁRNÁL (lengyel) A lengyel ellenállás egyik leghíresebb fegyveres akciója volt a Szürke Seregek rajta­ütése egy német fogolyszállít­mányon 1943. március 26-án. A rohamosztag Varsóban megtá­madta az SS fogolyszállító ko­csiját, megsemmisítette a fegy­veres kíséretet és kiszabadí­tott huszonöt foglyot, akiket a Gestapo börtönébe akartak szállítani. Az akció teljes si­kerrel járt, bár fájdalmas áldo­zatokat is követelt. A történet­ből dokumentumregény is ké­szült, amely még a német meg­szállás alatt illegálisan kétszer is megjelent. A valóság írta történetet a kisfilmrendezőként ismert Jan Lomnicki filmesítette meg, rész­leges hűséggel, emléket állítva a fiatal ellenállók tetteinek. A szerepeket frissen végzett főis­kolásokra osztotta, akik ugyan­annyi idősek, mint azok, akik­nek szerepét eljátsszák. Nem­csak izgalmas film bontakozik ki a néző előtt, hanem feltá­rul a fiúkat mozgató bátorság hitet adó nagyszerűsége is. Nehéz Andrzej Wajda két em­lékezetes filmje, a Csatorna és a Hamu és gyémánt után szól­ni a varsói ellenállásról. Még nehezebb elkerülni a kalandos­ság csapdáit. Jan Lomnicki el­kerüli ezeket anélkül, hogy filmje veszítene feszültségéből és izgalmasságából. Van bátor* sága erkölcsi kérdések feszege téséhez is. Arányban vannak-e az áldozatok az elért eredmé­nyekkel, s vajon mennyiben okozott lelki sérüléseket, tor­zulásokat e fiatal nemzedék tagjaiban a mégoly jogos és igazságos emberölés, mint azt Zbigniew Cybulski Maciek-tig\i- rája a Hamu és gyémántban oly szemléletesen bizonyította? A rendező ezt a kérdést is fel­veti filmjében. A megoldás azonban nem elég megnyug­tató. —ym~ L98U. Vili. hZ A mozik nagy sikerrel játsszák a WILLIAM FRIEDKIN rendezte A FÉLELEM BÉRE' című amerikai filmet, mely jó szórakozást nyújt a nézőknek Ságban szívesen megfeledkez­nek a mondottakról, s nem megy ritkaságszámba, hogy er­dei túrákon kisebbfajta csata­teret hagynak maguk után, vagy feleslegessé vált holmi­jaikat az erdőben „felejtik“, hogy így szabaduljanak meg limlomjaiktól. A cselekmény két fiú köré épül; mindketten szeretik a ter­mészetet, de mindegyik a maga Jelenet a cseh filmből

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents